Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Boda László: A Torinói Lepel ,,életre-keltésének'' kísérlete ,,Ne rejtsd el elôlem Arcodat'' (Zsolt 27,9) Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulójára Beszámoló a Lepel-Arcnak és a Testnek ,,restauráló-rekonstruáló'' jellegű kutatásáról Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetô ajánlás Vallomás a rekonstruáló Lepel-kutatás hátterérôl A Lepellel kapcsolatos arckutatás esélyei A Test rekonstruálásának kísérlete A Lepel-tudomány (szindonológia) fontosabb eredményei A Lepel ,,életre-keltése'' és az evangelizálás esélyei Összefoglaló visszapillantás Képek Utószó A Torino Lepel fôbb történeti adatai Életrajzi adatok ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv második, módosított kiadásának elektronikus változata. A könyv 1999-ben jelent meg a Szent Gellért Kiadó gondozásában az ISBN 963 696 044 5 azonosítóval. Az elektronikus változat a szerzô engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzôé. A program képei és ábrái csak megfelelô színbeállítás (24 bites színes) mellett torzításmentesek. ======================================================================== Bevezetô ajánlás Boda László professzor Lepel-kutató munkáját kezdettôl figyelemmel kísértem, mivel tôlem kérte el hozzá azokat a könyveket, melyek neki hiányoztak s melyekkel segítségére lehettem. Idônként beszámolt kutatásainak egy-egy állomásáról. A rádió, a televízió és a különbözô lapok érdeklôdéssel figyeltek fel munkájára, még annak befejezése elôtt. Külön rangja van a Torinói Lepel római lapjának -- Collegamento pro Sindone --, mely két részben közölte az Arc- és Testkutatás elsô fázisáról szóló vallomását. A Vatikán a Lepel ügyében elsôsorban annak szerkesztôit kérdezi meg. A magyar kutató beszámolója nyomán értesültem a kb. 25 képbôl álló -- rekonstruáló szándékú -- sorozat eddigi kiállításairól. Ezek között külön említést érdemel a székesfehérvári, melyet püspöktársam, Dr. Takács Nándor nyitott meg. Beszélgetéseink során megragadott a merész kutatómunkát végzô professzor evangelizációs szándéka. Valóban azt tapasztaljuk, hogy a mai ember érdeklôdését igényesebb teológiai könyvekkel, írásokkal egyre nehezebb fölkelteni. Szükség van tehát az Örömhír képek útján történô továbbadására is, melyhez a szövegek és személyes beszélgetések csatlakozhatnak. Így valóban eredményesebben teljesíthetô az evangelizálás feladata, az új Európában és szerte a világon. Ennek szándéka pedig elsôsorban az, hogy Jézus Krisztus valóságát közelebb vigye a mai emberhez. A Szentatya és Saldarini torinói érsek, a Lepel ôre már 2000 utánra tekintve is sokat vár a Jézus halotti lepleként tisztelt nagy értékű relikvia üzenetétôl, az evangelizáció szolgálatában. Hiszen annak hitelességét elfogadva Jézus keresztútjáról és haláláról kapunk megrendítô dokumentumot, bizonyos jelek -- elsôsorban a sugárhatás -- talán még föltámadására is sejteni engednek. A szerzô az igazi kutató alázatával ,,megközelítésnek'' tekinti mindazt, ami szenvedélyes odaadással végzett munkájának eredménye. Nem mindegy azonban, mennyire juthatunk a legszentebb Arc és a Test közelébe, hogy általa magához Jézushoz kerüljünk közelebb. Boda László professzor bátor és már eddig is nagy érdeklôdéssel kísért kezdeményezését, illetve annak személyes beszámolóját és képi eredményeit szeretettel ajánlom mindazoknak, akik a Szentatya által is megfogalmazott evangelizáció ügyét szívükön viselik. Azoknak is ajánlom persze, akik tájékozódó szándékkal közelítenek Jézus Krisztus valóságának titkához, a Szentírás ma is visszhangot keltô mondatával: ,,Arcodat keresem''. Budapest, 1998. január 29-én Bíró László püspök, a Központi Papnevelde rektora ======================================================================== Vallomás a rekonstruáló Lepel-kutatás hátterérôl Mi késztetett arra -- több, mint húsz éves egyházművészeti múltam után --, hogy teológus-egyetemi tanárként belekezdjek egy olyan vállalkozásba, melynek eredményes voltát és végsô kimenetelét nem ismertem? Mi indított, sôt kényszerített, hogy a Torinói Lepel ,,restaurálásába'' és ,,rekonstruálásába'' belefogjak? 1995 októberében három dolog hatott belsô világomra. Egyfelôl az nyugtalanított, hogy esztergomi tanári múltammal kapcsolatban tartozásaim vannak: tizennyolc év a filozófia --, tizennégy év az egyházművészet szolgálatában. Késôbben érô típusnak ismerem magam az utólagos visszapillantásban. Belsô világomból tehát egyre erôsebben éreztem az indítást: valamit le kellene tennem az asztalra filozófiai múltam tapasztalatából, melyhez a hellenizmus iránti érdeklôdés kapcsolódott. A történelmi fehér foltok kutatásáról írtam meg a Makkabeusi kortól Heródesig, kumráni közjátékkal c. könyvem nyersanyagát, filozófiai megalapozással. Esztétikai tanulmányokat is írtam. Egyházművészeti múltam adója azonban még törlesztésre várt. Fiatal tanár koromban festettem, rajzoltam. Olykor templomok számára készítettem egy-egy műalkotást. A Krisztus-arc misztériuma és a keresztút különösen vonzott (1. kép). Ugyanakkor elméletileg is foglalkoztam az esztétika egyes kérdéseivel és tanítási szinten az egyházművészettel. Feletteseim megbízásából pedig vezettem az Esztergomi Egyházművészeti Bizottságot. Szobám falán ôrzöm az 1970 táján készült egy-egy munkámat (Királyfej, Üdvösség-történet, ld. 2. kép és 3. kép). A történelmi ,,fehér foltok'' kutatása -- filozófiai múltam adója -- különös ötletet adott a művészethez kapcsolódó múlt kamatoztatására, egyelôre csak amolyan restauráló ,,ujjgyakorlatok'' formájában. A kutatásra kiszemelt történelmi tér és idô felkínálta a kor egyes nevezetes személyiségeinek szoborportréját, hogy azok fényképét fénymásolással átmentve emberközelbe hozzam. Cicero vagy Octavianus arcmásával kevés gondom akadt. Pompeius Magnusnak is nagyon jó mellszobra maradt ránk. Kis kiigazítással megoldódott a feladat. Julius Caesar még elônyösebb helyzetben volt. Neki remekmívű márványportréja is megmaradt az utókor számára. Mégis kihívást jelentett Caesar halotti maszkja. Megpróbáltam életre kelteni. Ez kifejezetten izgalmas feladat lett, meghökkentô hatással. Általában a harmadik kísérlet volt eredményes. Bonyolultabb feladat várt Marcus Antonius és Kleopátra mellszobrai esetében. Ôk nem voltak népszerűek a Római Birodalomban, így szobraik vagy elvesztek, vagy csonkán maradtak ránk. Ezek kiegészítése már igényes szórakozás volt számomra. Heródesnek is silány mellszobra maradt fenn. A haj és a szakáll gipszbôl volt rárakva az arcra. Az ô portréját is megkíséreltem emberközelbe hozni. Még nem sejtettem, hogy a Torinói Lepel ,,restaurálásának'' és ,,rekonstruálásának'' elôgyakorlatát végzem. Ösztönzésként mindehhez járult a könyvkultúra rohamos válsága, melyet bôrömön tapasztaltam. Negyed százada megjósolták már, de most szakadt ránk. Egyszerre rádöbbentem, hogy könyvekkel már egyre nehezebb megközelíteni a mai embert. Ráadásul a szerzôket sújtotta a kiadás csaknem minden csapása. Ôk lettek a színes TV és magazin-áradat nagy vesztesei és áldozatai. Október végére rosszabbodott nyolcvanöt éves édesanyám egészségi allapota. Esti beszélgetésünkkor szíven ütött a vallomása: ,,Fiam, nem tudom, megérem-e a reggelt''. Fölkészült a halálra, amely 1996. január 4-én bekövetkezett. Vele tapasztaltam meg, mit jelent a halál árnyékában élni. Mi már régóta ketten maradtunk, egymásra utalva. Kapaszkodót kerestem. Akkor találtam rá a Torinói Lepelre. Újra kezembe került Víz László könyve, majd Werner Bulst köteteit kezdtem tanulmányozni. Sokat néztem a Lepel képét. Lelki feloldódást kerestem, és közben -- maradék idômben -- egyre kényszerítôbb szenvedéllyel belevetettem magam a Lepel rejtvényébe. Az igényes rejtvényfejtés fiatalkorom szenvedélye volt. S a Torinói Lepelben egyszerre elém tárult egy egészen egyedülálló történelmi rejtvény, mely elemi módon érinti Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. A keresett lelki feloldódást pedig megtaláltam ennek az egyedülálló rejtvénynek elméleti és gyakorlati oldozgatásában. Ez kapcsolta össze készülô könyvem témáját, a történelmi ,,fehér foltok'' kutatását a Lepellel. Annak ugyanis a szó szoros értelmében megvannak a ,,fehér foltjai''. Nem én voltam az elsô, sem az utolsó, akit elért a Lepel-Arc szuggesztiója. A fogságába kerültem. (ld. az eredeti Lepel-Arcot, 5. old.) Maradék idômben egyre inkább csak ez foglalkoztatott. Aztán éjszakáim álmatlan része is értelmet kapott a szenvedélyes kutatásban. A Lepel tükrében-homályában kerestem a Krisztus-arcot és a Test kinyilatkoztatását. Secondo Pia akkor kapta a maga áramütését, amikor pozitívra fordította a Lepel negatív képét. Én -- újabb lépéssel -- a pozitívra fordított képet kívántam életre kelteni. Nem is sejtettem, micsoda kísérlet-özönnek nézek elébe. Nagyon kemény munka várt rám. Kezdetben azonban még telve voltam önbizalommal. Az elsô hónapok kísérletezéssel teltek. Meg kellett találnom a technikát a fénymásolt lapok ,,elôhívásához''. Borotvapengék és irónok sorakoztak föl elôttem. A módszer a kaparástechnika, mely fölélesztette grafikai múltamat. A fénymásolókra azért volt szükség, hogy az eredetibôl minden átmenthetôt meg lehessen ôrizni. Ebben nem az ,,alkotó'' egyéni stílusa a cél, hanem a tudományosan megalapozott arckutatás lehetôsége. Fölkerestem tehát néhány fénymásoló központot. Meg kellett ismernem a gépek mögött szolgálatot teljesítô embereket is. Tudnom kellett, kitôl mit várhatok. Mert ezt a nagyon nehéz feladatot csak a fénymásoló gépekkel összefogva lehet megoldani, amennyire lehet. Mennyi hullámzása a belsô élményeknek! Este már azt hiszem, rátaláltam. Másnap reggel lehangol az eredmény. Nem az igazi. Hányszor éreztem úgy, hogy hiábavaló minden, hogy fel kell adnom. Aztán tovább vitt az a megmagyarázhatatlan belsô kényszer, amit úgy kaptam, amit akár kegyelemnek is fölfoghatok. Tovább, tovább... Az elsô eredmény a hajkutatásban mutatkozott (ld. 18/A kép). Különös fölfedezés volt, amikor rájöttem, hogy a nagyon jó és a kiváló fénymásoló fogalma relatív. Minden lehetô módon és eszközzel meg kell közelíteni az Arc és a Test titkát. Az volt az igazi meglepetés, amikor kiderült, hogy a kiváló teljesítményű színes fénymásolók nem mindig a legmegfelelôbbek. Emlékeztem a sakk tapasztalatára: bizonyos helyzetekben nem mindig az objektíve legjobb a legjobb lépés. A magam viszonylag egyszerű fekete-fehér táskagépének köszönhettem például, hogy elôször pillanthattam meg a hajkutatás során azokat a göndörületeket, melyeket a túl éles kép nem hozott ki. Amikor befejeztem a haj vizsgálatát és összehasonlítottam a sémi hajtípusokkal, egyszerre vége lett a nyomasztóan kísértô gondolatnak: nem lehetséges-e, hogy a keresztes háborúk idején elfogott az ellenség például egy francia keresztes lovagot és keresztre feszítette? Nem lehetséges, hogy annak testét takarták a lepelbe a 12-13. században? Akkor a Lepel középkori eredete magyarázatot nyerne. Nem gondoltam persze a már meglévô tudományos kutatás eredményeire, amelyek ezt megcáfolják. Ez a kísértés azonnal megszűnt, amikor a sémi hajtípus jelei igazolták, amit Secondo Pia képe és a tudományos antropológiai vizsgálatok már egyértelműen rögzítettek: a Lepel Embere vitathatatlanul sémi karakterű, hajviseletével, szakállával együtt. Kiderült azonban az arckutatás során, hogy mennyire nemes vonásokkal az (4. kép). Már eltelt egy fél év és újra a meghátrálás gondolatával foglalkoztam, amikor megtörtént az elsô átütô eredmény. Mindig a Lepel eredetijének fotója alapján készült fénymásolatokon dolgoztam, soha nem azoktól elszakadva, külön festménnyel, rajzzal. Nem a saját stílusom volt a cél, hanem az Arc és a Test vonalainak kihozatala, ,,életre- keltése''. A ,,restaurálás'' idézôjelbe kerül, mert szoros értelmében az eredetit restaurálják. Ám a ,,rekonstruálás'' szintén gyanús megnevezés. Egy rekonstrukció az eredetit a művészet és technika ,,klónozási módszerével'' mintegy újraalkotja. Márpedig ennek a vállalkozásnak épp az volt a jellemzôje, hogy a fénymásoló