Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Szent Klára művei és életének forrásai Ferences Források 3. Balanyi György fordításának felhasználásával fordította és jegyzetekkel ellátta: Hidász Ferenc OFM és Várnai Jakab OFM A sorozatot szerkesztik: Hidász Ferenc OFM és Várnai Jakab OFM Fedlapterv: Palkovics János A rendi elöljárók engedélyével Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó Szent Klára életének idôrendi táblázata I. rész -- Szent Klára életrajzi dokumentumai Szűz Szent Klára életírása Bevezetés A pápának szóló ajánló levél Szűz Szent Klára életírásához Elsô könyv (1-48) Második könyv (49-62) Szent Klára szentté avatási pere Szent Klára szentté avatási bullája II. rész -- Szent Klára művei Szent Klára regulája Szent Klára Végrendelete Szent Klára áldása Szent Klára levelei Prágai Szent Ágneshez Az Ermentrudis nôvérhez írt levél Szent Klára imája Krisztus Öt Szent Sebéhez III. rész -- Egyéb források Szent Klára életéhez Privilegium Paupertatis (1216) Privilegium Paupertatis (1228) Hugolino Bíboros levele Szent Klárához (1220) IX. Gergely levele a Szegény Úrnôkhöz (1228) Rainaldus Bíboros körlevele a huszonnégy klarissza monostornak (1228) Assisi Szent Ágnes levele Nénjéhez, Klárához (1232 körül) Szent Bonaventura levele az assisi klarisszákhoz (1259) Függelék Szómagyarázat Szent Klára életének forrásaihoz Irodalom Liturgikus idézetek mutatója Egyházi szerzôktôl vett idézetek mutatója Rövidítések jegyzéke Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az Agapé Kiadónál 1993-ban megjelent, ISBN 963 8112 18 2 azonosítójú könyv elektronikus változata. Az elektronikus kiadás engedélyét a Kapisztrán Ferences Provincia Tartományfônöke adta meg. A programot a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár elvei szerint korlátlanul lehet lelkipásztori célokra használni. Minden más jog a Kapisztrán Ferences Provincia tulajdonában marad. ======================================================================== Elôszó Assisi Szent Klára születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából a Ferences Források sorozatában udvariasan,,elôre engedjük'' ezt a gyűjteményt. A források keletkezésének idôrendjében talán nem a harmadik helyre illene. Sôt, legelôször azt kell igazolnunk, hogy egyáltalán helyet kaphatott a sorozatban, hiszen elsôsorban nem Ferencrôl esik szó ezeken a lapokon. Klára elválaszthatatlan Ferenctôl: olyan mély lelki közösség fűzi össze ôket, hogy a ferences lelkiség ismerete elképzelhetetlen Klára megismerése nélkül. Az itt közölt írások -- Klára saját művei és a róla szóló dokumentumok -- mind annak a hatásnak a történetét mondják el, amely Klárát Ferenc részérôl érte. Ez a hatás valószínűleg nem a megismerkedés műve volt, hiszen egy városban nôttek föl, hanem inkább a pillanat műve, amelyben Klára felfogta, mit is akar Ferenc. Ezt a szándékot -- a szegény Krisztus követését -- Klára úgy fogta fel, mint Istentôl neki kijelölt utat. De ha el is fogadjuk, hogy Klára helye valóban a Ferences Forrásokban, Ferenc közvetlen közelében van, mégis figyelmeztetni szeretnénk valamire. Klára nem csupán hasonmás kiadása, nôi megfelelôje a Poverellónak, mint ahogy Rendje sem az Elsô Rend nôi változata csupán. Eredeti, önálló, határozott személyiséggel van dolgunk. Ferenc szándékának nagyon mély ismerete és átélése képessé tette ôt arra, hogy egészen egyéni módon gondolja tovább a tôle kapott élettervet. Bízunk abban, hogy sokan olyan mélységig megértik Klárát, hogy önálló döntésében is követni tudják. A Ferences Források sorozat részben még mindig Balanyi György munkásságából él. Ô lefordította Celanói Tamás Szent Kláráról írt életrajzát, a szentté avatási Bullát, és Klárának Prágai Ágneshez írt négy levelét. Fordítása és jegyzetanyaga ezúttal is -- bizonyos javításokkal -- nagy segítségünkre volt. Több művet azonban újonnan kellett latinból lefordítani. Az ebben való közreműködésért köszönetünket szeretnénk kifejezni fr. Barotai Urbánnak, fr. Barsi Balázsnak, fr. Jáki Ákosnak, fr. Tóth Vencelnek és Berhidai Lajosnak. Ez a kötet valamiképpen egyesíti a Ferences Források 1. és 2. kötetének jellegét: Klára saját művei mellett a róla szóló legfontosabb életrajzokat és dokumentumokat tartalmazza. Ezért a tematikus elrendezés mellett döntöttünk. Celanói Tamás életrajza mindenképpen a legelsô helyre kívánkozott. Ezt követik a szentté avatás dokumentumai: a Per jegyzôkönyve és a Bulla. Klára művei szintén nem idôrendi sorrendbe állítva szerepelnek, hanem a Ferenc-kötetbôl ismert életszabályok / levelek / imádságok sorrendben. Az összeállítást a Szegénység privilégiumai és a Szent Klárához, illetve a klarisszákhoz írt levelek zárják. A művek versekre és kisebb szakaszokra bontása a francia, néhol a spanyol kiadást követi. Eltekintettünk a terjedelmes, szövegtörténeti bevezetôtôl, inkább az egyes művek elé illesztettük a keletkezésre és a tartalomra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. A lábjegyzeteket az irodalomjegyzékben szereplô kiadványok alapján állítottuk össze. Legyen ez a kötet jubileumi ajándék Szent Klára születésének 800. évfordulóján a magyar olvasók kezébe. fr. Hidász Ferenc OFM fr. Várnai Jakab OFM ======================================================================== Szent Klára életének idôrendi táblázata 1193. július 16. -- Klára születésének ideje Firenzei Marianus ferences krónikás szerint. 1194. január 20. -- Klára születésének ideje egy német nyelvű verses életrajz szerint. 1210 -- Klára megismeri Ferencet. Az elsô látogatásokat minden valószínűség szerint Klára unokatestvére, Rufinus testvér közvetítette, akit ekkor már Ferenc követôi között találunk. 1212. március 18. -- A német és francia fordítás szerint ekkor (Virágvasárnap) szökik el Klára otthonról és ekkor fogadja ôt fel az engedelmességre Ferenc (az olasz fordítás szerint 1211. március 27.). Néhány hét után San Damianóba költözik. 1213 -- Ferenc tanácsot kér Klárától hivatását illetôen. 1215 -- Ferenc határozott kérésére Klára elfogadja az apátnôi címet. 1216 -- Privilegium paupertatis San Damiano számára. 1218 -- Hugolino bíboros regulája. 1225 -- Klára betegségének kezdete. 1226 -- Ferenc halála. 1227 -- A Quoties cordis oculus bulla az Elsô Rendre bízza a Második Rend lelki támogatását. 1228 -- Ferenc szentté avatása. A Privilegium paupertatis megerôsítése. Ekkor már 24 monostor létezik. 1234 -- Klára 1. levele Prágai Ágneshez. 1240 -- II. Frigyes csapatai (a ,,szaracénok'') Assisit ostromolják. 1241 -- Assisi felszabadulása. 1247 -- IV. Ince regulája a Szegény Nôvérek számára. 1248 -- Rainaldus bíboros lesz a Szegény Nôvérek védnöke (protektora). 1252 -- Klára 4. levele Prágai Ágneshez. 1253. augusztus 9. -- Klára Regulájának jóváhagyása; augusztus 11: Klára halála, november 16: Ágnes halála. Kb. 130 monostor létezik ekkor. 1255 -- Klára szentté avatása. Celanói életrajza. 1260 -- Szent Klára testének átvitele és a közösség átköltözése a Santa Chiarába. Officium Szent Kláráról. 1263 -- IV. Urbán regulája. 1850 -- Szent Klára földi maradványainak feltárása. 1872 -- A maradványok átvitele a kriptába. 1893 -- Szent Klára Regulája eredetijének felfedezése. ======================================================================== Szűz Szent Klára életírása -- Bevezetés Celanói Tamás már a Szent Ferencrôl szóló életrajzaiban is lelkes hangon ír Szent Kláráról (1Cel 18-20). Ezt az életrajzot IV. Sándor pápa (1254-1261) rendeletére írja; valószínűleg 1255-ben, Klára szentté avatásakor már el is készült vele. Ismerte a kanonizációs per anyagát, személyes kapcsolatban volt a Klárát ismerô nôvérekkel és testvérekkel. Bizonyíték Tamás testvér szerzôsége mellett a legenda stílusának és elôadásmódjának feltűnô egyezése a Szent Ferenc életrajzokkal (ld. Ferences Források 2. kötet). Az életrajzok stílusának jellegzetességeit: a pogány és keresztény klasszikusokból vett idézeteket, a bôven patakzó bibliai, aszketikus és teológiai reminiszcenciákat, a hasonlatok, ellentétek és szójátékok kedvelését, úgyszintén a mondatvégek ritmikus kicsengését mind hiánytalanul megtaláljuk benne. Nem kevésbé jellemzô szerzôjére a Klára szónak és származékainak: praeclara, claritas, claritudo, clare, clarescere játékos használata; ugyanaz a játékos kedv, mellyel az életrajzokban is lépten-nyomon találkozunk. A stilisztikai követelmények mellett a szerkesztéstan szabályainak is igyekezett szerzônk eleget tenni: nem összevissza, hanem bizonyos logikai rendbe fűzve adja elô mondanivalóját. Nagy egészében a Szűz következô erényei köré csoportosítja anyagát: 1. alázatossága, 2. szegénysége, 3. önsanyargatása, 4. imádságszeretete, 5. a Keresztrefeszített iránti szeretete, 6. a nôvérek nevelése, és végül 7. türelme, mely gyakori betegségei elviselésében nyilvánult meg legszembetűnôbben. A második könyvben, mintegy befejezésül a szentnek egy csomó csodáját fűzi csokorba. A fontosabb kronológiai adatokat a kötet elején, külön táblázatban foglaltuk össze. A latin eredetit lásd Omaechevarría 132-197. old. Az életrajzot fordította: Balanyi György piarista. ======================================================================== Szűz Szent Klára életírása -- A pápának szóló ajánló levél Egy elaggott, halódó világban, melyben a hit szeme elhomályosult, az erkölcsi magatartás bizonytalanná vált, a férfias tetterô megbénult, és hozzá olyan idôben, mikor a szenny és a gonoszság bensô frigyre léptek egymással, tetszett a jó Isten emberszeretetének kegyessége titokzatos mélyébôl merôben új szerzetesrendeket életre hívni, és azok segítségével megtámasztani az Egyházat, és megújítani az erkölcsi rendet. Ezeket az új atyákat[1] és lélek szerinti követôiket joggal nevezhetném a világ világosságainak s az élet útmutatóinak és tanítómestereinek. Bennük az immár esti homályra hajló világ ismét déli verôfényre fordult, hogy a sötétségben botorkáló is meglássa a világosságot.[2] Ámde semmiképpen sem illett volna, ha a gyöngébb nemnek nélkülöznie kellett volna ezt a segítséget, holott a bűnök örvényében való vergôdésében a vétek kívánása ôt is sarkallja, gyöngesége pedig még inkább vétekre ösztönzi. Ezért támasztotta a jóságos Isten a minden tiszteletre méltó Klára szüzet, és állította benne az asszonyi nem elé a legfényesebben világító fényforrást; olyan fényeset, hogy te is, Szentséges Atyám, siettél azt tartóra helyezni, hogy világítson a ház minden lakójának[3] és csodáinak lenyűgözô hatása alatt a szentek sorába iktattad ôt. Ezen rendek atyját benned tiszteljük, táplálóját tebenned ismerjük, oltalmazóját tebenned szeretjük, urának téged vallunk. Mert ámbár az óriási hajó kormányzása nagy mértékben igénybe vesz, ez nem akadályoz abban, hogy a kicsiny sajkának is különös gondját viseld.[4] Szentséged csekélységemet volt kegyes megbízni azzal a feladattal, hogy a Szent Klárára vonatkozó adatokat összegyűjtsem és életrajzzá formáljam; ez olyan feladat, melytôl az irodalomban való teljes járatlanságom érzetében minden bizonnyal visszariadtam volna, ha Szentséged több ízben nem hangoztatta volna elôttem parancsát. Ezért hát rászántam magamat a parancs teljesítésére. Mivel azonban nem tartottam célravezetônek, hogy kizárólag a magam hiányos olvasmányai után induljak, felvilágosításért fordultam boldogságos Ferenc társaihoz,[5] úgyszintén a Krisztusnak szentelt szüzek társaságához.[6] Újra meg újra fontolóra vettem ugyanis, hogy hajdanában csak azoknak volt szabad történelmet írniuk, akik szemtanúi voltak az eseményeknek, vagy legalább szemtanúktól szerezték értesüléseiket. Én hát -- ezt nyomatékosan hangsúlyozom -- az igazság útmutatása nyomán és az Úr félelmével eltelten ilyen források igénybevételével jutottam az anyag bôvebb ismeretére. Utána az összegyűjtött adatokat, miután sokat kiválogattam, még többet kiselejteztem közülük, egyenletes elôadásban formába öntöttem, és hogy a szüzek fennakadás nélkül és gyönyörűséggel tudják olvasni a Szűz nagy tetteit, gondosan vigyáztam rá, hogy a szavak áradása együgyűbb lelkek elôtt homályba ne vonja az igazi értelmet. A férfiak tehát kövessék a férfiakat, a megtestesült Ige tanítványait, az asszonyok pedig utánozzák Klárának, az Isten Anyja hű másának és az asszonyi nem új vezérének példáját. Neked pedig, Szentséges Atyám, teljes jogod van ebben az életírásban javítgatni, törölni és hozzátenni. Én mindenben alávetem magamat akaratodnak, és mindenben azonosítani kívánom vele magamat. Az Úr Jézus Krisztus árasszon el boldogsággal most és mindörökké. Ámen. ======================================================================== Szűz Szent Klára életírása -- Elsô könyv Kezdôdik Szűz Szent Klára életírása Elôször származásáról 1 Klára, ez a nevében és erényeiben egyaránt csodálatos nô,[7] Assisi városában született, elôkelô családból származott. Így boldogságos Ferencnek itt a földön polgártársa volt, ott fent a magas mennyországban pedig uralkodótársa lett. Atyja lovag volt, és egész rokonsága a lovagi rendhez tartozott.[8] Szülôi háza bôvelkedett földi javakban, és a helyi viszonyokhoz képest nagy kiterjedésű birtokokkal rendelkezett. Anyját Hortulanának hívták. Ô mint olyan asszony, aki az Egyház kertjében bô terméssel kecsegtetô hajtást[9] készült a világra hozni, maga is bôvelkedett jó gyümölcsökben.[10] Mert ámbár házassági kötelékben élt, és bár a családi élet gondjai sokféleképpen ránehezedtek, vallási kötelességeinek mégis iparkodott tehetségéhez képest eleget tenni, és szorgalmasan gyakorolta az irgalmas szeretet műveit. Sôt buzgó áhítatában más zarándokok társaságában a tengeren is átkelt,[11] és sorra látogatta mindazokat a helyeket, melyeket az Istenember szent lábnyomaival megszentelt. Utána örömmel eltelten tért vissza otthonába. Szent Mihály arkangyal szentélyét is több ízben fölkereste, hogy ott imádkozzék.[12] Hasonló buzgósággal látogatott el az apostolfejedelmek sírjához is. 2 Mit mondjak még? A fát gyümölcsérôl ismerjük meg,[13] és fordítva, a gyümölcsöt fája ajánlja. Az égi ajándék bôsége már a gyökéren megmutatkozott, hogy a hajtáson a szentség túláradó gazdagsága kövesse. Az áldott állapotban levô és a szüléshez már egészen közel álló asszony, mikor egyszer a templomban a feszület elôtt különös áhítattal könyörgött a Keresztrefeszítetthez, hogy szerencsésen segítse át a szülés veszedelmén, ezt a szózatot hallotta: ,,Ne félj, asszony, mert szerencsésen olyan fényt fogsz szülni, mely még a nap fényének ragyogását is homályba vonja.'' Ezen isteni biztatásra úgy rendelkezett, hogy újszülött kisdedét, mikor a szent keresztségben újjászületik, a Klára névre kereszteljék. Biztosra vette ugyanis, hogy a kilátásba helyezett fény ragyogása az isteni akarat tetszése szerint valamilyen formában fel fog tündökleni. Az atyai házban való forgolódásáról 3 A kis Klára, alighogy a világra jött, fényével máris kezdte beragyogni a világ homályát, és erényeinek szépségével már zsenge éveit fényözönbe vonta. Anyja ajkáról tanulékony lélekkel leste el a hit alaptételeit, s a lélek bensô éltetô és alakító erejének hatása alatt valóban a kegyelem tisztaságos edénye lett. Szívesen nyitotta meg kezét a szegényeknek,[14] és háza bôségébôl sokak ínségén segített.[15] És hogy áldozata kedvesebb legyen Isten elôtt, tulajdon testétôl vonta meg a finomabb falatokat, és közvetítôk útján, titokban a szűkölködôk lelkének felvidítására használta azokat. Így a könyörületesség gyermekségétôl együtt növekedett vele,[16] és együttérzô szívével mindig készen állott, hogy a könyörületre szorulókon könyörüljön.[17] 4 Az imádságnak nagy barátja volt. Imádság közben gyakran kellemes illat lengte körül. Idôvel valóságos mennyei[18] életre tért. Mivel nem volt zsinórja, melynek csomóival számon tarthatta volna a miatyánkokat, egy halom apró kavicsot gyűjtött, és azok segítségével számolta a végzett imádságokat. Mikor a szent szeretet elsô biztatását kezdte érezni, kötelességének tartotta a világi hiúság változékony tarkaságának megvetését, és a lélek kenetével megtanulta, hogy az értéktelen dolgokat csakugyan értéktelennek is tartsa. Díszes és lágy ruhái alatt titokban vezeklô inget hordott, s mialatt kifelé virágzó fiatalnak mutatta magát, befelé már Krisztusba öltözött.[19] Mikor pedig hozzátartozói elôkelô házasság kötésére akarták kényszeríteni, ô határozottan elutasította ezt magától, és azzal az ürüggyel, hogy a földi házasságot késôbbre halasztja, az Úrnak ajánlotta szüzességét. Íme már az atyai házban ilyen magas fokra jutott az erényben és az áldozatvállalásban, ilyen dúsan sarjadtak lelkének elsô zsengéi,[20] és ilyen formában hangzott fel életszentségének elôjátéka. Miként az illatszerek egyelôre még zárt tárházából,[21] olyan bôven áradtak belôle a kenetek illatai, hogy szerteömlésükkel azon nyomban elárulták jelenlétét. A szomszédok, bár sejtelme sem volt róla, dicsérôen kezdtek róla beszélni; és mialatt a hír napvilágra hozta gondosan titkolt tetteit, a nép körében egyre jobban terjedt jóságának híre. Boldogságos Ferenccel való megismerkedése és bensôséges barátsága 5 Klárának, midôn az akkor már nagy hírben álló Ferencrôl hallotta, hogy a tökéletességnek világszerte feledésbe merült ösvényét új ember módjára új erényekkel újból járhatóvá tette, nagy vágya támadt, hogy lássa és hallja ôt. Maga a lelkek Atyja[22] sugalmazta ezt neki, akinek kezébôl már mind a ketten megkapták az elsô ajándékot, bár nem egyenlô mértékben. Ferenc, akihez szintén eljutott a kedves lányka híre, nem kevésbé kívánta ôt látni és beszélni vele, hogy megkísérelje bármi áron kiragadni ezt a becses zsákmányt a gonosz világ hatalmából[23] és Ura számára lefoglalni. Hiszen ô azért jött és azért lihegett annyira a zsákmányszomjtól, hogy e világ birodalmát megfossza lakóitól. Ezért tehát több ízben kölcsönösen meglátogatták egymást. A látogatások idejét olyan óvatosan választották meg, hogy szent foglalatosságukat[24] sem az emberek nem vették tudomásul, sem a pletyka nem vette szájára. A leányt ugyanis, mikor átlépte az atyai ház küszöbét, mindössze egy rokonasszony kísérte.[25] Így teljesen titokban jött össze Isten emberével, kinek lángoló szavai és tettei már akkor emberfölöttieknek tűntek neki. Ferenc atya pedig szüntelenül a világ megvetésére buzdította ôt. Élénk szavakkal ecsetelte elôtte, milyen balga a földiekbe vetett remény, milyen csalóka a külsô látszat; másrészt nem gyôzte eleget magasztalni a krisztusi jegyesség édességét, és meggyôzte ôt arról, hogy szűzi tisztaságának drága gyöngyét annak a Jegyesnek kell felajánlania, aki szeretetbôl emberré lett érettünk. 6 De minek vesztegessem tovább a szót? A szűz a szent atya hathatós ösztönzésére és hűséges vôfélyre emlékeztetô buzgó sürgetésére nem késett beleegyezését adni. És abban a pillanatban megnyílt elôtte az örökké tartó örömök látványa. Láttukra a világ nyomban elveszítette szemében minden értékét; szinte felolvadt az utánuk való sóvárgásban, és az irántuk való szeretetbôl olthatatlan vágy támadt lelkében az égi menyegzô után. Az égi tűztôl felgyúlva annyira semmibe vette a földi hiúságot, hogy a világ tetszésének keresése már egyáltalán nem hatott rá. A test kísértéseitôl is borzalommal fordult el, és már ekkor feltette magában, hogy bűnös ágyat nem fog ismerni.[26] Testébôl kizárólag Istennek kívánt templomot emelni, és erôsen eltökélte magában, hogy erényességével méltóvá teszi magát a nagy Király jegyességére. Egészen Ferenc útmutatására bízta magát, és Isten után ôt választotta életútja irányítójának. Ezentúl teljes lelkével az ô szent intelmein csüggött, és amit ô a jó Jézusról lelke mélyébôl beszédeivel felszínre hozott, azt lángoló készséggel követte. A világ dísze s pompája már terhére volt, és szemétnek tekintett mindent, ami a világnak tetszik, csakhogy Krisztust megnyerje magának.