Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 778-4263 e-mail: felso@home.com A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.katolikus.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== fr. Barsi Balázs OFM John Henry Newman ,,Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.'' (Nicea-konstantinápolyi hitvallás) A könyv anyaga triduum keretében hangzott el Pécsett, a kármelita nôvérek templomában 2001. július 14-16. Szerkesztette és a szöveget gondozta: Telek Péter-Pál Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetô John Henry Newman és a megtestesülés misztériuma John Henry Newman egyházképe John Henry Newman és a dogmafejlôdés Irodalom ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzet elektronikus változata. A füzet 2001-ben jelent meg az Életszentség mesteri című sorozat második tagjaként az ISBN 963 440 659 9 azonosítóval. Az elektronikus változat a szerzô, fr. Barsi Balázs OFM, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzô tulajdonában marad. A nyomtatott kiadvány és fr. Barsi Balázs OFM eddig megjelent összes többi könyve kapható a következô telefonszámon: 06-87/352-983 és 06-30/3486-770. ======================================================================== Bevezetô ,,Isten néz téged, bárki vagy, úgy, ahogy vagy, személyesen. Neveden szólít, lát és megért, olyannak, amilyennek teremtett. Tudja, mi él benned, ismeri minden legsajátosabb személyes érzésedet és gondolatodat, adottságaidat és vágyaidat, erôdet és gyöngeségedet; lát örömöd és szomorúságod napján, együttérez minden reményeddel és viszontagságoddal, osztozik aggodalmaidban és emlékeidben, bontakozó és hanyatló napjaidban; átölel és karjában hord, fölvesz és leültet, olvas vonásaidból, akár nevetésbe, akár sírásba hajlanak, akár egészségtôl duzzadnak, akár betegségben hervadoznak; gyöngéden tekint kezedre és lábadra, figyel hangodra, szíved dobogására, leheletedre is. Nem szereted magad jobban, mint Ô szeret téged, nem riadhatsz vissza jobban a szenvedéstôl, mint amennyire Ô szenved, hogy viselned kell; és ha mégis rád szakadt, akkor mintha magad mérted volna magadra, ha van benned üdvösségre vivô bölcsesség.'' John Henry Newman Földi életünk igazi története nem más, mint mélyen érintô találkozások és rátalálások sorozata. A legmélyebb emberi találkozások pedig belenyúlnak a transzcendens világba, vagyis Istenhez kapcsolnak bennünket. Ilyen mélységesen megjelölô, Istenhez vivô találkozásra ad alkalmat John Henry Newman bíborossal ez a jubileumi esztendô, születésének 200. évfordulója. Három ponton érintett meg különösen a találkozás ezzel a XIX. századot szinte teljes egészében végig élô, korának problémáira oly érzékenyen reagáló, ám korunkban sem kevésbé aktuális, bámulatos intellektusú s ugyanakkor szíve mélyébôl hívô ,,modern egyházatyával'', akinek a boldoggá avatásáért való imádságot maga II. János Pál pápa szorgalmazza. E három pont, mely természetesen nagyon is összetartozik, igencsak idôszerű programot vázol a XXI. század kereszténye elé, ezért is éppen John Henry Newman életpéldájával és tanításával folytatódik Az életszentség mesterei című, évekkel ezelôtt útnak indított sorozat. Legelôször Newmannek azt a felfedezését kell megemlíteni, melyet tizenöt éves korában a kollégiumban töltött nyári vakáció alatt szerzett olvasmányélményei hoznak meg számára: két alapvetô valóság létezik, ,,én és az én Teremtôm''. Nem vallási individualizmus ez, hanem Szent Ágoston-i mélységben való rátalálás az ember legvégsô titkára, a minden történést megelôzô, minden más kapcsolatot megalapozó viszonyra a teremtô Isten és az én, az Ô teremtménye között. Ez a magányosság rémülete mögötti édes valóság, hogy Isten öröktôl fogva gondolt ránk, egész életünkön végigkísér, keresztény hitünk is ebbe a kapcsolatba ágyazódva bontakozik ki. Másodszor John Henry Newman fáradhatatlan igazságkeresését kell kiemelni. Számára az igazságok nélküli vallás nem is vallás, csupán érzelmes jámborság, mert a mindenható Isten nem érzéseket, hanem igazságokat nyilatkoztatott ki, s azokat Krisztus által az Egyházra bízta. A fiatal Newman ezért társaival együtt ôszinte buzgalommal keresi az anglikán egyház katolikus, azaz ôsegyházi alapjait. A hivatalos elutasítás után rá kell döbbennie, hogy az addig antikrisztusnak tartott római pápa vezette katolikus egyház ôrizte meg a legtisztábban az apostoli hitletéteményt, s míg a különbözô korok eretnekmozgalmai folyton ellentmondtak egymásnak és nem egyszer önmaguknak is, a római egyház, minden bűne és hibája ellenére, következetesen mindig ugyanazt vallotta. Az igazságkeresés küzdelmes útját becsületesen végigjárva, hosszas vajúdás után így születik meg az új, a katolikus Newman. A harmadik mozzanat az elôzô kettôbôl nyeri magyarázatát: John Henry Newman lankadatlan törekvése az életszentségre személyes istenkapcsolatából fakad, s szenvedélyes igazságkeresésében ölt testet. Ezért áttérése nem pusztán felekezetváltás, hanem valódi belsô megtérés. A kinyilatkoztatott isteni igazságokra, melyek méreteit Isten Fia megtestesülése és kereszthalála jelöli ki, a méltó válasz csak a teljes, szívbéli odaadás lehet. Igehirdetésében sem elégedett meg kevesebbel, mint hogy az isteni igazságok feltárása által az életszentségre hívjon. ,,Akik a magasztalást tekintik igehirdetésük céljának, elvétik szolgálatuk rendeltetését -- írja. -- A szentség a cél, a magasztalás csupán szíverôsítô, de senki sem iszik szíverôsítôt reggeltôl estig.'' John Henry Newman megtérése mélyén titokzatosan, ám hatalmasan jelen van a Szent Szűz misztériuma, azé a Szent Szűzé, akinek tisztelete anglikán pap korában teljességgel idegen volt tôle, mígnem felismerte, hogy a Mária-tisztelet nem akadálya a tiszta istenimádásnak, hanem éppenséggel segítôje, hiszen a Szent Szűz misztériuma az Úr Jézus misztériumában gyökerezik és teljesedik be. A következô lapokon ezért három Máriával kapcsolatos evangéliumi mondatot elmélkedünk végig, melyek tartalma mélyen megjelölte John Henry Newman életútját, és nekünk is nagy segítségünkre lehet katolikus hitünk megerôsödésében. ======================================================================== John Henry Newman és a megtestesülés misztériuma ,,Íme az Úr szolgálóleánya legyen nekem a te igéd szerint.'' (Lk 1,38) Milyen helyet foglal el John Henry Newman gondolkodásában és életében az angyali üdvözlet és annak tartalma, a második isteni személy megtestesülésének hírüladása? Hitében ez a nagy misztérium a Gondviselés művének középponti eseménye. Ez a központi hely és jelentôség azonban csak a teremtés művének összefüggésében értelmezhetô: gondviselésrôl szó sem lehet, ha nincs teremtés. A kis John Henry legalapvetôbb