révén, az eredeti kópiáinak közvetítésével, minél több elem átmenthetô legyen a ,,rekonstruált'' Arc és Test vonásaiba. Egyik szó sem pontos tehát. Ezért kitaláltam a ,,reintegrálás'' szót, mintegy kiegészítésül. Fárasztó lenne persze mindhármat együtt ismételgetni. Így szövegközben megmaradok a tökéletlen szóhasználat mellett. Az elsô sikeres kísérlet során kifejezetten a könyvbôl kivett lapon lévô fényképarcot használtam a rekonstruálás erôfeszítésénél. Különbözô írószerszámok nyomai tarkították a képet, amit eléggé biztatónak találtam. Amikor bevittem a fénymásolóhoz és a gép kiadta a képet a kért rozsdaszínben, elért az áramütés: Ô az! (5. kép). Sikerült fölvennem a kapcsolatot a Lepel római lapjával -- ez a Collegamento pro Sindone -- és fôszerkesztôjével, Farkas Ilonával. Ô már régóta dolgozik a lapnál, szinte emberfeletti munkát végez, túl a hetvenen. A munkatárs és egyben a Lepel legelszántabb ,,nagykövete'' Emanuela Marinelli, a kiváló szakember és a Lepel-ügy elsô számú hírnöke, intézô asszonya, konferenciák szervezôje és elôadója, számos tanulmány és két könyv szerzôje. Fôiskolai tanárnô, akinek saját munkakörén túl egyetlen küldetése van: a Lepel ügyének szolgálata, Olaszországban és annak határain túl. Ha hinnék a reinkarnációban, még azt is elfogadnám, hogy bennük Jézus sírjának asszonyai élednek újra. Mert amit a férfiak tudományos Lepel-kutatással felszínre hoznak, annak ôk a leglelkesebb és ugyanakkor kiváló szakértelemmel és nagy tapasztalattal rendelkezô hírnökei. Igen, ôk a Lepel ügyének ,,karizmatikusai''. -- Elküldtem a fôszerkesztônek elsô elméleti tanulmányomat, mely a kezek pozíciójáról kívánja kimutatni, hogy azok az X alakú kumráni temetkezési formát ôrzik. Ha így van, akkor Jézus testének eltemetôi közül János apostol helyezhette el így a kezeket. Elsô sikeresnek vélt képemet is elküldtem. Isabel Piczek, az USA-ban élô -- magyar származású -- festôművésznô és elismert szindonológiai szakember is látta és jónak találta. Aztán közölte a lap a ,,restauráló- rekonstruáló'' munka beszámolóit is, két részben. Szerencsés -- vagy számomra inkább kegyelemszerű --, hogy Farkas Ilona lefordította írásaimat. Az olasz nyelvet magántanulás szintjén ismerem. Ugyanakkor be kellett látnom, hogy bizony mennyire nem mérhetôk az itthoni színes képekhez a lap fekete-fehérben közölt illusztrációi. Egy évi munka után már szelektálni lehetett a képanyagot, és mivel a Test rekonstruálása is egyre jobban haladt elôre, azt gondoltam, végére jutottam a vállalkozásnak. Ehhez azonban még csaknem egy újabb év kellett. Megoldódott az arany-ezüst keretek gondja. Néhány diakép is készült a legjobbnak ítélt rekonstrukciókból. Felfigyelt a rádió. Két adás számolt be az addigi eredményekrôl. A Képes Európa terjedelmes beszámolójához igen jó minôségű színes képeket mellékelt az 1996 húsvéti számban. A Televízió I. csatornája nagypénteki híreiben közölte az elért eredményeket. A Kábel-TV folytatta a bemutatást, majd TV- archívumba került a meglévô anyag néhány példánya, utólagos megítéléssel kissé még korán. A végeredmény még hátra volt. Meglepetésemre unokanôvérem megírta Ausztráliából, hogy ôk is láthatták az adást. Megindult a videofelvétel is. Nem panaszkodhattam, hogy fáradozásom eredményei visszhangtalanok maradtak volna. Sejtelmem beigazolódott. Amit utolsó könyvemmel nem tudtam elérni, a képekkel elértem. Ezekre odafigyeltek. Megfogalmazódott bennem a kiállítás-sorozat gondolata. Vajon találok- e partnert? Volt levelezô tagozatos hallgatóimnak igazán sokat köszönhetek. Egyikük ,,menedzselte'' a Kispesti Fôplébánián történô elsô kiállítást. Az anyag ugyan még nem volt teljes, de kb. 25 kép sorakozott föl a bemutatásra. A kanonok-plébános atyában pártfogóra találtam. Sikerült a ,,fôpróba''. A helyi TV felvételei megôrzik az elsô kezdeményezés jó emlékét. Elôjöttek persze a hiányosságok is, de ezért is szükség van az ilyen ,,fôpróbákra''. 1997 tavaszán -- böjtidôben -- került sor a folytatásra: a Magyar Szentek új, lágymányosi temploma csodálatos belsô teret biztosított az újabb kiállításhoz, mely a Pilinszky-emlékest ott készült TV-felvételei során egy-egy képpel a műsorba is fölvételt nyert. A zebegényi kiállítás következett a Koós Károly tervezte patinás szépségű templomban. Ôsszel pedig elsô ízben vállalta a kiállítást Székesfehérvárott a Szt. István Művelôdési Ház, ahol a püspök atya megnyitója, majd a beszélgetések külön emlékezetes élményt jelentettek. A kiállítás anyagát innen egyenesen Rákosszentmihály új iskolájába szállították. Ott kedves ünnepségre is sor került. A kiállítás ugyanis az új iskola megnyitásához kapcsolódott. Akkor már kibontakozott a sorozat evangelizációs szándéka. Már korábban fölmerült bennem, hogy életem hátralévô részét az evangelizációnak szentelem. Ez jelszóvá lett ugyan az Egyházban, de gyakorlati kivitelezése még lépéshátrányban volt az elmélethez viszonyítva. Az evangelizáció legbensôbb feladata pedig: Jézus Krisztust közelebb vinni a mai világ emberéhez. Az elvontabb jellegű teológiai könyvek esélye nem bíztató. Kiadni is alig lehet ôket. A helyzet Nyugaton sem kedvezôbb. Meg kell tehát kísérelni a képekkel való evangelizálást. S erre a Torinói Lepel kiválóan alkalmas. A Szentatya éppúgy kiemeli ezt, mint ahogyan a Lepel ôrzôje, Saldarini torinói érsek is. Az evangelizáció továbbá szinte beláthatatlanul tágas teret nyit a kreativitásnak. Ezt az utat kell járnom, tanszéki feladataim ellátásával összhangban. Azzal tisztában vagyok, hogy az emberek szeretik beskatulyázni az alkotókat. Az én esetemben ez reménytelen elvárás. Hivatásomnál fogva is több mindennel foglalkoztam egyetemi éveimtôl számítva, de mindig egy valamire koncentráltam, amikor elfogott az alkotás kényszere. Ha akartam volna is, nehezen tudtam volna tenni ellene. Képzôművészeti életszakaszom néhány alkotással lezárult. A szobi templom intarzia-keresztútja a legfontosabb számomra. Foglalkoztam az irodalommal is, bár keveset publikáltam. Ennek tapasztalata viszont kutatásom leírásában és a vele kapcsolatos tanulmányaimban volt hasznosítható. Keveset, de jót akartam alkotni. Amikor valamibe belefogtam, megszállott makacssággal igyekeztem azt megvalósítani. Mindent arra az egyre összpontosítva álltam az alkotás szolgálatába. Amikor elmondtam, amit akartam, tovább mentem. Látszólag szétforgácsol a többirányú vállalkozás. Az evangelizáció szándéka azonban a magam területén egybefoglalja valamennyit. S ha az alkotói többoldalúság gyanút kelt, ne feledjük: a teológia maga is sokrétű ismeretet igényel, sôt az elméletet összeköti a gyakorlattal. Vannak, akik képesek arra, hogy a tudományos munkát az irodalommal, sôt esetenként a képzôművészettel együtt is kellô szinten műveljék. Aki ezt eleve megkérdôjelezi, az elôítéletének foglya marad. Ami a Torinói Lepel rejtvényével kapcsolatos elméleti és gyakorlati magán- kutatásaimat illeti, abban sincs semmi kivetnivaló. Nem szabad elfelejteni, hogy a Lepel-kutatás (szindonológia) egyetemi tanárai sem ,,fôállásban'' végezték ilyen jellegű munkájukat, köztük orvosok, fizikusok, biológusok stb. A teológusok sem hiányoznak soraikból. ======================================================================== A Lepellel kapcsolatos arckutatás esélyei Az arckutatásnak olyan kezdeményezéseivel, melyeket megkíséreltem, igazában még nem találkoztam. Antropológiai munkákban figyeltem föl arra, hogy ôsidôk vagy akár a közelebbi múlt ránk maradt koponyái lehetôséget adnak egyes különleges képességű szakembereknek, hogy az eredeti arcot vagy testet megközelítô pontossággal rekonstruálják. Különösen megragadott a heidelbergi múzeum neandervölgyi emberének rekonstrukciója. Neves orosz professzor ilyen irányú munkáiról is értesültem. Anatómiai tudásával és bizonyos művészi képesség birtokában különleges szakavatottsággal volt képes egy koponyát ,,életre- kelteni''. Az arcizmok pontos ismerete persze sajátos beleélô képességgel párosult nála. Csúcsteljesítménye egy kriminológiai eset kapcsán az volt, amikor egy régen meggyilkolt ember koponyája alapján rekonstruálta az arcot annyira, hogy a nyomozás meg tudta állapítani a halott személyazonosságát. Oertwig könyvében, az ,,Elsüllyedt városokban'' megtalálható Subád sumer királynô mellszobor-szerű arcmása, melyet a régészeti feltárás nyomán azonosított koponya alapján mintáztak meg. (ld. 7/C. kép). Mindezek már megmutatják a rekonstruálás sajátos lehetôségeit a megmaradt koponyák anatómiai ,,életre-keltésével''. De mi van akkor, ha csupán sérült szoborportrék képei állnak rendelkezésünkre? Ilyenkor a ,,restaurálást'' és ,,rekonstruálást'' a szobor fotója alapján kell megkísérelni. Mivel azonban a fénykép erre nem alkalmas, a fotó fénymásolatát kell alapul vennünk. A Torinói Lepel esetében a Lepel-tudomány, ún. szindonológia már hatalmas munkát végzett és emlékezetes eredményeket mutat fel. Ennek egyik legújabb és korszerű összefoglalását adja Emanuela Marinelli könyve, kitűnô képanyagával (La Sindone. Un Immagine ,,impossibile'', Sao Paolo, 1996). A tudományos kutatás azonban észrevehetôen a képi összefoglalásokhoz kapcsolódik. Különös jelentôsége volt 1898-tól Secondo Pia fotójának, amely pozitívra fordította a Lepel negatív lenyomatú testképét. Nyomában lendületet vett a tudományos kutatás. Enrie már korszerűbb és életnagyságú fotói hasonlóképpen hatást gyakoroltak a további tudományos munkára (1931). J. P. Jackson és E. J. Jumper amerikai kutatók -- csak mellékesen szindonológusok -- megformálták az elsô szoborszerű mását a Lepel Emberének, miután a legkorszerűbb technikával mintegy ,,letapogattak'' a Lepel kópiáját és kimutatták, hogy az nem festmény, hanem térbeli test lenyomata. Az olasz Tamburelli professzor tökéletesítette az eljárást, majd elkészítette a Lepel-Arc színes három dimenziós fotóit (ld. 7/B. kép). Senki nem csinálta meg azonban fotókópiákon az Arc és a Test ,,restaurálását'' majd ,,rekonstruálását'', a Lepel Emberének ,,életre- keltését''. Ami a Torinói Lepel ilyen vonatkozású ,,fehér foltjait'' illeti, a megoldás keresésének feladata már nagyon idôszerűnek mutatkozott. Amióta elsô kiállítása megvolt -- Lireyben, 1357-ben --, számosan megkísérelték a rekonstrukciót, századokon keresztül, ami korunk technikai segédeszközei nélkül kilátástalan vállalkozás. A 14. századi ábrázolások olyanok, mintha a kôkorszakban keletkeztek volna. A 16. században van egy Dürernek tulajdonított -- rekonstruáló szándékú -- Lepel-kép, de azt csak tulajdonítják a nagy német festônek. Még a Chambéry tűzvész elôtt keletkezett, és bár elôrelépés az ábrázolásban, a megoldástól messze van. Anatómiai arányai sem megfelelôk. Egy másik 16. századi rekonstrukció nevezetessége, hogy az akkori pápa ajándékozta Don Juan D' Austriának, a késôbb híressé vált, Európára nézve sorsdöntô lepantói tengeri csata hôsének. Ezen figyelemreméltó a test kidolgozása, az Arc azonban szokatlanul kezdetlegesnek tűnik (8. kép). Reffo 1898-ban készült kópiája sem jobb. A Lepel ,,Emberének'' legújabb testkiegészítô rajzos ábrázolásai szintén arról tanúskodnak, hogy alapvetô félreértelmezéseket kell korrigálni, például a karok szimmetriájának tévhitét tekintve is. Mi lehet ennek a nyomasztó hiányosságnak oka? Feltehetôen egy megmerevedett hagyomány-tisztelet. A Lepel így igazi, ahogy van, hangzik az érvelés. Az Arc tehát vagy kópiáival, vagy a hatására készült, egyéni elképzelést tükrözô festményekben van elôttünk. A hajat és a szakállt átszelô fehér csíkok -- a hajtogatás nyomai -- szinte már kanonizálva vannak. A Lepel védjegyeinek számítanak. Pedig erôs a vágy a hívô emberekben a keresztény ókortól fogva, hogy Jézus Krisztus Arcát és a Testet közvetlenebbül láthassák. A Lepel barátai körében jelszóvá vált a szentírási mondat: ,,Arcodat keresem'' (5. kép). S ha nem jutunk el az Arc hiteles közelségébe, jönnek a pótmegoldások. Ilyen például az a finoman giccses Jézus-arc, melyet már tíz éve különleges reklám-fogással terjesztenek. Eredetileg Agemián örmény festô munkája, aki a Lepel ihletében festette a képet 