[27] Hogyan tért meg boldogságos Ferenc segítségével, és hogyan vonult a világból szerzetbe 7 A kegyes atya sietett kivonni Klárát a zűrzavaros világból, nehogy a föld pora homályba vonja érintetlen lelkének tiszta ragyogását, vagy a világi élet mételyezô hatása megrontsa zsenge fiatalságát. Ezalatt elközelgett Virágvasárnap ünnepe. A leány szent hévtôl lángolva kisietett Isten emberéhez, hogy megtudakolja tôle, megtérésével kapcsolatban mit és hogyan kell tennie. Ferenc atya azt az utasítást adta neki, hogy az ünnepnapon illôen kiöltözve és felékesítve a többi hívôvel együtt vegyen részt a barkaszentelésen,[28] és csak az utána következô éjszaka menjen a táboron kívülre,[29] és fordítsa világias örömét az Úr kínszenvedése fölött érzett gyászra. Mikor tehát felvirradt az ünnep napja, Klára a többiekkel együtt bevonult a templomba, és ragyogó ünnepi öltözékében elfoglalta a helyét az asszonyok között. Ekkor különös eset történt. Mialatt ugyanis a többiek a megszentelt ágakért tolongtak, ô szemérmes tartózkodásból mozdulatlanul a helyén maradt. Erre a püspök[30] lement a lépcsôkön, egészen közel ment hozzá és személyesen adta kezébe a pálmaágat. A rákövetkezô éjszaka azután a szent parancsának megfelelôen gondosan felkészült, és illô kísérettel[31] megpróbálkozott a hôn óhajtott meneküléssel. Mivel a szokott ajtón átallott kimenni, csodálatos erôvel saját kezűleg bontott ki egy másik kaput, mely gerendákkal és kôdarabokkal gondosan el volt reteszelve.[32] 8 Miután így kiszakította magát a szülôi házból, szülôvárosából és rokonságából, egyenesen a Sancta Maria de Portiuncula templomához sietett. Itt a testvérek, akik az Úr oltára körül szent ôrséget állottak, lobogó fáklyákkal fogadták ôt. Ô pedig, miután lehányta magáról Babilon szennyét, válólevelet adott a világnak[33]: a testvérekkel levágatta haját, és lemondott a világ sokféle pompájáról. Úgy illett ugyanis, hogy a szüzek Rendje az alkonyat felé sietô világban Annak hajlékában virágozzék ki, aki elsô és legméltóbb volt az asszonyok között, és aki egyedül volt anya és szűz. Mert tudnunk kell, hogy a szegények új lovagserege, Ferenccel mint vezérrel az élen, ugyanerrôl a helyrôl vágott neki nagy bátran a világnak. Ebbôl világosan kitűnjék: az irgalmasság Anyja mind a két rendet saját oltalmában akarta világra hozni. Szent Ferenc, miután az alázatos hajadon Szűz Mária oltára elôtt magára öltötte a szent bűnbánat ruháját és ha szabad így mondanunk, ugyanazon Szűz nyoszolyája elôtt eljegyezte magát Krisztussal, azon nyomban San Paolo templomához[34] vezette ôt azzal a meghagyással, hogy mindaddig ott maradjon, amíg a Magasságbeli másként nem rendelkezik felôle. Rendületlen kitartásával hogyan állott ellen rokonai ostromának 9 Rokonai, mikor eljutott hozzájuk a hír, vérzô szívvel törtek pálcát a szűz elhatározása és tette fölött. Azon nyomban összeverôdtek, a tetthelyre siettek és megpróbálták hatalommal visszaszerezni azt, ami már hatalmukon kívül esett. Próbálkoztak erôszakkal, mérges szidalmakkal, hízelgô ígéretekkel, és mindenáron rá akarták beszélni Klárát, hogy hagyja el ezt a silány helyet, mely semmiképpen sem méltó származásához, és ezen felül egészen magányosan áll a síkságon. Ô azonban az oltárterítôbe fogódzva felfedte lenyírt fejét, így akarván jelezni, hogy semmiképpen sem hajlandó elállani Krisztus szolgálatától.[35] Rokonai támadó hevének növekedésével az ô bátorsága is nôtt, és az elszenvedett méltánytalanságok arányában növekvô szeretete új erôforrásokat nyitott számára. Így sem ellenálló ereje nem tört meg, sem pedig lelkesedése nem lohadt le. Bár rokonai napokon át igyekeztek eltorlaszolni elôtte az Úr útját, és próbálták megakadályozni ôt, hogy az életszentség útjára lépjen. De hiába; ô a gyűlölködô szavak özönében addig-addig élesztgette reményét, mígnem rokonai otthagyták, és attól fogva nem háborgatták ôt. 10 Klára néhány nap múlva a San Angelo de Panzo[36] templomhoz ment át. Mivel azonban lelke itt sem tudott megnyugodni, Szent Ferenc tanácsára utoljára San Damiano templomához költözött át. Itt végre biztos talajba mélyeszthette lelkének horgonyát. Ez volt ugyanis az a templom, amelynek kijavításán Ferenc annak idején olyan csodálatos kitartással dolgozott, és fenntartására papjának jelentôs pénzösszeget adományozott. Ez volt az a hely, ahol Ferenc imádság közben a keresztfáról ezt a szózatot hallotta: ,,Ferenc, menj, állítsd helyre hajlékomat, mely, mint látod, összedôléssel fenyeget.'' Mennyei Jegyese szerelméért ennek a parányi monostornak börtönébe zárkózott Klára szűz. Amíg csak élt, itt rejtôzött a világ háborgásai elôl, és itt tartotta kemény fegyelemben testét.[37] Ebben a sziklaodúban fészkelt az ezüstgalamb,[38] itt szülte világra a szüzek közösségét, itt alapította meg szent monostorát, és itt vetette meg alapját a Szegény Úrnôk Szerzetének. A bűnbánat rögös útját járva, itt emésztette fel testi erejét, itt hintette el a tökéletes igazságosság magvait, és bátor elôrehaladásával itt mutatott ösvényt az ôt követôknek. Negyvenkét esztendôn át ebben a szűk odúban gyötörte alabástromtestét a kemény vezeklés korbácsával azért, hogy az Egyház hajléka a kenetek jó illatával teljék be.[39] Hogy milyen dicsôséget árasztóan élt itt, az csak akkor lesz nyilvánvalóvá, ha elôbb elmondjuk, mily sok és mily nagy lelkek jutottak általa Krisztushoz. Erényei jóhírének elterjedése Klára szűz szent életének hamar híre futott azon egész tartományban, és kenetei jóillata[40] nyomán mindenünnen csak úgy özönlöttek hozzá az asszonyok. Példáján felbuzdulva a szüzek serénykedtek abban az állapotban megôrizni magukat, melyben voltak; a férjes asszonyok igyekeztek még tisztábban élni, a nemes és elôkelô nôk pedig tágas palotáik semmibevételével szűkös monostorokat építettek maguknak és dicsôségnek tartották, hogy Krisztusért szôrzsákban és hamuban[41] élhettek. Sôt az ifjak lángoló heve is nemes versenyre kelt, és a gyöngébb nem hôsies példáinak láttára a test csábításainak megvetésére buzdult. A házastársak közül sokan kölcsönös megegyezéssel megtartóztatásra kötelezték magukat, s utána a férfiak szerzetbe léptek, a nôk pedig monostorba vonultak. Az anya lányát, a lány pedig anyját hívta Krisztus követésére. A nôvér nôvérét, a nagyanya unokáját édesgette.[42] Valamennyien égtek a vetélkedô vágytól, hogy Krisztusnak szolgálhassanak: valamennyien részesei akartak lenni annak az angyali életnek, mely Klárában ragyogott fel. Számtalan szűz Klára példáján felbuzdulva, mivel viszonyai nem engedték monostorba vonulni, legalább odahaza, az atyai házban igyekezett úgy berendezni életét, hogy szabályok nélkül is szerzetesmódra élhessen. Klára példájával az üdvösségnek valóban annyi sarját szülte, hogy szóról szóra beteljesedett rajta a próféta szava: ,,Több fia lesz az elhagyottnak, mint akinek férje van.''[43] Hogyan jutott el életszentségének híre messze tájakra 11 Hogy pedig ennek a mennyei áldásnak vékony erecskéje, mely a spoletói völgyben fakadt, ne maradjon csupán egy kis területre korlátozva, az isteni Gondviselés rendelésébôl folyammá duzzadt, hogy árjával megörvendeztesse Isten városát.[44] Ezeknek a nagy eseményeknek a híre ugyanis egykettôre szétfutott a világban, és kezdett mindenütt lelkeket hódítani Krisztus számára. Klára annak ellenére, hogy klastromba zárkózott, kezdett az egész világ elôtt tündökölni és a magasztalások fényözönében vakítóan ragyogni. Erényeinek hírével betöltötte az elôkelô úrasszonyok szobáit, bejutott a hercegnôk palotáiba, sôt a királynék lakosztályaiba is behatolt. A nemesség színe- java meghajolt elôtte, és nyomdokainak követésére buzdult, és elôkelô származásának büszkeségét szent alázatossággal ellensúlyozta. Számos hercegnô és királyleány, akik házasságra voltak kiszemelve, Klára példáján felbuzdulva a szigorú vezeklés útját választotta, és azok közül is, akik már házasságot kötöttek egy-egy hatalmassággal, sokan igyekeztek a maguk módján példáját követni.[45] Tömérdek város monostorokkal ékesítette magát, sôt még a sík tájakon és a hegyek lejtôin is ilyen égi rendeltetésű épületek emelkedtek. A tisztaság ápolása megsokszorozódott a világban. A Klára vezetésével ismét új életre kelt szűzi Rend az érdeklôdés középpontjába került. A Klára által fakasztott gyönyörű virágokkal borul ma maga az Egyház is bódítóan gazdag tavaszi illatárba; ezeken kíván felüdülni, mikor mondja: ,,Üdítsetek virágokkal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtôl!''[46] De most már térjünk vissza témánkhoz, hogy lássuk, milyen volt életmódja. Szent alázatosságáról 12 Klára, Rendjének alapköve és nemes fundamentuma, kezdettôl fogva azon igyekezett, hogy az összes erények épületét a szent alázatosság alapján emelje fel. Boldogságos Ferencnek engedelmességet fogadott, és ezen fogadalmától soha és semmiben sem tért el. Három évvel megtérése után elutasította magától az apátnôi címet és rangot, mert alázatosságában inkább akart alattvaló, mint elöljáró lenni, és Krisztus szolgálói között inkább kívánt nekik szolgálni, mint hogy kiszolgálják ôt. Boldogságos Ferenc késztetésére azonban késôbb mégis elvállalta az úrnôk vezetését. Ám ezen inkább félelem, mint felfuvalkodottság kelt szívében, és inkább a szolgálatra való készség, semmint a szabadsággal való élés kívánása izmosodott meg benne. Mert minél magasabban áll valaki mások szemében rang tekintetében, annál kevesebbet tart magáról, annál készségesebb a szolgálatra, és annál egyszerűbb életmódjában. Semmiféle szolgai munkát nem restellt. E tekintetben annyira ment, hogy a nôvérek kezére rendszerint ô öntötte a vizet, míg mások ültek, ô állt, és étkezésnél ô szolgált fel. Csak kivételesen és kelletlenül parancsolt; lehetôleg maga végzett mindent, mert szívesebben dolgozott, mint parancsolt a nôvéreknek. A betegek székeit ô maga mosogatta, nemes lélekkel ô tisztogatta ôket, és munkája végzésében semmi szenny vissza nem tartotta, semmi bűz el nem riasztotta. A hazatérô szolgálóknak gyakran lábat mosott és utána lábat csókolt. Egy alkalommal az egyik szolgálónak szintén megmosta a lábát, és éppen készült megcsókolni, mikor ez, nem bírván elviselni ekkora megalázkodást, hirtelen visszarántotta és ezenközben megütötte vele úrnôje arcát. Klára azonban szelíden magához vonta lábát és egy cuppanós csókot nyomott talpára. A szent és igazi szegénységrôl 13 A lelki szegénységgel, mely egy az igazi alázatossággal, összhangban volt a földi javakban való szegénysége. Így mindjárt megtérése kezdetén áruba bocsátotta atyai örökségét, mely ôt jog szerint megillette, és az érte befolyó összegbôl semmit sem tartott meg magának, hanem az utolsó fillérig a szegényeknek adta. Mikor tehát kívül hagyta a világot, belülrôl gazdagította lelkét, és minden megterhelés nélkül szegôdött Krisztus nyomába. Olyan bensôséges szövetségre lépett a szent szegénységgel és annyira a szerelmese lett, hogy Krisztus Urunkon kívül az égvilágon semmit sem akart birtokolni, és leányainak sem engedte, hogy bármit birtokoljanak. Meg volt ugyanis gyôzôdve, hogy az égi vágyak drágagyöngyének birtoklását,[47] melyet minden értékének áruba bocsátásával szerzett, semmiképpen sem lehet összeegyeztetni a múló javakért való kínzó aggódással. Ezért gyakran intette nôvéreit, hogy együttélésük csak akkor lesz Isten szemében tetszô, ha bôvelkedik szegénységben, és tartós fennmaradását csak úgy remélhetik, ha állandóan a fölséges szegénység erôs tornyának védelme alatt tartják. Váltig biztatta tehát ôket, hogy a szegénység igénytelen fészkében hasonuljanak a szegény Krisztushoz, akit szegény édesanyja annak idején mint kisdedet szegényes jászolba fektetett. Az erre való emlékezéssel, mint valami aranyékszerrel övezte mellét, nehogy a földiekkel való bíbelôdés pora férkôzzön lelkéhez. 14 Hogy szerzetét a szegénység különleges címerével ruházhassa fel, boldogemlékű III. Ince pápától kieszközölte a szegénység kiváltságlevelét.[48] Ez a nagyszívű férfiú nagyon megörült a szűz lángoló buzgóságának; a maga nemében egészen egyedülállónak mondta kérését, hozzá hasonló kiváltságért még soha senki nem fordult a Szentszékhez. Hogy tehát a szokatlan kérést hasonlóan szokatlan keggyel viszonozza, szertelen felbuzdulásában maga készítette a kért kiváltságlevél elsô fogalmazványát. Boldogemlékű Gergely pápa úr, aki amilyen méltó volt a pápai trónra, éppen olyan tiszteletreméltó volt erényeiért, atyai jóságában talán még nagyobb szeretettel övezte szentünket. Egyszer[49] mindenáron rá akarta beszélni, hogy az idôk forgandóságára és a korok változására való tekintettel járuljon hozzá bizonyos birtokok elfogadásához, melyeket szívesen rendelkezésére bocsát. Ô azonban a leghatározottabban ellenállt ennek a tervnek, és semmiképpen sem volt hajlandó hozzájárulni. A pápa közbevetésére: ,,Ha netalán szegénységi fogadalmad miatt félnél elfogadni, ezennel feloldunk alóla'', csak ennyit válaszolt: ,,Szentséges atyám, Krisztus követése alól sosem kívánok feloldoztatni.'' Az alamizsnamaradékokat és a kenyérdarabokat, melyeket az alamizsnagyűjtôk hoztak kívülrôl, mindig nagy örömmel fogadta, az egész kenyéren azonban szomorkodott, és sokkal jobban örült a daraboknak. De minek mondjuk tovább? Szentünk szüntelenül azon igyekezett, hogy a tökéletes szegénységben a szegény Megfeszítetthez hasonuljon, hogy így a szerelmest semmi mulandó dolog ne válassza el szerelmesétôl, és semmi se akadályozza az Úrral való futását. Itt eszembe jut két csoda, melyeket a szegénység szenvedélyes kedvelôje volt méltó végbevinni. A kenyérszaporítás csodája 15 Az egész monostorban mindössze egy kenyér akadt; pedig már az ebéd ideje küszöbön állott, és a nôvérek nagyon éhesek voltak. A szent tehát magához hívatta az ezzel megbízott nôvért, meghagyta neki, hogy a kenyeret vágja két részre, s egyik felét küldje el a Testvéreknek,[50] a másikat pedig tartsa vissza a nôvérek részére. Majd utána azt parancsolta neki, hogy a visszamaradt kenyeret a Szegény Úrnôk számának megfelelôen szeletelje ötven darabra, és tegye eléjük a szegénység asztalára. És amikor a készséges lány erre megkockáztatta azt a megjegyzést, hogy ahhoz, hogy ilyen falatka kenyérbôl annyi darabot ki lehessen hozni, Krisztus régi csodáinak megújítására volna szükség, ô csak ennyit mondott: ,,Lányom, csak tedd meg, amit mondok neked.'' A lány sietett teljesíteni az anya parancsát, az anya pedig sietett buzgó fohászait leányaiért Krisztus trónusa elé küldeni. És íme, a kicsiny kenyér a szétosztó nôvér kezében az isteni gondviselés ajándékából folyvást nagyobbodott, s utoljára a monostor valamennyi lakója megkapta a maga illendô részét. Az Istentôl adott olaj másik csodája 16 Krisztus szolgálói egy napon tökéletesen kifogytak az olajból, még annyi sem maradt, hogy legalább a betegeknek tudtak volna fôzni. Klára úrnô, az alázatosság mesternôje, fogta és saját kezűleg kimosta az egyik üresen álló edényt; utána úgy üresen félretette, hogy a kéregetô testvérnek keze ügyébe essék. Egyúttal tüstént üzent a testvérnek, hogy haladéktalanul menjen olajat kéregetni. A jámbor testvér, hogy kisegítse ôket szorultságukból, rögtön az üres edényért futott. ,,De nem azon múlik, aki erôlködik vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.''[51] Mert egyedül Isten könyörülô irgalmából telt meg az edény olajjal. Másszóval Szent Klára imádsága a Szegény Úrnôk vigasztalására megelôzte a testvér szolgálatkészségét. A jó testvér abban a hiszemben, hogy becsapták, még zúgolódott is magában: ,,Lám, ezek a jámbor asszonyok a bolondját járatják velem -- mondotta --, pedig íme, az edény színültig tele van olajjal.'' Önsanyargatásáról 17 Csodálatos önsanyargatásáról talán jobb volna hallgatni, mint beszélni, mert e téren olyan dolgokat művelt, hogy hallásukra az ember inkább hajlandó csodálkozni, mint megtörténtüket elhinni. Az még nem volt kivételes dolog nála, hogy egyszerű ruhát és durva posztóból készült hitvány köpenyt viselt, mely inkább tagjai befödésére, semmint melegítésére szolgált. Abban sem volt semmi feltűnô, hogy a lábbeli viselését egyáltalán nem ismerte. Sôt azon sem akadhatunk fenn, hogy állandóan böjtölt és vánkos nélküli ágyat használt. Hiszen elvégre a klastromában lakozó nôvérek is nagyjából ugyanezt cselekedték. Ezekért tehát nem érdemelt külön dicséretet. De mi köze a disznóbôrbôl készült ruhának a gyenge szűzi testhez? A szentséges szűz ugyanis disznóbôrbôl csináltatott magának ruhát, és szúrós sörtéivel befelé fordítva titokban azt hordta ruhája alatt. Máskor meg lószôrbôl csomózva font kemény vezeklô inget viselt, s azt itt is, ott is durva kötelekkel szorította testéhez. Mikor egyszer nagy könyörgésre átengedte azt az egyik nôvérnek és az magára vette, azon nyomban annyira érezte bántó durvaságát, hogy három nap múltával sokkal szívesebben adott rajta túl, mint amilyen örömmel elôbb kérte. Ágyul puszta földet és szôlôvenyigét használt, párna helyett pedig fatönköt tett a feje alá. Késôbb azonban, hogy testi ereje fogyatkozni kezdett, gyékényt terített maga alá, és fejének is engedett annyi kényelmet, hogy egy kevéske szalmát tett alája. Mióta pedig kegyetlen szigorúsággal kezelt teste kezdett huzamosabban betegeskedni, boldogságos Ferenc egyenes parancsára a szalmazsák használatára tért át. 18 Ami pedig a böjtöt illeti, szentünk olyan szigorú önmegtagadást gyakorolt, hogy az a kevés étel, amit magához vett, aligha lett volna elegendô testi életének fenntartásához, ha más erô nem támogatta volna. Egészséges korában ugyanis az egész nagyböjtöt és Szent Márton püspök böjtjét kenyéren és vízen böjtölte végig. Bort, ha ugyan volt, csak vasárnaponként ízlelt. És ha már utánozni nem tudod, nyájas olvasó, legalább csodáld meg: az említett nagyböjtökben a hét három napján: hétfôn, szerdán és pénteken semmiféle eledelt nem vett magához. Így a mérsékelt felüdülés és a keserű önmegtagadás napjai úgy váltakoztak egymással, miként a vigíliát, mely szigorú böjtöt jelent, követi az ünnepnap, melyen legalább a kenyér és víz fogyasztása meg van engedve. Nem csoda tehát, hogy ez a hosszú idôn át követett embertelen szigorúság kikezdte Klára egészségét, felôrölte erôit és elbágyasztotta testi erejét. Hűséges lányai együtt szenvedtek a szent anyával, és bôséges könnyhullatással siratták a sokféle halált, melyet nap-nap után önként magára vállalt. Utoljára boldogságos Ferenc és az assisi püspök határozottan megtiltotta Szent Klárának ezt az egészséget veszélyeztetô háromnapos böjtöt és megparancsolták neki, hogy egy napot se engedjen elmúlni maga fölött anélkül, hogy legalább másfél uncia kenyeret magához ne venne táplálékul. És míg másnál a testi gyötrelem rendszerint lelki kínt is okoz, Kláránál egészen más volt a helyzet: minden önsanyargatása ellenére változatlanul megôrizte vidám és derűs arckifejezését, és úgy mutatta, mintha a bajt egyáltalán nem érezné, sôt kinevetné. Ebbôl nyilvánvalóan kitűnik, hogy a szent vidámság, mely bensejét betöltötte, külsejére is kiáradt, mert a szívbéli szeretet nagymértékben megkönnyíti a testi szenvedések elviselését. A szent imádság gyakorlásáról 19 Miként a test számára már jóval a halál elôtt meghalt, azonképpen a világtól is egészen elidegenedett, s lélekben állandó imádsággal és isteni dicséretek zengedezésével foglalatoskodott. Bensô sóvárgásának izzó tekintetét már az örök fényre irányította, miközben lábbal taposta a múló földi dolgok tarka egyvelegét, szívét annál tágabbra tárta a kegyelem özönének befogadására. A kompletórium[52] befejezése után még sokáig imádkozott a nôvérekkel együtt, s mialatt ô maga a könnyek árját ontotta, a többieket is sírásra késztette. Sôt még azután is, hogy a többiek fáradt testük pihentetésére kemény fekvôhelyeikre tértek, ô éberen és kitartással imádkozott tovább, hogy lopva akkor is meghallja az isteni susogás neszét,[53] mikor a többiekre mély álom borul. Nagyon sokszor arcra borulva imádkozott s könnyeivel öntözte és csókjaival illette a földet; mintha már állandóan karjában tartotta volna Jézusát: a könnyek és a csókok egyaránt az ô lábainak szóltak. Mikor egyszer éjszakának évadján megint sírdogált, egyszer csak mellette termett a sötétség angyala egy fekete gyermekecske formájában, és figyelmeztetvén így szólt hozzá: ,,Ne sírj annyit, mert még megvakulsz.''