élménye, felismerése, hogy Isten Teremtô. Tizenöt éves korában, egyedül maradva nyári vakációra az üres kollégiumban, ráébred, ,,hogy van két abszolút s szembeszökôen magától értetôdô létezô, én és az én Teremtôm.'' (Ap 70.) Hite tehát abból indul ki és ahhoz kötôdik mindvégig, amivel az egész Szentírás kezdôdik, ami Szűz Mária hitének is a legvégsô alapja, ami nélkül minden istenkeresés tévúton jár, ami nélkül az egész univerzum léte érthetetlen, ami nélkül nem áll meg egyetlen katolikus hitigazság sem, mert nemcsak mindegyiknek az alapja, de mindegyikben állandóan benne is működik, hogy Isten Teremtô, a világ pedig teremtés. Ha ezt tagadjuk, akkor azt állítjuk, hogy minden isten, illetve semmi sem isten. A világ egy buta és néma istenség önkibontakozása csupán, az öröktôl jégbehűtött világegyetem felolvadása, majd visszafagyása ismét; nincs szabad akarat, sem gondviselés, csak vak sors, elôre megírt és kikerülhetetlen végzet. Csak egy teremtô Isten képes a gondviselésre, amely nem más, mint a maga alkotta teremtéshez való viszonyulása, minden teremtménynek a maga természetében való létben tartása. Az anyagvilágot és az öntudatlan élôlényeket pusztán tetszése tartja fenn, az embert azonban saját képére és hasonlatosságára teremtette, s arra rendelte, hogy az isteni életbôl részesedjen, ezért szabad akaratot adott neki, egyszersmind szívébe ültette a vágyakozást önmaga iránt. Isten tehát teremtményi szabadságában tartja létben az embert, és részesíti gondviselésében, s e gondviselés a megtestesülés eseményében csúcsosodik ki, minden más erre irányul, ezt készíti elô, illetve ennek következménye. ,,Newman számára az Isten gondviselése mindent átfog, mindent magába foglal. Semmi sem létezik, amit ne az isteni Gondviselés irányítana, semmi sincs, amit ne használna vagy ne tudna felhasználni. Az ember szabad, de szabad döntéseit mind felhasználja isteni terve megvalósítására.'' (Sr. Kathleen Dietz OFS: John Henry Newmannek az Isteni Gondviselés által vezérelt útja a Római Egyházba) Az angyali üdvözletben feltáruló isteni akarat az egész emberi történelem abszolút középpontja, célja és értelme, illetve az egész univerzum létezésének is minden mást megelôzô oka és a célja. Newman látja a gondviselésnek ezt a csodálatos művét a történelemben, vagyis a történelmet üdvösségtörténetként fogja fel, és itt találkozik a nagy Szent Ferenc-i látomással, amelyet boldog Duns Scotus János fogalmazott meg: a második isteni személy akkor is megtestesült volna, ha az ember soha nem vétkezik. És ez nem elvont spekuláció arról, hogy mi lett volna, ha Ádám el nem bukik, hanem annak megértése, hogy a megtestesülés Isten legnagyobb, legjelentôsebb, legfönségesebb tette, amely fontosságban még a világ teremtését is megelôzi, hiszen Krisztusért, megtestesült Fiáért teremtett mindent az Atya, vagyis a világ a megtestesülésben áll fönn (lásd Kol 1,15-16). Annak, hogy Isten emberré lett, egyetlen és abszolút oka az, hogy neki így tetszett öröktôl fogva. A megváltás is a megtestesülés következménye, nem pedig célja; kinyilvánítása annak a végleges odaadásnak, amelyben Isten az emberi természetet és benne minden egyes embert minden helyzetben, még bűnös állapotában is felvállalt, hogy -- és ez a megtestesülés alapmotívuma -- isteni természetét közölje vele. Ha az angyali üdvözlet meg nem történik, el sem mertük volna képzelni, hogy Isten ennyire közel jön hozzánk, de miután megtestesülését az angyali üzenet által megismertük, belátjuk, hogy ez nem más, mint önkinyilatkoztatásának és önközlésének a legteljesebb módja: az Ige testté lôn és közöttünk lakozék (Jn 1,14), vagyis Isten üzenete, szava, beszéde Jézus Krisztusban testté, emberré lett. Hajdan Isten a próféták útján sok ízben és sokféle módon szólt ôseinkhez. Ebben a végsô korszakban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Mint dicsôségének kisugárzása és lényének képmása, ô tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. (Zsid 1-3) Ez a korszak éppen attól végsô, hogy az Atyaisten az ô Fiában mondta ki önmagát, amikor örök Igéje a Szentlélek erejébôl Szűz Mária méhében testet öltött. Nincs újabb, ezt meghaladó, ehhez bármit hozzáadó kinyilatkoztatás, s nem lehet újabb végsô vagy még végsôbb korszak sem ezután. John Henry Newman aligha volt Scotus tudatos követôje, nem egy bizonyos teológiai irányzat szelleme sugallja neki, hogy a megtestesülést minden mást megelôzô isteni tettként fogja fel, hanem mintegy újra fölfedezi ezt a hatalmas, mégis rejtett látomást, amelyet az Írások tanúsága megerôsít. Ez is igazolja, hogy Newmannek rendkívül tiszta, egészen bibliai istenfogalma van. Nem emlegeti kora divatos, nagy rombolást végzô áramlatát, az agnoszticizmust, hacsak nem liberalizmus név alatt, ám tud róla, és úgy száll szembe vele -- ahelyett, hogy bármiféle vitába bonyolódna --, hogy megalkuvás nélkül az ellenkezôjét, az igazságot hirdeti, és abban egyre jobban elmerül. Az agnoszticizmus alaptétele: nem lehet eldönteni, hogy létezik-e Isten vagy sem, s ha volna is, mivel az emberi értelem képtelen egy, a világtól elkülönülô örök és szellemi istenség megismerésére, egyáltalán nem is érdemes foglalkozni vele. Minden vallást egyformán csak tapogatózásnak tart, és nem többnek (beleértve a kereszténységet is), tagadja a kinyilatkoztatást, sôt annak lehetôségét is. Ez az áramlat mai világunkban is jelen van, és szép lassan mérgez, aláásva a kinyilatkoztatásra épülô, személyes istenkapcsolatot. Mindenkihez elér, s aki nem elég óvatos, és beszívja levegôjét, aki iszik poshadt ciszternavizébôl, kikerülhetetlenül megfertôzôdik vírusmérgezésétôl. A newmani logika kristálytisztán megmutatja, hogy az agnoszticizmus teológiája gyenge lábakon áll, sôt alapvetôen téves, elhibázott, mert burkoltan azt állítja Istenrôl, hogy nem mindenható és nem végtelenül jóságos lény, hanem tehetetlen, illetve rosszindulatú. Ha ugyanis nem tud magáról az embernek egyértelmű kinyilatkoztatást adni, akkor tehetetlen, ha pedig nem akar, akkor meg rosszindulatú. De akár az egyik, akár a másik, egyik esetben sem lehet a keresztény felfogás szerinti Isten. Az agnoszticizmus antropológiája sem különb a teológiájánál, hiszen az emberi értelmet lehatárolja az anyagi világra, azaz képtelennek tartja Istenre. Holott, gondoljunk csak bele, amikor az ember egész lényével, a maga teljes valóságában -- talán csak egyetlenegyszer ebben az életben -- kimondja egy másik embernek: szeretlek, máris túlnôtt az egész anyagi univerzumon. Az embernek igenis van fogalma egy mindenható és végtelenül jó Istenrôl, tehát képes rá! A Bibliából tudjuk, honnét is van ez a képessége: Isten a saját képére teremtette. Az agnoszticizmus alattomos, hazug, emberi