1935-ben, amint arról Werner Bulst beszámol Heinrich Pfeifferrel írt könyvében (Das Turiner Grabtuch und das Christus-Bild, Frankfurt am Main, 1987). A könyv a Krisztus-arc művészettörténeti ábrázolásainak javát mutatja be a keresztény ókortól a középkorig, elsôsorban azokat, amelyek feltehetôen a Lepel hatására engednek következtetni. A jelentôs kötetet 1987-ben adták ki. Akkor már az Agemián festette képet különbözô variációban átszínezték (kompjúter-technika!) A kép Amerikából indult el ,,hódító útjára''. Azt híresztelték ugyanis róla, hogy azt maga a NASA, vagyis az Egyesült Államok Űrkutató Központja hozta létre. Bármennyire naiv a mese, sokan elhitték, de Nyugaton már tíz évvel ezelôtt leleplezték a csalást (P. W. Bulst). {kép} Alcoy Roma Az elôbbi századok próbálkozásai A Lepel római lapjának fôszerkesztôje visszajelezte: tiltakoztak ellene, de hiába. Akkor már tudtam, hogy kép ellen csak képpel lehet tiltakozni: jobb, igazabb képpel. Bizonyítanom kellett. Amikor folytattam a kísérleteket, szerettem volna eljutni egészen a szemek megnyitásáig. Erre a legvégén került sor. Újabb sikertelen próbálkozások jöttek. A technika azonban már kiérlelôdött. Sokat kell nézni a képet, állandóan javítani. Közben megtapasztaltam a tudatalatti különös játékait. Kerestem az Arcot és akkor egyszercsak megjelent elôttem Gregory Peck, fiatalkorom kedvelt színésze. Fölbukkant a tudatalattiból. Pedig akkor is a Lepel-Arc kópiája volt elôttem. Akkor is azon emelte ki a penge az arcvonásokat. Mélyebbre kellett ásnom, a Krisztus-arcig. Ebben segítségemre volt az ellenôrzés tesztpróbája. Amikor kb. fél év után újra ,,restauráltam'' az Arcot, megnyugtatott, hogy ugyanarra az eredményre jutottam, de a kép már fiatalabb volt (9. kép). Többen szóvá tették ugyanis, hogy a korábban legsikerültebb portré túl öreg Jézus korához képest. Mégis hiteles, mert a szenvedés megöregít. Ez akkor is észrevehetô volt, amikor már levettem az Arcról a vérnyomokat, meg persze a zavaró fehér csíkokat. Lélekben lassan egyre otthonosabb lettem a Lepel Emberének Arcában és egyre kevésbé volt számomra kétséges, hogy Krisztus arca az. A szemek megnyitása külön szemtanulmányokat igényelt, meg persze a keresztény múlt ikonjainak megidézését. Több változat is készült a Lepel Krisztus-arca nyomán, egészen a megnyitott szemű ,,életre-keltésig'' (10. kép). Ez jól érzékelteti, hogy megközelítésrôl van szó, de nem mindegy, mennyire jutunk közelebb az eredeti Jézus-archoz, melyet csak a Lepel révén lehet ,,rekonstruálni'', amennyire lehet. A kaparásos technikával mindig az eredeti fénymásolatán dolgoztam (11. kép); akkor is, amikor a szenvedés mélypontjait érzékelteti a Arc (12. kép). A legeredményesebb kísérlet különös utakon jött létre. A színes A4-es képet a Képes Európa hozta, kicsiben. Akkor tapasztaltam meg, hogy a kicsinyített kép mennyivel jobb lett. Ezen tovább javítottam. Majd újra fénymásoltattam. Annak aztán színes fotója készült el. Ezt avatott Lepel-szakértônk, Víz László szemlélte meg. A legjobbnak találta, de kritikusan jelezte, hogy a haj még nincs kellôen kidolgozva. Megoldottam a problémát a fotón. Aztán újra fénymásoltattam, a legérzékenyebb géppel, színesben. Ez hozta meg a végeredményt. A képet aztán aranyos keretben elküldtem a Szentatyának (13. kép). Ennél az eljárásnál tehát nem egy régi koponyát kellett úgy rekonstruálni, hogy annak hajdanvolt élô arcát megtalálja a tudományos igényű kutatás. A Lepel Arca síkbeli fotókkal van elôttünk. Ezek a fotók azonban nem teszik lehetôvé az eredeti Arc ,,restaurálását'', majd ,,rekonstruálását''. A fényképezés elmondta a Lepelrôl mindazt, amit tudott, egyre tökéletesebb technikai szinten, egészen Tamburelli színes, három dimenziós fotójáig. A ,,rekonstruálás'' egyetlen lehetôségét azonban a fénymásolás technikája biztosítja. ======================================================================== A Test rekonstruálásának kísérlete A Torinói Lepel Teste nagyon nehéz problémát jelent a ,,restaurálás és rekonstruálás'' vállalkozójának. Amikor azonban a megközelítés technikája kiérlelôdött az Arc-kísérletek során, akkor ezzel már nem volt probléma. Ami volt, az késôbb jelentkezett, de megoldható volt az is. Megint alapvetô követelmény, hogy az eredeti fénymásolatán kell elvégezni a kísérleteket. A ,,restaurálás'' szót ezért idézôjelbe kell tenni, mint a ,,rekonstruálást'' is, mert az sem pontos megjelölése a kísérletnek. Az elsô sorozat bizony -- utólag visszapillantva -- meglehetôsen kezdetleges, ami érthetô. Nem lehet kikerülni a hosszú és fáradságos munkát. Vállalni kell a sikertelenségeket, meg persze azt is, hogy az ember sikeresnek vél egy-egy változatot, melyet az anatómia szakembere esetleg megmosolyogna. Nem tanultam anatómiát. Naiv reménykedésem azonban majdnem beteljesült, amikor a láthatáron megjelent egy orvos-grafikus. Ha vele összefognék -- gondoltam --, de ô nem állt kötélnek. Mit tehettem? Barcsay nevezetes anatómiai könyvét kezdtem tanulmányozni. Meg kellett oldani a testkép nagyítását, s ezt részletekben sikerült kivitelezni (4 x 30 cm). A karok kiegészítése is sok változat elkészítésével járt. Azok ugyanis martalékai lettek a Chambéry tűzvésznek. A lábfejek sem láthatók. A Testnek nincsenek határozott körvonalai. Egyes részletek pedig a belsô testfelületeken is homályban maradnak. Ekkor fölfedeztem Werner Bulst egyik korábbi kötetében azt a Test- képet, amely egészen magragadott. A kicsinyített képen a megszokottnál tisztábban rajzolódnak ki a vonalak. Ez a kép adta a megoldás elsô indítását. Újabb és újabb kísérletek következtek. S lassan kibontakozott a Test kiegészített formája. A legjobbnak vélt képet elküldtem Rómába a kutatás beszámolójával együtt (14/A. kép). Eléggé elôrelátónak kellett lenni ahhoz, hogy jelezzem: még hátra van a szakemberek kontrollja, még módosíthatják a képet a mérések. Nyitva hagytam a kérdést, és ez volt a jó, mert a mérések valóban meglepô módosulásokat hoztak. Az anatómia szakembereitôl vártam ezt a módosítást. Ôk azonban nem voltak elérhetôk számomra. Amerikából hazajött festôművészünk, Tokay János észrevételei segítettek, s a közeli Ortopéd Klinika egyik -- rajzban is otthonos -- fôorvosa. A további töprengések azonban rám maradtak. Megint éjszakáim álmatlan része adta meg az alkalmat. Sokat kell nézni a képet, és állandóan javítani. A mellbimbók elhelyezése különösen nehéz talányt jelentett. Ehhez ugyanis a karok pozícióját kellett tisztázni (ld. 14/B. kép). Csak mintegy 18 hónapi kutatás után jutottam el a ,,végállomásig''. Elôször a restauráló jellegű kép öltött formát. Az eredeti fotókópiája mellé helyezve -- ugyanazon méretekkel - - minden zavaró rárakódástól megtisztítottam a képet. A kísérletek és mérések nyomán már ki tudtam húzni a Test körvonalait a karok megfelelô pozíciójával (15. kép). A méréseket magamon végeztem el az elsô kísérletek során. Biztonságot adott, amikor a Lepel Testén kb. 2 cm-el rövidebb méretek jöttek ki. Ez nagyjából megfelel a testmagasság különbözetének. Használatba vettem a számológépet. 185 cm-es testmagasságom így megfelelô számítási arányokat eredményezett. A ,,Lepel Emberének'' testmagassága ugyanis a legújabb számítások szerint -- Habermas, USA -- 178 cm, mely finomítja Barbet korábbi mérés- eredményét, a 180 cm-t. Magam az amerikai Habermastól függetlenül is a 178 cm-re szavaztam, miután ismertem a korábban megkérdezett öt neves szakember ,,szavazatának'' eredményeit. Ez részben középarányos, részben a legújabb megítélés eredménye. Két barátomtól is elkértem saját test-adataikat az összehasonlításhoz. A fôbb mérési eredmények (a legutolsó testképen): testmagasság: 178 cm, vállszélesség: 47 cm, a könyök és vállcsúcs távolsága: 45 cm, a könyök és a középsô ujj végének távolsága: 44 cm, a felsô karok vastagsága (a jobb kar erôsebb!) jobb: 9,8, bal: 9,5 cm, a csípôszélesség: 38 cm, a jobb térdcsont és a boka távolsága: 42 cm, a boka és a talp távolsága: 9 cm. Mindezt persze csupán a már ,,restaurált'', ill. ,,rekonstruált'' testegészen lehetett ellenôrizni, és szükség volt a kiigazításokra, ehhez pedig a megújuló mérésekre, mégpedig különbözô nagyságú képeken. A mérések alapján sikerült egy testszínű képet is fölnagyíttatnom, majd körülnyírva felragasztanom egy nagyobb lapra. Ez éles körvonalaival sajátos ellentéte a Lepel képének, melynek kontúrjai belevesznek a homályba (16/B. kép). Ezt azonban csak nagyon drágán lehetne életnagyságúra felnagyítani. Elvittem tehát a kidolgozott fekete-fehér Test-képet a fénymásoló centrumba, ahol 2 m-es nagyítás is megoldható. Az A3-as kép erénye az volt, hogy az ,,eredeti''-bôl mindazt átvette, ami átvehetô volt. Feszülten vártam az eredményt. Az azonban lesújtó volt. A gép nem fogadta el a képet, melyen a fénymásolt fotószerűség dominált. Illetve egy használhatatlan, sötét foltos kópiát dobott ki. Lehangolt az eredmény, hiszen nagyon készültem a 2 m-es fénymásolat elôállítására. Otthon aztán váratlanul megtaláltam a megoldást. Két napi munkával át kellett kaparnom a teljes képet, hisz a központi fénymásoló nagy gépe mérnöki rajzokhoz készült. Az eredmény lenyűgözô volt számomra (16/A. kép). Sikerült! Otthon fölerôsítettem a belsô ajtóra és napokon át javítottam, amikor egy-egy kis idôre megálltam elôtte. Mert valahányszor kimentem az ajtón, elôttem volt a rekonstruált Test. Az ilyen képet sokáig kell nézni, sajátos meditációval. Amikor Víz Lászlónak megmutattam, azonnal észrevette, hogy az oldalseb feljebb van a kelleténél. Ezt nem mértem meg, nyilallt belém az önvád. Pótolnom kellett a mérést és aszerint kiigazítanom. A Test kinyilatkoztatása mélyen megérintett. Az Arc harmóniája összeállt, átszellemült alázata, ahogy vállalta az iszonyatot, kivehetô a szemlélô számára. A megtisztított mellkason kirajzolódtak a vérnyomok, ívükkel igazolva a kezek asszimetriáját az agóniában. Külön meditációt jelentett a jobb láb, amely a Test súlyának talán 65%-át hordozta. Meditációra késztetett a bal kéz, amely osztozott a jobb lábbal a teherviselésben. A jobb kéz ugyanis nagy valószínűséggel vállficamra utal, és ezért nem lehetett igazán húzóereje. Megrendítô meditáció volt mindkettô. Az marad, életem végéig... Elôttem volt tehát a megvalósult álom, amit a kezdet gyötrelmes kísérletei során még elképzelhetetlennek tartottam. Az Arc után elkészültem a Test kópián való ,,reintegrálásával''. Amikor összehoztam a múlt hasonló kísérleteinek eredményeit, világossá vált, hogy milyen elôrelépést tesz lehetôvé a fényképezés és a fénymásolás technikája. Vsszehasonlítottam azokkal a képekkel, melyek a 14. századtól a 19. századig valami hasonlót akartak, de korunk technikájának segítsége nélkül (ld. 8. kép). A pontos mérések alapján kidolgozott testképet aztán sikerült Rómába küldenem, egyelôre még a kisebb -- 130 cm-es -- változatban. Emanuela Marinellinek, a Lepel ,,nagykövetének'' küldtem ajándékba. Késôbb Torinóba az érsek úrnak is elküldtem a képet, már 2 m- esre felnagyítva. A legvégsô és legjobb testkiegészítés azonban csak jóval ezután sikerült (ld. 17. kép). Az idôzítés jól összejött. 1998 a Lepel kiállításának és Secondo Pia centenáriumának éve. Megszállottságomat kegyelemszerűnek éreztem, mégis jól esett az ébredés. S hogy belsô világomban milyen nyomot hagyott ez a küzdelmes 18 hónap? Talán tíz lelkigyakorlat sem érne föl a hatásával. A Lepellel való ilyen elmélyült találkozás megváltoztatja annak kutatóit. S míg a tudomány változatlanul kötelezônek tartja a ,,Lepel Embere'' elnevezést, személyes meggyôzôdésem, hogy valóban Jézus Krisztus halotti leplérôl van szó. Ugyanakkor be kell vallani, hogy maguk az Arc- és Test-ábrázolások közvetlenül nem döntik el, hogy a Lepel mely korból származik. Ezért összegeznem kell a tudomány eddig elért eredményeit, hogy személyes meggyôzôdésemet alátámasszam. Mely érvek hatottak rám különösképpen? ======================================================================== A Lepel-tudomány (szindonológia) fontosabb eredményei A Torinói Lepel tudományos vizsgálatainak eredményeirôl könyvek és tanulmányok sokasága számol be. Nálunk Víz László számos kiadást megért könyve adja meg a szükséges információkat. Német nyelven Werner Bulst S. J. könyvei azok, melyek nagyon alapos tájékozódást nyújtanak; legújabban pedig Emanuela Marinelli említett kötete. Számomra a következô érveknek van különös meggyôzô ereje, csupán nagy vonásokban fölvázolva azokat: 1) Elsôsorban a Lepel történeti útja válik egyre világosabbá. Bizonyosra vehetô, hogy a tanítványok megôrizték, bár nem tudni, hogy János apostolhoz vagy Arimateai Józsefhez került. Utóbbit legendaszerű régi források hozzák kapcsolatba a Lepellel, mint annak elsô ôrzôjét. 