[54] De ô csak ennyit felelt neki: ,,Aki Istent látja, az nem vakul meg.'' Erre a kísértô megszégyenülve tovább állott. De még ugyanazon éjszakán, mialatt Klára rendes szokása szerint könnyben ázva matutinum[55] utáni imádságát végezte, a kísértô másodszor is odasomfordált hozzá, és nagy ravaszul így szólt: ,,Ne sírj olyan sokat, nehogy a hosszú idô alatt meglágyult agyvelôd kifolyjék az orrodon és hozzá az orrod is elgörbüljön.'' Ô azonban megint rögtön megfelelt: ,,Aki az Úrnak szolgál, az nem görbül meg,'' és a kísértô egykettôre semmibe foszlott. 20 Hogy mennyi erôt merített a lángoló buzgóság égô kemencéjében végzett imádságból, és hogy élvezésében mennyi édességet árasztott rá az isteni jóság, azt nyilvánvaló jelek mutatták. Mikor ugyanis örömtôl áradozva visszatért szent imádságából, az Úr oltárának tüzébôl lángoló szavakat hozott magával, és ezekkel a nôvérek szívét is lángra gyújtotta. Ezek nem gyôztek eleget csodálkozni azon, hogy szájából annyi édesség árad, és hogy arca mennyivel fénylôbb a szokottnál. Lám Isten jóságában gondját viselte a szegénynek,[56] és megengedte, hogy lelke, mely imádság közben igazi fénnyel[57] telt el, külsôleg testén is visszatükrözôdjék. Így ô a változékony világban változatlanul egybeforrott nemes Vôlegényével, és állandóan az égi dolgokban találta gyönyörűségét. Az idô forgandóságában a változatlan erényre támaszkodva és a dicsôség kincsét törékeny edénybe rejtve,[58] test szerint a földön, de lélek szerint már az égben élt. Szokása volt, hogy a fiatalabb nôvéreket megelôzze a matutinumnál, és ôket egészen csendben egy kis csengettyűvel[59] felébressze és az Úr dicséretére szólítsa. Azt is sokszor megtette, hogy mialatt a többiek aludtak, ô meggyújtotta a lámpákat, és számtalanszor a harangot is maga húzta meg. Az ô klastromában, melyben intô szava szüntelenül imádságra és az Úrnak való serény szolgálatra szólított, igazán nem volt helye restségnek és lustálkodásnak. Az imádságai nyomán kelt csodákról, mindenekelôtt a szaracénok csodás megfutamításáról 21 Jólesik itt közbeszônünk az imádságait kísérô nagy csodadolgokat, nemcsak azért, mert teljességgel igazak, hanem azért is, mert minden tiszteletünket megérdemlik. Azokban a zivataros idôkben, melyeket Frigyes császár uralkodása világszerte az Egyház nyakába zúdított, a spoletói völgynek több ízben alkalma volt inni a keserűség kelyhébôl.[60] Itt ugyanis a császár parancsára méhrajok módjára katonai osztagok és szaracén íjászok ereszkedtek le, hogy az erôdítményeket szétrombolják, és a városokat megostromolják. Mikor a dühös ellenség egyszer Assisi ellen, ez ellen az Úr különös szeretetét élvezô város ellen támadt,[61] és csapataival már szinte a kapukig hatolt elôre, a szaracénok, egy minden gonoszságra kapható fajzat, mely szüntelenül keresztény vérre szomjazik és elvetemültségében semmi gaztettôl nem riad vissza, San Damianónál egészen a monostor területéig nyomultak elôre, sôt magába a szüzek klastromába is betörtek. A szegény úrnôk szinte elaléltak a félelemtôl, minden szavukban rettegés vibrált, és sírásukkal menten anyjukhoz menekültek. Ô pedig a félelem legkisebb jele nélkül azon betegen a kapuhoz, az ellenség elé vezettette magát. Maga elôtt egy belülrôl elefántcsonttal kibélelt ezüst szentségtartót vitetett, melyben a Szentek Szentjének testét ôrizték nagy áhítattal.[62] 22 A kapu elôtt, miután imádságban tökéletesen alávetette magát az Úrnak, sűrű könnyhullatással így kezdett Krisztusához szólani: ,,Uram, a pogányok kezére akarod-e adni fegyvertelen szolgálóidat, akiket én szerelmeddel tápláltam? Esengve kérlek Uram, oltalmazd meg szolgálóidat, akiket én most képtelen vagyok megoltalmazni.'' És ekkor, mintha az Újszövetség engesztelô helyérôl[63] jött volna, egy gyermekhang ütötte meg fülét: ,,Én mindig megoltalmazlak benneteket.'' ,,De Uram, -- mondta a szent --, ha jónak látod, oltalmazd meg ezt a várost is, mely szerelmedért táplál bennünket.'' És Krisztus így válaszolt neki: ,,Nagy szorongattatásokat fog kiállani, de az én segítségemmel megmenekül.'' Erre a szűz fölemelte könnytôl ázó arcát, és ily szavakkal bátorította a siránkozó szüzeket: ,,A hit nevében biztosítlak titeket, hogy semmi baj nem ér benneteket, csak bízzatok Krisztusban.'' És a dühös ebeknek vakmerôsége egyszerre megjuhászodott, és sietve menekültek a falakon át, melyeket az imént megmásztak. Megfutamította ôket az imádkozónak ereje. Klára pedig azoknak, akik hallották az említett szózatot, azonnal szigorúan a lelkükre kötötte: ,,Kedves leányaim, minden tôletek telhetô módon legyetek rajta, hogy ez a szózat, amíg én élek, soha szóba ne kerüljön köztetek!'' Egy másik csoda: a város megszabadítása 23 Más alkalommal Aversai Vital, egy dicsôségre vágyó és harcias ember, a császári sereg élén, melynek kapitánya volt, Assisi ellen vonult. Miután a határban minden fát kivágatott és az egész környéket sivataggá változtatta, a város ostromához látott. Fenyegetô szavakkal erôsködött, hogy mindaddig nem távozik, míg csak hatalmába nem keríti a várost. És már-már odáig jutott a dolog, hogy a végsô veszedelem bármely pillanatban bekövetkezhetett. Krisztus szolgálója, Klára, mikor ezt hallotta, keservesen felsóhajtott, azonnal magához rendelte a nôvéreket, és így szólt hozzájuk: ,,Kedves leányaim, mi nap nap után tömérdek jótéteményt nyerünk ettôl a várostól. Csúf hálátlanság volna tehát részünkrôl, ha ebben az adott pillanatban nem sietnénk legjobb tehetségünk szerint segítségére.'' Azonnal hamut hozatott tehát, és a nôvéreknek megparancsolta, hogy fejükrôl vegyék le a fátylat. Utána elôször a maga födetlen fejét hintette be jó kiadósan hamuval, majd a nôvérekével tette ugyanezt. ,,Most pedig -- mondta nekik -- járuljatok Urunk színe elé, és imádkozzatok teljes odaadással a város megszabadulásáért!'' Minek mondjam tovább a részleteket? Minek idézzem újra a nôvérek siránkozását és sürgetô kérését? Az irgalmas Isten a következô reggelen a kísértéssel együtt a szabadulás lehetôségét is megadta.[64] Az elbizakodott ember, miután serege feloszlott, kénytelen volt fogadkozása ellenére elvonulni, és nem háborgatta többé a tartományt. Sôt, kevéssel utóbb maga is kard által veszett el. Imádságának csodálatos szerepe édestestvére megtérésében 24 Imádságáról szóltunkban nem hagyhatjuk említés nélkül azt a csodálatos hatását sem, mellyel mindjárt megtérése kezdetén egy lelket Istenhez térített, és azt megtérése után meg is védte. Volt ugyanis neki egy korban ugyan még serdületlen, de nemességben és tisztaságban már teljesen hozzá hasonló húga.[65] Ennek megtérését igen áhította. Ezért könyörgéseinek elsô zsengéi között, melyeket teljes bizalommal tárt Isten színe elé, mindenekelôtt azért esengett, hogy miként a világban egy szív és egy lélek voltak, azonképpen Isten szolgálatában is egy akaratban forrjon össze vele. Nem gyôzte tehát eleget kérni az irgalmasság Atyját, hogy Ágnes húgával, akit még a szülôi házban hagyott, utáltassa meg a világot, ízleltesse meg az isteni édességet, és a földi házasság szándékáról vezérelje át az ô szeretetében való egyesülésre, hogy így, miként ô, örök szüzességben az örök dicsôség Vôlegényével jegyezze el magát. Mivelhogy igen bensôséges szeretet fűzte ôket egymáshoz, a váratlanul jött szétválás, bár más és más okból, mindkettôjüket nagyon fájdalmasan érintette. S lám az isteni Fölség sietve teljesítette a kiváltságos kérelmezô kérését, és egykettôre megadta neki azt az ajándékot, melyért elsôsorban esengett, s melynek megadásában neki magának is legnagyobb kedve telt. Ágnes ugyanis tizenhat nappal Klára megtérése után a Szentlélek sugallatára nénjéhez sietett és feltárta elôtte szívének szándékát; kijelentette, hogy ezentúl egyedül az Úrnak kíván szolgálni. Nôvére kitörô örömmel ölelte ôt magához, és így szólt hozzá: ,,Hálát adok Istennek, édes húgom, hogy érted való aggódásomban meghallgatott.'' 25 A csodás megtérésre nemkevésbé csodás harc következett. Mialatt ugyanis a boldogságban úszó nôvérek a San Angelo de Panso-templom árnyékában Krisztus nyomdokait követték, és Klára, aki már közelebb jutott az Úrhoz, szorgalmasan oktatgatta újoncát és egyben vérszerinti testvérét, rokonaik újabb támadást készítettek elô a két leány ellen. Arra a hírre ugyanis, hogy Ágnes Kláránál keresett menedéket, tizenkét dühös szándékú férfi mindjárt másnap a tetthelyre sietett; külsôleg azonban semmit sem árultak el gonosz szándékukból, hanem ellenkezôleg, békés látogatást színleltek. Egyenesen Ágneshez fordultak, mert Kláráról már elôbb lemondtak. ,,Miért jöttél erre a helyre? -- kérdezték tôle. -- Azonnal szedd össze magad, és egy percnyi késedelem nélkül térj vissza velünk hajlékodba.'' Mikor azonban Ágnes azt válaszolta, hogy nem akar Klára nénjétôl elszakadni, az egyik lovag, nem tudván tovább tűrtôztetni haragját, rávetette magát, ütötte, rúgta, majd hajánál fogva[66] próbálta ôt elhurcolni, mialatt a többiek elôre taszigálták, utána pedig karjukba vették. Ekkor a fiatal lány, mintha oroszlánok karmaiba került volna, és azok az Úr kezébôl készültek volna ôt kiszakítani, kiáltozni kezdett: ,,Segíts rajtam, édes néném, és ne engedd, hogy elszakítsanak Krisztus Urunktól!'' Míg így az elvetemült rablók az ellenszegülô lánykát a hegy lejtôjén lefelé hurcolták, ruháit tépdesték és az utat kitépett hajfürtjeivel hintették be, Klára sűrű könnyhullatás közben imádkozni kezdett. Állhatatosságot kért húga számára s azért könyörgött, hogy az isteni hatalom gyűrje le az emberi erôt. 26 És erre teste, mely már a földön feküdt, egyszerre olyan súlyos lett, hogy több ember egyesült erôvel sem volt képes átvinni egy jelentéktelen patakocskán. Pedig késôbb a közeli földekrôl és szôlôkbôl is többen odasiettek, hogy segítsenek nekik, de minden erôlködésük ellenére sem tudták a testet felemelni. Tehetetlenségükben gúnyos megjegyzésekkel próbálták a csodát kisebbíteni. ,,Egész éjjel ólmot evett -- mondták --, nem csoda tehát, hogy ilyen súlyos lett.'' Nagybátyja, Monaldus úr, éppen halálos csapást készült rá mérni, mikor felemelt karjába hirtelen éles fájdalom hasított bele és azt hosszabb idôre lebénította. Klára hosszas habozás után ekkor végre mégis odament a helyszínre, kérlelni kezdte rokonait, hogy álljanak el az áldatlan harctól, és a félholt Ágnest bízzák az ô gondjaira. Mikor ezek dolguk végezetlen és keserű lélekkel csakugyan elkullogtak, Ágnes örvendezô szívvel azonnal talpra állott. Most már Krisztus keresztjében örvendezett, akiért ím kiállotta az elsô harcot és most már örökre elkötelezte magát Isten szolgálatára. Boldogságos Ferenc saját kezűleg vágta le a haját, és ezentúl nénjével együtt oktatta ôt az Úr útjára. Mivel azonban életének fönséges tökéletességét bajos volna kevés szóval vázolnunk, térjünk vissza inkább Klárához. Egy újabb csoda: a gonosz lelkek kiűzése 27 Ne csodálkozzunk rajta, hogy Klára imádsága oly hatékony volt az emberi gonoszsággal szemben, mikor a gonosz lelkeket is zavarba tudta hozni. Egyszer egy jámbor asszony a pisai egyházmegyébôl azzal a szándékkal ment Assisibe, hogy ott hálát adjon Istennek és Szent Klárának, amiért érdemeivel öt ördögtôl szabadította meg ôt. Kiűzésük alkalmával ugyanis maguk az ördögök bevallották, hogy Klára imádsága zajdította fel és kényszerítette ôket jogos tulajdonuknak érzett hajlékuk elhagyására. Gergely pápa úr tehát nem ok nélkül bízott olyan határtalanul a Szent imádságában, melynek hatékonyságát több ízben volt alkalma megtapasztalni. Ezért, ha, mint történni szokott, valami ügyes- bajos dolga adódott, már ostiai püspök korában, de azután is, hogy a pápai trónra emelkedett, alázatos hangú levélben[67] a szűzhöz fordult közbenjárásért, és minden esetben érezte is segítségét. Az eset mindenesetre feltűnô, és a benne megnyilvánuló alázatosságot minden igyekezetünkkel utánoznunk kell: íme, Krisztus helytartója Krisztus szolgálójának segítségét kéri és közbenjárásába ajánlja magát. Minden bizonnyal tudta, mire képes a szeretet, és hogy a tiszta szüzek számára milyen szabad út nyílik az isteni Fölség trónusához. Mert ha az egek Királya magát adja az ôt hévvel szeretôknek, mit meg nem ad az ôt buzgón imádóknak, feltéve, hogy a javukra válik. Az Oltáriszentség iránt tanúsított csodálatos áhítatáról 28 Hogy milyen bensôséges áhítattal viseltetett boldog Klára az Oltáriszentség iránt, azt kézzelfogható tények mutatják. Súlyos betegségében ugyanis, mely hosszabb idôre ágyhoz szegezte ôt, felültette és párnákkal körülbástyáztatta magát, és ilyen ülô helyzetben finom vásznat szôtt, melybôl idôvel több, mint ötven pár korporálét[68] készített. Ezeket azután selyem vagy bíbor takaróba helyezve az Assisit környezô hegyek és völgyek templomai közt osztotta szét. Mikor pedig az Úr testének vételéhez járult, elôbb forró könnyeket ontott, azután szent rettegéssel eltelve odalépett, s közben nem kevésbé félte a szentségben rejtezôt, mint a mennyet és a földet kormányzót. Egy valóban csodálatos vigasztalásról, melyet betegségében juttatott neki az Úr 29 Miként ô betegségében minden gondolatával Krisztusán csüngött, azonképpen Krisztus is meglátogatta ôt szenvedéseiben. Karácsonynak abban a szent órájában, melyben az angyalokkal egyetemben az egész világ az újszülött Kisdednek örvendezett, az úrnôk a matutinum elmondására valamennyien a kápolnába vonultak, és súlyosan beteg anyjukat egészen magára hagyták. Mikor tehát a kisded Jézusról kezdett elmélkedni és módfölött sajnálkozott azon, hogy dicsôítésébôl nem veheti ki részét, mély sóhajtással így szólt: ,,Uram, Istenem, íme, egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.'' De íme, abban a pillanatban csodaszép ének hangja ütötte meg fülét, mely Szent Ferenc templomából hangzott ki. Tisztán kivehette a zsolozsmázó testvérek ujjongó örömét, nyomon kísérhette az énekesek ajkán felcsendülô harmóniákat, sôt még az orgona búgását is hallotta. Márpedig a két hely sokkal távolabb van egymástól, semhogy Klára pusztán emberileg véve hallhatta volna az éneket, feltéve, hogy az ünnep nesze Isten különös rendelésébôl hatott el hozzá, vagy pedig hallását élesítette meg minden emberi mértéket meghaladó módon.[69] De még ennél a hangcsodánál is csodálatosabb volt, hogy vele egyidejűleg méltónak találtatott arra is, hogy az Úr jászolát szemlélje. Mikor tehát másnap reggel leányai köréje gyűltek, boldogságos Klára ezekkel a szavakkal fogadta ôket: ,,Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus, aki, mialatt ti valamennyien magamra hagytatok, nem hagyott el. Mert íme, Krisztus kegyelmébôl végigélvezhettem az egész ünnepi istentiszteletet, mely ma éjjel Szent Ferenc templomában végbement.'' A Keresztrefeszített iránti forró szeretetérôl 30 Az Úr kínszenvedésének siratása legmeghittebb foglalkozása volt; sebeinek szemlélésébôl hol keserű érzéseket, hol meg édes örömöket merített. A szenvedô Krisztusért kiontott könnyek valósággal megrészegítették, és gyakran emlékezetébe idézték Azt, akinek képét a szeretet már réges-régen szívébe véste. Kezdô növendékeit[70] megtanította a keresztrefeszített Krisztus siratására, és amit szóval tanított, azt példaadásával megerôsítette. De miközben erre az áhítatgyakorlatra buzdította ôket, gyakran megesett, hogy még mielôtt szóra nyithatta volna ajkát, már a könnyek árja borította el. A sextának és nónának nevezett imaórák közt[71] a szokottnál is nagyobb fájdalom fogta el, mert a feláldozott Úrral együtt maga is feláldoztatni kívánt. Mikor egyszer a nóna idején cellácskájában imádkozgatott, az ördög olyan erôsen ütötte arcon, hogy szemei vérbe borultak, arcán pedig kék folt támadt. Hogy állandóan a Keresztrefeszített szemlélésének gyönyörűségében füröszthesse lelkét, nem gyôzte eleget ismételgetni az Úr öt sebérôl szóló imádságot.[72] Az Úr kínszenvedésének zsolozsmáját, melyet a kereszt nagy kedvelôje, Ferenc szerzett,[73] kívülrôl megtanulta, és hasonló beleéléssel ismételgette. Az Üdvözítô sebeire való titkos emlékeztetôül csupasz testét tizenhárom csomóval ellátott kötéllel övezte körül. Az Úr kínszenvedésének emléke 31 Az egyik esztendôben elérkezett a legméltóságosabb Oltáriszentség szerzésének napja, melyen az Úr mindvégig szerette övéit.[74] Klára jó késôn, mikor már elközelgett az Úr agóniájának ideje, mély gyászba és szomorúságba temetkezve cellájába zárkózott. Mialatt itt imádságával nyomon kísérte az imádkozó Urat, és mindhalálig szomorú lelke[75] az iránta érzett bánatban vergôdött, az elfogatására és meghurcoltatására való emlékezéstôl mintegy önkívületbe esve ágyára dôlt. Azon egész éjszaka és a rákövetkezô nap így elragadtatva önkívületi állapotban maradt; mozdulatlan szemei állandóan egy irányba tekintettek; úgy tűnt, mintha Krisztussal ôt is a keresztre szegezték volna, és teljesen érzéketlen volna. Egyik bizalmas lánya többször benézett hozzá, nincs-e valamire szüksége, de mindig egyazon állapotban találta. Végre, mikor nagyszombat éjszakája is közelgôben volt, a buzgólkodó lány gyertyát gyújtott, és szavak helyett ezzel a jellel hozta anyja emlékezetébe Szent Ferenc parancsát. A szent ugyanis szigorúan megparancsolta neki, hogy egy napot se engedjen elmúlni maga fölött étkezés nélkül. Klára, mintha másvilágból jött volna, ezzel a kérdéssel fordult az elôtte álló nôvérhez: ,,Mi szükség van gyertyára? Hát nem nappal van most?'' ,,Anyám, felelte az neki, az éjszaka elmúlt, sôt az utána következô nap is elmúlt és most a második éjszaka köszöntött reánk.'' Erre Klára így szólt: ,,Áldott legyen, édes lányom, ez az álom! Régóta esengtem utána, és íme, most megadatott. De vigyázz, hogy amíg én halandó testben élek, senkinek ne beszélj álmomról.'' Különbözô csodákról, melyeket a kereszt jelével és a kereszt erejében vitt végbe 32 A drágalátos Keresztrefeszített szeretettel fizet vissza az Ôt szeretôknek, és azt, aki oly nagy szeretettôl lángolt a kereszt titka iránt, a kereszt hatalmának jegyében jelekkel és csodákkal tüntette ki. Miközben ugyanis az életfakasztó kereszt jelét rajzolta a betegekre, csodálatos módon kiűzte belôlük a betegségeket. A sok közül röviden érintek néhány esetet. Boldogságos Ferenc egyszer egy István nevű testvért -- akinek elméje megháborodott -- azzal a meghagyással küldte Klára úrnô elé, hogy jelölje meg ôt a legszentebb kereszt jelével. Tudván tudta ugyanis, hogy nagy tökéletesség lakozik benne, és csodatevô erejéért nagy tisztelettel viseltetett iránta. Az engedelmesség lánya -- az atya parancsának megfelelôen -- keresztet vetett a testvérre s utána megengedte neki, hogy egyet szundítson azon a helyen, ahol ô maga imádkozni szokott. És íme, a testvér rövid szendergés után egészségesen ébredt fel, és elmebajától megszabadultan tért vissza atyjához. 