értelmet és szívet roncsoló mételyével vívott harcból John Henry Newman szelleme a kinyilatkoztatás és a megtestesülés hitében megerôsödve került ki. Ô nemcsak lehetségesnek tartja a kinyilatkoztatást, vagyis Istent elég hatalmasnak és elég jónak tudja ahhoz, hogy önmagát feltárja az ember elôtt, hanem éppen a megtestesülésben látja ennek abszolút megvalósulását, amely a történelem és a kozmosz központi és mindkettônek értelmet adó eseménye. Isten gondviselését ezért elsôsorban abban látja, hogy az egész világot felkészíti Jézus Krisztus eljövetelére, tehát maga az isteni Gondviselés tette készségessé a világot, hogy befogadja ôt. ,,Amikor Isten megközelíti az embert, akkor emberi szintre ereszkedik le és alkalmazkodik az emberi képességekhez. Ezért az isteni Gondviselés fokozatosan adta át -- általában a világnak és sajátosan Izraelnek -- akaratának kinyilatkoztatását, és lépésenként készítette fel az embert az Evangélium gyümölcsözô befogadására. Ez az üdvösség rendjérôl szóló tanításban fejezôdik ki, amelyet Newman az egyházatyáktól, elsôsorban Kelementôl és Origenésztôl vett át. Amint Apológiájában kifejti: ,,Volt egy isteni törvény, amely egyenesen a zsidóknak adatott és egy bizonyos értelemben vett elrendelés, amely a pogányok javára szólt. Ô, aki Jákob magvát (Jézust) az ô kiválasztottainak adta, nem zárta ki látószögébôl az emberiség többi részét sem.'' (Sermon notes of J. H. Newman, 1849-1878, 213.) A világ így mind zsidó, mind pogány részrôl készen állt Krisztus, illetve a kinyilatkoztatás és az Egyház befogadására, mert senki emberfiától nem tagadtatott meg az isteni kinyilatkoztatás, de a világ egy része hiteles kinyilatkoztatásban részesült. A zsidókat a pátriárkák, a törvény és próféták készítették fel. Newman Izrael egész történetét a kereszténység kezdeteként fogta fel, mert Isten ,,egyetlen Egyházat alapított, éspedig a kezdetektôl'' (uo.). A pogányokat pedig a lelkiismeret által -- melyben a kinyilatkoztatás bennfoglalt ígérete és egy külsô törvény utáni szomj rejlett -- készítette fel. A lelkiismeret az isteni törvényhozó belsô hangja, mely így szól: ,,Tedd ezt, azt ne tedd!; a bűntudat, a lelkiismeretfurdalás és a büntetéstôl való félelem'' (Us 18.), ha ennek a hangnak nem engedelmeskedtek, valamint a jó érzés, ha engedelmeskedtek, mindez a lelkiismeretes emberekben egy jó szándékú és uralkodó megismeréséhez -- róla való tudáshoz vezetett. Ez a tudás azonban részleges volt és halvány és ezért született meg a lelkekben a félig ismert törvényadótól jövô kinyilatkoztatásnak a várása. Továbbá még azért is, mert a lelkiismeret hangja gyakorta halk és összeegyeztethetetlen a világ hangjával, így az ember egy külsô törvény szükségét érzi, kell neki valaki, aki segít tisztázni a lelkiismeret elvárásait. Így valósult meg a Kinyilatkoztatásra és az Egyházra való felkészülés, arra az Egyházra, amely a ,,Kinyilatkoztatás megtestesülése'' (LD XXVIII p. 55. letter to J.R. Morley). (Sr. Kathleen Dietz OFS) Milyen zseniális meglátás! A ,,Kinyilatkoztatás megtestesülése'' Jézus Krisztus, de Egyháza mint az ô Titokzatos Teste maga is a Kinyilatkoztatás megtestesülése. Mint ahogy Krisztus a végsô Igazság, s ezt az Igazságot Egyháza hordozza. ,,De amint a pogányok idôben fel lettek készítve Krisztus világba való eljövetelére, a Kinyilatkoztatásra és az Egyházra -- eljövetele, vagyis megtestesülése egyben az Egyház megvalósulása -- úgy a ma embere is szívében fel van készítve Krisztus eljövetelére, a Kinyilatkoztatás elfogadására és arra, hogy tagja legyen az Egyháznak. Az Egyházra tehát úgy tekinthetünk, mint az ember természetes vallásos törekvésének és vágyainak beteljesedésére és a lelkiismeret által megkívánt tekintélyre.'' (Sr. Kathleen Dietz OFS) Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos Newman számára az a szoros kapcsolat, amely az Isteni Gondviselés, vagyis a teremtô Isten, a Kinyilatkoztatás és az Egyház (vagyis a Megtestesülés) között fennáll. Annyira fontos, hogy amikor ezt felismerte, akkor döbbent rá a katolikus egyház egyedülvalóságára, arra, hogy egyedül ez az egyház a teljes és szerves folytatása az ôsegyháznak, s így tudott benne mindent elfogadni, amit azelôtt tagadott, illetve ami addig idegen volt neki: a szeplôtelen fogantatást, az átlényegülést, a pápai csalatkozhatatlanságot és a szentek tiszteletét. Ezek a hittitkok, melyek összefüggésükbôl kiszakítva és külön-külön szemlélve olyan képtelennek tűnnek, annak az isteni Gondviselésnek a kontextusában, amely az emberi történelembôl üdvtörténetet alkotott, aminek csúcspontja az Ige megtestesülése, a valóságos Isten és valóságos ember Krisztusé, aki látható Egyházat alapított, mégpedig egyet és egyetlent, az ô Titokzatos Testét, mind-mind a helyükre kerülnek és elfogadásuk nem ütközik semmiféle nehézségbe. Nagyon súlyos, egybefüggô igazságok ezek, mert Isten minden műve összetartozik és átjárja egymást, ezért nem elég csak egyik vagy másik misztériumra figyelni, hanem egységben kell szemlélni ôket, ahogy mi most Newman nyomán járva tesszük. A lényegi kérdés ugyanis nem a szeplôtelen fogantatás, nem az átlényegülés és a pápai csalatkozhatatlanság vagy a szentek tisztelete, hanem az, hogy te kinek tartod Krisztust és az ô Egyházát, és mit gondolsz az isteni Gondviselésrôl? Ezt írja Newman: ,,Azt mondják, hogy az átlényegülés tanában nehéz hinni, én sem hittem benne, amíg nem lettem katolikus. De semmilyen nehézséget nem okozott attól fogva, hogy hinni kezdtem abban, hogy az Isten a római katolikus egyházon keresztül szól, s az egyház ezt a tant az eredeti kinyilatkoztatásként deklarálta.'' (Ap 360.) John Henry Newman tehát hitt egy teremtô és gondviselô Istenben, aki van annyira mindenható és olyan jóságos, hogy kinyilatkoztatja magát még a bűnbeesett emberiségnek is; ennek a kinyilatkoztatásnak a teljessége a megtestesülés a Szentlélek erejébôl Szűz Máriától, amely megtestesülésnek maradandó és a történelemben egyértelműen jelenlévô következménye Jézus Krisztus Titokzatos Teste, az Egyház, amelynek az isteni Gondviselésbôl kifolyólag akárcsak Jézus Krisztusnak, rendelkeznie kell a tévedhetetlenség adományával. Lássuk csak Newman briliáns gondolatmenetét, melynek kiindulópontja a bűnbeesett emberiség nyomorúságos állapota s a világban uralkodó szellemi zűrzavar. ,,Mit lehet erre a szívszorító, az értelmet zavarba hozó látványra mondani? Válaszom az, hogy vagy egyáltalán nem létezik Teremtô, vagy pedig az embereknek ez az élô társadalma a legigazibb értelemben el van szakítva az ô jelenlététôl... Ha van Isten, márpedig van, akkor az emberi faj csakis valamilyen szörnyű ôseredeti csapás miatt szenvedhet. Teremtôje céljait teljesen kiforgatta. Ez a