2) A Lepelbe tapadó növényi eredetű nyomok pollenvizsgálata -- M. Frei -- és a korai századok írásos emlékei szerint is Jeruzsálembôl Edesszába került, egészen a 10. századig, amikor Konstantinápoly magának követelte. A történeti múlt viszonylag kevés adata nem érv a Lepel eredetisége ellen, mert azt szinte állandóan titokban kellett tartani valamilyen okból. 3) Nem lehet érvelni a Lepel eredetisége ellen azzal, hogy a keresztút relikviái túlnyomó részben vagy nem eredetiek, vagy nem lehet megállapítani eredetiségüket. Ilyen a szent lándzsa, a szögek, a töviskorona stb. A Lepel azonban kivétel! Azt mindig jól el lehetett rejteni. Ehhez járul az is, hogy a Test nyomait csak 2-3 méterrôl lehet látni. Ezért mondta szellemesen egyik amerikai kutatója: ha festve volna, festôjének 2-3 méteres ecsetet kellett volna használnia. 4) Különös jelentôsége van annak, amikor 944-ben a Lepel megérkezik Konstantinápolyba. Erre már megbízható szövegtanúk vannak. Csak az a kérdés: a jelenlegi Torinói Lepel-e az, amely oda érkezett? Mi ennek különös szuggesztivitású lélektani bizonyítéka? Az, hogy a császári család tagjainak nagy csalódást okozott, amikor elôször megpillantották. Minél közelebbrôl nézték ugyanis, annál kevésbé láthatták a képet, mivel az 2-3 m-rôl vehetô ki csupán. A reagálás ilyen módja elképzelhetetlen egy kézzel vászonra festett kép esetében. Errôl a Lepelrôl viszont már akkor, sôt jóval korábban elterjedt, hogy ,,Nem kézzel festett''. Most is ezt mondjuk, de tudományosan megalapozva. A Lepel-kép testkisugárzás hatására keletkezett. 5) Ami a Krisztus-arcot és a Testet ábrázoló képeket illeti, az különösen hatásos érv az egyházművészeti múlt ismerôjének. Heinrich Pfeiffer, a római Gregoriana Egyetem egyházművészeti professzora újra elvégezte ezeket a vizsgálatokat. Csak két példa. A 6. századi Krisztus- arc -- a Szt. Katalin kolostorban ôrzik --, továbbá a 12. századi nevezetes Novgorodi Krisztus-ikon tudományosan megállapítható nagy valószínűséggel a Lepel-kép alapján keletkezett (vö. pl. a V alakú homlokránc a két szemöldök között, a bal szemöldök magasabb íve az eredetin, vagy a haj asszimetriája). Pontosan kimutathatók tehát azok a jellemzô vonások, amelyek erre engednek következtetni (18/C. kép és 18/D. kép). Érdekes törvényszerűség is fölismerhetô az ikonokkal kapcsolatban: minél szabálytalanabb egy ikon-arc ábrázolása, annál közvetlenebb kapcsolatban van a Lepel-képpel, minél szabályosabb, annál közvetettebb kópiának tekinthetô. Kiemelkedô érték a Budapesten ôrzött Pray kódex 12. századi képe, mely Krisztus temetését ábrázolja (ld. 18/B. kép). A mezítelen test és az X alakban elhelyezett kezek világhírre tettek szert a Lepel-tudományban. Hiszen a kép a legmeggyôzôbb ilyen jellegű bizonyítéka annak, hogy alkotója látta a Leplet Konstantinápolyban, ahonnan Magyarországra eljutott. A Lepel a keresztesek révén 1204 után Franciaországba, majd onnan 1578-ban Torinóba került. Ennek történelmi nyomai jól kirajzolódnak, bár a részleteket nem ismerjük. 6) Érdekes és jellemzô az is, amit a kiváló jezsuita lepelkutató, Werner Bulst leír. A Lepel hitelességének kétségbevonói különös módon elsôsorban papok, akik viszont a századelôtôl a Lepel eredetiségét vallották, elsôsorban világiak, többnyire nem is kifejezetten hívôk. A kételkedôk fôként történészek és biblikusok voltak a század elején. Csakhogy -- ez a lényeges! -- a kételkedés mindkét vonala külsô érvekre hivatkozott: történelmi szövegekre vagy azok hiányára, és a János- evangéliumra. Egy példa. Chevalier kanonok 1900-ban még elfogadhatónak tartotta annak a 14. századi festôcskének a szavát, aki azt állította, hogy ô festette a Lepel képét. Ma ez olyan képtelenség, hogy külön könyv pellengérezi ki a naiv hazugságot, hiszen egészen biztos, hogy a lepelkép nem festve van, hogy egy valóságosan keresztrefeszített férfi testének lenyomatát ôrzi. -- Egyes biblikusok korábbi érvelése pedig ma már szintén erejét vesztette. Kifogásolták, hogy a jánosi evangélium leírásában nincs kifejezett utalás a lepelre az üres sírban. A legmakacsabb kételkedô, a német Blinzler azonban akkora horogütést kapott a régészeti kutatásoktól, hogy talpra sem tudott állni a vitában. Ô nem volt képes például Jézus korabelinek elfogadni az X alakban elhelyezett kézfejeket a Lepel Emberénél. Arra hivatkozott, hogy ez a pozíció idegen a Bibliából ismert zsidó temetkezési módtól, és persze Lázár eltemetésére utalt. Holott különféle temetkezési módok voltak. Még 1955-ben is ezzel az értetlenséggel írta tanulmányát a Lepel hitelessége ellen. Ugyanebben az évben azonban mi történt? Feltárták a kumráni kis temetôket. Nagy meglepetésre a sírokból származó csontvázak egy részénél ugyanazt az X alakú kézpozíciót találták, mint a Lepel Emberénél. Ma már neves biblikusok vannak, akik elismerik, hogy komoly ellenvetést az evangéliumok alapján a Lepel hitelessége ellen felhozni nem lehet. Kiemelkedik ebben Schnackenburg higgadt nézete, mely szerint a szenvedéstörténet leírása nem terjed ki minden részletre (a szinoptikus evangéliumok leírása szerint például Arimateai József egyedül végzett mindent, a százados szavainak két változata van stb.). Vonatkozik ez az üres sírban talált leplek leírására is, melyet János evangéliuma közöl. A szinoptikusok ugyanis kifejezetten említik a Leplet. Jánosnak talán megvolt rá az oka, hogy nem említi nyomatékosan, holott a ,,látta és hitt'' kitételt a Lepelre is vonatkoztathatjuk, nem csupán az üres sírra. -- Ami pedig a történészeket illeti, a Lepel történelmi útja mind jobban kirajzolódik elôttünk az egyre szaporodó kutatások következtében. S ebben Ian Wilson munkássága külön elismerést érdemel. 7) A történészek és biblikusok kételkedôivel szemben azonban olyan kutatók léptek a színre, akik belsô érveket vonultattak föl a Lepel hitelessége mellett. Ôk nem szövegekre hivatkoztak, hanem magát a Leplet tanulmányozták. Megállapították a Lepel Emberének sémi karakterét, 30-35 éves korát, a valóságos vérfoltokat, az artériás és vénás vérnyomokat, a lándzsa nyomán kiömlô vér és víz hitelességét, a töviskorona formáját, a Lepelbe tapadó polleneket, melyek megmutatják annak útját (Jeruzsálem, Edessza, Konstantinápoly). Kimutatták a jobb talp lenyomatán Jeruzsálem talajmintáját, a Lepel szövetének hitelességét, a kéz-sebek igazi nyomait a csuklón, a kereszt ,,keresztgerendáját'', a patibulumot, melyet a Lepel Embere cipelt, a karok helyzetét az agóniában, a szemekre helyezett pénzérméket, melyeket Pilátus veretett. Kimutatták, hogy a Test kb. 36 órán át lehetett a sírban. Semmi nyoma annak, hogy romlásnak indult volna. Orvosok, fizikusok, antropológusok, kriminológusok, biológusok stb. mai adatok szerint már kb. 150.000 munkaórát szántak a Lepel kutatására. Kimutatták, hogy a kép olyan sugárhatásra keletkezett, melyet természetes úton ma sem tudunk megmagyarázni. Ez a tudományos összmunka egészen egyedülálló, mint a Lepel maga, amelynek nincs párja, amely tehát unikum. A Magyar Szentkorona kutatóinak összmunkája bizony eltörpül emögött. Valamit mégis érzékeltet a tudományos összefogásból, mely a Lepel esetében egészen egyedülálló. 8) 1978-ban kiállították a Leplet Torinóban és több mint 3 millióan megtekintették a világból. Akkor olyan helyzet állt elô, hogy az ellenzéknek alig maradt ütôképes érve. Az érdeklôdés magasra szökött, s a Lepel hitelessége már már a bizonyosságig emelkedett a köztudatban is, amikor újabb fordulat következett be. 1988-ban végre sikerült a korábbi terv. A Lepel szélébôl vett igen csekély anyagot három különbözô laboratóriumnak C 14-es, vagyis radiokarbon vizsgálatra adták át. Az eredmény a jelentés szerint középkori eredetre mutatott, szemben az addigi tudományos vívmányok túlerejével. Ezt úgy hirdették ki, mintha maga ,,a'' tudomány mondta volna ki a végítéletet. Holott a többi tudományos eredmény egészen mást igazol. Olyan szakadás támadt tehát a keletkezés idômeghatározásában, mely egyelôre megoldatlannak bizonyult. Az angliai jelentés triumfáló hangon jelezte véglegesnek a középkori eredetet. Ezt a ,,véglegességet'' semmiképpen nem lehet elfogadni. Az ilyen jellegű tudományos kutatás filozófiai kritériuma egyértelműen megköveteli a nyitottságot a további kutatások irányában. Az egyetlen elfogadható kijelentésmód tehát, hogy az akkori vizsgálatok szerint, abban a kutatási fázisban, ezek az eredmények jöttek ki: 1260- 1390-es kormeghatározással. A Lepel eredetiségének ellenzôi ezután szinte már fölényben érezték magukat. De mi történt a következôkben? 9) Évek múltak el és mindkét nézet képviselôi kitartottak a maguk álláspontja mellett. Az érdeklôdés pedig pár évre valamelyest alább hagyott. A kutatás új fordulata azonban ismét bekövetkezett, mégpedig onnan, ahonnan a legkevésbé várta volna bárki is: Moszkvából, a Lenin díjas Kuznyecov és Ivanov professzorok részérôl. Kuznyecov, a régi korok lenvásznainak kiváló kutatója persze nem ismerte a Leplet. Egy francia kollégája hívta föl rá a figyelmet, miután a londoni nemzetközi konferencián kifejtette módosító elméletét a C 14-es vizsgálatokkal kapcsolatban. Kutató-stábjával laboratóriumi kísérlet útján megvizsgálta a Chambéry tűzvész hatását. Kiderült, hogy az a tűz, mely a karokat leégette, a C 14-re vonatkozóan annyira ,,megfiatalíthatta'' a Leplet, hogy annak 1. századi eredete ebben a vonatkozásban is elfogadhatóvá vált. Több szakértô ezt már korábban hangoztatta, Kuznyecovék azonban képletekben mutatták ki a három laboratóriumi vizsgálat hézagait. Ehhez járultak a francia atomfizikus, Rinaudo sugárzás-vizsgálatai és az amerikai Garza-Valdes biológia kutatásának eredménye. Mindhárom a Lepel eredetiségét támasztotta alá. Korábban már kiderült, hogy milyen nagyfokú bizonytalanságok is jelentkeztek a C 14- es vizsgálatok során. Ami jellegénél fogva legközelebb áll a Lepelhez, az a British múzeum egyik C 14-es vizsgálata. Az ennél használt egyiptomi múmia esetében a vizsgálat a testet borító szövetet 1000 évvel fiatalabbnak mutatta, mint magát a múmiát, holott együtt kerültek a sírba. 10) Külön figyelmet ébreszt a matematikusok valószínűségszámítása, mely szerint -- a fôbb ismertetôjelek alapján -- gyakorlatilag nulla esélye van annak, hogy a Lepel Embere más legyen, mint Jézus Krisztus. Olyan mindegy, hogy az egyik szerint 10 milliárd, a másik szerint 200 milliárd aránylik az egyhez (Bruno Barberis). Mert sok áldozata volt a keresztre feszítésnek Jézus Krisztuson kívül is -- például a zsidó háború idején --, de a kizárólag rá jellemzô hét jegy ,,szindrómája'' egészen egyedülálló (vö. töviskorona, oldalseb stb.). Ezek együtt csupán Jézus keresztrefeszítésének jelei lehetnek. 11) Természetesen erôsen hatott rám a jobb, majd késôbb a bal szemhéjon megtalált nyom, mely Pilátus pénzérméire utal (Filas S. J.; Baima Bollone). Ennek is megvannak persze a megkérdôjelezôi, köztük a Lepel egyik kiemelkedô szerzetes-tudósa és hitelességének védelmezôje, Don Luigi Fossati. Ez ugyan egészen konkrét idômeghatározást adna -- Kr. u. 29-31-ig verték Pilátus pénzérméit --, csakhogy még tisztázatlan a kérdés: hogyan kerülhettek a szemhéjra? Ma azonban már régészeti adattal igazolható, hogy abban az idôben zsidó sírban is elôfordult (1992-es lelet, Kaifás fia József sírjából, 1. század). A régészeti leletek szerint két helyen is találtak pénzérmét a koponyában. Itt egyébként megint pap a kételkedô és világi tudós -- Mario Moroni -- a pénzérmék szakértôje. Tehát ismét a külsô érvek kerülnek szembe a belsô érvekkel. Holott ebben az esetben mindkét vitatkozó teljes tekintélyével a Lepel hitelességét vallja. Ez jól érzékelteti a vitákat és a kutatás elfogulatlanságát. 