33 Egyszer egy Mátyás nevű három éves spoletói gyermek játékból egy kis kövecskét dugott az orrába. Utána azonban sem mások nem tudták kihúzni, sem maga nem tudta kifújni a követ. Övéi nagy szorongásukban és aggódásukban Klára úrnô elé vitték a fiút, s mihelyt megjelölte ôt a kereszt jelével, a kô abban a pillanatban kiesett, és a gyermek megszabadult tôle. Egy másik, perugiai származású fiút, akinek szemét hályog vonta be, szintén Isten szolgálója elé vezettek. Ô, miután a kereszt jelét rányomta a gyermek szemére, így szólt: ,,Vezessétek ôt anyámhoz, hogy ô is megjelölje a kereszt jelével.'' Anyja ugyanis, már mint Hortulana úrnô, követte zsenge palántájának példáját, lánya után belépett a Szerzetbe, és a bezárt kertben[76] a szüzek mellett mint özvegy szolgált az Úrnak. És lám, a tôle kapott keresztvetésre a gyermek szeme ott helyben egészen megtisztult a hályogtól, úgyhogy megint tisztán és világosan látott. Klára tehát váltig azt állította, hogy a gyermek anyja érdeméért gyógyult meg; anyja viszont ôrá hárította vissza a dicsôséget. S magáról azt állította, hogy teljességgel méltatlan ilyen nagy kitüntetésre. 34 Egy Benvenuta nevű nôvérnek csaknem tizenkét esztendeig egyik hóna alatt tályoga volt, melybôl öt nyíláson át folyt a genny. Isten szüze, Klára, részvétre gyulladt iránta, s ezért az üdvösséghozó kereszt ,,csodaflastromát'' alkalmazta rá. És lám, alig hogy megjelölte a kereszt jelével, azon nyomban kigyógyult évek óta hordozott sebébôl. Egy másik, Amata nevű nôvér már tizenhárom hónap óta vízkórban szenvedett; ezenfelül láz, makacs köhögés és oldalfájás is gyötörte. Klára úrnô ôt is megszánta, és ismert gyógyító művészetének sokszorosan kipróbált eszközéhez folyamodott: Krisztus nevében megjelölte ôt a kereszt jelével, s ezzel abban a pillanatban visszaadta neki tökéletes egészségét. 35 Krisztus egy másik, perugiai származású szolgálója két esztendôre olyan tökéletesen elveszítette hangját, hogy alig tudott értelmes szót kimondani. Mivel a Nagyasszonyunk mennybevitelét megelôzô éjszaka látomásban tudomására jutott, hogy Klára úrnô fogja ôt megszabadítani bajától, várva várta az ünnep beköszöntét. Mihelyt tehát megvirradt, pillanatnyi késedelem nélkül odasietett az Anyához és kérte, hogy jelölje meg ôt a kereszt jelével; és lám, alighogy megjelölte, rögtön visszanyerte beszélôképességét. Egy Christiana nevű nôvér egyik fülére hosszú idô óta egészen süket volt. Baja ellen mindenféle orvossággal próbálkozott, de eredménytelenül. Klára úrnô jóságosan keresztet vetett fejére, megérintette fülét s íme, azonnal visszanyerte régi hallását. A monostorban igen nagy volt a különbözô nyavalyákban szenvedô nôvérek száma. Klára szokásos gyógyszerével felszerelve belépett a betegszobába, ötször keresztet vetett és íme, öt nôvér azonnal meggyógyultan kelt fel betegségébôl. Ebbôl kitűnik, hogy a kereszt fája mély gyökeret eresztett a szűz szívében, s míg egyrészt gyümölcseivel felüdítette lelkét, másrészt kifelé orvosságként ható leveleket hajtott. A nôvérek mindennapos oktatásáról 36 Klára talán éppen azért, mert mintegy a nagy király palotájában oktatója volt a tudatlanoknak és elöljárója a szüzeknek, olyan szigorú fegyelem alatt tartotta és olyan szeretettel bátorította ôket a jámborságban való elôrehaladásra, hogy nincs emberi nyelv, mely ezt méltó módon ki tudná fejezni. Így mindenekelôtt rávezette ôket, hogy szívük hajlékából zárjanak ki minden világi zajt, hogy egyedül Isten titkaival foglalatoskodjanak. Azután ránevelte ôket arra is, hogy ne ragaszkodjanak vér szerinti rokonaik szeretetéhez, és Krisztus tetszésének elnyeréséért tanulják meg elfelejteni az atyai házat. Továbbá buzdította ôket, hogy vegyék semmibe a törékeny test követeléseit, és a hús szánalmas kicsinységeit rendeljék alá az ész uralmának. Meggyôzôen utalt rá, hogy az alattomos ellenség rejtett tôröket tartogat a tiszta lelkek megejtésére, és hogy más módon közelíti meg a szenteket, és ismét más módon a világias érzületűeket. Végül megkívánta tôlük, hogy a napnak bizonyos óráiban úgy foglalkozzanak kézi munkával, hogy mindjárt utána -- az Alapító kívánsága szerint -- az imádság gyakorlásával lángra gyúljanak,[77] és elhagyva minden lanyhaságot, a szent szeretet tüzében levetkôzzék az áhítat ellenségét, a hideg közönyt. A csend szigorúbb megtartása s a szépnek és jónak többre értékelése és odaadóbb megvalósítása sehol az égvilágon nem volt található. Itt ingatag lélek nem folytatott csacska beszédet, sem üres fecsegés nem árult el könnyelmű gondolkodást. De hiszen maga a mesternô is takarékos volt a szóban, és az elme csapongását a beszéd szűk korlátai közé szorította.[78] A szent prédikáció hallgatásában tanúsított buzgóságáról 37 Klárának volt rá gondja, hogy lányainak buzgó prédikátorok révén megfelelô táplálékot juttasson Isten igéjébôl; ô maga is alaposan kivette belôle a részét. Mert a szent prédikáció hallgatása közben oly nagy örömmel telt el, és a Jézusára való emlékezéstôl olyan elragadtatásba esett, hogy egy alkalommal Adriai Fülöp testvér[79] szónoklatának hallgatása közben egy kedves arcú kisfiú tűnt fel mellette, és az a prédikáció nagy része alatt kedveskedéseivel gyönyörködtette ôt. Ennek láttára az a nôvér, akinek megadatott, hogy ilyesmit is észrevegyen anyjánál, kibeszélhetetlen édességet érzett magában. Bár irodalmi kiképzésben nem részesült,[80] szívesen hallgatta a tudósok[81] beszédét is, mert azt tartotta, hogy a szavak héjában valami magnak kell rejtôznie; azon volt tehát, hogy a maghoz minél közelebb férkôzzék, és azt minél ínycsiklandóbban ízlelje. Nagyszerűen értett hozzá, hogy a szónok beszédébôl azt ragadja ki, ami leginkább javára válik lelkének. Jól tudta, hogy nem kisebb okosság jele, ha valaki a vad tüskebokorról virágot tud szakítani, mint ha a nemes fáról gyümölcsöt tud enni. Mikor egyszer Gergely pápa megtiltotta, hogy bárki a Kisebb Testvérek közül az ô kifejezett engedélye nélkül betegye lábát az úrnôk monostorába,[82] a jámbor anya módfölött bánkódva azon, hogy leányai ezentúl ritkábban fognak a szent tanítás kenyeréhez jutni, mély sóhajtással így szólt: ,,Hát csak vegye el tôlünk a többi testvéreket is, ha már az életet adó táplálék szolgáltatóit elvette.'' És csakugyan azonnal visszaküldte a generalishoz az összes alamizsnagyűjtô testvért, mert nem akarta megtartani azokat, akik a testi táplálékról gondoskodnak, miután a lelki táplálékot szolgáltató alamizsnás testvérekrôl le kellett mondania. Gergely pápa, mikor ezt meghallotta, az engedély megadását ismét a minister generalis kezébe tette le. A nôvérek iránt tanúsított szeretetérôl 38 Ez a tiszteletreméltó apátnô nemcsak lelkét szerette leányainak, hanem testükrôl is csodálatos gyöngédséggel gondoskodott. Hideg éjszakákon gyakran saját kezűleg takarta be az alvókat, és akiket alkalmatlanoknak ítélt a kemény közösségi élet megtartására, azokat késztette, hogy érjék be mérsékeltebb követelések támasztásával. Ha valamelyiküket kísértés környékezte vagy, ami szintén meg szokott történni, szomorúság szállotta meg, azt titokban magához hívta és könnyek közt vigasztalgatta. Sôt az is megtörtént, hogy odavetette magát a szomorkodó elé, és hízelgô anyai szavakkal igyekezett tompítani fájdalmának élét. A nôvérek természetesen hálásak voltak kedveskedéseiért és a legteljesebb odaadással ragaszkodtak hozzá. Az anyában viszonozták a szeretetet, a mesternôben tisztelték a szellemi hivatás magasabbrendűségét, a nevelôben követték az általa mutatott helyes ösvényt, és végül Krisztus jegyesében csodálták a tökéletes életszentség kiválóságát. Betegségeirôl és ereje állandó fogyatkozásáról 39 Klára negyven esztendeje futotta már a fölséges szegénység pályáját;[83] nem csoda tehát, hogy sokféle ôrlôdés után erôsen közeledett mennyei hivatása pályabérének elnyeréséhez.[84] Mivel a kezdô évek szigorú vezeklése egészen felemésztette életerejét, a késôbbi idôben súlyos betegség szakadt rá. Így ami kincset egészséges korában munkája érdemével szerzett, azt beteg korában a szenvedések elviselésének érdemével pótolta. Hiszen az Írás szava szerint az erô a gyöngeségben lesz teljessé.[85] Hogy milyen tökéletes volt csodálatos kitartása, azt legjobban bizonyítja, hogy huszonnyolc esztendeig tartó betegeskedése alatt egyetlen zúgolódó vagy panaszos szót ki nem ejtett,[86] hanem ellenkezôleg, mindig jámbor beszéd és szüntelen hálaadás kelt az ajkán. Bár betegségének állandó súlyosbodása miatt attól lehetett tartani, hogy rohamosan közeledik a vég, Istennek mégis tetszett olyan idôre tolni ki halálát, melyben a római Egyház, melynek ô különleges teremtménye és leánya volt, méltó tisztelettel adózhatott neki. Mialatt ugyanis a pápa a bíborosokkal Lyonban idôzött,[87]. Klára a szokottnál is súlyosabban megbetegedett. Emiatt lányainak szívét roppant fájdalom tôre járta át. 40 Kevéssel rá Krisztus egyik szolgálójának, a bencésrendű San Paolo monostor[88] egyik istenfélô szüzének a következô látomása volt: Úgy tűnt neki, mintha társnôivel együtt San Damiano monostorában Klára betegágyánál állott volna, és Klára egy drága mívű ágyban feküdt volna. Mialatt ott sírdogáltak és sűrű könnyhullatással várták boldogságos Klára közeli kimúlását, az ágy fejénél egy szépséges asszony jelent meg, és így szólott hozzájuk: ,,Ne sirassátok, leányaim, azt, aki gyôzelemnek megy eléje. Mert lám mindaddig nem halhat meg, míg csak az Úr el nem jön hozzá tanítványaival.'' És íme, kevés idô múlva a római Kúria Ostiába érkezett.[89] Az ostiai úr, mihelyt értesült betegségének súlyosbodásáról, azonnal sietett meglátogatni Krisztus jegyesét, akinek hivatása szerint atyja, gondja szerint táplálója és tisztaságos szeretettel mindig hűséges barátja volt. A beteget táplálta az Úr testének szentségével, de a többieket is jól tartotta biztató és üdvös gondolatokat fakasztó szavaival. Klára csak azt az egyet kérte könnyek között a jóságos atyától, hogy legyen gondja az ô és a többi úrnô lelkére; fôleg pedig arra kérte, hogy eszközölje ki a pápa úrtól és a bíborosoktól a szegénység kiváltságlevelének[90] megerôsítését. Ezt a Rend hűséges támasza nemcsak szóval ígérte meg, hanem tettel is beváltotta. Egy év múltával a pápa úr a bíborosokkal egyetemben Perugiából Assisibe költözött át, hogy ily módon beteljesülésre segítse a szent kimúlására vonatkozó látomást. Mert hiszen a pápa, aki több mint ember, s közvetlenül az Úr elôtt áll, magának az Úrnak a személyét képviseli, a bíboros urak pedig hűséges tanítványok módjára ragaszkodnak hozzá a küzdô Egyház hajlékában. Hogyan látogatta meg ôt betegágyán Ince pápa úr, hogyan oldozta fel, és hogyan áldotta meg 41 Az isteni Gondviselés most már sietett Klárára vonatkozó szándékát betölteni; Krisztus sietett a szegény földi zarándokot mennyei birodalmának palotájába emelni. De ô maga is kívánt és esengve óhajtott már megszabadulni a halálra szánt testtôl,[91] és ott fent a mennyei hajlékban meglátni az uralkodó Krisztust, kinek szegénységét teljes odaadással és tökéletes szegénységben utánozta itt a földön. Miután elôzô betegsége már valamennyi szent tagját használhatatlanná tette, most újabb betegség tört rá, mely egyfelôl jelezte, hogy az Úr színe elé szólítása közvetlenül küszöbön áll, másfelôl pedig az örökkétartó egészség útját egyengette számára. Boldog emlékű IV. Ince pápa úr -- bíborosai kíséretében -- sietett meglátogatni Krisztus szolgálóját, és nem habozott pápai jelenlétével emlékezetessé tenni annak kimúlását, akinek életét korunk minden asszonyáénál többre tartotta. Alighogy belépett a monostorba, azonnal a betegágyhoz sietett és csókra nyújtotta kezét az ágyon fekvônek. Ô nagy hálával fogadta ezt, és egyúttal engedélyt kért arra, hogy a lábát is megcsókolhassa a Szentatyának. Erre a kíséret egyik tagja teljes tisztelettel egy zsámolyra helyezte a pápa lábát, és Klára tisztelettel lehajtva fejét alulról és felülrôl csókot nyomott rá. 42 Utána angyali arccal összes bűnei alól feloldozást kért a pápától. Ô azonban így kiáltott fel: ,,Ó, bárcsak én se szorulnék több bocsánatra!'' De mégis megadta neki a teljes feloldozást, és egyúttal bôséges áldásában részesítette ôt. Mikor aztán valamennyien visszavonultak, Klára, aki aznap éppen a minister provincialis[92] kezébôl vette az Oltáriszentséget, égre emelt szemekkel és imára kulcsolt kezekkel sűrű könnyhullatás közben így szólt a nôvérekhez: ,,Dicsérjétek, leányaim, az Urat, mert Krisztus akkora jótéteményben volt kegyes részesíteni ma engem, hogy sem az ég, sem a föld nem tudna megfelelô viszonzást nyújtani helyette. Mert íme, magamhoz vettem a Legfölségesebbet, és ezenfelül méltónak találtattam helyettesének meglátására.'' Hogyan válaszolt siránkozó húgának 43 A lányok, akiket már csak egy hajszál választott el az árvaságtól, körülállották anyjuk betegágyát. Lelküket a fájdalom tôre járta át.[93] Sem az álom nem tudta ôket elcsalni, sem az éhség elszakítani; hanem az alvásról és az evésrôl megfeledkezve éjjel-nappal szüntelenül jajveszékeltek. Közöttük állott Ágnes, a jámbor szűz is, és a keserű könnyek árjától szinte megrészegülve váltig kérlelte nénjét, ne menjen el, és ne hagyja ôt magára. Klára azonban így válaszolt neki: ,,Édes húgom, az Isten akarata, hogy elmenjek. De hagyd abba a sírást, mert utánam te is hamarosan az Úr elé járulsz. Különben is, mielôtt eltávoznék tôled, az Úr nagy vigasztalásban fog részesíteni.''[94] Végleges elköltözésérôl és a vele kapcsolatban történt és látott dolgokról 44 Az utolsó napokban, melyekben pedig az emberek áhítata és tisztelete állandóan nôtt iránta, jelek szerint nagyon sokat szenvedett a szent. A bíborosok és fôpapok, mint igazi szentet, naponként több ízben is látogatásukkal tüntették ki. A legcsodálatosabb azonban az volt a dologban, hogy, bár tizenhét napon át semmiféle ételt nem tudott magához venni, az Úr mégis akkora erôt adott neki, hogy az eléje járulókat még ô erôsítgette Krisztus szolgálatában. Így a jó Rainaldus testvérnek, aki sokféle betegsége hosszú martíriumának láttára türelemre intette ôt, teljes nyíltsággal így felelt: ,,Kedves testvér, mióta szolgája, Ferenc révén megismertem az én Uramnak, Jézus Krisztusnak kegyelmét, semmi gyötrelmet terhesnek, semmi vezeklést súlyosnak, semmi betegséget nyomasztónak nem találtam.'' 45 Mikor pedig az Úr közelebb járult hozzá, és már szinte az ajtóban állt, Klára azt kívánta, hogy papok és spirituális testvérek gyűljenek köréje, és olvassák neki az Úr kínszenvedésének történetét és szent igéit. Mikor pedig ezen utóbbiak közt feltűnt Juniperus testvér, az Úr szavának kiváló hirdetôje, aki gyakorta tüzes beszédeket mondott az Úrról, egészen felvidult és megkérdezte tôle, nincs-e kéznél valami újabb mondanivalója az Úrról. Erre a testvér megnyitotta száját, s izzó szívének tüzes kemencéjébôl parázs módjára égetô igéket hozott elô, és Isten szüze nagy vigasztalást merített példázataiból. Ezután a siránkozó nôvérekhez fordult; lelkükre kötötte az Úr szegénységét, és egyúttal emlékeztette ôket a nyert isteni jótéteményekre. Végül megáldotta a testvéreket és nôvéreket, és a szegényes monostorok összes úrnôire, a jelenvalókra és az eljövendôkre bôséges áldást kért. De ki tudná sírás nélkül tovább folytatni az elbeszélést? Ott állott többek közt boldogságos Ferenc két áldott kísérôje is; egyikük Angelus testvér, bár maga is mélyen le volt sújtva, váltig vigasztalta a szomorkodókat, másikuk pedig Leó testvér, a haldoklónak ágyát csókolgatta. Az árvaságra jutott lányok siratták jámbor anyjuk halálát, és könnyeikkel kísérték annak elválását, akit ebben az életben nem fognak többé látni. Keservesen bánkódtak, hogy benne elveszítik legfôbb vigasztalásukat, és hogy nem lesz többé mesternôjük, aki itt a siralom völgyében[95] megvigasztalná ôket. Kezüket csak a szégyenérzet tartotta vissza testük marcangolásától; az a körülmény azonban, hogy gyászuk külsôleg nem nyilvánulhatott meg, csak fokozta fájdalmuk égô hevét. A monostori fegyelem hallgatást parancsolt, a fájdalom heve viszont sóhajokat és zokogást préselt ki belôlük. Arcuk megduzzadt a sírástól, és bánatos szívükbôl szünet nélkül újabb és újabb árja szakadt fel a könnyeknek. 46 A szentséges szűz ekkor magába fordulva halkan így kezdte biztatni lelkét: ,,Indulj csak nyugodtan, mert jó útitársaságod lesz. Indulj hát -- folytatta --, mert aki téged teremtett, meg is szentelt; szüntelenül úgy vigyázott rád, mint az anya vigyáz gyermekére, és soha sem szűnt meg gyöngéd szeretettel szeretni. Áldott légy, Uram -- fűzte hozzá --, aki engem megteremtettél.'' Mikor pedig az egyik nôvér megkérdezte tôle, kivel beszél, ezt válaszolta: ,,Az én áldott lelkemmel beszélgetek.'' Bizonyára a mennyei kíséret is erôsen közeledett már hozzá, mert az egyik nôvérhez fordulva ezt kérdezte tôle: ,,Látod-e, ó, leányom, a dicsôség Királyát, akit én látok?'' Ugyanakkor egy másik nôvéren is rajta lôn az Úr keze.[96] Bár erôsen sírt, testi szemei elé mégis boldogító látvány tárult. Mialatt ugyanis mélységes fájdalom tôre járta át szívét, a ház kapuja felé fordította tekintetét, és íme, egy sereg fehér ruhába öltözött szüzet látott belépni rajta; mindegyik aranykoronát viselt a fején. Egy közülük valamennyinél nagyobb fényben tündökölt; koronájából, mely felülrôl áttört tömjéntartóra emlékeztetett, olyan fény áradt, hogy az éjszaka sötétjét a házban nappali fényre változtatta. A tündöklô alak odament az ágyhoz, melyben Fiának jegyese feküdt, szeretettel lehajolt hozzá, és édességes szeretettel magához ölelte. A szüzek ekkor egy csodálatos szépségű köpenyt hoztak elé, és szolgáló készségben versenyre kelve egymással felöltöztették Klára testét, és felékesítették menyegzôs ágyát. Szentséges lelke a Szent Lôrinc ünnepét követô napon[97] távozott, hogy elnyerje égi jutalmát. Testének temploma romba dôlt, lelke pedig szerencsésen az égi hazába szárnyalt. Legyen áldott a siralom völgyébôl való távozása, mely nála egyet jelentett az örök hazába való belépéssel. Hitvány földi táplálék élvezése helyett már a mennyei polgárok asztalánál vigad, és ott fenn az örök hazában semmivé foszló földi ruhák helyett az örök dicsôség stólájába öltözik. Hogyan gyűlt össze a római Kúria és vele nagyszámú népsokaság a szűz temetésére 47 A szűz elköltözésének híre feltartóztathatatlan gyorsasággal terjedt tova, és hihetetlen mértékben megrendítette a város lakosságát. Azonnal odasereglettek a férfiak, az asszonyok, és a helyet akkora embertömeg lepte el, mintha a várost egészen kiürítették volna. Mindenki szentnek, Isten elôtt kedvesnek tartotta és igen sokan a dicsôítô énekek zengedezése közben zokogásra fakadtak. Odasietett a podesta is egy csomó katonával és fegyveres polgárok nagy sokaságával, és azon az este és a rákövetkezô egész éjszaka éberen ôrködött, nehogy a drága kincset, mely ott pihent közöttük, valami károsodás érje.[98] Másnap azután megmozdult az egész pápai udvar: Krisztus helytartója bíborosai kíséretében odavonult a helyszínre, s vele egyidejűleg az egész város San Damiano monostora felé igyekezett. Megkezdôdött az ünnepi szertartás. A testvérek elkezdték a halotti zsolozsmát. A pápa úr azonban hirtelen közbevágott, hogy most nem a halottakról, hanem a szüzekrôl szóló zsolozsmát kell mondani, s ezzel olyan látszatot adott a dolognak, mintha még teste elföldelése elôtt szentté akarná ôt avatni. Az ostiai eminenciás úr megjegyzésére azonban, hogy ilyen dolgokat nem szabad elhamarkodni, mégis a halottakról szóló misét mondták el. Utána az ostiai püspök, a pápa, a bíborosok és fôpapok színe elôtt a ,,hiúságok hiúsága''[99] igébôl kiindulva elragadó beszédben magasztalta a földi hiúságok nemes megvetôjét. 48 Mise után az áldozópap bíborosok azonnal körülvették a szent koporsóját, és illô tisztelettel elvégezték a szűz tetemének kijáró szertartásokat. Utána pedig, mivel sem biztonságosnak, sem illendônek nem tartották, hogy ilyen drága zálog olyan messze essék a várostól, felemelték, és himnuszok és dicsôítô énekek zengedezése közben s trombitaharsogás és örömujjongás mellett a legnagyobb tisztelettel a Szent György-templomba szállították. Ez volt ugyanis az a hely, ahol Szent Ferenc atya testét elôször eltemették. Illett tehát, hogy aki az élô számára az élet útját egyengette, bizonyos elôérzettel a halottnak is helyet készítsen.