tény, amely éppannyira igaz, mint létezésének ténye: ezért hát a teológiában eredeti bűnnek nevezett tan számomra majdnem olyan bizonyossá válik, mint az, hogy a világ létezik, s hogy Isten létezik. Most pedig tegyük föl, hogy a Teremtô áldott és szeretô akarata, hogy a dolgok ezen anarchikus állapotába beavatkozik. Mit gondoljunk, könyörületének céljait milyen módon és milyen eszközökkel fogja elérni, mondhatni szükségképpen és magától értetôdôen? Mivel a világ ennyire abnormális állapotban van, ezért alig lehet meglepetés, ha a beavatkozás maga is szükségképpen ugyanilyen rendkívüli, csodálatos lesz... A Teremtô akarata az, hogy beavatkozik az emberi életbe, s gondoskodik róla, hogy megmaradjon a világban a Róla való, az emberi szkepticizmus erejével szembeszállni képes határozott és világos tudás, ebben az esetben... a legkevésbé meglepô, ha ô megfelelônek tartaná egy olyan hatalom fölállítását, amelyre ráruházza a vallási kérdéseket illetô tévedhetetlenség elôjogát... ... az Egyház tévedhetetlenségérôl úgy beszélek, mint a teremtô irgalmából neki juttatott adományról, melynek révén meg tudja ôrizni a világban a vallást... s megmenteni az emberi gondolkodást saját öngyilkos túlzásaitól'' (Ap 366-368.) Természetesen e gondolatmenet középpontjában is Krisztus megtestesülése áll. Krisztus az Igazság, s ha azért jött, hogy tanúságot tegyen az Igazságról, akkor -- mint Isten Fia és Mária fia -- errôl gondoskodni is képes volt, kiárasztva a Szentlelket egy emberi közösségre, az Egyházra. Azt tervezik, hogy Budapesten a Szabadság-hegyen felállítják a vallásalapítók szoborcsoportját: ott lesz Jézus Buddha, Lao-ce és Mohamed társaságában, s félkört alkotva mind egy középpont felé néznek... Nyilvánvaló a kompozíció mondanivalója: minden vallás egyenértékű, mindegyiknek ugyanaz a lényege, legfeljebb az útja más, amelyen járva az igazságot, a fényt, az élet értelmét, természetfölötti célját keresik. Csakhogy Jézus és a többi ,,vallásalapító'' között van néhány lényeges különbség. Ez utóbbiak mind keresôk és az istenkeresésben megszentelôdöttek, de egyikük sem maga az Út, csak egyedül Krisztus. Mindnyájan az igazságot próbálták megközelíteni, de egyikük sem maga az Igazság, csak egyedül Krisztus. Mindnyájan szomjaztak a végtelen, az örök életre, de egyikük sem maga az Élet, csak egyedül Krisztus. Egyik sem Istenember, egyik sem fogantatott a Szentlélektôl és egyiküket sem feszítették keresztre értünk, a mi üdvösségünkért, csak egyedül Krisztust. (Ezért is téves és az igazságot eltorzító az az ábrázolásmód, hogy mind állnak, mert Jézust a kereszten függve kellene megjeleníteni, vagy a feltámadás dicsôségében.) Buddha becsületesen megmondja magáról -- neve is ezt jelenti --, hogy ô egy ,,megvilágosult''. Jézus ezzel szemben azt állítja: ,,Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.'' (Jn 8,12) A nagy newmani látomás nem más, mint az Újszövetség látomása, a Szentlélek által adott látás. A teremtô és gondviselô Isten teljes kinyilatkoztatást adott megtestesült Fiában, akinek Titokzatos Teste (valóságos élete) az Egyház, mely hitében ôrzi a megtestesülésben adott kinyilatkoztatást. Az Ige testté lôn és miköztünk lakozék. Az Ige, Isten üzenete, a második isteni személy a Szentlélek teremtô erejében emberré lett Mária méhében. A Szentlélek ereje adta emberségét, melyet teljes egészében Máriától örökölt. Ezáltal nem tartozik kevésbé hozzánk, emberekhez, mint az Atyához, hiszen a mi emberi természetünkhöz is maga a Szentlélek kapcsolja, akiben ô Fia az Atyának. Ez az ôspünkösd azt is jelenti, hogy Jézus fogantatása és az Egyház fogantatása csírájában egy és ugyanaz. Íme az isteni megtestesülésnek és az Egyház születésének titokzatos kapcsolata! A Szentlélek pünkösdi kiáradása a Mária köré gyűlt apostolokra Krisztus fogantatásának második megvalósulása, mellyel Krisztus Egyháza beletestesült a Szentháromság életébe. Az Egyház szent, mert a szent Isten életében részesült, tévedhetetlen a végsô vallási igazságokban, mert Krisztus maga az Igazság, és az isteni élet hordozója, mert feje Krisztus, aki maga az Élet. Ebben a nagy összefüggésben szabad és kell szemlélnünk Urunk megtestesülését, és fordítva: látnunk kell megtestesülésének méreteit és következményeit. Milyen nagy bizalma Istennek az ember iránt, hogy mindehhez Mária beleegyezését várta! És Mária szólt: ,,Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.'' ======================================================================== John Henry Newman egyházképe ,,Bementek a házba, és ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak elôtte.'' (Mt 2,10) Említettük, hogy John Henry Newmantól anglikán korában igen távol állott a Szent Szűz tisztelete. Protestánsként ô is egyfajta bálványimádásként tartotta számon a katolikusok Mária-kultuszát. Még 1841-ben, négy évvel megtérése elôtt is ezt írja egy buzgó katolikusnak: ,,Attól tartok, fájdalmat fogok Önnek okozni, amikor azt mondom, hogy Önök túlértékelik a mi tanításbeli közeledésünket Önökhöz. Csak megismételni tudom a nyomtatásban már számtalanszor megjelent véleményemet, hogy Mária-tiszteletük és ezzel kapcsolatos szertartásaik a legmélyebb fájdalommal töltenek el. Ezt tényként említem.'' (Ap 30.) Hogyan lehetséges, hogy ugyanezt az embert aggastyán bíborosként élete utolsó hónapjaiban nem is látni másként, mint karosszékében ülve, kezében az elmaradhatatlan rózsafüzérrel? Csupán racionális belátással sohasem jutott volna el idáig. Bár megtérésében óriási a szerepe értelmének, volt olyan intelligens, hogy belássa: az ember Istennel való kapcsolata mélyebb és egzisztenciálisabb, mint amire az értelem képes. Így ír errôl Apológiájában: ,,Szent Ambrus mondásának erejét nagyon átéreztem: »Úgy tetszett Istennek, hogy nem a logika eszközeivel menti meg népét« -- a papírízű logika iránt mindig is ellenszenvvel viseltettem. Engem soha sem a logika hajtott elôre, mint ahogy az idôjárást sem a barométer higanyszála vezérli. Mindig a konkrét létezô érvel, az évek szállnak, s már másként gondolkodom, hogyan lehetséges ez? A teljes személyiség mozog, a papírlogika csak rögzíti a változást. A világ minden logikája kevés lett volna ahhoz, hogy gyorsabb haladásra késztessen Róma felé, mint ahogy történt... A nagy tettekhez idô kell.'' (Ap 275-276.) Kövessük hát nyomon Newman személyiségének mozgását, amely ôt abba a házba vezérli, ahol megtalálja a Gyermeket Anyjával, a Szent Szűzzel, majd figyeljük meg, ahogy ezt a rátalálást értelmével is elfogadja. ,,Kötelességem megemlíteni az ugyanennek az 1816-os évnek az ôszén bennem gyökeret vert másik mély meggyôzôdést is (csak a nyáron fogalmazta meg az ,,én és az én Teremtôm'' alaptételét) -- a ténnyel