12) Külön említést érdemel az Arc hatása, mely a tudósokat is megragadta: fönség, a vállalás alázata sugárzik róla. ,,Ez nem gonosztevô arca'' -- mondta egy amerikai kutató (ld. 9. kép). Mindez persze a számomra legfontosabb és legmeggyôzôbb érvek sora. Ehhez csatolnám azt a ,,negatív érvet'', amelynek néhány jellemzô esetét Emanuela Marinelli új könyve említi. Az is sokat mond ugyanis, hogy milyen körmönfont képtelenségeket találnak ki egyesek, csakhogy ne kelljen elfogadniuk a legegyszerűbb magyarázatot: a Lepel eredetiségét. S ez is érv a Lepel hitelessége mellett! Teljes személyes meggyôzôdésemmel vallom, hogy aki a középkori alternatívát választja, megteheti, de ennek nagy ára van. Neki ugyanis jóval nagyobb hittel egészen különc következtetéseket is el kell fogadnia. Ez az, amit sokan nem tudnak. Naiv módon úgy képzelik, hogy megmaradhatnak a kételkedésükben, anélkül, hogy a másik alternatívával törôdnének. Márpedig aki a Lepel eredetiségét nem fogadja el, annak a középkori eredetet kell vallania. El kell hinnie tehát, hogy egy 13-14. századi szuperzseni, társaival egyetértésben, mondjuk rituális gyilkosság céljából, leutánozza Jézus keresztrefeszítését, s megtalálja hozzá a maga 30-35 év körüli sémi karakterű áldozatát. Közben olyan fantasztikus ismeretek birtokában van, amelyek az adott kor ismereteit messze túlszárnyalják, azokkal kifejezetten ellentétben állnak (pl. a csuklón való átszögezés). Sôt olyan ismeretekkel is rendelkezik, melyeket mi sem tudunk megfejteni (pl. a sugárhatásra keletkezett kép). Mindez Leonardo elôtt kb. 100 évvel! És akkor hol van még a többi. Mert egyebek mellett arra is ügyelnie kellett ennek a szuperzseninek, akinek érthetetlenül teljesen nyoma veszett, hogy az általa használt halotti lepelbe bekerüljenek Jeruzsálem, Edessza és Konstantinápoly növényeinek pollenjei. Többek között... Mit kezdjen azonban az ember olyanokkal, akik ma is állítják, hogy a Lepel képe festve van, vagy hogy Leonardo műve, holott neki kb. 100 évvel elôbb kellett volna élnie, hogy egyáltalán gyanúba kerülhessen... Igazában kár szót vesztegetni a különféle fantazmagóriákra, de azok is betölthetik a negatív érv szerepét. Például az ilyen kitalációk: Jézus nem halt meg a kereszten, hanem Indiában élt tovább stb. Ez olyanféle kísérlet, mintha valaki gyújtogatással kívánna bekerülni az újságokba. Mindezeket persze ma már minden valamirevaló könyv elmondja, amely a valóságot keresve elôítéletmentesen közelít a Lepel rejtvényéhez. Mégis el kell mondani újra meg újra, mert lehet, hogy sokan csak egy forrásból meríthetik ismereteiket. Azt is elmondták már ismételten, hogy ha más nevezetes történelmi személyiségrôl volna szó, akkor az érvek huszadrésze is elég volna. Mivel azonban a tét Jézus Krisztus valóságának elfogadása, sokan olyan bizonyosságot várnak, amely ilyen történelmi távolságok esetében irreális. A történelmi ismeretek jelentôs része ugyanis sajátos természetes hitet követel meg. S ez a személyes meggyôzôdés esetében a Lepel rejtvénye kapcsán is szükséges. Az amerikai kutatókat vallatták személyes hitük felôl a hetvenes években, amikor többen eljöttek a Lepel tanulmányozására és vallomásuk szerint más emberként tértek haza. Nem nyilatkoztak azonban személyes ,,hitükrôl'' a ,,Lepel Emberével'' kapcsolatban, s ez teljesen érthetô. Az emberek nehezen tudnák megkülönböztetni, amit a tudós a tudomány képviseletében, kutatásai alapján igazol, és amit ,,magánemberként'' vall. Utóbbi túlmutat a saját kutatási eredményein, és a tudományos érvek összképének ismeretére alapozható. Kutatásaim végén engem is többen megkérdeztek személyes állásfoglalásomról. Számomra munkám eredményeként alakult ki a belsô meggyôzôdés, hogy Jézus Krisztus halotti leple a Torinói Lepel. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy ebben a végsô lépést a tudományos érvek említett sorozatára alapozott hitemmel teszem meg. Hozzáteszem továbbá, hogy kutatási eredményeim, melyeket megközelítésnek tekintek, közvetlenül nem döntik el a Lepel eredetiségét és hitelességét. S még azt is hozzáteszem, hogy senkit nem marasztalok el azért, mert más nézetet vall ebben a kérdésben. Tapasztalatom szerint az emberek nagy része -- papokat és híveket is beleértve -- egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy kellô figyelmet szentelhessen a Lepel tanulmányozására. S akinek nincs módja arra, hogy kellô ismeretekkel személyes ítéletet alkosson, annak két lehetôsége marad: vagy az, hogy tekintélyek szavát fogadja el, mérlegre téve az érveket, vagy az, hogy elôítéleteinek áldozatává lesz. Érdemes röviden a Torinói Lepel értékére is rákérdezni. Erre spontán adódik a válasz: a Lepel értéke fölbecsülhetetlen. Amikor a kápolna, amelyben ôrizték, 1997-ben kigyulladt, a hír azonnal az együttérzés kivételes visszhangját keltette szerte a világban. Sokan akkor tették föl a kérdést: mit veszített volna a világ, ha a Lepel a lángok martaléka lett volna, mint ahogy majdnem az lett Chambéryben, 1532-ben. Ha azonban a Lepel értéke fölbecsülhetetlen is, azért meg lehet némileg közelíteni azt, legalább valamilyen hasonlattal. Jézus Krisztus maga is példabeszédekben beszélt Isten országáról. A Collegamento pro Sindone folyóiratban közölt részletesebb cikk nyomán a bélyeg-hasonlat kínál némi támpontot. Diák koromban szinte áhítattal ejtettük ki a ,,Kék Mauríciusz'' nevét. Valami olyan unikumra gondolhatunk tehát, amely a bélyeg-nyomtatás kezdetére megy vissza, s amelyen -- valami különös véletlen folytán -- az ábrázolt portré negatívja látható, de csupán egyetlen egy példányon. A portré egy kivételesen híres történelmi személyiséget ábrázol, s egyedül ez a kép maradt meg róla. A teljesen egyedi bélyegritkaság azért is maradhatott meg tulajdonosa számára, mert elôzô gazdái között olyan is akadt, aki föl sem ismerte, mekkora kincs van a birtokában. Ez a felbecsülhetetlen érték aztán egyszerre kitudódott. Egyre inkább magára vonta a világ bélyeggyűjtôinek érdeklôdését. S többen kijelentették, hogy nagy értékű bélyeggyűjteményük van, de ha ezt az egyet megszerezhetnék, valamennyit odaadnák érte. Mostmár csak az a kérdés, mennyivel kellene megszorozni a példázatban szereplô bélyeg-unikum pénzértékét, hogy a Torinói Lepel megközelítô értékét megkapjuk. ======================================================================== A Lepel ,,életre-keltése'' és az evangelizálás esélyei Az evangelizálás feladata elsôsorban az, hogy Krisztust megismertesse újra a szekularizált világgal. Meg kell találni ebben a tekintetben is korunk és a 2000. év utáni közeljövô lehetôségeit. A hagyományos hitbeli információ legismertebb módja: az igehirdetés és a könyv. Számos kísérlet mutatja azonban, hogy mennyit változott a világ az ,,elektronikus civilizáció'' legújabb korszakában, a ,,Gutenberg- Galaxis'' után. Mennyivel más a jelenkor ,,csillagzata''. A betű és a szavak kultúrája elveszítette eredeti, több évezredes jelentôségét, de mindenképpen elvesztette egyeduralmát. Az információ-közlés jellegzetesen mai módja rendszerint képekhez kapcsolódik. A televízió, a videokazetták, az internet forradalmian elektronikus technikája megváltoztatta a hagyományos perspektívát. Különös, hogy a szavak és a szövegek viszonylatában újra feltűnnek a ,,képjelek'', szinte az ôsi jelbetűk információit felújítva, például a Times Atlasz-világtörténelem c. vállalkozásában, amely ízelítôt ad a tudományon belüli új információs igényekrôl, ha az szélesebb körben kíván hatni. A képek szerepe észrevehetôen megnôtt. Vegyünk egy jellegzetes esetet. Még a második világháború utáni évtizedekben tapasztalhattuk meg, hogy a bibliai tanulmányok keretében terjedelmes szöveg számolt be a Mesa-kôrôl, egy moabita király régészeti hagyatékáról. Utólag visszapillantva szinte már komikusnak hat, hogy milyen küzdelmes, csaknem reménytelen vállalkozás egy ilyen nagy értékű ôsi régészeti lelet ismertetését szóbeli információra bízni. Sablonos, de szemléletes példa erre a hiábavaló kísérletre: Mona Lisa mosolyáról írásban beszámolni. A szóbeli információ persze nélkülözhetetlen, de már egyre inkább társulnia kell a képhez. Mindez természetesen nem ismeretlen, mégis elôre kell bocsátani, amikor a Torinói Lepel és a hozzá kapcsolódó -- kópiákon történô -- ,,restauráló-rekonstruáló'' kísérlet esélyeit latoljuk az evangelizáció szempontjából. Ami a Lepel ilyen jellegű ,,küldetését'' illeti, aligha lehetnek kétségeink. Annak evangelizációs jövôjérôl vall reményteljesen II. János Pál pápa vagy Saldarini bíboros, a Lepel torinói ôre, csak a legkiemelkedôbb tanúkat említve. A prófétai szavak azonban még rászorulnak a világegyház tapasztalatára. Abból elég egy szeletet kiragadni. A Collegamento pro Sindone -- a Lepel római folyóirata -- beszámol arról, milyen visszhangja van a Lepelnek, például a Távol- Keleten. Japán vallási helyzete nem éppen szívderítô a hívô keresztény számára, ha az evangelizáció lehetôségeit latoljuk. Érdemes fölfigyelni ebbôl a szempontból egy japán értelmiségi vallomására, aki pedig keresztény egyetem hallgatója volt. Ô azt mondta -- és aligha csupán a saját nevében --, hogy ha vallásos lenne, a keresztény hitet választaná. Ha vallásos lenne... A Jézus Krisztusról szóló ,,tan'' nem elég a katechézisekben sem. Az elôadások szóbelisége a képi információ kiegészítésével mintegy dimenzió-többletet nyer. Még többet jelent, ha különleges hatékonyságú vallási élmény csatlakozik az evangelizációhoz. A karizmatikus teológia keretében fôként a Heribert Mühlen által elemzett ,,megigézettség'' utal erre (fascinatio). Ez, adott esetben, a Jézus Krisztus személyébôl kisugárzó élményszerű megérintettség. A Japánból visszajelzett missziós tapasztalat beszámolója arról tanúskodik, hogy a kereszténységet megismerô értelmiségi számára is különleges élményt jelentô ,,igézet'' a Lepel Emberével való találkozás. Ez ugyanis ott széles körben hatékonynak bizonyult. Ha ez mélyebb nyomot hagy a megérintettben, akkor a kegyelem jele. A Lepel evangelizációs hatékonysága a világegyház szintjén szerzett tapasztalat. Ez megalapozza azokat a várakozásokat, melyek már 2000 utánra tekintenek. Ennek mintegy határköve a 2000-ben újra esedékes kiállítás. A Lepel eredetiségének elfogadása azonban semmiféle hívô elkötelezettséggel nem jár. Nem kötelezô ráfigyelni vagy tartósabban érdeklôdni iránta, még kevésbé tanulmányozni. Nem kötelezô, de nagyon megéri. Elsô századi eredetét tehát kétségbe lehet vonni, akár érveket is felhozva ellene, de csak akkor, ha valaki kellô figyelemmel foglalkozott vele. Az mindenesetre nehezen érthetô, hogy a közöny vagy az ellenállás éppen keresztények részérôl mutatkozik, köztük papok részérôl is, különösen ha ez a kellô ismeretek hiányából adódik. Igaz, így nem fenyeget az elfogultság veszélye. Érdemes tehát újra megidézni a századelô reagálását. Különös módon Chevalier kanonok nyomában egyes paptudósok voltak inkább hitelessége ellen, és inkább világi tudósok -- többnyire kételkedôk -- voltak hitelessége mellett. Aki azonban megfelelô ismeretekre tesz szert a kérdésben, az belátja, hogy a középkori eredet alternatívája jóval nagyobb hitet követel, mint az, ha eredetinek fogadjuk el. Az érvek túlnyomó többsége a páratlan értékű relikvia eredetisége mellett szól. Akit tehát megérint a Lepel szuggesztiója, az tudományos érvek sorával jól megalapozottan vallhatja eredetiségét, olyan személyes meggyôzôdéssel, amely segítheti keresztény hitét, sôt -- adott esetben -- a megtérését is. Az ún. ,,nem hívôkre'' nézve is különleges a hatása. Sokakat elmélyült meditációra késztet. A Torinói Lepel által kapott hitélményt pedig kiegészítheti az Arc és a Test rekonstruálásának kísérlete, amely beilleszkedik korunk hasonló antropológiai kutatásaiba. Mert Jézus Krisztus hiteles arcának keresése az ókeresztény kortól