[100] Ezt követôleg hatalmas népáradat özönlött a szűz sírjához, és váltig dicsérte az Urat, egyre csak azt mondogatván: ,,Valóban szent, valóban dicsôségesen uralkodik az angyalokkal az, aki itt a földön az emberek részérôl ilyen nagy kitüntetésben részesült. Járj közben értünk Krisztusnál, te, a Szegény Úrnôk feje, aki annyi embert térítettél bűnbánatra és vezettél az örök életre.'' Kevés nappal rá Ágnes is meghívót kapott a Bárány menyegzôjére, és követte Klára nénjét az örök boldogság hazájába. Ott Sion két leánya, akik nemcsak születésüknél fogva, hanem a kegyelem és kormányzás dolgában is édestestvérek voltak, örökkön-örökké dicsérik Istent. Így nyerte el Ágnes azt a vigasztalást, melyet Klára kimúlása elôtt kilátásba helyezett neki. Mert amiként nénje útmutatásával emelkedett a világból a keresztre, azonképpen azután sietett a múló fény honából Istenhez térni, mikor Klára már jelekkel és csodákkal tündökölt a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmébôl, aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. ======================================================================== Szűz Szent Klára életírása -- Második könyv Szent Klára csodáiról, melyeket e világból való kimúlása után művelt 49 A szentek csodái között azok az igazi csodajelek, és a csodák bizonyítékai közül azok érdemelnek különös tiszteletet, melyek az életszentségen és a cselekedetek tökéletességén alapulnak. Lám, János egyetlen csodát sem művelt,[101] és mégis azok közül, akik csodákat műveltek, egy sem szentebb nála.[102] Így Szent Klára esetében is szentségének bizonyítására untig elegendô volna tökéletesnél tökéletesebb életének hirdetése, ha egyrészt az emberek közömbössége, másrészt a népek áhítata mást nem kívánna. Ezért amíg Klára élt, érdemekben tündökölt, amióta pedig az örök fény honába távozott, a világ minden részén csodák fényében dicsôül meg. A kétségtelen és esküvel erôsített igazság azt kívánja, hogy minél többet írjunk, viszont az anyag bôsége arra késztet, hogy sok mindent hallgatással mellôzzünk. A megszállottak meggyógyításáról 50 Egy Jacobinus nevű perugiai fiú nem annyira beteg volt, mint inkább gonosz szellemtôl megszállottnak látszott. Kétségbeesésében egyszer tűzbe vetette, máskor földhöz verte magát, majd egészen fogai kitöréséig köveket harapdált. Azt is megtette, hogy borzalmasan összeverte fejét, és vérrel szennyezte be magát. Száját eltorzította, nyelvét kilógatta és olyan könnyen összegöngyölítette testét, hogy lábát gyakran a nyakába rakta. Napjában kétszer is elôvette a megszállás. Két ember sem tudta ôt megakadályozni abban, hogy tulajdon ruháit el ne égesse. Természetesen próbálkoztak gyakorlott orvosokkal is, de olyat egyet sem találtak, aki segíteni tudott volna a bajon. Atyja, Guidolotus, miután semmi emberi segítséget nem talált a szörnyű baj ellen, Szent Klára érdemeibe vetette reményét. ,,Ó, szentséges szűz -- így imádkozott hozzá --, ó, világszerte méltán tisztelt Klára, a te oltalmadba ajánlom szerencsétlen gyermekemet, tôled kérem teljes odaadással gyógyulását.'' Ettôl a hittôl indítva odalépett a szent sírjához, s magával vitt gyermekét rátette; és íme, mialatt közbenjárását kérte, meghallgatást nyert. A gyermek tudniillik pillanatok alatt megszabadult betegségétôl, s azontúl soha hasonló baj nem gyötörte. Más csoda 51 Egy Alexandrina nevű nôt, aki a perugiai egyházmegyében fekvô Frattában[103] született, egy módfölött gonosz szellem gyötört. Ez az ártó szellem annyira hatalmába kerítette, hogy egy magas szikla tetején, mely egy folyó partján meredezett, madár módjára ide-oda ugrált; máskor meg egy fa vékony ágán, mely a Tiberis folyó fölé nyúlt ki, egész a víz széléig leereszkedett, és ott merô játékból himbálta magát. Mikor bűnei következtében baloldalára egészen megbénult, karja pedig összezsugorodott, megpróbált mindenféle orvosságot, de semmire sem ment velük. Ekkor töredelmes szívvel odajárult dicsôséges Klára szűz sírjához, s mialatt közbenjárását kérte, megtalálta hármas bajának egyetlen orvosságát. Mert lám, összezsugorodott keze kiegyenesedett, oldalfájása megszűnt, és a megszállottságtól is megszabadult. Ugyanabból a helységbôl még egy másik asszony is megszabadult megszállottságától és a vele kapcsolatos sokféle gyötrôdéstôl. Gyógyulása ugyanabban az idôben és ugyancsak a szent sírjánál ment végbe. Egy elmebajos meggyógyulása 52 Egy francia ifjú, aki a pápai udvarban idôzött,[104] megháborodott elméjében, s ennek következtében nemcsak beszélôképességét veszítette el, hanem egész lényén valami természetellenes nyugtalanság hatalmasodott el. Így semmi áron nem tűrte, hogy valaki megfogja, és ha valaki mégis megpróbálta ôt megfogni, kétségbeesett kapálózást vitt végbe kezei között. Honfitársai egyszer kötelekkel egy hordágyra kötözték és akarata ellenére Szent Klára templomába vitték; ott a sírja elé helyezték, és íme, hitük jutalmául abban a pillanatban meggyógyult. Egy epilepsziás meggyógyításáról Spellói Bálint olyan súlyos epilepsziában szenvedett, hogy naponkint, ahol éppen rájött a baj, hatszor is összeesett. Mivel ezenfelül egyik lábszára össze volt zsugorodva, járni sem igen tudott. Ezért szamárhátra ültették, és úgy vitték Szent Klára sírjához. Itt két napon és három éjszakán át feküdt. Végül a harmadik napon lábszára, bár senki sem érintette, egy nagyot reccsent, mintha eltört volna, és abban a szempillantásban mindkét bajától megszabadult. Egy vak meggyógyításáról Egy spoletói asszonynak Jacobellus nevű fia, mivel tizenkét éves korában megvakult, állandó vezetésre szorult. Kísérô nélkül egyáltalán nem tudott járni, illetve csak a maga kárára. Így történt, hogy midôn egy alkalommal kísérôje rövid idôre magára hagyta, lezuhant, s esés közben karját törte és fején is súlyosan megsérült. Egy éjszaka, melyet a narni hídnál aludt át, álmában egy úrnô jelent meg neki, és így szólt hozzá: ,,Jacobellus, miért nem jössz hozzám Assisibe? Ott biztosan meggyógyulsz.'' Jacobellus reggelre kelve izgalomtól remegve mondta el látomását két vak társának. Azok pedig így feleltek neki: ,,Csak a minap hallottuk, hogy Assisi városában meghalt egy úrnô, és hogy az Úr keze gyógyulásokkal és tömérdek csodával tünteti ki sírját.'' Ennek hallatára az ifjú azonnal útnak eredt. Útközben Spoleto közelében éjszakázott, és álmában ugyanaz a látomás tűnt eléje. Most még gyorsabban indult útnak, sôt a világosság utáni sóvárgásában valósággal futni kezdett. 53 Mire azonban Assisibe érkezett, a szűz sírjánál a világ minden tája felôl összeverôdött embereknek akkora sokaságát találta, hogy semmi módon nem tudott hozzáférni. Bár fájlalta, hogy nem tudott bejutni, a bejárattal szemben mégis egy követ tett a feje alá, és szívében rendületlen hittel hamarosan álomba merült. És íme, harmadszor is hallotta a hangot: ,,Meglásd, Jakab, hogy az Úr jótéteményben fog részesíteni, ha be tudsz jutni.'' Mikor tehát felébredt, könnyekkel szemében hangos szóval és kérését újra meg újra megismételve unszolta az embereket, hogy az Isten szerelméért engedjenek neki utat. És midôn az út megnyílott elôtte, lehúzta saruját, lehányta ruháit, nyakába kötelet vetett, és így megalázkodva járult a sírhoz, ahol nyomban mély álomba is merült. ,,Kelj fel -- mondta neki boldogságos Klára --, kelj fel, mert íme megszabadultál.'' Rögtön talpra ugrott. Vaksága csakugyan megszűnt, és szemérôl eltűnt minden homály. Klára érdemeiért világosan látta a fény ragyogását. Dicsérettel magasztalta Istent, és ilyen csodálatosan nagy jótétemény fejében az Úr magasztalására hívta fel az egész világot. Egy összezúzott kéz meggyógyításáról 54 A perugiai Martini Jó János egyszer polgártársaival együtt a folignóiak ellen vonult.[105] Mikor mindkét oldalról kezdetét vette a harc, egy feléje dobott súlyos kô éles fájdalommal összezúzta karját. Utána rengeteg pénzt költött orvosokra, mert mindenáron egészséges akart lenni. De semmiféle orvosi ügyeskedéssel nem tudta annyira vinni, hogy karjának épségét és használhatóságát vissza tudta volna szerezni. Módfölött bántotta, hogy jobbjának semmi hasznát nem tudja venni, és mintha nem is az ô tagja volna, merô holtsúlyként kénytelen magával cipelni. Ezért számtalanszor azt kívánta, bárcsak egészen levágták volna. Mikor azonban hallott róla, hogy az Úr Klára szolgálója kedvéért milyen nagy dolgokat volt kegyes művelni, azonnal fogadalmat tett, haladéktalanul odasietett a szent sírjához, ott felajánlotta jobbjának viaszból megformált képét, és azt Szent Klára sírjára helyezte. És íme, azon nyomban, még mielôtt a templomot elhagyta volna, tökéletesen meggyógyult. A bénák meggyógyításáról 55 Bizonyos Petriolus (Petruccio) nevű ifjút Bettona városából három éven át igen kínos betegség gyötört. Szervezete a hosszas sínylôdéssel járó sorvadás következtében egészen kiaszott. Betegségének legsúlyosabb következménye azonban csípôjének megbénulása volt. Emiatt csak meggörnyedve és mindig lefelé hajolva, és még így is csak botra támaszkodva tudott nagy üggyel-bajjal járni. Atyja számos orvoshoz fordult tanácsért, különösen olyanokhoz, akik a csonttörések kezelésében nagyobb gyakorlattal rendelkeztek. Kész volt egész vagyonát rááldozni, csakhogy visszaszerezze fiának egészségét. Végül, mikor minden oldalról azt a felvilágosítást kapta, hogy fia betegségén semmiféle mesterkedéssel nem lehet segíteni, az új szenthez fordult közbenjárásért, akinek csodáiról már hallott valamit. Odavitte tehát gyermekét, ahol a szűz drága hamvai nyugodtak. És íme, a gyermek a sír elôtt való rövid fekvés után elnyerte a tökéletes gyógyulás kegyelmét. Teljesen kiegyenesedve és gyógyultan állt fel, s ide-oda járkálva és ugrándozva dicsérte az Urat,[106] az odasietô tömeget pedig Szent Klára magasztalására buzdította. 56 Egy tízéves gyermek az assisi egyházmegyében fekvô San Quirico nevű majorságból anyja méhétôl fogva béna volt.[107] Lábszárai feltűnôen satnyák voltak, és járás közben lábait keresztbe rakta. Emiatt csak összevissza kaszálva tudott járni; ha pedig elesett, kínkeservesen tudott megint talpra állni. Anyja több ízben Szent Ferenc oltalmába ajánlotta ôt, de semmi javulás nem mutatkozott nála. Mikor tehát hallott róla, hogy boldogságos Klára új csodák fényében tündöklik, azonnal sírjához vitte gyermekét. És lám, néhány napi ott- idôzés után a fiú lábszárai egyet reccsentek, és tagjai visszanyerték természetes helyzetüket. Amit tehát Szent Ferenc sok kérésre sem adott meg, azt Isten kegyelmébôl megadta tanítványa, Klára. 57 Egy Francói Jakab nevű gubbiói polgárnak volt egy ötéves fiacskája, aki lábai gyöngesége miatt sohasem járt, sôt egyáltalán nem is tudott járni. Jakab háza szégyenének és családja gyalázatának érezte a fiút, és sokat búsult miatta. A gyermek nem tudott mást, mint a padlón feküdni és a homokban henteregni; ha néha botra támaszkodva mégis próbált lábra állni, sohasem sikerült neki. Mert a természet beléje oltotta ugyan a járás vágyát, de a képességet megtagadta tôle. Ezért szülei Szent Klára pártfogásába ajánlották ôt, sôt, saját szavaikkal élve, egyenesen azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy fiuk abban az esetben, ha a szent közbenjárására meggyógyul, egészen az ô gyermeke legyen. És alig hangzott el a fogadalom, Krisztus szüze abban a pillanatban meggyógyította a gyermeket, és a neki szentelt fiúnak visszaadta az egyenes járás képességét. A szülôk azonnal a szűz sírjához vitték fiukat, és miközben vidáman ugrándozott és örült az Úrban, felajánlották ôt neki. 58 Egy Plenaria nevű bevagnai asszony már régóta csipôbénulásban szenvedett, és emiatt csak botra támaszkodva tudott járni. De a bot segítségével sem tudta kiegyenesíteni görnyedt testét, és csak bizonytalan lépésekkel vonszolta magát. Egyszer egy pénteki napon odavitette magát Szent Klára sírjához. És lám, mialatt buzgón imádkozott, hirtelen elnyerte azt, amiért olyan kitartóan könyörgött. A rákövetkezô szombaton ugyanis, miután teljesen visszanyerte egészségét, már saját lábán tért vissza otthonába, holott elôbb mások hozták. Torokdaganatok meggyógyításáról Egy perugiai lány már hosszabb idô óta igen fájdalmas torokdaganatban szenvedett, melyet közönségesen scrofulusnak[108] neveznek. Nem kevesebb, mint húsz daganatot számláltak torkában, úgyhogy nyaka emiatt vastagabbnak látszott a fejénél. Anyja gyakran elvezette ôt Klára szűz sírjához, és ott bensôséges áhítattal kérte a szent segítségét. Mikor azután az egyik alkalommal egész éjszakán át a sír elôtt feküdt a lány, egyszer csak izzadtság verte ki, s a daganatai kezdtek megpuhulni és fokozatosan felszívódni. Idôvel Szent Klára érdemeiért olyan tökéletesen elmúltak, hogy még nyomuk sem maradt. 59 Még Klára szűz életében hasonló torokbajban szenvedett egy Andrea nevű nôvér. Valóban különös dolog, hogy annyi tüzes lélek[109] közt egy ennyire hideg lélek is megbújt, és hogy az okos szüzek sorában egy ennyire balga[110] űzte oktalan játékait. A kérdéses nôvér ugyanis egy éjszaka egészen megfulladásig összeszorította torkát, hogy a daganatot száján keresztül kiszorítsa. Ily módon akarta a rá mért isteni végzést megkerülni. Klára azonban isteni felvilágosításból azonnal átlátta a helyzetet. ,,Siess csak -- mondotta az egyik nôvérnek --, siess rögtön a földszintre és a ferrarai Andrea nôvérnek adj egy lágy tojást szürcsölésre; utána pedig vele együtt jöjj fel hozzám.'' A nôvér habozás nélkül lesietett, és Andrea nôvért már beszédre képtelen állapotban és a megfulladáshoz közel találta. Amennyire tudott, mindjárt segített rajta, s azután odavezette ôt közös anyjukhoz. Isten szolgálója ilyen szavakkal támadt rá: ,,Te szerencsétlen, rögtön valld meg az Úrnak bűnös gondolataidat, melyeket én is jól ismerek. Íme, amibôl ki akartad magadat gyógyítani, abból kigyógyít majd Jézus Krisztus. De jobbítsd meg életedet, mert következô betegségedbôl, amibe esel, már nem fogsz meggyógyulni.'' E szavakra a lelkiismeretfurdalás szelleme szállta meg Andrea nôvért, és szemmel láthatólag megjavította életét. De kevéssel azután, hogy scrofulusából kigyógyult, egy más betegségben elhunyt. A farkasveszedelemtôl megszabadultakról 60 A vérengzô farkasok vad kegyetlensége rémülettel töltötte el a vidéket, mert nemcsak hogy megtámadták az embereket, hanem akárhányszor emberhússal csillapították éhségüket. Egy Bona nevű asszonynak -- az assisi egyházmegyében fekvô Monte Galganóból -- két fia volt. És íme, jóformán még be sem fejezte egyik fiának elsiratását, akit a farkasok ragadtak el, máris a másik ellen acsarkodtak hasonló vérszomjjal. Mialatt ugyanis az anya bent a házban tett-vett és valami házi munkával pepecselt, egy farkas kint futkározó fiának tarkójába mélyesztette fogát és utána, amilyen gyorsan csak tehette, zsákmányával az erdô felé iramodott. A szôlôhegyen dolgozó emberek azonban meghallották a gyermek jajveszékelését, és rögtön bekiáltottak az anyának: ,,Nézz csak utána - - mondották --, megvan-e még a fiad? Mert az imént egészen különös jajveszékelést hallottunk.'' Az anya, mikor meghallotta, hogy fiát elragadta a farkas, hangos zokogásba tört ki, és jajgatásával betöltötte a levegôeget. Mindegyre csak Szent Klárát szólítgatta: ,,Szent és dicsôséges Klára -- ismételgette --, add vissza szerencsétlen gyermekemet! Add, ó add vissza nekem, szerencsétlen anyának édes szülöttemet! Mert ha nem teszed meg ezt, vízbe ölöm magamat.'' Erre a szomszédok üldözôbe vették a farkast, és az erdôben hamarosan rátaláltak a gyermekre, akit a fenevad idôközben letett; mellette egy kutyát találtak, mely sebeit nyalogatta. A kegyetlen bestia elôször tarkójába harapott, késôbb, hogy könnyebben vigye zsákmányát, veséi táján fogta fogai közé, és mindkét helyen súlyos harapások nyomait hagyta. Az asszony, mihelyt teljesítette fogadalmát, szomszédai kíséretében mennyei pártfogójához sietett, és ott, miközben a látni vágyóknak fia különbözô sebhelyeit mutogatta, bôséges hálát adott Istennek és az ô szentjének. 61 Egyszer egy cannarai leány fényes nappal kint üldögélt a határban; ölében egy asszony pihentette fejét. De íme, egy emberpusztító farkas biztos zsákmány reményében lopakodott feléje. A leány látta ugyan, de mivel kutyának nézte, nem ijedt meg tôle. Mire pedig jobban szemügyre vette szôrzetét, a vérengzô fenevad máris rávetette magát, és fejét tágra nyitott szájába kapva, zsákmányával az erdôbe rohant. A megrémült asszony azonnal talpra ugrott, és Szent Klárára gondolva kiáltozni kezdett: ,,Segíts, Szent Klára, segíts! Íme, ezennel neked ajánlom ezt a lánykát.'' A lány pedig, ó csodák csodája, bár a farkas fogai között vergôdött, mégis bátran a fenevad ellen támadt, és így kiáltott rá: ,,Ó, te rabló, te akarsz engem tovább hurcolni, akit oly hatalmas szűz oltalmába ajánlottak?'' Erre a támadásra a farkas egészen megzavarodott, és abban a pillanatban szép finoman a földre tette a gyermeket, maga pedig tetten ért tolvaj módjára tüstént elinalt. Szűz Szent Klára szentté avatásáról 62 Mikor Szent Péter székében IV. Sándor, a kegyes fejedelem és úr, minden szentség kedvelôje, a szerzetesek hatalmas védelmezôje és a szerzetesrendek tartóoszlopa ült, mindeme csodák az emberek tudomására jutottak, és a szűz szent életének híre napról-napra messzebbre szárnyalt. A nagyhatalmú szűz szentté avatását most már az egész világ várva várta. Végre a nevezett pápa a csodák ily nagy tömegétôl mintegy rendkívüli eljárásra indíttatva, bíborosaival tárgyalni kezdte a szentté avatás ügyét. A csodák kivizsgálására egy elôkelô és hozzáértô személyekbôl álló bizottságot küldött ki, s ugyanerre bízták élete kiemelkedô eseményeinek megvitatását is. A bizottság úgy találta, hogy Klára életében minden erény gyakorlásában jeleskedett, holta után pedig valódi és esküvel bizonyított csodákkal tündökölt. Mikor ezután elérkezett a kitűzött nap,[111] s a bíborosok testülete, az érsekek és a püspökök gyülekezete, a világi és szerzetespapság tömege s a bölcsek és a hatalmasok megszámlálhatatlan sokasága egybesereglett, a pápa elôterjesztette a fontos és üdvösséges ügyet, és véleménynyilvánításra szólította fel a prelátusokat. Ezek valamennyien a legnagyobb készséggel járultak hozzá és kijelentették, hogy Klárát, akit már Isten ott fent a mennyben megdicsôített, itt a földön is meg kell dicsôíteni. Ilyen elôzmények után virradt fel az Úrhoz költözésének második évfordulója. Ekkor boldog Sándor pápa, akinek az Úr külön fenntartotta ezt a kegyelmet, az ünnepi beszéd elhangzása után az összes fôpapok és az egész papság jelenlétében Klárát a legünnepélyesebb formák közt és alázatos tisztelettel a szentek sorába iktatta, és elrendelte, hogy ünnepét az egész Egyházban mindenütt megüljék. Elsônek mindjárt ô maga ünnepelte az elképzelhetô legnagyobb fénnyel és egész udvara jelenlétében. Történt pedig mindez az anagni székesegyházban, az Úr megtestesülésének 1255. esztendejében, Sándor pápaságának elsô évében; a mi Urunk Jézus Krisztus dicsôségére, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. Vége ======================================================================== Szent Klára szentté avatási pere IV. Ince pápa Klára lelkes tisztelôi közé tartozott, és minden alkalmat megragadott iránta érzett nagyrabecsülésének kimutatására. Klára temetési miséjén az ostiai bíboros figyelmeztette ôt, hogy ne mint szentet ünnepeljék, hiszen az csak a vizsgálat után lehetséges. Klára halála után két hónappal, 1253. október 18-án bízta meg Accorombani Bertalan spoletói püspököt a szentté avatást elôkészítô kihallgatások lefolytatásával. Ô elsô feladatának a vizsgálóbizottság összeállítását tekintette. A jegyzôi tiszt ellátásával Martino urat bízta meg, vizsgálóbírókul pedig fôdiakónusát, Leonardo urat, Jakab trevi esperest, továbbá Leó, Angelus és Márk ferences testvéreket -- az utóbbit mint a monostor káplánját -- vette maga mellé. A hivatalos eljárás november 24-én indult meg. A monostor keresztfolyosóján elhelyezett bíróság elôtt sorra megjelentek a megidézett nôvérek, szám szerint tizenöten, és eskü alatt feleltek a feltett kérdésekre, melyek a szent életkörülményeire és addig művelt csodáira vonatkoztak. 