kapcsolatban nem tévedhetek --: hogy Isten akarata szerint magányos életet kell élnem. Ez a meggyôzôdés, amely majdnem folyamatosan jelen van bennem azóta is -- 1829-ig egyszer-egyszer elbizonytalanodtam, azóta viszont semmilyen kétely nincs bennem -- összekapcsolódott a fejemben azzal az elképzeléssel, hogy élethivatásom a cölibátus áldozatát követeli tôlem, akárcsak mondjuk a pogányok között élô misszionárius hivatásától, amely különben több évig vonzott is.'' (Ap 73-74.) Semmi sem fordítja jobban a keresztényt a Szűzanya felé, mint a mennyek országáért vállalt és valóban megélt tisztaság, és semmi sem viszi távolabb tôle, mint a tisztátalanság, amely nem ismer bűnbánatot. Nem csoda, hogy Newman megcsodálja a római egyházban a cölibátust, és kincsnek tartja, a katolicizmus hitelesítô pecsétjének. ,,Róma nagy egyháza mellett egyéb érvek is szóltak: a tanbeli tisztaságnak és a cölibátus szabályának éber ôrzése (ezeket apostoli vrökségnek tartottam)... s mindezek megszelídítették magatartásomat irányában...'' (Ap 135.) A legújabb kutatások eredményei is a cölibátus apostoli eredetét tanúsítják, s ma, amikor a katolikusok körében is oly sokan ellenzik, s tartják bűnök és személyiségtorzulások forrásának a kötelezô papi nôtlenséget, elgondolkodtató Newman megállapítása, mely szerint ha annyi házas protestáns pap ugyanazoknak a gyalázatos vétkeknek ugyanazon fajtáját és ugyanolyan számban elkövette, mint a katolikus klérus tagjai, akkor semmi esetre sem a cölibátus e bűnök oka, és nem a házasság a gyógyszere, hanem pusztán arról van szó, hogy ezek is, azok is engedtek az eredeti bűnbôl fakadó gyengeségnek és a kísértônek. Abba a házba, ahol a Gyermek és Anyja van, mindenekelôtt tehát a szent tisztaság vezet, akár a szűzi, akár a házas életformában. Newman a St. Maryben lett plébános. Meg is említi, hogy a Szűzanya templomát szolgálta, s hogy ez a körülmény nem volt rá hatás nélkül. Pontosan egy olyan ház elöljárója lett, amelyben a Gyermeket Anyja ölén találhatta meg. Egy anglikán jó barát, Hurrel Froude is mély hatással van rá, és akarata ellenére is sodorja a Szent Szűz felé: ,,Gondolatai lenyűgöztek és komoly befolyást gyakoroltak rám, még akkor is, ha nem fogadtam el ôket. Nyíltan bevallotta csodálatát a római egyház, s gyűlöletét a reformátorok iránt... Nagyon nagyrabecsülte a szüzesség belsô szépségét, amelynek szerinte a Szent Szűz volt a példaképe. Kedvét találta a szentekrôl való elmélkedésben, a szentségnek, a szentté válás lehetôségének a gondolatát élénken méltatta... szilárdan hitt az eucharisztikus jelenlétben... Nehéz mindazt rendre felsorolni, amit teológiai hitvallásomhoz e barátom tett hozzá... Megtanított, hogy csodálattal tekintsek Róma egyházára, s ugyanolyan megvetéssel a reformációra. A Szent Szűz tiszteletének gondolatát mélyen belém véste, s fokozatosan elfogadtatta velem a valóságos eucharisztikus jelenlétet is.'' (Ap 98.) Olaszországban megbetegszik, már-már úgy érzi, meg fog halni, ám belül, szíve mélyén érzi, hogy dolga van még a földön, hogy a megkezdett utat végig kell járnia: ,,Leonfortében belázasodtam. A szolgám úgy vélte, haldoklom, s utolsó utasításaimat kérte. Megadtam ôket neki, ahogy akarta, de magamban így szóltam: »Nem fogok meghalni.« Majd megint: »Nem fogok meghalni, mert nem vétkeztem a világosság ellen, nem vétkeztem a világosság ellen.« Soha nem voltam képes rá, hogy pontosan megértsem, mit is akartam mondani akkor. Közel három hétig lábadoztam... majd szolgám kérdésére csak ezt tudtam felelni: »Dolgom van Angliában.« Tűkön ültem, hogy hazamehessek, hajó hiányában azonban kénytelen voltam Palermóban vesztegelni. Templomokat kezdtem látogatni, s ezek lehűtötték a türelmetlenségemet, bár szertartásokon nem vettem részt.'' (Ap 111.) Ez a titokzatos késztetés, valamint a Mária-szobrokkal, -képekkel teli templomok meghatározó élményként maradtak meg benne. Mindehhez járult az a titokzatos mély vonzódás, mely kezdettôl fogva a római egyházhoz és Máriához fűzte: ,,A belém rögzült Rómával szembeni félelmeim, szokásainak értelmem és lelkiismeretem általi elítélése, valamint Oxford és Oriel iránti ragaszkodásom ellenére mégis volt bennem egy titkolt, vágyódó szeretet Róma mint az angol kereszténység édesanyja iránt, s ôszinte áhítattal fordultam a Szent Szűz felé, kinek college-ában éltem, kinek oltárát szolgáltam, s kinek szeplôtelen tisztaságáról egyik legelsô nyomtatásban megjelent szentbeszédemben elmélkedtem.'' (Ap 270.) A külsô-belsô hatások számbavétele után most lássuk az értelem munkáját, reflexióit. Tapasztalni fogjuk, hogy azzal együtt, hogy a katolikus egyházat fogadja el az ôsegyház teljes foglalataként, oldódik s tűnik el Newman bizalmatlansága a Szent Szűz tisztelete iránt is. Egy könyv kerül a kezébe Liguori Szent Alfonztól. Megdöbben, amikor látja, hogy a marialatriának (Mária imádásának) nyoma sincs benne. Meggyôzôdik róla, hogy a katolikusok Mária-tisztelete nem emel akadályt Isten és ember kizárólagos kapcsolata elé. ,,Ma teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a katolikus egyház semmiféle alakot, anyagi vagy anyagtalan képzetet, dogmatikus szimbólumot, szertartást, egyetlen szentet, még a Szűzanyát sem engedi a lélek és Teremtôje közé lépni. Mindent szemtôl szembe, »solus cum solo«, Isten és ember között ragad meg. Csak Isten teremt, csak ô váltott meg, az ô rettenetes szeme elôtt halunk meg, s az ô látásában van örök boldogságunk... Az angyalok és szentek iránti áhítat az Örökkévaló közölhetetlen dicsôségét éppoly kevéssé zavarja meg, mint ahogy a barátaink és rokonaink iránt érzett szeretetünk, rokonszenveink sem összeegyeztethetetlenek a Láthatatlannak járó szívbôl jövô hódolattal, amely valójában nem féltékeny rombolója, hanem megszentelôje és fölizzítója minden e világinak.'' (Ap 308., 309.) Tulajdonképpen az egyetlen igazi nagy keresztény kérdés: szerethetem- e testvéremet magát, vagy ô csak alkalom a szeretetre, eszköz az istenszeretetben való tökélesedésre? Mert akkor végsô soron akadállyá válik, hiszen a tökéletes istenszeretetet elérve többé nem lesz már rá szükség. De nem éppen szeretetkapcsolatainkban vagyunk-e valóban szemtôl szemben az Örökkévalóval, aki maga a Szeretet? Itt van azután a kérés misztériuma. Nem kérhetek senkitôl semmit, csak közvetlenül Istentôl? Dehogynem. A földön is kérünk apróbb-nagyobb szívességeket egymástól, miért ne kérhetnénk segítséget a szentektôl, különösen is Máriától az Isten országa felé vezetô úton? Figyelemre méltó Newmannak az a megfogalmazása, amelyben a római és az anglikán vallás különbözôségét a Gyermekét karján tartó Szűzanya és a Kálvárián magányosan álló kereszt képével illusztrálja: ,,A római és az anglikán vallás ellentétes nézeteket vallott, áttérésem története pedig egyszerűen a megoldás keresése. 