napjainkig jellemzô törekvés. S ennek egyetlen módja van: a Lepel Arcának ,,életre-keltése''. Szó sincs persze ,,képimádásról''. A Lepel képe csupán indítás a további közelítésre. Az ,,Arcodat keresem'' azonban élményszerű kiinduló pontja lehet annak, amit így mondunk: ,,Téged kereslek''. Ma már felfokozott az érdeklôdés az emberre vonatkozó antropológiai leletek ,,életre-keltése'' iránt, mégha az átvitt értelemben veendô is. Ez a kíváncsiság pedig egyre fokozódik. Tudományos igény tehát korunkban, hogy rekonstruáljuk például a kôkori ember életformáját, de magát a kôkor emberét is, arcával, alkatával, egész kinézetével. Olyan esetekre is vonatkozik ez, amelyekben nincsenek szoborportrék, csupán koponyák, mint az említett sumer királynô leleténél. Sôt bizonyos esetben még a művészien megformált arcmások sem teszik fölöslegessé a rekonstruálás szándékát. Példa erre kísérleteimben a Palenque-i európai ôs -- nyilván uralkodó - - jade kôbôl mintázott csodálatos portréja. Ennek eleven mása -- talán 10.000 évvel ezelôtt -- törzsének fôembere lehetett, mivel a lelet ,,királysírból'' került elô. Ebben az esetben persze nem ,,restaurálásról'' van szó, hanem kifejezetten ,,rekonstruálásról''. Mindez -- ha úgy tetszik -- a művészi érték rovására történik, persze annak sérelme nélkül. Mégis lehetôvé teszi, hogy így közvetlenebb emberközelbôl szemléljük az arcot. A Palenque-i ember jadekô- portréjának grafikai jellegű ,,átirata'' Caesar halotti maszkjának ,,életrekeltése'' után következett kísérleteimben. Igényesebb feladat is volt az elôbbinél (ld. 19. kép és 20. kép). Érdekessége a rekonstruálás utáni felismerés. Ez az arc -- mint kiderült -- egy korábbi spanyol válogatott labdarúgó arcát idézi meg, azzal van meghökkentô rokonságban. Mivel képileg is igazolták, hogy hitelesen baszk-ôs arcát ábrázolja a jadekô-portré, könnyű kitalálni a nevezett sportoló származását, mely a Pireneusok tájait idézi föl a képzeletben. Vajon miért késlekedett a Torinói Lepel Emberének képi ,,rekonstruálása'', ha ez ma már ennyire elemi igény? Hiszen ez az Arc és ez a Test az elérhetô valószínűség magas fokán tekinthetô Jézus Krisztus halotti leplének. Az okokról már történt említés. Érdemes azonban megismételni a legjellemzôbbet. A Lepel másolatait illetôen a tudományos kutatás éppúgy fotókban gondolkodott, mint az emberek általában, akik hatalmas mennyiségben vásárolták meg a Lepelarc fotóját. Sokak szemében a Lepel képe tabu, nem szabad hozzányúlni még másolataiban sem. Úgy gondolják, hogy a zavaró csíkokat is meg kell ôrizni mint a Lepel ,,védjegyét''. Az újabb lépés, amit megkíséreltem, az, hogy a rekonstruálás vállalkozásában fénymásolatokban kell gondolkodnunk, ha ezen a téren érdemleges eredményt kívánunk elérni. Szemléletváltozásra van tehát szükség a fejlôdés érdekében. Igaz, hogy a Leplen található képtôl való eltérés, még ha restauráló-rekonstruáló szándékú is, fölveti a szubjektivitás kérdését. Ennek veszélyeit azonban le lehet csökkenteni. A hosszas kutatás eredményeképpen az ember egyszerűen ráérez arra, ami sikertelen kísérlet (sok ilyen volt). Különbözô tesztpróbák is segítették a szubjektivitás lehetô kiküszöbölését, amikor az eredetit különbözô megközelítéssel próbáltam ,,életre-kelteni'', a fotókhoz is alkalmazkodva (21. kép). A Lepel különleges jelentôsége a hívô ember számára abban is megmutatkozik, hogy rajta nem csupán a töredékes fotónegatívhoz hasonló Arc és Test jelenik meg. Ez az Arc és Test a személyes hit bizonyossága által a halott Krisztus Arcának és Testének fényképnegatívhoz hasonló, bár egyenetlen lenyomata. Tekintve, hogy keletkezését testkisugárzás okozta, a sugárhatás azon testrészek lenyomatát hagyta élesebben a Leplen, melyek a Testtel közvetlen kapcsolatban voltak. Mivel a térben a bal térd emelkedik ki leginkább, érthetô, hogy annak csontjai rajzolódnak ki a legtisztábban, megrendítô hatást váltva ki a szemlélôben. A jobb talp jól kivehetô a Test hátsó részének lenyomatán, elölrôl viszont nem látszanak a lábfejek a láb alsó harmadától, mert a Lepel nem simul rá arra a lábrészre. Az Arc és a Test különleges Üzenet- értéke, hogy Jézus szenvedéstörténetét tartalmazza s ebben újabb felismeréseket tesz lehetôvé. Persze le kell tudni fordítani ezt az Üzenetet, amely az evangelizálás kiemelt szerepét külön is érinti. Bátran el lehet fogadni, hogy számos olyan jelet és utalást ismerhetünk föl ebben a tekintetben a tudományos kutatás segítségével, amely magát a bibliatudományt is elôbbre viszi és segíti. Ismétlés, de nem fölösleges ismétlés, hogy bizonyos vonatkozásokban mennyivel behatóbb részleteket ismerünk fel a szenvedéstörténetbôl, mint az evangéliumok többnyire vázlatos leírása alapján. Hiszen a szinoptikusoknál például olyan leírást találunk, amely szerint Arimateai József egyedül végzett mindent, a keresztrôl való levételtôl a temetésig (vö. Mt 27,57-60). Igaz, hogy a Lepel-kutatás eredményeivel összevetve a bibliai leírást, újabb kérdôjelek is felmerülnek, de ez törvényszerű. Érdemes tehát röviden, mégis részletesebben visszapillantani azokra az eredményekre, amelyek hagyományos bibliai ismereteinket elôbbre vitték a Lepel- kutatás alapján. 1. Megszámolták a Testen kivehetô ostorcsapások nyomait (kb. 120). Megállapították, hogy a római ostorozásnál használt büntetôeszközrôl van szó (ólmozott korbács). 2. Megállapították a kutatások, hogy a töviskorona nem olyan volt, mint az a köztudatban él, századok óta. Nem babérkoszorúhoz hasonlóan körbefont, hanem kosárszerű. Pontosan megállapították a homlokereket, amelyekbôl a vér lecsorgott. Megállapították még a két erôsebb homlokráncot is, amely a fô vérpatak útját megtörte és sajátos beugrásokat eredményezett, továbbá a vércsoportot (AB). 3. Szakemberek tanulmányozták a szívsebet, a lándzsa behatolását, méretét, az egyik római lándzsatípussal való egyezését, a vér és víz hitelességét, az artériás és vénás véráramlást, a vércsoportot. A lándzsa behatolásának szögébôl következtetve megállapítható, hogy a Keresztrefeszített nem függött magasan. A jobboldali mellbimbó alatti szúrás arra mutat, hogy a szír zsoldoskatona -- álló helyzetbôl -- rutinszerűen szúrt. Ôt úgy tanították, hogy ha az ellenség baljában tartja a pajzsot, a jobb oldala védtelen. Talán gyakorlatnak is szánta. Ez a legvalószínűbb magyarázat. 4. Ismert dolog, hogy igazi szenzáció volt a szegek nyoma a kéz csuklóján és nem a tenyéren. Ez ellen naiv ellenérv, hogy egyes látomásokban a tenyéren van a szeg nyoma, éppúgy, mint Assziszi Szent Ferenc stigmáinál is. Ezek olyan -- parapszichológiái jellegű -- intenzív lelki élményre utalnak, amelyek képileg az adott kor ismereteihez igazodnak. Különben hogyan érhették volna el, hogy karizmaként jelszerepet kapjanak a hívô közösség számára? Ez ugyanis a karizma lényegéhez tartozik. Inkább kételyeket ébresztettek volna, mint hitet. Ez tehát nem ellenérv. 5. Ki lehetett számítani és rajzban is ábrázolni a karok helyzetét az agóniában (ld. 22/B. kép). Ez is eltér a hagyományos elképzeléstôl. A Leplen a bal váll észrevehetôen feljebb van, mint a jobb. Ennek azonban külön története van, s azt az alábbiakban próbálom egységes összképbe foglalni. 6. Igen jelentôs felismerés a hagyományos ábrázolásokkal szemben, hogy a Lepel Embere -- meggyôzôdésem szerint Jézus Krisztus -- nem az egész keresztet vitte, hanem annak csupán a felsô vízszintes szárát, a patibulumot (ld. 22/A. kép). A függôleges rész már a helyszínen lehetett, beásva. Nagyon valószínű, hogy az az ,,állandó rész'' szerepét kapta, esetleg több megfeszítéshez is. A kivégzô osztag magával vitte a megfelelô felszerelést (kalapácsok, fogók stb.). Valószínűbb, hogy a keresztrôl is ôk vették le a Testet. A sarokcsontba vert szöget nem volt könnyű kihúzni. Egy régészeti lelet tanúsága szerint a keresztre feszített zsidó sarokcsontjában benne maradt a szög (ld. 22/C. kép). 7. Megrendítô eredménye a tudományos vizsgálatoknak, hogy a Test hátoldali lenyomatán látható jobb talpon kimutatták Jeruzsálem talajmintáinak nyomát, az Arcon pedig az elesés következtében a vérbe tapadt homokmaradványokat. Hiszen az Elítélt mezítláb ment a keresztúton. Nem háromszori esésre következtethetünk tehát, ahogyan a keresztút-járás elénk tárja, hanem egyre. Ennek helye viszont annyiban meghatározható, hogy valószínűleg a kapun túl, a falakon kívül történt, ahol már nem volt kikövezve az út, s talán már emelkedôben lehetett. 8. Számomra külön reveláció volt a vállficammal kapcsolatos összkép megpillantása. A vállficamot egyik hölgyhallgatóm felismerte (gyógytornával foglalkozik), Rómából pedig jelezték, hogy már korábban is utaltak rá, mint olyanra, ami valószínű feltételezés. A legmeggyôzôbb magyarázat erre a joggal feltételezhetô vállficamra a keresztúton az, hogy a Lepel Embere a jelek szerint a jobb kéz felôli gerendavéggel védte az arcát, amikor elesett. A jobb kéz pedig feláldozta magát, hogy mentse az arcot, amely még így is magán hordja az elesés nyomait (homokszemek az arcrészen). Kürénei Simon ekkor lép a képbe, a százados parancsára, aki végig szimpátiával kíséri az igazságtalanul Elítéltet. Akar törését kizárhatjuk, mert a patibulumhoz kötve attól védve volt. A ficam a legvalószínűbb következmény. A jobb kéz ujjainak kimerevedése és a kar kétszeresen halott jellege ebbôl megérthetô. Logikus következmény a jobb váll esett volta, és az, hogy a karoknak az agóniában kikövetkeztetett pozíciója nem szimmetrikus (ld. 22/B. kép). A vércsíkok elárulják ezt. A Test terhét a bal kar viselte inkább, mint a tehetetlen jobb. Ugyanezt tanúsítja a mellkason a vérnyomok íve. Mindezt persze a 2 m-es papírra fénymásolt 178 cm-es Testen lehet igazán szemléletesen bemutatni. 9. A Veronika-kendô legendája a kutatások szerint a vera ikon (= igaz képmás) szavakból keletkezhetett, a Berenike név mintájára. A 12. századtól már utalnak rá és késôbb egyre elterjedtebb lett az ábrázolás. A keresztút liturgiájába is bekerült, annak VI. állomásaként. Ez nem zárja ki, hogy Jézus megtörölte arcát egy kendôvel a keresztúton. Ez azonban csak akkor történhetett, amikor Kürénei Simon már átvette a kereszt felsô gerendáját, amelyhez az Elítélt karjai hozzá voltak kötve. Ugyanakkor megalapozott a következtetés, hogy a Veronika-kendô vérfestette Krisztus-arca voltaképpen a Lepelre utal, amikor azt még Mandylionnak nevezték (= lepel). Úgy mutatták meg idônként, hogy egy negyedére összehajtva csak az Arc volt látható, mintha az valami törülközôn volna. Az Arc ugyanis épp a Lepel negyedik negyedének közepén látható. 10. Kürénei Simon személyének történeti hitelessége és szerepe szilárdan megalapozott. A százados vele kapcsolatban élt a római katonai törvény adta lehetôséggel. Megállíthatott egy ,,civilt'', hogy az egy fáradt katonája málháját átvegye és vigye, amíg az megpihen. Jézus esetében ez egyértelműen szimpátiájának jeleként értelmezhetô. Ô már Pilátus ítéletekor tudta, hogy ártatlant feszítenek meg (a katonák az igazságtalan ítéletre különösen érzékenyek). Talán még arról is ô gondoskodott, hogy a sírhoz vitelkor meglegyen a ,,hiányzó negyedik'': Arimateai József, Nikodémus, János apostol és... Még Pilátus pénzérméjét is lehet, hogy ô tetette a Halott szemeire. Azok ugyan lezárultak a kereszten, de talán kinyíltak a levételkor. 