28-án a beteg Balvina nôvér kihallgatására került sor. Ugyanezen a napon vallottak a többi nôvérek, közöttük Benedetta apátnô is, tettek kézzelfogható bizonyságot alapítónôjük életszentségérôl, és az angyalokéra emlékeztetô ártatlanságáról. Klára elsô követôinek sorrendje egyébként: Ágnes, Pacifica, Benvenuta, Balvina, Cecília és Filippa nôvér. Ugyancsak 28-án a San Paulo templomban is ülést tartott a bizottság négy olyan tanú kihallgatásának a céljából, akik gyermekkorától ismerték a szentet. Végül 29-én az assisi püspök jelenlétében Giovanni de Ventura vallomását vették ki egy francia ifjú csodás meggyógyulásáról. Ezzel zárul is a jegyzôkönyv ránk maradt csonka példánya. A valóságban azonban még több mint fél évig tartott az anyaggyűjtés. Ezt onnét tudjuk, hogy a szentté avatási bulla, mely pedig kétségkívül a jegyzôkönyv alapján készült, olyan csodát is említ -- egy perugiai polgár összezúzott karjának meggyógyítását --, mely nem történhetett 1254. június 15- e elôtt. A szentté avatási Per egyedülálló dokumentum Szent Klára közvetlen környezetének visszaemlékezésérôl. A szentté avatásról szóló pápai Bullával együtt Celanói Tamás életrajzát az egyik legjobban dokumentált középkori hagiográfiai művé avatja, és így a három irat egységes tanúságot alkot. A történelmi utalásokat nem ismételtük meg: lásd a Celanói-életrajz jegyzeteit. A Bulla latin és a Per umbriai nyelven fennmaradt szövegét lásd AFH XIII és Fonti 2303-2383. old. A fordítás fr. Jáki Ákos nyersfordítása alapján fr. Hidász Ferenc munkája. A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, ámen. Én, Bertalan, Spoleto püspöke, megkaptam a Szentatya, IV. Ince Pápa úr levelét, mely így szól[1]: 1 ,,Ince püspök, Isten szolgáinak szolgája, tisztelendô testvérének, Bertalannak, Spoleto püspökének, üdvözletét és apostoli áldását küldi. 2 Dicsôséges az Isten[2] az ô szentjeiben, aki egyedül művel nagy csodákat; híveit, akiket az égi dicsôség jutalmára és a mennyei boldogság elnyerésére rendelt, ezen élet lefolyása és elmúlása után bámulatra méltó jelekkel és csodákkal tünteti ki; hogy jelek, csodák, ily nagy és ekkora csodatételek bizonysága által, melyek csak a háromságban egy és az egységben hármas Isten hatalmából lehetségesek, kitűnjék mintegy látható módon a Magasságbeli ereje. Nagyobb tisztelettel imádják a földön az ô hatalmas és csodálatos nevét, kinek hatalma örökké megmarad, és fönsége csodaképpen mennydörög a magasságban. 3 És amint ezen kívánatos jutalmaktól rabul ejtett boldog emlékű Klára, az assisibéli San Damianóban élô szegény szerzetesnôk apátnôje, ügyelt ama prófétai szóra: ,,Halljad, leányom, és figyelj és hajtsd ide füledet; felejtsd el népedet és atyádnak házát, mert megkívánta a Király a te szépségedet''; s az esendô és mulandó dolgoknak hátat fordított. Nekifeszülvén annak, ami elôtte van, teljesen megfeledkezett arról, amit maga mögött hagyott, és készséggel hajolt meg a szent jövendölés szavai elôtt. Egy csöppet sem késlekedett; habozás nélkül követte azt, aminek hallgatása gyönyörűséggel töltötte el ôt. Majd azután lemondva önmagáról, övéirôl és minden vagyonáról, a már királyi hajadon a szegény Krisztusba, a királyok Királyába mint Jegyesébe belészeretett. Alázatos lélekkel, szívvel és testtel egészen neki adta magát. Különösen ezt a két adományát -- szegénységét és szűzi tisztaságát -- mintegy eljegyzési ajándékul ajánlotta fel neki. S így a szemérmes szüzet a szűzi Jegyes vágyva vágyott öleléssel magához vonta. S a sértetlen szüzesség nászházából mindeneknek csodálatára bôven termô, tiszta sarj támadt, mely az ô szent példájának illatától és szent életének szeretetétôl mennyei ültetvényként majdnem az egész világ tartományaiba eljutva, az Istennek bôséges gyümölcsöt hoz. 4 Ez az ,,eljegyzett menyasszony'', amíg itt élt, mintegy a világnak meghalva élt. Erénye, valamint üdvös cselekedetekre hajló akarata, szándéka és törekvése annyira megnyerte a Magasságbeli tetszését, hogy boldog halála után, sôt még mielôtt megvált volna a földi élettôl, a mindenható Isten jótetteket vitt végbe kegyesen azokon, akik dicsô Szent Klárához segítségért folyamodtak; sokakkal sokféle csoda történt az ô közbenjárására. Hiszen Isten -- minden jónak Adományozója -- kegyessége a kérôk jutalmát és kívánságait messze felülmúlja, hogy nevét felmagasztalja, mely örökké dicsôséges. 5 Mivel ez kiváló és kitűnô alkalom, hogy a küzdô Egyházban ôt -- aki az isteni kegyességet ilyen kegyelmi adományokkal, illô csodákkal a hívôknek mint tiszteletre méltót kinyilatkoztatta, -- tiszteljék, apostoli levelünkkel megbízunk téged, Testvér, hogy életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl[3] valamint fent említett csodáiról s azoknak minden körülményérôl derítsd ki szorgalmasan és gondosan az igazságot azon kérdôív alapján, melyet a Bullához csatoltan megküldünk számodra. És amit ezen fent említett dolgokról találsz, azt gondosan, közjegyzôvel hitelesítve, pecséteddel ellátva igyekezz Nekünk eljuttatni; mert akinek lelkérôl hisszük, hogy már a halhatatlanság ruhájában örvendezik a mennyben, azt az igazak jámbor serege méltó dicséretekkel kísérje. 6 Kelt Lateránban, október havának 18. napján, pápaságunk 11. évében.'' 7 Én, a fent említett Bertalan, személyesen elmenvén San Damiano monostorába, megkaptam Klára úrnô, az assisibéli San Damiano monostor apátnôje életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl és csodáiról szóló tanúságtételeket. A tanúságtevôk nevei és szavai az alábbiakban olvashatók. November havának 24. napján San Damiano kerengôjében az elsô tanú az assisibéli Pacifica de Guelfuccio úrnô; a második a perugiai Benvenuta úrnô; a harmadik Leonardo de Gislerio úr Filippa nevű leánya; a negyedik Martino de Corozano úr Amata nevű leánya;[4] az ötödik Christiano de Parisse úr Christiana nevű leánya; a hatodik Bernardo da Suppo Christiana nevű leánya; a hetedik Oportulo de Alessandro Benvenuta nevű leánya; a nyolcadik Capitaneo da Coldimezzo úr Franciska nevű leánya; a kilencedik az assisibéli Favarone úr Beatrix nevű leánya, vagyis Szent Klára húga; a tizedik a spellói Cecília úrnô; a tizenegyedik a corozanói Martino úr Balvina nevű leánya; a tizenkettedik Oportulo úr Ágnes nevű leánya; és tizenharmadik a római Lúcia. Mindnyájan az említett San Damiano monostor szerzetesnôi; megesküdtek, hogy az igazságot mondják a fent említett Szent Klára életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl és csodáiról. Ezen tanúk jelenlétében, azaz: Leonardo úr, Spoleto fôdiakónusa, Jakab úr, Trévi esperese, Leó, Angelus és Márk kisebb testvérek, Martino úr, jegyzô és tiszteletreméltó Bertalan atya, spoletói püspök úr jelenlétében. I. TANÚ Szent Klára élete az atyai házban 1 AZ ASSISIBÉLI PACIFICA DE GUELFUCCIO nôvér[5], San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy ô ismerte Szent Klárát, mikor még a világban élt atyjának házában; és hogy mindazok elôtt, akik ôt ismerték, nagy tiszteletben állt nagyon jó élete miatt; buzgó volt és jámbor cselekedetekkel foglalkozott. Megtérésérôl 2 És azt mondta, hogy Szent Klára Szent Ferenc intésére lépett a Rendbe, mely most San Damianóban van, és hogy ô oda szűzként lépett be, és szűz maradt mindenkor. -- A kérdésre, honnan tudott az említett dolgokról, azt felelte, hogy ôk, mikor még a világban éltek, szomszédok és rokonok voltak, úgyhogy az ô háza és Klára szűzék háza között nem volt semmi más, csak a tér,[6] és hogy a tanú gyakran beszélt vele. 3 És mondta, hogy Klára úrnô nagyon szerette a szegényeket, s hogy példás élete miatt minden városlakó nagy tisztelettel övezte. -- A kérdésre, mikor történt az, hogy Klára szűz elhagyta a világot, azt mondta, hogy kb. 42 éve.[7] -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt felelte, hogy ô vele együtt lépett be a Szerzetbe, s a nappal és éjszaka legnagyobb részében ôt szolgálta. 4 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô nemesi származású volt, becsületes apától és anyától, s apja lovag volt, és Favarone úrnak hívták, akit a tanú nem látott életében, de az anyját igen, és ôt Hortulana úrnônek hívták; ez a Hortulana úrnô elment a tengeren túlra, hogy buzgón imádkozzék.[8] És ez a tanú hozzá hasonlóan imádság végett elment vele a tengeren túlra, és hogy együtt mentek San Angelo[9] szentélyébe, Rómába. És mondta, hogy ô szívesen látogatta a szegényeket. -- A kérdésre, honnan tudta az említett dolgokat, azt felelte, hogy ô szomszédja volt és vele élt, amint az elôbb mondotta. 5 Azt is mondta, hogy Hortulana úrnô késôbb belépett ugyanebbe a Szerzetbe, melybe az ô szent leánykája, Klára,[10] és ott élt a többi nôvérrel nagy alázatban; s jámbor és szent cselekedetekkel ékesítve múlt ki ebbôl a világból. 6 Az a tanú azt is mondta, hogy három évvel azután, hogy az említett Klára úrnô már a Szerzetben élt, Szent Ferenc könyörgésére és sürgetô kérésére -- aki ôt majdnem kényszerítette -- elfogadta a nôvérek irányítását és kormányzását.[11] -- A megkérdezett onnan tudta ezt, hogy ott jelen volt. Szerzetesi élete a monostorban 7 Az a tanú azt is mondta, hogy az a boldogságos Anya oly sokat virrasztott éjszaka imádságban, annyi önmegtagadást vállalt, hogy ezt a nôvérek fájlalták, és emiatt panaszkodtak; s azt mondta, hogy emiatt Klára néhányszor sírt. -- A kérdésre, honnan tudja ezeket, azt válaszolta, mert látta, mikor Klára úrnô a földön feküdt, és feje alatt egy folyami kô volt; s hallotta ôt, mikor imádságát végezte. 8 És mondta, hogy az étkezése annyira szűkre szabott volt, hogy a nôvérek csodálkoztak, hogyan élhet még az ô teste. Mondta azt is, hogy a fent említett boldogságos Klára a hét három napján semmit nem evett, azaz hétfôn, szerdán és pénteken; és mondta, hogy a többi napon annyira böjtölt, hogy nagy betegségbe esett, ami miatt Szent Ferenc Assisi püspökével együtt megparancsolta neki, hogy azon a három napon naponta egyen legalább egy fél cipót,[12] mely kb. másfél uncia lehetett. 9 Azt is mondta, hogy a boldogságos Anya buzgó volt az imában, hosszasan és alázatosan a földre borulva maradt. S mikor visszatért az imádságból, intette és erôsítette a nôvéreket, mindig Istenrôl beszélt, és mindig az ô neve volt ajkán; sohasem akart hiúságokról beszélni, sem azokat hallgatni. S mikor visszatért az imádságból, a nôvérek örvendeztek, mert ô olyan volt, mintha az égbôl jött volna. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt felelte, hogy vele lakott. 10 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô, mikor parancsolt a nôvéreknek, hogy tegyenek meg valamit, nagy félelemmel és alázattal parancsolt, és legtöbbször inkább ô akarta megtenni, minthogy parancsoljon másoknak. 11 Azt is mondta, hogy miután annyira beteg lett, hogy nem tudott felülni az ágyban, felsegíttette magát és körülbástyáztatta néhány ruhával, azért, hogy az általa font anyagból korporálékat csináltasson és küldjön belôle az Assisi hegyén és völgyében épült templomok számára. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta ôt fonás közben, és hogy maga csinálta a szövetet, s miután a nôvérek megvarrták, szétküldték a testvérekkel a fent említett templomokba; illetve átadták azoknak a papoknak, akik odajöttek.[13] 12 Azt is mondta, hogy a boldogságos Anya nôvérei iránt alázatos, jóságos és szeretetreméltó volt, és együttérzô a betegekkel; s amíg ô egészséges volt, szolgálta ôket, megmosta a lábukat és vizet öntött a kezükre; néhányszor megmosta a betegek székeit. -- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ô ezt többször is látta. 13 Azt is mondta, hogy különleges módon szerette a szegénységet, azonban sohasem lehetett ôt rávenni arra, hogy valamit is ki akarjon sajátítani, vagy elfogadjon birtokot akár önmaga, akár a monostor számára. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy ô látta és hallotta, amint boldog emlékű Gergely pápa úr sok dolgot akart neki adni, és javadalmakat vásárolni a monostor számára, de Klára soha nem akart beleegyezni.[14] 14 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô úgy igyekezett megtartani Rendjének obszervanciáját és nôvéreit gondosan kormányozni, ahogy bárki az emberek közül igyekszik megôrizni mulandó kincseit. És ezeket a dolgokat onnan tudta, mert mindig vele volt kb. 40 éven át és még tovább is, kivéve egy esztendôt, melyet a boldogságos Anya engedélyével a spellói Vallis Gloria monostorában töltött, hogy meghonosítsa az obszervanciát[15] azon hely nôvérei között. Az olajcsodáról 15 Azt is mondta az a tanú, hogy a fent említett boldogságos Klára élete tele volt csodákkal. Mivel egyszer a monostorban úgy elfogyott az olaj, hogy egy csepp sem volt belôle, a boldogságos Anya hívott egy kisebb testvért, aki számukra az alamizsnát gyűjtötte,[16] név szerint Bentevengha testvért, és azt mondta neki, hogy menjen olajat kéregetni, és ô azt válaszolta, hogy készítsék elô az olajoskorsót. Akkor Klára úrnô vette a korsót, saját kezűleg kimosta, és a ház kijáratánál lévô kis párkányra állította, hogy a fent említett testvér elvehesse. Ott is állt a korsó egy szűk óráig, és Bentevengha testvér elmenvén érte, azt olajjal színültig megtelve találta. S bár szorgosan kutatta, de nem derült ki, hogy a korsót ki töltötte meg. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy mivel abban a házban tartózkodott, látta, hogy az úrnô kivitte az üres korsót és tele hozta vissza. És azt mondta, hogy nem tudja, ki töltötte azt tele, sem pedig, hogy miként töltetett meg. És Bentevengha testvér ugyanezt mondta. -- A kérdésre, mikor történt ez, azt válaszolta, hogy kb. a második esztendôben, miután San Damiano monostorába jöttek lakni. -- A kérdésre, melyik hónap volt ez és melyik nap, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá. -- A kérdésre, hogy nyár volt-e, vagy tél, azt mondta, hogy nyár volt.[17] -- A kérdésre, ki volt akkor jelen a nôvérek közül, azt mondta, hogy Ágnes nôvér, Szent Klára húga, aki kevéssel ezelôtt távozott az élôk sorából;[18] Balvina nôvér, aki Vallis Gloria monostorának volt az apátnôje, s aki szintén elhunyt; és perugiai Benvenuta nôvér, aki még életben van. -- És megesküdött a fentebb mondott dolgokra, és ez a tanú azt is mondta, hogy nem tudná elsorolni nyelvével a csodákat és erényeket, melyeket az Úr boldogságos Klára által művelt. Miként szabadított meg Szent Klára öt beteg nôvért a kereszt jelével 16 Ez a tanú azt is mondta, hogy egyszer a monostorban öt nôvér betegeskedett. Szent Klára kezével a kereszt jelét rajzolta rájuk, és mindannyian azonnal meggyógyultak. És gyakran, mikor a nôvérek közül némelyiknek valamije fájt, akár a feje, akár más testrésze, a boldogságos Anya megszabadította ôket a kereszt jelével. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ô ott jelen volt. -- A kérdésre, ki volt az az öt nôvér, azt válaszolta, hogy ô, a tanú volt az egyik közülük, és néhányan már meghaltak, néhányan még élnek, de hogy kik voltak, arra már nem emlékszik. -- A kérdésre, hogy elôtte a tanú meddig volt beteg, azt válaszolta, hogy sokáig. -- A kérdésre, hogy milyen betegsége volt, azt válaszolta, hogy olyan betegsége, mely sikoltozásra késztette, nagy lázzal járt és remegéssel. -- A kérdésre, hogy a többiek közül, akik megszabadultak,[19] elôtte mennyi ideig voltak betegek, azt válaszolta, hogy nem emlékszik a többiekre, mint ahogy önmagára sem. -- A kérdésre, mikor történt, hogy a fent említett nôvérek meggyógyultak, azt felelte, azelôtt, hogy az úrnô (Klára) felépült. 17 A kérdésre, mikor kezdôdött Szent Kláránál az a hosszú betegség, azt válaszolta, hogy úgy gondolja, 29 éve.[20] 18 És azt is mondta, hogy annak a tanúnak és a többi nôvérnek a gyógyszere gyógyulásukkor az volt, hogy az ô szent Anyjuk föléjük rajzolta a kereszt jelét. -- A kérdésre, milyen szavakat mondott Klára úrnô, mikor a kereszt jelét rajzolta, azt válaszolta, hogy azt nem értették, mivel nagyon halkan mondta. 19 A kérdésre, hogy mely hónapban és napon történt, mikor a tanú és a többi nôvér meggyógyultak, azt válaszolta, hogy nem emlékszik. -- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, mikor a betegségtôl megszabadultak, azt válaszolta, hogy több nôvér is ott volt, de hogy mennyien és kik voltak azok, arra nem emlékszik. II. TANÚ 1 A PERUGIAI BENVENUTA nôvér,[21] San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy Klára úrnô a már említett San Damiano monostorának apátnôje csodálatos alázatosságú volt, és annyira megvetette önmagát, hogy azokat a munkákat, melyek hitványabbak voltak, maga végezte. A beteg nôvérek székeit is ô tisztogatta saját kezével. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ô ugyanabban az évben lépett a Szerzetbe, mikor Klára; ugyanis ô nagyhétfôn lépett be, az a tanú pedig szeptember havában. 2 A kérdésre, mennyi idôs volt Szent Klára, mikor belépett a Szerzetbe, azt válaszolta, hogy az elmondás szerint kb. 18 éves volt; szűznek tartották ôt lélekben és testben, és nagy tisztelettel vették körül mindazok, akik ismerték, mielôtt belépett volna a Szerzetbe; s mindez az ô nagy tisztessége, jósága és alázatossága miatt volt. -- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú ismerte ôt, mielôtt belépett volna a Szerzetbe, mert egy házban élt vele. És azután, hogy belépett a Szerzetbe, vele volt egészen a haláláig, azaz mintegy negyvenkét esztendôn keresztül, kivéve az említett idôt, vagyis nagyhétfôtôl szeptember végéig. Szent Klára szerzetesi élete a monostorban 3 És mondta az a tanú, hogy miután Szent Klára Anya belépett a Szerzetbe, olyan nagyon alázatos volt, hogy ô mosta a nôvérek lábát. Így egyszer, mikor meg akarta mosni az egyik szolgáló nôvér[22] lábát, meghajolván meg akarta azt csókolni, és az a szolgáló nôvér elhúzva a lábát, a boldogságos Anya száját vigyázatlanul megrúgta. Ezen kívül boldogságos Klára vizet öntött a nôvérek kezére, és éjszaka a hideg ellen betakarta ôket. 4 És olyan szigorú volt testével szemben, hogy beérte egy félgyapjú tunikával és egy köpennyel. S ha olykor észrevette, hogy a nôvérek tunikája hitványabb volt, mint az, amit ô hordott, elkérte azt a maga számára, és annak a nôvérnek adta a sajátját. 5 Az a tanú azt is mondta, hogy az említett boldogságos Klára egyszer csináltatott magának egy disznóbôr ruhafélét, és szôrével és megnyírt sörtéjével befelé fordítva viselte; s ezt titokban hordta a félgyapjú tunika alatt. Hasonlóképpen egy más alkalommal csináltatott magának egy másik ruhát lószôrbôl, s abból azután köteleket is csináltatott, amivel körbevette testét, s így a mondott vezeklô ruhák[23] sanyargatták az ô szűzi testét. És mondta, hogy abból az öltözékbôl ez az egyetlen volt a monostorban. 6 Azt is mondta, hogy bár ô maga ilyen durva vezeklô ruhákat használt, mégis nagyon irgalmas volt azon nôvérek iránt, akik nem tudták elviselni ezeket a durva önsanyargatásokat, és szívesen vigasztalta ôket. 7 A kérdésre, honnan tud ezekrôl az öltözékekrôl, azt válaszolta, hogy látta ezeket, mivel ô (Klára) néhányszor kölcsön adta egyes nôvéreknek, de a bôr vezeklô ruhára nem emlékezett, hogy látta volna, viszont tudott róla testvérhúgától (Ágnestôl vagy Beatrixtôl), aki mondogatta, hogy látta azt. Ugyanis ô azt, saját szavai szerint, titokban hordta, hogy ne vehessék föl a nôvérek. De miután Klára úrnô megbetegedett, a nôvérek elvették tôle ezeket a durva ruhákat. 