1838-ban ezt úgy illusztráltam, mint a Madonna és a Gyermek, illetve a Kálvária kontrasztját.'' Az anglikán teológia sajátossága az volt, hogy szerinte ,,az Igazság tejesen objektív és független, nem pedig mint ami (Róma teológiájában) az egyház kebelén elrejtve nyugszik, mintha egy volna vele, életét vagy -- valamilyen értelemben -- halálát erre az ölelésre bízva, hanem mint ami magányos és megközelíthetetlen, akárcsak a Kereszt vagy a Föltámadás, amely mellett ott van ugyan az egyház, de csak a háttérben.'' (Ap 204.) (Valójában ez a kontraszt nem is annyira éles, hiszen Jézus emberségében is mindenekelôtt az Atya egyszülött Fia, a betlehemi barlangban éppúgy, mint a kereszten függve, ám egyszersmind Mária fia is, éspedig a kereszten nem kevésbé, mint a betlehemi barlangban, hiszen éppen a kereszten függve rendeli Máriát János anyjává, a most születô Egyház anyjává.) Ebben az összefüggésben válik érthetôvé Newmannek az a megállapítása is, hogy a katolikus Mária-tisztelet valóban bálványimádás lenne egy kálvinista templomban, ahol nincs realis praesentia, vagyis Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. A római egyházban azonban nem az, mert ott mindenki hiszi, vallja a valóságos jelenlétet. És belépve a lakodalmas házba, ahol a barátom a vôlegény, nyugodtan szóba elegyedhetek a násznép tagjaival, akikrôl tudom, hogy ugyanahhoz jöttek, ugyanahhoz tartoznak, akihez én. ,,Bementek a házba, és ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak elôtte'' -- ez Newman útjának végpontja. ======================================================================== John Henry Newman és a dogmafejlôdés ,,Jézus gyarapodott korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek elôtt.'' (Lk 2,52) Jézus növekedése nemcsak valóságos emberségére vonatkozik, hanem magába foglalja és elôrevetíti Titokzatos Testének, az Egyháznak növekedését is korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek elôtt. Mária pedig nem csupán egyedülálló tanúja Krisztus növekedésének, hanem csodálatos foganásával, kilenc hónapon át szíve alatt hordozva, majd a világra szülve, táplálva és gondozva ôt, illetve a Mennybemenetel után az apostolokkal együtt imádkozva testét-lelkét egészen ennek a növekedésnek szolgálatába állítja. A harminchárom éves Jézusban semmi lényeges nincs, ami ne lett volna meg benne legalább csírájában tizenkét éves vagy akár negyvennapos korában. Jézus ugyanaz volt személyében fogantatása elsô pillanatától kezdve, mint föltámadásának dicsôségében. Ezért ujjongott fel Keresztelô János még anyja méhében megérezve közelségét (liturgikus táncot járt a Szent Frigyláda elôtt). Ezért hódoltak elôtte a napkeleti bölcsek, amikor megtalálták ôt anyjával, Máriával. Ezért mondhatta Jézus tizenkét éves korában, hogy ô Atyja dolgaiban van, és neki Atyja az Isten, ami ugyanazt jelenti, mint amit a János-evangéliumban mondott felnôttként: ,,Én és az Atya egy vagyunk''. Ezért volt imádásra méltó a kereszten is (amint azt a római százados meg is vallotta: ,,Ez valóban Isten fia volt.''), csakúgy, mint feltámadásának dicsôségében, amikor is tanítványai leborultak elôtte és imádták ôt. Mindig ugyanaz a személy volt, a második isteni személy, aki egylényegű az Atyával a Szentlélekben, ugyanakkor emberségében mégis növekedett, mert az emberi természet lényege a fokozatos kibontakozás. Éppen ezt örökölte Máriától a Szentlélek teremtô ereje által, hogy emberségében egylényegű lett velünk. Kezdetben csak rejtve hordozta magában mindazt, amit késôbb kinyilatkoztatott. Ô maga fejlôdött, új meg új meglepô helyzetekkel találkozott, ám ezekre a helyzetekre, még a kereszthalálra is, mindig az Atyával való közösségébôl válaszolt. Abban különbözik Krisztus növekedésének története a mi növekedésünkétôl, hogy ô bűn nélkül való: ,,Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve.'' (Zsid 4,15) A mi emberi fejlôdésünket viszont valamiképpen megjelöli a bűn, vagyis az elôadódó helyzetekben, emberi kapcsolatainkban nem mindig az Atyával való közösségünk szerint viselkedünk. Elfeledjük ôt vagy kihagyjuk döntéseinkbôl, illetve szándékosan ellentmondunk neki. Ez persze nem segíti növekedésünket, éppen ellenkezôleg: visszavet a fejlôdésben, új meg új sebet ejtve egzisztenciánkon, amelyekre egyedül csak Megváltónk kereszten szerzett bocsánata hoz gyógyulást. Az Egyház Lelke Krisztus Lelke: a Szentlélek, láthatatlan feje pedig maga a feltámadt Krisztus, aki az Atya jobbján ül; mi azonban, akik beletestesültünk Krisztusba az ô Titokzatos Teste tagjaiként, gyarló emberek vagyunk. Mi vétkezhetünk, de ô meggyógyít, mi tévedhetünk, de az Egyház Lelke és Krisztus nem téved. Így folytatódik Krisztus növekedése az Egyház életében. Korban: az Egyház immár megérte a 2000. évet; bölcsességben: vagyis az isteni tudásban; illetve kedvességben, azaz kegyelemben, úgy, hogy az isteni Fôtôl származó kegyelem új és új tagokra árad ki, és a szentekben teljességre jut. (Kezdetben úgy véltem, hogy II. János Pál pápa túl sokakat avat boldoggá és szentté, ma belátom: ez az Egyház realitása.) Krisztus Testének vannak elhaló tagjai, bűnösök és betegek, ám a szentekben és a bűnbánókban olyan élet van, olyan Istenhez való kötôdés, amely nem is lehet másutt a maga nyilvánvalóságában és egyértelműségében, csak az Egyházban, melynek szentsége teljes a Fôben, de növekszik a tagokban, amint átárad beléjük. Hasonlóképpen növekszik Krisztus Titokzatos Teste bölcsességben is, vagyis a Kinyilatkoztatás egyre elmélyültebb, egyre kifejezettebb megértésében. Ami Krisztus kereszthalálában és feltámadásában kinyilvánult, hogy ô maga az igazság, a teljes Igazság, a legteljesebb valóság, Isten legtökéletesebb kinyilatkoztatása, azt már a tizenkét éves Jézus is magában hordozta. Mégis ez az igazság fokról fokra bontakozott ki, míg végül a Szentlélekben mindenestül az Egyházra hagyta önmagát: mint Fôt, mint az általa meghirdetett igazságok összességét, illetve mint életet, mely az Atyáéval egy a Szentlélekben. A mi Urunk önmagát adta át Egyházának, nemcsak tanítását. Ezért növekedhet az egyszer átadott tanítás benne, ezért bontakozhat ki, lehet egyre kifejezettebb, ami rejtetten, csírájában kezdettôl fogva benne volt. Maga az Úr mondja az apostoloknak az utolsó vacsorán: ,,Amikor eljön az Igazság Lelke, eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek.'' (Jn 14,26) John Henry Newman éppen a dogmafejlôdésrôl szóló könyve írása közben kapta meg a kegyelmet, hogy a római egyházban csorbítatlan valóságában ismerje fel az ôsegyházat. Még addig sem várt, hogy e művét befejezze, s egy esôs ôszi estén elkezdte