11. Hogy az erôs fényhatás, mely a Test képét fotónegatívhoz hasonlóan a Lepelre szinte ráégette, kisugározva a Testbôl, mi lehetett, annak rejtvényét sugárzás-kutatók (pl. Rinaudo) találgatják. Van-e erre természetes magyarázat? Egy bábuval végzett különös kísérlet abban a kémiai változásban kereste a választ, amely a láztól, napsütéstôl felforrósodott Testnek a hűvös sírkamrába helyezésekor mehetett végbe. Ez azonban hagyott ugyan kimutatható nyomot a kísérletnél használt leplen, de az eredmény nem volt meggyôzô. Aki hisz Jézus feltámadásában, kétségtelenül ennek jeleként értelmezheti. Ez azonban már a hit válasza. Az mindenesetre megdöbbentô, hogy a vérnyomok a vizsgálatok szerint elôbb keletkeztek a Leplen, mint a sugárhatás. A Test kb. 36 órán át lehetett a sírban. Ez mindenesetre megfelel annak a ,,három napnak'', melyben egy este és egy korahajnal járul a teljes nap -- szombat -- 24 órájához. Olyan ismeretek ezek, melyek valóban megrendítô közelségbe hozzák Jézus szenvedését és kereszthalálát, mégpedig a tudományos kutatás fényénél, megtoldva bibliai ismereteinket. Az evangelizálás ügyének szolgálatában tehát ebben a minôségben is jelentôssé válhat a Lepel, 2000 után talán még fokozottabban, ahogyan erre a Szentatya utal. A Lepellel kapcsolatos viták drámája viszont egyáltalán nem puszta negatívum. Ez ugyanis állandóan szinten tartja az érdeklôdést. Korunk igényei mellett azonban nem szabad elfelejtkeznünk a múlt üzenetérôl sem. A szájhagyomány narratív korszaka, majd a betű és a szöveg, késôbb a nyomtatott könyv civilizációja és kultúrája sem nélkülözhette a képeket. Kiemelkedô bizonysága ennek a középkorban a ,,szegények bibliája'' (biblia pauperum), korábban pedig az ikonok kiváltságos szerepe, fôként a Keleti Egyházban. A jelenkor tudathasadása azonban épp azért következett be, mert a szekularizáció révén elhatalmasodott az evilágiság a filmekben, televízióban. Elszegényedtünk a ,,szent'' iránti fogékonyságban, vagy annak pótszerein tengôdünk. Az igazi pluralizmus azonban nem csupán vízszintes, hanem függôleges igényekkel is föllép: a transzcendencia irányában. Félre kell tenni az ,,Ez már nem téma'' fölényességét. Újra idôszerű tehát a ,,szegények bibliája'' (biblia pauperum), de a templom falain kívül is. A képek üzenete alkalmazkodni kényszerül az ,,elektronikus civilizáció'' számítógépes- és videotechnikájához. A ,,mozgó kép'' azonban nem szoríthatja ki az álló képet, melynek megvannak a saját elônyei. S ahogyan a festészet egyes jelenkori irányaira hatott a film képi világa, ez megfordítva is jellemzô. A TV hatásos bemutatója lehet festôknek és tárlatoknak. Képi kísérettel avatottan elemezhet remekműveket, s meg is teszi. Egy ikonkép vetített formában is hatékony. Az internet pedig gyors világismertséget képes biztosítani, áttörve a kontinensek akadályait. Ami ,,életre-keltési'' kísérletem összefoglalását illeti, annak angol nyelvű változata már feltehetôen Barrie Schwortzhoz jutott, Los Angelesbe. Neki külön internet-lapja, ill. részlege van a Lepel-ügyek számára. Kapcsolatban van a Collegamento pro Sindone szerkesztôségével. Ô dönti azonban el, mit tart érdemesnek az internet-közlésre. Korunk technikájának és lehetôségeinek ilyen irányú kiszélesedése persze veszélyeket is rejthet (pl. a világ bármely pontján levehetik és felhasználhatják a közölt képet, nem törôdve azzal, hogy tilos). Ez az internet kétélűsége. Az ,,életre-keltett képek'' kiállítása a hagyományos lehetôséget kínálja az evangelizáció számára, de megújult idôszerűséggel. A kutatásaim alapján elkészült képanyag (kb. 25) kiállításai során persze kapcsolódnak a képekhez a tömör szövegek is (pl. a Lepel története, a C 14-es vizsgálatok eredménye és azok felülbírálása, a ,,mi történt azután'' kérdése stb.). A megnyitó elôadás szóbelisége találkozik a személyes kérdések-válaszok olyan lehetôségével, mellyel az igehirdetés nem rendelkezik. A kép, a szöveg és az élô dialógus ezzel az evangelizáció területén és kereteiben valósíthatja meg azt az összegezést, melyrôl Wagner az operával kapcsolatban álmodott. Lehetôvé teszi a képek tesztpróbáját is. Sokaknak pedig olyan élményt nyújt, amely akár életreszóló is lehet. Az ,,életre-keltett'' Lepel tehát segítheti, szolgálhatja a maga eszközeivel a személyes hit életre-keltését is. Tovább viheti, kiegészítheti azt a megrendítô hatást, melyet az eredeti vagy annak fotómásolata eredményez. Mert aki veszi magának a fáradságot, hogy komolyabban foglalkozzék ezzel az Üzenettel, az -- mint a Rómába látogató amerikai tudósok -- más emberként tér vissza a hétköznapokba, létformájának megszokott támaszpontjára. A lepel tulajdonosa a pápa (hagyaték útján), ôrzési helye azonban változatlanul a torinói Szt. János székesegyház királyi kápolnája. Az 1997 évi tűzeset után a legkorszerűbb védelmi berendezéssel látják el. A Torinói Lepelre irányuló fokozott figyelmet nem csupán Secondo Pia centenáriuma biztosítja az 1998-as esztendôben, hanem ugyanebben az évben a Lepel kiállítása is. Az megismétlôdik a második ezredfordulón, 2000-ben, amely Jézus születésének második milleniuma. Azzal a reménnyel fejezem be a beszámolót, hogy a jelentôs anyagi és energiaigényes munka nem volt számomra hiábavaló. Talán képes lesz majd a kommunikáció különféle útjain valamit hozzáadni ahhoz az evangelizációs energia-készlethez, mely a Lepel eredeti Arcát és a Testet jellemzi. ======================================================================== Összefoglaló visszapillantás Van-e eredménye elméleti és gyakorlati kutatásaimnak? Az utólagos mérlegelés visszapillantó tükrében elméleti vonatkozásban elsôsorban a kezek pozícióját említeném a temetkezési módokkal kapcsolatban. Az errôl szóló tanulmányomat a Collegamento pro Sindone közölte. S bár Werner Bulst már utal rá Blinzlerrel szemben, mégis szükséges volt a behatóbb vizsgálat ebben a kérdésben. Számomra majdnem biztos, hogy Jézus Krisztust kumráni módon temették el, ami a kézfejek pozícióját illeti. Nagyon valószínű, hogy akkor viszont János apostol helyezhette el így a kezeket, aki járatos volt Kumrán erôdkolostorában, s feltehetôen tanult is ott. Úgyszintén következtetni lehet arra, hogy Keresztelô Szent János kezeit is hasonló -- X alakú -- pozícióban helyezték el a tanítványok. Új felismerés a vállficam, melyre ugyan mások következtettek -- egymástól teljesen függetlenül --, de magam kíséreltem meg összképbe foglalni az indokolt meglátást. Tanulmányt is írtam róla. Az összképhez érvként járul, hogy az általam rekonstruált test-képen jól láthatók a vérnyomok, melyek a jobb mellbimbó fölött gyűltek össze nagyobb arányban. Ez is igazolja a már bizonyított szabálytalan karpozíciót az agóniában (ld. 22/B. ábra), vagyis azt, hogy a jobb váll esettebb, s a bal kar tartotta inkább a Testet. Az általam rekonstruált Testen egyértelmű a karok asszimetriája, ami az eddigi testképek ábrázolásmódjának korrigálását igényi. Ugyanígy módosítani kell a bal térd ábrázolását (oldalnézet), amely meghajlítva merevedett meg. Ezért hiányos -- többek között -- a Werner Bulstnál közölt ábra. Nem volt fölösleges a hajkutatás sem részemrôl. Ezzel kapcsolatban meglepô felismerés, hogy az eredeti Lepel-kép szinte minden vonatkozásban megadja a támpontokat a rejtvényfejtéshez. A vércsíkok például kirajzolják az orr vonalait. A haj pedig a méltóságteljes hullámzáson belül megmutatja a göndörületeket. A ,,Lepel Emberének'' Testét mérések alapján ,,restaurálva'' és kiegészítve új lépést próbáltam tenni azon az úton, melynek mérföldkövei: Secondo Pia és Enrie fotói, Jackson és Jumper három dimenziós testábrázolása, továbbá Tamburelli színes háromdimenziós fotói. A teljes Test és az Arc ,,rekonstruálása'' szükségessé tette a fénymásolás technikájának felhasználását, s vele egy új lépést. Eszerint az ilyen jellegű kezdeményezések ügyében a fotóktól el kell jutnunk a fénymásolókig. Ezzel az új módszerrel lehet például az eredetibôl átmenteni az áthozható képi elemeket a rekonstruált ábrázolásba. Az Arc ,,életre-keltése'' szintén olyan lépés, melyet érdemes volt megtenni. Az ilyen kísérlet ugyan az egyéni látásmód szubjektivitását nem kerülheti el, de ez bizonyos mértékig még a fotózásra is érvényes. Voltaképpen úgy tekinthetô, mint a Torinói Lepel Arcának képi értelmezése, különbözô megközelítésű interpretációja. Ez nem csupán jogos, ha a Lepel-kép karakterét maximálisan figyelembe veszi, hanem szükséges is. Mert enélkül jönnek az üzleti szempontoktól motivált ,,pótmegoldások'', melyek indokolatlanul hivatkoznak a Lepelre. Legfeljebb annak ihletében készültek. A kísérletek során persze sokféle képet kell készíteni, hogy mindig közelebb kerülhessünk Jézus élô arcához. Érdekes, hogy a fotóportrék különbözôsége mennyire érthetôvé teszi a Jézus-arc bizonyos eltéréseit. Kísérleteim feltehetôen az arckutatás módszeréhez is tudnak majd új és használható szempontokat adni. Sôt talán alapvetésnek is tekinthetô, amit a fénymásolók segítségével a Lepel-kutatásban megkíséreltem. ======================================================================== Képek A ,,Diavetítés'', a program külön részeként, a könyvben felállított sorrendben mutatja a képeket. A címben található ,,Vége'' szóra kattintással lehet a könyv további fejezeteihez visszajutni. Ha tetszés szerint óhajtja megtekinteni a képeket, akkor kattintson a kép számára vagy nevére az alábbi listából. Diavetítés -- rögzített sorrrendben 5. oldal A Lepel-Arc fotója (Enrie) 17. oldal Az elôbbi századok próbálkozásaiból 1. kép Teológus koromtól vonzásában tartott a Krisztus-Arc misztériuma. Krisztus Pilátus elôtt 2. kép Királyfej (olaj), 1970 3. kép Üdvösség-történet dióhéjban (intarzia), 1969 4. kép Nemes vonású férfiarc a ,,Lepel Emberéé'' 5. kép ,,Arcodat keresem'' 6. kép Az elsô sikeresen megközelített arcmás. ,,Ô az!'' 7A. kép Hollywoodban született? 7B. kép Tamburelli három dimenziós fotója 7/C. kép Subad sumér királynô rekonstruált arca 7/D. kép Tanulmányok -- kéz és láb -- Barcsay könyve alapján 8. kép Az ,,elôdök''. A Lepelrôl nagyon sok ,,kópia'' készült 9. kép A fiatalabb Krisztus-Arc, rajta a vállalás alázata 10. kép A Lepel alapján életrekeltett Arc. Egy hosszú kísérlet végeredménye 11. kép A halott Arc legjobb megközelítése (már fiatalabb vonásokkal) 12. kép ,,A Fájdalmak Férfia'' 13. kép Az Arc-kutatás végeredménye, a Lepel-Arc karaktere alapján 14/A. kép Testkép a mérések után (normál) 14/B. kép A Test-arányok végeredménye (a mérések után) 15. kép Az eredeti testkép és annak ,,restaurált'' változata 16/A. kép A 178 cm-es életnagyságú testkép fotója (a mérések után) 16/B. kép A testszínben kivágott testkép (a mérések után) 17. kép A testkutatás végeredménye. A kiegészített részek jól láthatók. Célhoz értem 18/A. kép A hajkutatás eredménye. A Lepel Emberének haja, szakálla stilizáltan 18/B. kép A Pray kódex ábrája (1200 elôtt) 18/C. kép A Sínai hegyi Szt. Katalin kolostor híres 6. századi Krisztus- képe 18/D. kép A novgorodi Krisztus-Arc (1200 körül) 19. kép Julius Ceasar arca a halotti maszkból ,,életre-keltve'' 20. kép A Palenque-i ember jade-kô portréja és ,,rekonstruált'' változata 21. kép Az Arc ,,életre-keltése'' a fotóhoz igazodik 22/A. kép Így vitte 22/B. kép A kezek pozíciója az agóniában 22/C. kép A lábfejek pozíciója 23. kép Az eredeti talán legkarakterhűbb rekonstruálása 24. kép Sötétségbôl a világosságba 25. kép Grafikai stílusú élô Krisztus-Arc a Lepel karakterével 75. oldal A Lepel a Test stilizáltan kiemelt képével, elôl- és hátulnézetbôl ======================================================================== Utószó Már csaknem nyomdakész állapotban volt az arc- és testkutatás eredményeinek anyaga, amikor hosszabb kényszerszünet következett a nagyhét és húsvét idôkeretében. Ez a kis idô azonban termékenynek bizonyult. A kecskeméti kiállítás után nagypénteken jutottam legközelebb az Archoz. A húsvét utáni napokban pedig egy nem remélt közvetlenségű kép keletkezett, melynek vonásaiban két év szenvedélyes kutatásának minden tapasztalata nyomot hagyott. Az arccsontok világosan kirajzolhatókká váltak a hézagos eredeti nyomán. Az egyik arcfélteke meglévô képi információi segítették a másik hiányainak diszkrét pótlását. Az eredeti fotójának fénymásolatából szinte ,,elôhívhattam'' az Arcot, olyan megrendítô közelségben, amit egyetlen korábbi kísérletemmel sem tudtam ilyen szinten megoldani. Erôsen kihúztam az Arc karakterét meghatározó vonásokat, melyeket késôbb visszatompítottam. Tisztán kirajzolódtak a szemek alatti redôzet vonalai és a szemhéjak. Az eredeti kópiájából nem sikkad el semmi lényeges, de az Arc harmóniája érdekében a kosárszerű töviskorona okozta vérpatakoknak csak a meghatározó kontúrjai maradtak meg. A lényegi jellemzôk egy árnyalattal élesebben, stilizáltan jelennek meg az arcmáson. A homlok felhajnallik