8 Azt is mondta, hogy a fent említett boldogságos Klára Anya, mielôtt megbetegedett volna, oly nagy böjtöléseket végzett, hogy a Nagyböjt alkalmával és Szent Márton böjtjekor[24] mindig kenyéren és vízen élt, kivéve vasárnapot, mikor ivott egy kis bort, feltéve ha volt. És a hét három napján, azaz hétfôn, szerdán és pénteken nem evett semmit egészen addig, amíg Szent Ferenc meg nem parancsolta neki, hogy mindenképpen mindennap egyen egy keveset; és akkor, hogy az engedelmesség szerint járjon el, evett egy kis kenyeret, és ivott egy kis vizet. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt mondta, látta azt, és jelen volt, mikor Szent Ferenc kiadta neki ezt a parancsot. 9 Azt is mondta ez a tanú, hogy a fent említett Klára Anya nagyon kitartó volt az imádságban nappal és éjszaka; és éjfél körül a nôvéreket csendben felébresztette egy kis csengettyűvel,[25] hogy dicsérjék Istent. Meggyújtotta a mécseseket a templomban, és gyakran meghúzta a matutinumra hívó harangot; és azokat a nôvéreket, akik nem keltek föl a harang hangjára, ô hívta kis csengettyűjével. 10 Azt is mondta, hogy az ô beszéde mindig Isten dolgairól szólt, és nem akart beszélni világias dolgokról, és azt sem akarta, hogy a nôvérek ilyeneket emlegessenek. S ha olykor megesett, hogy valamely világias személy valamit Isten ellen tett, csodálatosan sírt, buzdította ôt és gondosan prédikált neki, hogy tartson penitenciát. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele volt, és látta a mondott dolgokat. 11 És mondta, hogy ez a Klára úrnô gyakran gyónt, és nagy áhítattal és remegéssel vette magához a mi Urunk Jézus Krisztus Testének Szentségét, olyannyira, hogy mikor magához vette, egész testében remegett. 12 A kézi szövéssel készített korporálékról ugyanazt mondotta, amit korábban Pacifica nôvér, a fentebbi tanú mondott, de hozzátette, hogy ô (Klára) papír tokokat is csináltatott, (hogy abban tartsák ôket), s azokat selyemmel béleltette ki és megáldatta a püspökkel. Miként szabadított meg egy nôvért, aki elveszítette a hangját 13 Azt is mondta, hogy az a tanú annyira elveszítette a hangját, hogy alig tudott halkan beszélni. Szűz Mária mennybevitelének éjszakáján látomásban látta, hogy a fent említett Klára úrnô kezével rárajzolta a kereszt jelét, és megszabadította ôt bajától. S így is történt, mivel ugyanazon a napon szabadult meg, mikor megjelöltetett a kereszt jelével. És azt mondta, hogy ez a betegség mintegy két éven át tartott. -- A kérdésre, mikor történt, hogy a mondott nôvér kigyógyult bajából, azt válaszolta, hogy nem emlékszik. -- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy az említett Pacifica nôvér, a fentebbi tanú, és néhány másik nôvér, akik már meghaltak. 14 Az olajos korsóról is ugyanazt mondta, mint amit Pacifica nôvér, azzal a különbséggel, hogy nem emlékezett arra, vajon Szent Klára mosta- e ki a korsót, vagy más valakivel mosatta ki. Miként szabadított meg egy testvért az ôrültségtôl 15 Azt is mondta az említett tanú, hogy a Kisebb Testvérek Rendjébôl egy bizonyos -- névszerint István[26] -- testvér az ôrültség betegségébe esett. Szent Ferenc San Damiano monostorához küldte azzal a meghagyással, hogy Szent Klára jelölje meg ôt a kereszt jelével. Miután ez megtörtént, a testvér aludt egy keveset azon a helyen, ahol a boldogságos szent Anya szokott imádkozni, és azután felébredvén evett egy kicsit, és gyógyultan távozott. -- A kérdésre, hogy ki volt jelen ennél az eseménynél, azt válaszolta, hogy a monostor nôvérei, akik közül néhányan még élnek, néhányan már meghaltak. -- A kérdésre, vajon ismerte-e korábban azt a testvért, és hány nappal elôtte látta ôt betegen, és hány nappal utána látta ôt egészségesen, és hogy melyik helyrôl származott; ô mindezekre azt válaszolta, hogy a testvért nem ismerte, mert bezárva élt. Ez az István testvér, miután megszabadult bajától, ment tovább a maga útján. Hogyan szabadított meg egy nôvért tályog sebétôl 16 Azt is mondta az a tanú, hogy az említett monostor egyik nôvére, akit diambrai Benvenuta úrnônek neveztek, súlyos beteg volt, és nagy fájdalmai voltak egy súlyos sebtôl, melyet a hóna alatt viselt. Mikor ezt irgalmas Szent Klára Anya megtudta, nagy részvétet tanúsított iránta, és imádkozni kezdett érte. S azután megjelölte ôt a kereszt jelével, és teljesen kigyógyult bajából. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy ô látta korábban a sebet, s azután látta ôt meggyógyulva. -- A kérdésre, vajon jelen volt-e, mikor megjelölte a kereszt jelével, azt mondta, hogy nem, de hallotta, hogy ez így történt. -- A kérdésre, mikor történt ez, azt mondta, hogy nem emlékszik sem a napra, sem a hónapra, sem pedig hogy hány nappal elôtte, vagy hány nappal utána, de látta ôt gyógyultan azután a nap után, mikor mondogatták, hogy Szent Klára megjelölte ôt a kereszt jelével. 17 Azt is mondta ez a tanú, hogy azon a helyen, ahol Klára úrnô be szokott lépni imádkozni, látott fölötte egy nagy ragyogást, akkorát, hogy azt hitte, valóságos tűz lángja az. -- A kérdésre, hogy ki látta még azt rajta kívül, azt válaszolta, hogy akkor csak egyedül ô látta. -- A kérdésre, hogy mennyi idôvel ezelôtt történt ez, azt válaszolta, hogy azelôtt volt, hogy az említett úrnô meggyógyult. Miként szabadíttatott meg egy fiúcska egy kövecskétôl 18 Azt is mondta, hogy egy spoletói Mátyás nevű 3-4 év körüli fiúcska, egy pici kövecskét dugott az orrába úgy, hogy sehogyan sem tudták kiszedni belôle. Látszott, hogy a fiúcska veszélyben forog. Szent Klára elé vezették; ô megjelölte a szent kereszt jelével, mire a kövecske tüstént kipottyant az orrából, és a fiúcska megszabadult tôle. -- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy több nôvér is, akik ma már nem élnek. -- A kérdésre, hogy mennyi idôvel ezelôtt történt mindez, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá, mivel nem volt jelen, mikor a szent Anya a kereszt jelét rárajzolta. De megerôsítette, hogy hallomásból tud róla, és hogy ô látta a meggyógyult fiúcskát azon a napon, vagy másnap, miután megszabadult a kôtôl. 19 Azt is mondta: nem hiszi, hogy akár ô, akár valaki is a nôvérek közül teljes egészében el tudná mondani a szent emlékű Klára úrnô szentségét és életének nagyságát, ha a Szentlélek nem jönne segítségére, hogy elmondatná vele. Ô, mikor súlyos beteg volt, soha nem akarta elhagyni szokásos imádságait. Miként menekült meg Szent Klára imádságára a monostor a szaracénoktól 20 Azt is mondta, hogy egyszer az assisi háború idején bizonyos szaracénok felmásztak a falra, és leereszkedtek San Damiano monostorának belsô udvarába. Az említett Klára úrnô, aki akkor súlyos betegen feküdt, felkelt az ágyból és hivatta a nôvéreket, megerôsítve ôket, hogy ne féljenek. Imádságának végeztével az Úr megszabadította az ellenségtôl a monostort és a nôvéreket. S azok a szaracénok, akik behatoltak, elvonultak. 21 Azt is mondta, hogy az erények és kegyelmek alapján, melyeket az Úr neki adott, mindazok, akik ôt ismerték, szentnek tartották. 22 Azt is mondta, hogy ô különleges módon szerette a szegénységet, hogy sem Gergely pápa, sem pedig az ostiai püspök[27] sohasem tudták rávenni, hogy elfogadjon bizonyos birtokot, sôt ez a boldogságos Klára eladatta örökségét, és árát a szegényeknek adta. -- A kérdésre, honnan tudja ezeket a dolgokat, azt válaszolta, hogy ô jelen volt és hallotta, mikor az említett pápa arra kérte ôt, hogy fogadjon el javadalmakat; a pápa személyesen is eljött San Damiano monostorába. 23 Azt is mondta, hogy a fent említett Szent Klára Anya a lélek által megtudta, hogy nôvérei közül egy, névszerint Andrea nôvér, torokdaganattól szenvedett. Egy éjjel saját kezével elszorította a torkát úgy, hogy elveszítette a hangját; ezért Klára azonnal megparancsolta egy nôvérnek, hogy siessen segítségére és támogassa ôt. III. TANÚ 1 FILIPPA nôvér,[28] LEONARDO DE GISLERIO úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta: négy évvel azután, hogy Szent Ferenc prédikációja hatására Szent Klára eljött a Szerzetbe, az a tanú is belépett ugyanabba a Szerzetbe, mert a fentebb említett szent figyelmébe ajánlotta, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus az emberi nem üdvösségéért vállalta a szenvedést és a kereszthalált. És így az a tanú, magába szállván beleegyezett, hogy a Szerzetben marad, és vele együtt bűnbánatot tart. És a fent említett Klára úrnôvel maradt egészen halála napjáig, mintegy harmincnyolc éven keresztül. 2 És mondta, hogy oly nagy volt ama boldogságos Anya életszentsége és erkölcseinek becsülete, hogy sem ô, sem másvalaki a nôvérek közül azt nem tudná teljes egészében elmondani. Amint az a Klára úrnô szűz volt gyermekségétôl fogva, úgy az Úrtól kiválasztott szűz maradt mindvégig. És hogy sem az a tanú, sem más nôvérek nem kételkednek életszentségében. Sôt mi több, még mielôtt Szent Klára belépett volna a Szerzetbe, már szentnek tartotta mindenki, aki csak ismerte. S az ô életének ez a nagy becsülete azon sok erénynek és kegyelemnek volt köszönhetô, melyeket az Úristen neki ajándékozott. Szent Klára szerzetesi élete a monostorban 3 Azt is mondta az a tanú, hogy miután Szent Klára belépett a Szerzetbe, az Úr növelte benne az erényeket és kegyelmeket, mivel mindig nagyon alázatos és jámbor volt, jóindulatú, a szegénység nagy szerelmese; részvétet tanúsított a csüggedôk iránt. Kitartó volt az imádságban, élete és beszéde mindig Isten dolgairól szólt, olyannyira, hogy sohasem adta oda a nyelvét, sem a fülét világias dolgoknak. 4 Testét durva ruhákkal fenyítette, néhányszor olyan ruhákat hordván, melyek lósörénybôl vagy lófarokból készültek. Egy tunikája volt és egy hitvány félgyapjú köpenye. Ágya szôlôvenyigébôl volt, és ezekkel huzamosabb ideig beérte. 5 Gyötörte is a testét, nem evett semmit a hét három napján, azaz hétfôn, szerdán és pénteken; és a többi napon kenyéren és vízen böjtölt. 6 Ugyanakkor mindig vidám volt az Úrban, sohasem látszott zaklatottnak, és élete egészen angyali volt; s oly nagy kegyelmet adott neki az Úr, hogy gyakran, mikor nôvérei betegeskedtek, maga boldog Klára kezével a kereszt jelét rajzolva rájuk, megszabadította ôket. 7 Azt is mondta, hogy az a boldogságos Anya különös módon rendelkezett a könnyek adományával, nagy részvétet tanúsítva a nôvérek és a csüggedôk iránt, és különösen sok könnyet ontott, mikor magához vette a mi Urunk Jézus Krisztus testét. 8 A kérdésre, honnan tudja a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú volt Klára úrnô harmadik nôvére, s hogy ismerte ôt gyermekkora óta, és a fentebb említett idôtôl fogva végig vele maradt, és látta a fent említett dolgokat. 9 Azt is mondta, hogy oly nagy volt a boldogságos Anya alázatossága, hogy teljesen megvetette önmagát, és a többi nôvért maga fölé helyezte, mindegyiknél alávalóbbnak tartva magát; szolgált nekik, vizet öntött a kezükre, saját kezével mosta a beteg nôvérek székeit, és megmosta a szolgáló nôvérek lábát is. Mikor egyszer egy szolgáló nôvér lábait mosta, lábat akart neki csókolni, de az tapintatosan visszahúzván bal lábát, megrúgta a szent Anya száját. Mindazonáltal Szent Klára alázatossága folytán nem neheztelt meg rá, hanem megcsókolta a mondott szolgáló nôvér talpát. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat, mivel ô jelen volt. Miként szabadított meg egy nôvért egy tályogtól 10 A kérdésre, hogy kik voltak azok a nôvérek, akiket boldogságos Klára meggyógyított a kereszt jelével, ô azt mondta, hogy Benvenuta nôvér, aki tizenkét éven keresztül viselt egy nagy sebet a hóna alatt, melyet tályognak hívnak; a fent említett úrnô rárajzolta a kereszt jelét, és az Úr imádsága, vagyis a Miatyánk mondása közben megszabadult attól a sebtôl. 11 Azt is mondta, hogy Amata nôvér, az említett monostor szerzetesnôje súlyos vízkórban és lázban szenvedett, és hatalmas hasa volt; amint a szent Anyától -- kezének érintésével -- megkapta a kereszt jelét, a beteg a következô reggel úgy meggyógyult, hogy hasa kicsi lett, mint egy egészséges embernek. -- A kérdésre, hogy ezt honnan tudja, azt felelte, hogy látta, mikor a szent Anya a kereszt jelét rajzolta rá, megérintette ôt, és látta, hogy elôtte hosszú ideig beteg volt, és a következô napon és azután is ôt egészségesnek látta. 12 A megszabadított István testvérrôl ugyanazt mondotta, amit korábban a fentebbi tanú, Benvenuta nôvér mondott. 13 Azt is mondta, hogy oly nagy szerelmese volt a szegénységnek, hogy mikor a monostor alamizsnagyűjtôi alamizsnaként egész kenyeret hoztak, megdorgálta ôket, mondván: ,,Ki adta nektek ezeket az egész kenyereket?'' És ezt azért mondta, mert alamizsnaként jobban szeretett kenyérdarabokat, mint egészeket kapni. 14 Sohasem tudta sem a pápa, sem pedig az ostiai püspök rávenni arra, hogy valami javadalmat elfogadjon. S a Szegénység privilégiumát, amelyet megkapott, nagy tiszteletben és becsben tartotta, jól és serényen ôrizte, félvén, nehogy elveszítse. Miként szabadított meg Szent Klára egy fiúcskát a láztól 15 Azt is mondta a fent említett tanú, hogy egy fiúcska, a nôvérek ügyintézôjének,[29] Giovanni de Maestrónak fiacskája magas lázban szenvedett, akit a fent említett Szent Klára Anyához vezettek; s miután megkapta tôle a kereszt jelét, megszabadult. A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy jelen volt, amikor a fiúcska jött, és mikor a boldogságos Anya megérintette ôt, megjelölve a kereszt jelével. -- A kérdésre, vajon az a fiúcska lázban szenvedett-e akkor, és hogy azután látta-e ôt meggyógyulva, azt válaszolta, hogy úgy tűnt, és azt mondogatták, hogy a fiúcska lázban szenvedett, és azután nem látta ôt többé, mivel a fiúcska akkor kiment a monostorból. De apja mondta nekik, hogy akkor rögtön meggyógyult. Miként szabadította meg Andrea nôvért torokdaganataitól[30] 16 Azt is mondta az a tanú, hogy az egyik nôvér, akit ferrarai Andrea nôvérnek hívtak, szenvedett a torkában lévô nyirokcsomóktól; a fent említett Klára úrnô a lélek ihletésére megtudta, hogy a beteg nagyon erôlködik, hogy betegségébôl kigyógyuljon. Ezért egy éjszaka, mikor Andrea nôvér hátul a dormitóriumban volt, oly módon és olyan erôsen szorította meg a nyakát kezeivel, hogy elveszítette hangját; és ezt a szent Anya a lélek által tudta meg. Ezért sürgôsen hívatta azt a tanút, aki ott aludt nála és mondta neki: ,,Menj le gyorsan a dormitóriumba (hálóterem), mivel Andrea nôvér súlyos beteg: fôzzél neki egy lágy tojást és add neki oda, hogy megigya; amint visszanyeri hangját, vezesd ôt hozzám.'' Így is történt. És ez a Klára úrnô kérdezte Andrea nôvért, hogy mi történt vele és mit tett, de Andrea nôvér nem akarta neki megmondani, s erre az említett úrnô elmondta neki a kísértését pontról pontja, amint vele történt, és ez elterjedt a nôvérek között. Miként szabadított meg egy nôvért a süketségtôl és a monostort a szaracénoktól 17 Azt is mondta ez a tanú, hogy Klára úrnô egy nôvért, akit Christiana nôvérnek neveztek, megszabadította süketségétôl, amiben régóta szenvedett. 18 Azt is mondta, hogy az assisi háború idején, féltvén nagyon a nôvéreket a tatárok és szaracénok, az Isten és az Anyaszentegyház ellenségei jövetelétôl, az említett boldogságos Anya kezdte bátorítani ôket, mondván: ,,Nôvéreim és leánykáim, ne féljetek, mert ha Isten velünk lesz, az ellenség nem árthat nekünk. Bízzatok a mi Urunk Jézus Krisztusban, mivel ô minket meg fog szabadítani, és én a ti biztosítékotok[31] akarok lenni, hogy semmi rosszat ne okozzanak. És ha ôk be fognak jönni, engem állítsatok eléjük.'' Így egy napon ott termett az ellenség Assisi városának feldúlására. Néhány szaracén fölmászott a monostor falára és lemászott a belsô udvarba, s ezért a fentebb említett nôvérek nagyon féltek. De a szentséges Anya mindnyájukat megerôsítette, és azoknak az erejét lekicsinyelte: ,,Ne féljetek, mert nem tudnak ártani nekünk.'' Így szólván a szokott imádság segítségéhez folyamodott, melynek ereje oly nagy volt, hogy az említett ellenséges szaracénok anélkül, hogy valamilyen kárt okoztak volna, elmentek, mintha elűzték volna ôket; úgyhogy a házban semmihez sem nyúltak hozzá. -- A kérdésre, honnan tudja a fentebb említett dolgokat, azt válaszolta, hogy ô jelen volt. -- A kérdésre, melyik hónapban és melyik napon történt, azt mondta, hogy nem emlékszik rá. 19 Azt is mondta, hogy mikor Aversai Vital a császár parancsára nagy sereggel vonult fel Assisi városa ellen, ô nagyon félt, hogy a várost beveszik és veszélybe kerül. Ezt a hírt közölték Klára úrnôvel, és nagyon féltek; viszont Vital azt mondta, hogy addig nem vonul el, amíg be nem veszi a várost. Mikor ama úrnô megértette ezen dolgokat, nagyon bízva Isten hatalmában, hivatta az összes nôvért, hamut hozatott és azzal beszórta a fejét, melyet korábban lenyíratott. S azután ugyanô az összes nôvér fejére hamut hintett és megparancsolta nekik, hogy mindannyian menjenek imádkozni azért, hogy az Úristen szabadítsa meg a fent említett várost. Így is történt, mert a következô nap éjszakáján a mondott Vital elvonult egész hadával. 20 Azt is mondta az a tanú, hogy mikor a fentebb említett szent úrnô és Anya a halál küszöbén állt, azon a péntek éjjelen, melyre az a bizonyos szombat, halálának szombatja következett, a boldogságos Anya elkezdett beszélni, mondván: ,,Indulj csak nyugodtan békében, mert jó kíséreted lesz, mert aki téged megteremtett, meg is szentelt; és miután téged megteremtett, beléd helyezte a Szentlelket; szüntelenül úgy vigyázott reád, mint az anya vigyáz szeretett fiacskájára.'' És hozzáfűzte: ,,Áldott légy, Uram, aki engem megteremtettél.'' A Szentháromságról olyan éles elmével beszélt, hogy a nôvérek nem is tudták jól megérteni. 21 Egy nôvérhez ez a tanú így szólt: ,,Te aki jó emlékezôtehetségű vagy, tartsd jól észben, amit az úrnô mond!'' És az az úrnô meghallotta ezt, és a jelenlévô nôvérekhez így szólt: ,,Annyira tartsátok észben ezeket a dolgokat, amiket most mondok, amennyire meg fogja engedni nektek Az, aki velem ezeket mondatja.'' 22 Egy nôvér is, névszerint Anastasia, megkérdezte azt az úrnôt, hogy kivel, vagy kihez beszélt, mikor a fenti elsô szavakat mondta? Így válaszolt neki: ,,Én a lelkemhez beszélek.'' 23 És hozzátette az a tanú, hogy egész éjszakán át, melyen ebbôl az életbôl kimúlt, prédikálván intette a nôvéreket. S végül elvégezte gyónását olyan szépen és jól, hogy az a tanú ilyet korábban sohasem hallott. És ezt a gyónást azért végezte el, mert félt, hogy hátha megsértette valamivel a keresztségben fogadott hitet. 24 És Ince pápa úr eljött meglátogatni ôt, mivel súlyos beteg volt. Klára azután így szólt a nôvérekhez: ,,Leánykáim, dicsérjétek az Urat, mert hogy az ég és a föld sem lenne képes köszönetet mondani azért a nagy jótéteményért, melyet én Istentôl kaptam, mivel ma magamhoz vettem ôt a Legfölségesebb Szentségben, és láttam az ô helyettesét is. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat, mert jelen volt. -- A kérdésre, mikor történt ez, vajon Klára úrnô halála elôtt-e, a tanú azt válaszolta, hogy néhány nappal elôtte. 25 Az említett tanú azt is mondta, hogy az a Klára úrnô oly buzgó volt a szemlélôdésben, hogy nagypéntek napján az Úr szenvedése fölött elmélkedve szinte érzéketlenné vált azon egész napon át, és a rákövetkezô éjszaka nagy részén. 26 Az olajos korsóról eskü alatt ugyanazt mondotta, mint a fenti tanúk.[32] 27 Olyan más nôvérekrôl is megkérdezték ôt, akik gyógyulást nyertek; azt válaszolta, hogy ilyenek többen is voltak, de már meghaltak. Az eljövendô dolgok megérzésérôl 28 A fenti tanú azt is mondta, hogy az a Klára úrnô elmesélte a nôvéreknek: Mikor édesanyja várandós volt, elment a templomba, és a kereszt elôtt állva figyelmesen imádkozott, kérve Istent, hogy oltalmazza ôt és segítse át a szülés veszedelmén. Hallott egy hangot, mely így szólt hozzá: ,,Fényt fogsz szülni, ami beragyogja a világot?''.