életgyónását. Gyóntatója, az azóta boldoggá avatott Barberi Dominic passzionista atya vette át a katolikus egyházba, és ô is áldoztatta meg elôször. Járjuk be most azt az utat, melyet Newman bejárt, míg felismerte Krisztus Titokzatos Testének ezt a bölcsességben való növekedését. Thomas Scott-tal együtt meggyôzôdéssel vallotta, hogy ,,a fejlôdés az élet egyetlen bizonyossága''. Nemcsak bizonyos tényekre, hanem a kereszténység egész folyamára alkalmazta a fejlôdés elvét. S ez annál is jogosabb, mert az Egyház Krisztus Titokzatos Teste, élô isten-emberi valóság, s a fejlôdés hozzátartozik az Isten alkotta teremtés természetéhez. (Persze fejlôdésen nem az evolúció elméletét kell érteni, különösen nem annak szélsôséges változatát, mely tagadja az ember halhatatlan lelkét és magát a Teremtôt is.) Néhány példával szeretném megvilágítani ezt a mélységes valóságot. Egy ötéves kisfiúból nem lehet elôre kitalálni, megszerkeszteni, elôállítani az ötvenéves felnôtt férfit, ám az ötvenéves felnôtt férfiban benne van az az ötéves kisfiú, aki valaha volt. Az utolsó vacsora menetébôl sem lehetne kikövetkeztetni a római vagy valamelyik keleti egyház szentmiséjét annak minden egyes szertartásával, szövegével és szimbólumával, ám a mai katolikus és ortodox szentmise rítusát vissza lehet vezetni az utolsó vacsorára, ahol a felszentelt szolga szájából elhangzik a szó: ,,Ez az én testem, ez az én vérem'', ellentétben például egy kisegyház istentiszteletével, ahol ez hiányzik. Az angyali üdvözlet pillanatából sem lehet elôre meghatározni Kelet és Nyugat egyháza Mária-tiszteletének száz évvel ezelôtti vagy éppen jelenlegi formáját, ebbôl az egyetemes Mária-tiszteletbôl viszont vissza lehet menni az angyal szavaihoz, ellentétben például az olyan szektás hozzáállással, amelynek alapján nem köszöntik és nem tisztelik Jézus anyját, sôt esetleg ki is jelentik róla, hogy közönséges zsidó asszony volt csupán. John Henry Newman fiatal egyetemista és tanár korában társaival elindította az ún. oxfordi, más néven traktariánus mozgalmat, azzal a céllal, hogy az angol egyház harminckilenc traktátusát az elsô öt-hat század katolikus tanítása alapján értelmezve megvédjék egyházukat a kor antidogmatikus liberalizmusától, és helyreállítsák benne a ,,katolicitást'', vagyis az elsô öt-hat század kereszténységének tanítását. ,,Ahogy a gyermekek újjászületnek a keresztségben, nem saját szüleik, hanem az egyház hite révén, úgy én is azt mondom, hogy a Cikkelyek nem szerkesztôik, hanem az egyetlen katolikus értelemben veendôk.'' (Ap 228.) Olvasták, kutatták Ambrust, Ágostont, Atanázt. Meg voltak gyôzôdve arról, hogy a korai egyház és az apostolok egyháza között nincs törés, mint ahogy Jézus Krisztus és a pünkösdi gyülekezet között sincs. (Hogyan is hihetnénk Jézus istenségét, ha nem feltételezzük róla, hogy képes volt gondoskodni arról, hogy ugyanazt hirdesse az apostolok testülete, majd az apostoli atyák, illetve a XXI. század egyháza, mint amit ô tanított?) Igen, szerves fejlôdés tapasztalható Krisztus szavai, gesztusai, rendelkezései és az apostoli egyház, valamint az apostoli egyház és az elsô ötszáz év kereszténysége között. Senki sem tiltakozik például, amikor az apostolok kézrátétellel maguk után elöljárókat rendelnek, mint Pál Timóteust vagy Tituszt, ezek az elöljárók pedig újabbakat, akiket püspököknek neveznek. Az apostoli hatalmat Jézus Krisztus akarta, a püspöki megbízatás pedig a Tizenkettôre ruházott hatalom szerves folytatása. Newman és társai tehát a harminckilenc cikkelyt ôsi katolikus módon értelmezték. Meglepetésükre ellenállásba ütköztek a hivatalos anglikán egyház részérôl. Hogyan? Hát az anglikán egyház nem katolikus? Ekkor kezdett próbálkozni Newman a Via Mediával, vagyis azzal az elmélettel, mely szerint az anglikán egyház a protestáns egyházak és a római egyház között áll. Kísérlete kudarcba fulladt, mert bár -- mint írja -- papíron helyesen védte álláspontját, de lelke mélyén érezte, hogy minden érv ellenére az általa csodált és abszolút tekintélynek számító Atanáz, Ambrus vagy Ágoston bizony nem adna neki igazat. Megfigyelte, hogy az eretnekmozgalmak, az ariánus és a monofizita eretnekségek tanításával szemben mindig a római egyház állt a helyes oldalon, következetesen mindig ugyanazt mondta, míg az elszakadók hol ezt, hol azt képviselték, ellentmondtak egymásnak, s nemegyszer önmaguknak is. Newmannak nem volt szándékában a római egyház felé közeledni, ô az anglikán egyházban kereste a katolikus egyházat, s meg kellett állapítania, hogy éppen azok hajtják legjobban a romanizmus malmára a vizet, akik megakadályozzák, hogy az anglikán egyházban felfedezhesse Krisztus Egyházának összetéveszthetetlen ismertetôjegyeit. Kérdés azonban, hogy az a számos hittétel, melyet ma a római egyház vall, s amit az ôsegyház kifejezetten nem vallott, a Szeplôtelen Fogantatás, Mária vagy a szentek tisztelete, az átlényegülés stb. vajon szerves belsô fejlôdés eredményeképpen jött-e létre, vagy pedig római túlzás, az ôsi katolikus tanítás torzulása? Gyökerében benne volt-e az ôsegyház tanításában és életében, vagy pedig idegen elem, amely megrontja a keresztény hit tisztaságát? John Henry Newman átfogó és egyetemes szellemére jellemzô, hogy nem külön-külön vizsgálta ezeket a dogmákat, hanem mindenekelôtt az foglalkoztatta, hogyan lehet a keresztény tanítás igazi fejlôdését megkülönböztetni a tévelygésektôl, amint az élô szervezetben az egészséges sejteket a kóros elváltozást mutatóktól. Errôl szóló tanulmányában megállapítja, hogy a dogmafejlôdés Isten akarata szerinti folyamat: ,,Mindezeket egy mélyebb princípium fogja össze: az analógia elve, amely azt mondja ki, hogy Isten minden műve magán hordozza ugyanazon bölcsesség bélyegét. Isten semmit sem teremt befejezett állapotban. Megengedi, hogy minden fokozatosan növekedjék, tejesedjék be és érje el a tökéletességet. Ezért a keresztény hitigazságok, a dogmatikus tradíció tagadhatatlan fejlôdése rámutat arra, hogy Isten az, aki uralja a dogmafejlôdést és vezérli az Egyházat az igazság elsajátításában.'' (Velocci 13.) A krisztusi igazságok, dogmák a történelem során fejlôdnek. ,,A Szűzanyával kapcsolatos tanítás a római egyházban az idôk során teljesedett ki -- de így volt ez minden más keresztény tanítással, ideértve az Oltáriszentséget is. Az apostoli kereszténység távoli, gyönge, pislákoló fényeit úgy látjuk meg Rómában, mint egy nagyítón vagy messzelátón keresztül. Az egész harmóniája persze ugyanaz, mint valaha volt. Méltánytalan tehát egyetlen eszmét, a Szűzanyáról szóló tanítást kiszakítani a maga, mondjuk így, összefüggésrendszerébôl.'' (Ap 309.) Ebben az idôben bontakozik ki az Eucharisztiáról vallott katolikus felfogása is. Ezek a dogmák egyszerre hatnak rá, s megérlelik benne azt a meggyôzôdést, hogy a római egyház a maga kifejlôdött tanaival inkább az ôsegyház folytatása, mint a protestáns egyházak. ,,1. Sokkal bizonyosabb vagyok abban (az atyák alapján), hogy nekünk felróható szakadásban vagyunk, mint abban, hogy az Evangélium nem tesz lehetôvé továbbfejlôdést, s hogy a római út helytelen. 