a sötét homályból. Az orrcimpák is harmonikusan kihozhatók a bizonytalan vonalak rendezetlenségébôl. A bajusz és a szakáll a kópia vonalai nyomán kiegészíthetô. A fej eredetibôl átmentett háttere elsötétül, hogy ne zavarjon bele a képbe. A hátoldal hajtetôjét összekötô kehelyszerű csíkokat is el kellett tüntetni, hogy a hajkorona kiegészíthetô legyen. Az Arc térképén nem szabad satírozni. Az ,,elviszi'' a kép karakterét. A pórusok csigavonalait kell megkeresni -- mint a szem alatti erezeteknél --, hogy azok finom mozaikszemeibôl épüljön ki az Arc. A homlok ráncai is fölsejlenek. Különösen az kelt csodálatot, amelyet a homlok vérpatakjának begörbülô csíkja alapján lehetett meghatározni. Aprólékos munkával kell az egyes pórusokat az Arc egészének harmóniájában a kellô tónusszintre emelni vagy süllyeszteni. A tónusok megtalálása nagyon lényeges. S az eredmény? Egységes harmóniában bontakozik ki az Arc, melyet ajánlatos félárnyékban szemlélni. Nehéz leírni a hatást. Átszellemült szépségű férfiarc, finoman sémi karakterrel. Ez már nem idôsebb a koránál -- maximum 35 év --, melyet a tudományos kutatás megállapított. Megfelel a Test ,,ideálnormál'' felépítésének is. Fönség és a szolgálatvállalás alázata rajta. S talán a készülôdô mosoly is. Már megnyugodott. A rábízott és önként vállalt feladatot elvégezte. Már semmi kétség nem marad bennem. Ez ô. Olyan közvetlenségben, és olyan élethűen a halálban is, hogy egyetlen megelôzô kísérletemmel sem voltam képes ennyire a közelébe kerülni. Pedig hányszor éreztem úgy, hogy már megtaláltam. Amikor vallattam az Arc pórusait és vonalainak töredékeit, már nem tudtam, mi a különbség nappal és éjszaka között. Ezzel talán megfelelô módon befejezhetem a restauráló-rekonstruáló- reintegráló kísérletet (ld. a 23. képet). Ehhez a képhez csatolom azonban az arckutatás utolsó fázisának két másik képét is, amely hozzájárult ahhoz, hogy még közelebb jussak Jézus arcához. A két kép egyúttal érzékelteti, hogy a három különbözô stílus milyen sajátos megközelítési módot realizál. Egyik a világosság- sötétség kontrasztjában szinte misztikai jellegű látomást idéz (a 24. kép). A másik viszont grafikai jellegű. Fekete-fehérben talán ez az, amely a lezárt szemek ellenére is leginkább megközelíti az élô Jézus arcát. Ezen már nincsenek ott a vérnyomok. Kidolgozása pedig összefoglalja az eddigi tapasztalatokat. Köszönöm, hogy ennyire megmutattad Arcodat. ======================================================================== A Torinói Lepel fôbb történeti adatai Kr. u. 30. április 7. Jézus keresztre feszítése és eltemetése. A halotti lepel az üres sírból talán Jánoshoz, vagy még valószínűbb, Arimat Józsefhez kerül vissza, aki vásárolta. A zsidó háború elôszelében -- 68 elôtt -- a keresztények elhagyják Jeruzsálemet, magukkal víve a nagyértékű relikviát. Feltehetôen Edessza felé menekülnek, hogy a nyugatról és észak felôl jövô római seregeket elkerüljék. Egy 2. századi festményen már feltűnik egy leplen látható Krisztus- arc, Abgar edesszai keresztény királlyal kapcsolatba hozva. A virágpornyomok pollenvizsgálatai utólag igazolják a Lepel edesszai múltját. Edessza (a törökországi Urfa) a Római Birodalom keleti végén volt, az Eufrátesz folyó közelében. Korán kereszténnyé lett város, ahol azonban a pártusok, majd az arabok támadásai elôl el kellett rejteni nagyértékű relikviát. A várost árvíz is pusztította. A Szent Bölcsesség templom restaurálása során találták meg újra, 525-ben. Ekkor Madylionnak (a szír lepel szóból görögösítve) nevezték, és már azóta állandó jelzôje lett, hogy ,,Nem kézzel festett''. 944-ben Konstantinápoly, a Keletrómai Birodalom fôvárosa Edessza arab szultánjától kapja vissza, megfelelô ellenérték fejében. Augusztus 16- án érkezik meg a Lepel. Nagy ünnepléssel fogadják. A fôvárosban ünnepi alkalmakkor összehajtva, törülközôhöz hasonló alakban teszik közszemlére. A Krisztus-arc a negyedik negyed közepén látható. Ez lehetett a Veronika-kendô sugalmazója és számos ikon mintája. A Pray kódex képének alkotója azonban az egész lepelképet láthat (12. század). VII. Lajos francia király 1147-ben konstantinápolyi látogatás során nagy tisztelettel adózik a szent ereklyének. 1204-ben a keresztesek elfoglalják Konstantinápolyi. Néhány évtizedes latin királyság következik. Amalriko királynak megmutatják a szent relikviát, mely aztán a keresztesek által kerül Franciaországba. Ebben közelebbrôl a templáriusok szerepe nyomozható ki, akiket azzal is megvádoltak, hogy egy titokzatos arcképet ,,imádnak''. Körükbôl Geoffroy de Charny a Lepel akkori ôre és birtoklója. Tôle kapja meg a Leplet a Troyes városka közelében fekvô Lirey. 1389-ben már úgy állítják ki Lireyben a relikviát, mint Krisztus halotti leplét, amely zarándokok sokaságát vonzza oda. A helyi püspök azonban hamisítványnak véli -- bár nem is látta -- és jelenti a pápának. Az elsô összecsapás ez hitelességével kapcsolatban. 1453-ban családi kapcsolatok útján kerül a Lepel a szavojai hercegek birtokába, Chambérybe, a várkápolnába, ahol 1532-ben tűz üt ki. A Leplen látható égési nyomok innen származnak. Ezért nem vehetôk ki például a karok körvonalai. 1578-ban kerül a Lepel Torinóba. Nyilvános tisztelete a pápa által már korábban engedélyezve volt. Borromei Szent Károly különös tisztelettel övezi a szent relikviát, mint Krisztus halotti leplét, melyet idônként közszemlére kiállítanak. 1898-ban is kiállítják a Leplet. Secondo Pia ügyvéd lefényképezi, s a kép elôhívásánál elôször pillantja meg annak pozitív formáját a fotónegatív révén. Az élmény revelációként hat mindazokra, akik a pozitív képet meglátják s általa a ,,Lepel Emberét''. Ez elindítja a tudományos kutatást, melyet a franciák kezdenek el. A Lepel 1. századi eredete még több szempontból tisztázatlan. 1931-ben, egy újabb kiállítás alkalmával Giuseppe Enrie az akkori legkorszerűbb fotókat készíti el a Lepelrôl, teljes életnagyságban is megmutatva a ,,Lepel Emberét''. 1939-46-ig Montevergine kolostorában rejtik el a nagyértékű relikviát. A visszavonuló németek Reffo másolatát viszik magukkal. 1978. A Lepel kiállításához kapcsolódóan nagyszabású nemzetközi tudományos kongresszus alakul. A szent relikvia további tanulmányozására különbözô tudományágak képviselôi fognak össze és érnek el meglepô eredményeket hitelességének igazolására. 1983-ban II. Umberto végrendeletében a pápának adományozza a szent Leplet, amely helyileg továbbra is Torinóban marad. 1988-ban lehetôség nyílik arra is, hogy három laboratóriumban radiokarbon vizsgálatnak vessék alá a Leplet, de nagyon csekély anyaggal. E vizsgálatok szerint a középkorban -- 1260 és 1390 között -- keletkezett volna. 1994-ben egy orosz lepelkutató, Kuznyecov, alapos kémiai vizsgálatnak veti alá a Leplet (melyrôl korábban nem tudott), ismerve a C 14-es vizsgálatok problémáit. Stábjával a Chambéry tűzvész hatását laboratóriumi úton felidézve képletekben mutatja ki a korábbi radiokarbon vizsgálatok hézagait, és elfogadja a Lepel 1. századi eredetét. A francia Rinaudo sugárzás-fizikai- és az amerikai Garza Valdes vérvizsgálati eredményei is a Lepel hitelessége mellett foglalnak állást. 1997-ben tűz üt ki a Leplet ôrzô királyi kápolnában. A tűzoltók áldozatos közbelépése megmenti a szent relikviát. 1998. Secondo Pia elsô fotójának centenáriuma és egyben újabb kiállítás éve, mely elôzetese a 2000-re tervezett nagyszabású kiállításnak. {kép} A Lepel a Test stilizáltan kiemelt képével, elôl- és hátulnézetbôl ======================================================================== Életrajzi adatok {kép} 1929. november 23-án születtem Drégelypalánkon. Gimnazista papnövendékként az Esztergomi bencéseknél érettségiztem, 1948-ban. Akkor rajzoltam meg Mindszenty bíboros arcképét egy szemináriumi látogatásának alkalmára. Teológiai tanulmányaimat a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Fakultásán kezdtem, majd az annak jogutódaként működô Hittudományi Akadémián nyertem el 1955-ben a doktori fokozatot. Egy évi kápláni beosztásom után 1955-ben lettem az Esztergomi Hittudományi Fôiskolán a filozófia tanára. Ehhez kapcsoltan tanítottam esztétikát és a keresztény egyházművészetet is. Az Érseki Fôhatóság megbízásával vezettem az Egyházművészeti Bizottság munkáját. Szembenoltár-tervekkel -- pl. Nagybörzsöny -- és néhány képzôművészeti alkotással is bekapcsolódtam egyes templomok, ill. kápolnák zsinat utáni megújításába. Gyermekkoromtól festettem, rajzoltam. Teológus koromtól fogva tartott a Krisztus-arc misztériuma. Ez magyarázza kötôdésemet a keresztút témájához (vö. Fiatalok keresztútja). A szobi plébánia-templom keresztútját érzem a legkifejezôbbnek. Az olajfestéshez szükségesnek tartottam volna a fôiskolai tanulmányokat. Mivel a teológiát választottam, képzôművészeti adottságaimhoz szerényebb ,,műfajt'' keresve végül az intarziánál kötöttem ki, hogy annak keretében szóhoz juttassam a különbözô faminták erezetét a rajzos formákon belül. Esztergomi teológiai tanárságom idején nyílt volna lehetôségem arra, hogy római diszpozíciómmal a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként elmélyíthessem tanulmányaimat. Ehhez azonban nem kaptam meg az állami hozzájárulást. 1973-ban lettem az erkölcsteológia tanszékvezetô tanára a Budapesti Hittudományi Akadémián. Képzôművészeti tevékenységemet félre tettem, csupán a rajz maradt meg pihentetô szórakozásnak számomra, meg az irodalom (Belsô színjáték). Külföldi konferenciákon és egyéni tanulmányutak keretében találkozhattam az európai kultúra sok remekművével (katedrálisok, múzeumok). Amikor például 1988-ban egy hónapra meghívást kaptam a Tilburgi Egyetem Katolikus Fakultásától, csaknem kötetlenül utazhattam be Hollandiát és tanulmányozhattam -- az egyetemek mellett -- annak sok kiemelkedô műalkotását is. Egyetemi tanárságom éveiben elsôsorban az erkölcsteológia szolgálatában írtam könyveimet és tanulmányaimat. Az utóbbi években egyre inkább éreztem, hogy filozófiai, irodalmi és képzôművészeti múltam is kötelez. Annak adóját igyekeztem tehát ,,befizetni'', de úgy, hogy a különbözô kulturális alkotások egy célt szolgáljanak: az evangelizációt. Mindig hatással volt rám a megoldatlan kérdések rejtvénye, különösen teológiai vonatkozásban. 1995-tôl foglalkozom maradék idômben a Torinói Lepel ,,életre-keltésének'' elméleti és gyakorlati kutatásával. ======================================================================== fülszöveg A Torinói Lepel és eredetiségének bizonyítási drámája világszerte ismert. Nincs még egy történelmi lelet, melynek hitelessége a tudományos kutatásnak ilyen arányú mozgósítását indította volna el. Legújabb adatok szerint kb. már 150.000 munkaórára tehetô az a lankadatlan fáradozás, melyet különbözô szakterületek kiváló tudósai eredetiségének bizonyítására áldoztak, többnyire magánszorgalomból, nem is említve a Lepelrôl szóló könyvek és írások özönét. Secondo Pia ügyvéd fényképfelvétele 1898-ban elôször fordította pozitívra a ,,Lepel Emberének'' fotónegatívhoz hasonló testlenyomatát. Ez adott hatalmas lendületet a tudományos kutatásnak. Ennek centenáriuma az 1998-as esztendô, amely egyben a Lepel kiállításának éve is (a legközelebbi 2000-ben lesz). A jelen beszámoló képek kíséretében tesz vallomást a Lepel-Arc és Test ,,életre-keltésének'' egyedülálló, tudományos igényű kísérletérôl. Sokan megpróbálták ezt a rejtvényfejtést a keresztény ókortól a múlt század végéig, de korunk technikai lehetôségei nélkül. Mivel a Lepel nagyon sok hívô ember és tudós szemében Jézus Krisztus halotti leple, a technika új lehetôségeit is igénybe kell venni az Arc- és a Test hiteles vonásainak megközelítésénél. Az ilyen magánszorgalmú kutatás a műalkotás képességét és a meditációt sem nélkülözheti. A keresztény ókortól kezdve kelt visszhangot a hívô emberekben a bibliai mondat: ,,Arcodat keresem''. A sóvárgó vágynak erre a visszatérô kérdésére próbál korszerű választ adni a szerzô, hogy Jézus Krisztus hiteles arcának kutatását evangelizációs szándékkal tovább vigye abban az irányban, mely már így fogalmazható: ,,Téged kereslek''.