2. Sokkal bizonyosabb vagyok abban, hogy a mi (modern) doktrínáink tévesek, mint abban, hogy Róma (modern) tanai azok. 3. Kétségtelen, hogy a (speciális) római eszméket nem találjuk meg kifejtve a korai egyházban, de ennek ellenére azt hiszem, hogy elég sok olyan nyomra rálelhetünk, amelyek valószínűsítik és bizonyítják ôket, föltéve, hogy az egyház isteni vezetés alatt áll. A kérdés egész egyszerűen a Lélek által az egyháznak adott ígéret természetén fordul meg. 4. A (modern) római tanítás bizonyítéka éppannyi erôt (vagy még többet) meríthet az ôsiség elvébôl, mint olyan tanokból, amelyeket mi is vallunk és Róma is vall: pl. több szól Róma székének fennhatósága, mint az eucharisztikus jelenlét mellett, a szentekhez való fohászkodás, mint a szentírási kánon egyes könyvei mellett. 5. Az Ószövetség és az Újszövetség analógiája a tanfejlôdés elismerését sugallja.'' (Ap 310-311.) Ezek után annak tisztázása marad még hátra, hogy ki vagy mi biztosítja a tanítás tisztaságát. Ezzel eljutottunk az Egyház csalatkozhatatlanságának, illetve a pápa tévedhetetlenségének tanához. Newman logikája a következô: Ha a Krisztus által adott tanításban kifejezett isteni kinyilatkoztatás van, márpedig így van, és ha a fejlôdés a tanítás természetében rejlik, amint azt az imént láttuk, akkor kell lennie egy Isten által adott csalhatatlan tekintélynek is, amely megvédi a tanítást a tévedéstôl. ,,Ha van fejlôdés, akkor a kinyilatkoztatás ajándékát adó Isten nem adta azt anélkül, hogy meg ne svta volna a torzulástól fejlôdése során, amely természetébôl fakad.'' (Dev 97.) A csalatkozhatatlanság olyan hatalom, amelyet az isteni Gondviselés adott az ô Egyházának, hogy az ennek segítségével eldönthesse, hogy hit és erkölcs kérdésében ez vagy az az állítás igaz-e vagy sem. Az Egyház élô hitmagyarázatának a Szentlélek a garanciája, Ô az, aki az idôrôl idôre felmerülô kérdéseket az Egyházon keresztül megválaszolja. (Ez már az elsô apostoli zsinaton is megnyilvánult, amikor a zsinati határozatokat ez a kijelentés vezette be: ,,Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk...'' -- lásd ApCsel 15,28.) A csalatkozhatatlanság dogmája garantálja a tanítás igaz voltát, de ez nem jelenti azt, hogy a hívô nem ütközhet nehézségekbe egyik-másik dogma értelmezése során. Azonban egészen más, ha valamit hiszek, bár nem egészen értem, mintha mindenestül kételkednék benne. Newman szavaival: ,,Tízezer nehézség sem tesz ki egyetlen kételyt sem.'' (Ap 360) Newman rendíthetetlenül vallotta, hogy ,,van egy látható Egyház, szentségekkel és rítusokkal, melyek a láthatatlan kegyelem csatornái'', ugyanakkor kezdettôl fogva Róma-ellenes volt, s a pápát antikrisztusnak tartotta, botránkozott a Szűzanya és a szentek tiszteletén. Ám ahogy az egyházatyák tanulmányozása révén egyre mélyebben megismeri az ôskereszténységet, úgy gyengül Róma-ellenessége: ,,Nehéz volt megérteni, hogy miért is voltak az eutükhiánusok és a monofiziták eretnekek -- írja --, ha ugyanakkor a protestánsok és anglikánok nem; s nehéz volt olyan érveket találni a tridenti atyák ellen, amelyek nem szóltak volna a kalcedóni atyák ellen is; s nehéz volt a XVI. század pápáit elítélni úgy, hogy közben ne ítéljem el az V. századéit. A vallás drámája, az igazság és a tévedés harca mindig egy és ugyanaz volt. Az egyház elvei és eljárásmódjai ma éppen olyanok, mint annak idején voltak; az eretnekek elvei és eljárásmódjai ugyanazok voltak, mint a protestánsokéi. Erre a következtetésre jutottam -- szinte ijedten; a múlt holt iratai és a jelen lázas története között szörnyű hasonlóság mutatkozott --, s a hasonlóság szörnyűségét csöndessége és szenvtelensége csak növelte. Az V. század árnyéka vetült rá a XVI.-ra. Mintha az elmúlt világ zavaros vizeibôl egy szellem kelt volna elô az új világ ruhájába és formáiba öltözötten. Az akkori egyházról éppúgy elmondhatjuk, mint a mairól, hogy kemény, sem ellentmondást, sem megalkuvást nem tűrô; határozott és könyörtelen; az eretnekek pedig állhatatlanok, változékonyak, óvatosak, álnokok, örökké a világi hatalomnak udvarolnak, és soha nem értenek egyet, hacsak nem az utóbbi segítségével; a világi hatalom pedig örökké csak integrál, megkísérli félretenni a láthatatlant, a hitet a parancsoló szükséggel helyettesítve. Mi értelme volt hát folytatnom a vitát, védelmezni az álláspontomat, ha egyszer Arius vagy Eutükhész számára kovácsolom az érveket, az ördög ügyvédjének szerepét vállalva a sokat tűrt Atanáz és a fenséges Leó ellenében? Legyen lelkem a szentekkel! s emeljem rájuk a kezemet?'' (Ap 208-209.) Azonban a katolikus egyházban nemcsak a hajthatatlan igazságot, hanem a kimeríthetetlen irgalmat is meg lehet találni, a kettô egyszerre van meg benne, hiszen ezt is, azt is Jézus Krisztus hagyta rá, aki maga a végsô Igazság és a végtelen Irgalom. Newman meglepô megfogalmazásban foglalja össze, amit e kettô együtt jelent. Kijelentése óriási botrányt keltett a maga korában, és kelthet talán ma is, ám ô nem vonta vissza, sôt tudatosan megismételte meggyôzôdését: ,,A katolikus egyház kisebb bajnak tartja, ha a nap és a hold lehull az égrôl, ha a föld megrendül, ha milliók halnak kínos éhhalált -- mindez ideig tartó szenvedés --, mint hogy egyetlen lélek, nemhogy elvesszen, hanem egyetlen halálos bűnt elkövessen, egyetlen szándékos hazugságot kiejtsen, vagy egyetlen garast mentség nélkül eltulajdonítson.'' (Ap 369.) A katolikus egyház ,,az emberiséget markában tartó gonoszság intenzitása miatt'' nem ismer megalkuvást az igazság hirdetésében, de éppen mivel a legnagyobb bajnak a bűnt tartja, áll készen, hogy gyógyulást adjon rá Krisztus felhatalmazása szerint, az ô megváltó vérének erejébôl: ,,Én téged feloldozlak...'' A történelem századain keresztül így növekszik Jézus Krisztus az ô Egyházában, nemcsak korban, hanem bölcsességben és Isten elôtti kedvességben is, s e növekedésnek segítôje Mária, Jézus és az Egyház Anyja, aki a katolikus hit és erkölcs védôje, gondozója és a Szentlélektôl adott anyai garanciája. ======================================================================== Irodalom Az Apologiaból (Ap) vett idézetek a következô kiadásból valók: John Henry Newman: Apologia pro vita sna, fordította: Balázs Zoltán, Budapest, Európa, 2001. Sr. Kathleen Dietz idézett elôadása elhangzott a budapesti Newman Centrumban, 2001. március 5-én