[33] 29 Az a Klára úrnô azt is elmesélte, hogy egyszer látomásban úgy tűnt neki, hogy Szent Ferenchez visz egy melegvizes korsót, egy kéztörlésre alkalmas törlôruhát, és egy magas sziklára lépett fel, de mindez olyan könnyedén ment, mintha sima talajon járna. És odaérkezve Szent Ferenchez, a szent kihúzott a saját keblébôl egy emlôt, és azt mondta Klára szűznek: ,,Jöjj, vedd át és szopjad meg!'' S miután megszopta, a szent figyelmeztette ôt, hogy szopja meg mégegyszer; és amit ô szívott belôle, az olyan édes és gyönyörűséges volt, hogy sehogyan sem tudná elmagyarázni. S miután szopott, az a kerekség, azaz az emlô nyílása, ahonnan kifolyik a tej, boldogságos Klára ajkai között maradt; és kezével felfogta azt, ami ott maradt a szájában; úgy tűnt neki, hogy olyan fényes és olyan ragyogó aranyból van, hogy teljesen tisztán láthatott benne mindent, mint egy tükörben.[34] Szent Klára csodálatos meghallgatásáról 30 Azt is elmesélte a fent említett Klára úrnô, hogy az Úr születésének nemrégiben elmúlt éjszakáján (1252-ben), nem tudván a súlyos betegség miatt fölkelni az ágyból, hogy bemenjen a kápolnába, a nôvérek mindannyian elmentek a szokásos módon a matutinumra, magára hagyván ôt. Akkor az az úrnô sóhajtozván mondta: ,,Ó, Uram Istenem, íme egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.'' Akkor hirtelen hallani kezdte az orgonát, a responzóriumokat és a testvérek zsolozsmázását Szent Ferenc templomából, mintha ott lett volna. 31 Ezeket és sok más csodát elmondás és hallomás alapján mondott el ez a tanú a fent említett Klára úrnôrôl, aki San Damiano monostorának elsô apátnôje és Anyja volt, és elsô volt a Rendben. Nemes volt származása és rokonsága, és gazdag a világ dolgaiban, aki annyira szerette a szegénységet, hogy egész örökségét eladta és szétosztotta a szegényeknek. És oly nagyon szerette azt a Rendet, hogy nem akarta elhagyni a legkisebb dolgot sem a fent említett Rend obszervanciájából, akkor sem, mikor beteg volt. 32 S élete végén, miután összes nôvérét egybehívta, igen gondosan figyelmükbe ajánlotta a Szegénység privilégiumát. És nagyon óhajtotta, hogy megkapja a Rend bullás reguláját, s egy napon azt a bullát a szájára helyezhesse, s a másik napon meghaljon. S amint óhajtotta, úgy is történt, mivelhogy jött egy testvér a bullás levéllel, melyet ô tisztelettel megfogván -- mert halála már a küszöbön állt --, szájához emelt, hogy megcsókolja. És azután a következô napon a fent említett Klára úrnô ebbôl az életbôl kimúlt az Úrhoz.[35] Valóban makulátlanul fénylô (Chiara-Klára) a bűn sötétsége nélkül, az örök világosság ragyogásában. Ezt a dolgot a tanú, az összes nôvér és mindaz, aki ismerte az ô életszentségét, kétség kívül állítják. IV. TANÚ 1 AMATA nôvér, COCCORANÓI MARTINO úr leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy kb. huszonöt éves volt, mikor belépett ebbe a Szerzetbe; és ismerte Szent Klárát, s a tanú a szent intésére és buzdítására lépett be a Szerzetbe. Gyakran mondta neki, hogy azt a kegyelmet kérte számára Istentôl: ne engedje meg, hogy becsapja ôt a világ, és ne maradjon a világban. És az a tanú a szent unokahúga volt, és ennélfogva ôt anyjának tekintette. 2 És ismerte az életét, és hallotta, hogy miként tért meg, és hogy Szent Ferenc buzdítására és prédikációjára lépett be a Szerzetbe, jóllehet mielôtt belépett, mindenki, aki ismerte, szentnek tartotta a sok kegyelem és erény miatt, melyeket Isten adományozott neki, úgy, amint az emberek ajkáról hallotta. 3 És azután, hogy a fenti tanú belépett a Szerzetbe, mindig vele maradt, ezért ismerte életszentségét, mely Isten adományaiban volt, és azokban az erényekben, melyeket Isten neki adott, s ezeket semmiféleképpen nem tudná elmondani, pedig minden erény együtt volt ôbenne: a legmagasabb fokú szüzesség, jóság, szelídség s a nôvérei és mások iránti együttérzés. 4 Az imádságban és szemlélôdésben állhatatos volt, s mikor visszatért az imádságból, arca fényesebbnek és szebbnek tűnt, mint a nap. A szavaiból elmondhatatlan édesség áradt olyannyira, hogy egész élete mennyeinek tűnt. 5 Az étkezésben való mértékletessége annyira szigorú volt, hogy úgy tűnt, mintha az angyalok táplálnák ôt. Ô valóban gyötörte testét, olyannyira, hogy a hét három napján, azaz hétfôn, szerdán és pénteken semmit sem evett, és a többi napokon kenyéren és vízen böjtölt egészen addig az ideig, amíg Szent Ferenc meg nem parancsolta neki, hogy a fentebb említett napokon, mikor nem eszik semmit, egyen valamit. És akkor, hogy az engedelmesség szerint járjon el, evett egy kis kenyeret, és ivott egy kis vizet. 6 A ruházat durvaságáról és a fekvôhely keménységérôl azt mondta, amit korábban Filippa nôvér, a fentebb említett tanú.[36] Miként szabadult meg a tanú a láztól, a köhögéstôl és a vízkórtól 7 Azt is mondta az a tanú, hogy mikor lázas beteg volt, köhögött, vízkór és oldalfájás gyötörte, Szent Klára rárajzolta kezével a kereszt jelét, és rögtön megszabadította ôt. -- A kérdésre, milyen szavakat mondott az a szent, azt válaszolta, hogy miután a kezét kitárta fölé, kérte Istent, hogy ha lelkének javára válik, szabadítsa meg ôt attól a betegségtôl, és így teljesen megszabadult. -- A kérdésre, hogy elôtte mennyi ideig volt beteg, azt mondta, hogy tizenhárom hónapon keresztül, de azután többé nem esett a mondott betegségbe. Akkor hatalmasra felfújódott hasa is, oly módon, hogy alig tudta meghajlítani a fejét. S így azon szent érdemeiért az Úr tökéletesen megszabadítva, teljes egészségét visszaadta. Miként szabadított meg egy nôvért a tályogtól 8 A mondott Klára úrnô hasonlóképpen megszabadított bizonyos nôvéreket betegségeiktôl, kezével a kereszt jelét rajzolván rájuk. -- A kérdésre, kik voltak azok a nôvérek, azt válaszolta, hogy a diambrai Benvenuta nôvér, aki a hóna alatt bizonyos nagy sebeket hordott, melyekre öt flastromot helyeztek, és tizenegy éves vagy akörüli kora óta szenvedett ebben a betegségben. S a fent mondott úrnô megjelölte ôt a kereszt jelével, és megszabadult bajától. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy a tályogokról leváltak a flastromok, s azután nem szenvedett többé attól a betegségtôl. -- A kérdésre, miféle betegség volt az, azt válaszolta, hogy tályognak hívják. Miként szabadított meg egy nôvért a köhögéstôl 9 Azt is mondta, hogy egy másik nôvér, akit Cecíliának hívtak, erôsen köhögött, ami evéskor váratlanul tört rá úgy, hogy majd megfulladt tôle. Ezért a fent mondott Anya egy bizonyos pénteki napon adott neki egy kevéske pogácsát, hogy egye meg. Ô azt nagy félelemmel fogadta el, de a szent Anya parancsára megette, s azután többé nem érzett semmit abból a betegségbôl. -- A kérdésre, hogy elôtte mióta szenvedett a mondott betegségben, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá, de úgy hiszi, hogy sokáig volt ebben a betegségben. Miként szabadított meg egy nôvért fülének süketségétôl 10 Mondta azt is, hogy egy másik, akit Christiana nôvérnek hívtak,[37] egyik fülére régóta süket volt, sôt még mielôtt belépett a monostorba, és azután is. De miután az a Klára úrnô megjelölte a kereszt jelével, megérintette süket fülét, és megszabadult bajától. Azt mondta, hogy más nôvérekre nem emlékszik, jóllehet még többet is megszabadított ettôl (a betegségtôl). Miként szabadított meg egy fiúcskát a szemén lévô hályogtól 11 Azt is mondta, hogy egy perugiai fiúcska szemén volt egy bizonyos hályog, mely eltakarta egész szemét, ezért elvitték Szent Klárához, aki megérintette a fiúcska szemét, s ezután a kereszt jelét rajzolta rá. S azután így szólt: ,,Vezessétek ôt anyámhoz, Hortulana nôvérhez (aki San Damiano monostorában volt), és tegye rá a kereszt jelét.'' Miután ezt megtette, a fiúcska megszabadult. Ezért Szent Klára azt állította, hogy anyja szabadította meg a fiút. Az anya pedig ennek ellenkezôjét vallotta, hogy Klára úrnô, az ô leánykája szabadította meg a fiúcskát, s ily módon mind a ketten a másikra hárították ezt a kegyelmet. -- A kérdésre, hogy elôtte mikor látta a fiúcskát azzal a hályoggal, azt válaszolta, hogy elôtte csak akkor látta ôt azzal a hályoggal, mikor behozták a monostorba a mondott Klára úrnôhöz; sem elôtte nem látta ôt, se azután, hogy meggyógyult, mivelhogy a fiúcska rögtön kiment a monostorból. És az a tanú mindvégig a monostorba zárva maradt a fent említett idôszak alatt. 12 Megkérdezvén ôt a fent említett szent alázatosságáról, ugyanazt mondotta, mint amit korábban Filippa nôvér eskü alatt mondott.[38] 13 Azon szentnek a szegénység és az imádság iránti szeretetérôl ugyanazt mondotta, mint a fenti Filippa nôvér.[39] 14 Azt is mondta az a tanú, hogy a nôvérek, félve a szaracénok, tatárok és egyéb hitetlenek jövetelétôl, kérték a szent Anyát, hogy cselekedjen olyat az Úrnál, hogy az ô monostoruk megmeneküljön. És ez a szent Anya nekik ezt válaszolta: ,,Nôvérkéim és leánykáim, ne féljetek, mert az Úr titeket meg fog védeni. Én magam akarok a ti biztosítékotok lenni, és ha megtörténne, hogy az ellenség leereszkedik a monostorba, helyezzetek engem ôeléjük.'' S így azután a szent Anya sok imádságára a monostor, a nôvérek és minden egyéb holmi sértetlen maradt. 15 Assisi városának ostromáról és megszabadulásáról ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nôvér.[40] 16 Szent Klára édesanyjának csodájáról, Szent Klára látomásáról, a Szent Ferenc által nyújtott emlôrôl, az Úr születésének éjszakáján történt csodáról, mindezen dolgokról ugyanazt mondotta, mint Filippa nôvér. De hozzátette, ô azt is hallotta a fent említett Klára úrnôtôl, hogy az Úr születésének azon a bizonyos éjszakáján látta a mi Urunk Jézus Krisztus jászolát is. 17 Azt is mondta az a tanú, hogy az Úr jó elôre meglátta, hogy a legelsô abban a Rendben olyan szent lesz, akiben soha nem volt látható semmiféle hiányosság, ellenben együttesen látszódott benne minden erény és kegyelem, úgy hogy még életében szentnek tartották mindazok, akik ismerték. Nemes vérbôl származott, de sokkal nemesebb volt szent Szerzetének vagyis Rendjének obszervanciájában. Ô még betegsége ideje alatt sem akart elhagyni semmit abból a Rendbôl, és így életszentségben kormányozta magát és nôvéreit mintegy negyvenhárom éven keresztül. 18 Úgy szerette nôvéreit, mint önmagát, és a nôvérek életében és halála után is olyan tiszteletet tanúsítanak iránta, mint az egész Rend Anyja és szentje iránt. És azt is mondta, hogy szentsége és jósága szempontjából több volt benne a jó és az erény, mintsem hogy ô el tudná mondani. 19 Azt is mondta, hogy mivel az említett Klára úrnô közel állt ahhoz, hogy kimúljon ebbôl az életbôl, azaz halálát megelôzô utolsó pénteken mondta a tanúnak, aki egyedül maradt vele: ,,Látod-e a dicsôség Királyát, akit én látok?'' És ezt többször mondta neki, és néhány nappal késôbb kilehelte lelkét. 20 Azt is mondta, hogy az a tanú hallotta egy Pisana nevű asszonytól, hogy az Úr ôt Szent Klára érdemeibôl öt ördögtôl szabadította meg, és hogy az ördögök megvallották, hogy azon Klára úrnô imádságai gyújtották ôket lángra. S emiatt a mondott asszony odajött a monostorhoz, ahhoz a helyhez, ahol beszélni szoktak a nôvérekkel, azért hogy hálát adjon mindenekelôtt Istennek. -- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy négy éve vagy valahogy így. V. TANÚ 1 CHRISTIANA nôvér CHRISTIANO DE PARISSE úr leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje, eskü alatt vallotta, hogy mivel az a tanú hosszú idô óta süket volt egyik fülére, és sok gyógyszerrel próbálkozott, melyek közül egyik sem használt neki soha semmit, utolsóként Szent Klára megérintette fülét, megjelölte fejét a kereszt jelével, és így megnyílt a füle úgy, hogy nagyon jól hallott. -- Megkérdezvén ôt a hónap és a nap felôl, azt válaszolta, hogy a hónap június vagy július volt, de a napra nem emlékezett. 2 Azt is mondta az a tanú, hogy semmiféleképpen sem tudná kifejezni annak a Klára úrnônek életszentségét, példás erkölcseit. Azzal a dologgal úgy áll, hogy miként a tanú szilárdan hitte, telve volt kegyelemmel, erényekkel és szent cselekedetekkel. És hitte, hogy mindazt, amit a szentség felôl mondani lehet Szűz Mária után bármely szent asszonyról, valóban el lehet róla mondani; de ô nem tudja elmondani minden erényét és kegyelmét. 3 Benvenuta nôvér sebeinek meggyógyításáról ugyanazt mondotta, amit korábban Amata nôvér, a fentebbi tanú mondott.[41] 4 Azt is mondta, hogy akkor még nem volt hét éve annak, hogy az a tanú belépett a monostorba. 5 Azt is mondta, hogy a monostor egyik igen súlyos kijárati kapuja ledôlvén, ráesett a fentebb mondott Klára úrnôre; egy nôvér, akit spoletói Angelucciának hívtak, hangosan felkiáltott, attól félve, hogy meghalt, mivel ô magától nem tudta fölemelni azt a kijárati kaput, mely teljes egészében az úrnôre dôlt. Ez okból az a tanú és a többi nôvérek összefutottak, és látta az a tanú, hogy a kijárati kapu még rajta van, mely olyan súlyos volt, hogy három testvér alig tudta fölemelni és visszatenni a helyére. Mindazonáltal az az úrnô azt mondta, hogy semmi kárt nem okozott benne, hanem úgy volt rajta az ajtó, mintha csak egy köpeny lett volna. -- A kérdésre, hogy ez mennyi idôvel ezelôtt történt, azt válaszolta, hogy két éve vagy valahogy így, július hónapban, Szent Péter ünnepének nyolcadában. VI. TANÚ 1 CECÍLIA nôvér,[42] A SPELLÓI CACCIAGUERRA DE GUALTIERI úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnôje, eskü alatt vallotta, hogy ô a szent emlékű Klára úrnô szájából, aki valamikor a mondott monostor apátnôje volt, hallotta, hogy majdnem 43 éven át a nôvérek irányításával foglalkozott. Három évvel késôbb az a tanú belépett a Rendbe, azt követôen, hogy a fent említett úrnô Szent Ferenc prédikációjára belépett a Szerzetbe. És az a tanú azon Klára úrnô és boldog emlékű Fülöp testvér buzdítására lépett be oda.[43] Attól az idôtôl kezdve negyven éven keresztül folyamatosan a mondott Klára úrnô szent irányítása alatt élt. Az a tanú nem elég ahhoz, hogy kimerítôen beszéljen dicséretre méltó és csodálatosan szent szerzetesi életérôl. 2 Mivel Isten ôt választotta a szüzek Anyjául és a Rend elsô és legfôbb apátnôjéül a nyáj ôrzésére, hogy saját példájával megerôsítse a szent Szerzet iránti elkötelezettségben[44] ezen Rend monostorainak többi nôvérét. Ô valóban rendkívül szorgos volt a buzdításban és a nôvérek ôrzése körül, részvéttel volt a beteg nôvérek iránt, és gondoskodott szolgálatukról, alávetette magát alázatosan a legkisebb szolgáló nôvérnek is, mindig megvetve önmagát. 3 Éber volt az imádságban és a magasztos szemlélôdésben olyannyira, hogy néhányszor imádságból visszatérve arca a szokásosnál fényesebbnek tűnt, és szájából egyfajta édesség áradt. 4 Imádságát bôséges könnyhullatással kísérte, és a nôvérek felé lelki örvendezést mutatott. Soha nem volt zaklatott, de nagy szelídséggel és jóindulattal oktatta a nôvéreket; és néhányszor, mikor arra szükség volt, szorgalmasan dorgálta ôket. 5 Sohasem akart megbocsátani a testének; a pihenésben és az öltözködésben már nagyon hamar túlzottan szigorú volt; az étkezésben és az ivásban rendkívül mértékletes volt, úgyhogy úgy tűnt: angyali életet él, s ily módon életszentsége nyilvánvaló volt mindazok elôtt, akik ismerték vagy pedig hallgatták ôt. -- A kérdésre, honnan tudta meg a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele tartózkodott mintegy negyven éven keresztül és látta az ô szent életét és szerzetesi életszentségét, ami nem lehetett másként, csak ha az Úr öntötte bele bôségesen a mondott kegyelmeket és a többi egyéb dolgot, melyeket nem tudna megnevezni, s melyekkel ô ékeskedett. 6 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô annyira lánglelkű volt, hogy az Úr iránti szeretetbôl szívesen elnyerte volna a vértanúságot, és ezt be is bizonyította. Mikor megtudta, hogy Marokkóban néhány Testvér vértanúságot szenvedett, ô azt mondogatta, hogy el akar oda menni, mire ez a tanú sírva fakadt. Ez még azelôtt történt, hogy így megbetegedett volna. -- A kérdésre, ki volt jelen ekkor, azt válaszolta, hogy akik jelen voltak, már meghaltak. 7 A fentebb említett Szent alázatosságáról, ágyának és öltözetének durvaságáról, önmegtagadásáról és böjtölésérôl ugyanazokat mondotta, mint amiket korábban Filippa nôvér.[45] Azt is hozzáfűzte, hogy kezeivel mosogatta a beteg nôvérek székeit, melyekben olykor férgek voltak; és amint az az úrnô mondotta, nem érzett azokból semmilyen bűzt, hanem leginkább jó illat áradt belôlük. 8 Azt is mondta, hogy az Úr kegyelmébôl, kezével a kereszt jelét rajzolván, több nôvért is kigyógyított betegségébôl, így pl. Amata nôvért, Benvenuta nôvért, Christiana nôvért, Andrea nôvért, amint Filippa nôvér mondotta, aki fentebb tanúbizonyságot tett.[46] És ugyancsak megszabadította Cecília nôvért, amint Amata nôvér mondotta.[47] 9 És látott másokat is, akiket odahoztak a monostorhoz a fent említett szent Anyához, hogy gyógyítsa meg ôket, és ô föléjük rajzolta a kereszt jelét, és megszabadultak. Ennek ellenére nem tudná ôket megnevezni, mert sem azután, sem pedig elôtte nem látta ôket, mivelhogy az a tanú mindig a monostorba zárva élt. 10 Azon Klára úrnô szegénység iránti szeretetérôl, imádságának erejérôl, a város és a monostor megszabadításáról ugyanazt mondotta, mint Filippa nôvér.[48] 11 Azt is mondta, hogy valahányszor csak veszély közeledett, a szent Anya parancsára minden nôvér az imádság menedékéhez folyamodott. 12 Azt is mondta az a tanú, hogy ô hallotta Szent Klára anyjától, hogy mikor várandós volt ezzel a leánykával és ott állt a kereszt elôtt, kérve az Úr segítségét a szülés veszedelmében, hallott egy hangot, mely azt mondta neki, hogy nagy fényt fog szülni, ami teljesen beragyogja a világot. -- A kérdésre, mikor hallotta ezt tôle, azt válaszolta, hogy az idô tájt, mikor Szent Ferenc kimúlt ebbôl az életbôl. 13 A Szent Ferenc által nyújtott emlôrôl szóló látomásról azt mondotta, amit Filippa nôvér, azzal a különbséggel, hogy nem emlékezik arra, amit ô az emlô nyílásáról mondott, tudniillik hogy Szent Klára azt a szájában tartotta. 14 Azt is mondta, hogy az említett Klára úrnô nem akart egy kis idôre sem tétlenkedni; még betegsége ideje alatt sem, melynek végén kimúlt ebbôl a világból, az ágyban felültette magát és szôtt. Ebbôl azután vékony anyagot, abból pedig korporálét készíttetett és a tárolásukra kis dobozokat, amiket selyemmel vagy kelmével boríttatott. Azután elküldte Assisi püspökéhez, hogy áldja meg, majd így elküldte Assisi városának és a püspökségnek a templomaiba. És tudomása szerint ezeket átadták minden templom számára. 15 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô prófétai lelkülettel rendelkezett, mert egy napon Szent Ferenc öt asszonyt küldött hozzá, hogy vegye fel ôket a monostorba. Ezután Klára fölkelt, és azokból négyet vett fel, de az ötödikrôl azt mondta, hogy nem akarja felvenni, mivelhogy nem tartana ki a monostorban, csak ha ott lenne három évig. De azután a sok alkalmatlankodás miatt felvette ôt; az említett asszony alig fél évet volt ott. -- A kérdésre, ki volt az az asszony, azt válaszolta, hogy Taccolo leánykája, Gasdia úrnô volt. És ez még Szent Ferenc életében történt. -- A kérdésre, ki volt jelen, mikor Szent Klára ezeket a szavakat mondotta, azt válaszolta, hogy ott volt Ágnes nôvér, az ô húga, aki csak kevéssel ezelôtt távozott az élôk sorából; más nôvérekre nem emlékezett. A csodálatos étkezésrôl 16 Azt is mondta, hogy egy napon, mikor a nôvéreknek csak fél kenyere volt, melynek a másik felét elôtte a kint álló testvéreknek adták, a fentebb mondott úrnô megparancsolta ennek a tanúnak, hogy ebbôl a fél kenyérbôl szeljen ötven szeletet, és adja fel azoknak a nôvéreknek, akik asztalhoz telepedtek. Akkor azt mondta ez a tanú a fent említett Klára úrnônek: ,,Ahhoz, hogy ebbôl a kenyérbôl ötven darabot kihozzunk, az Úrnak az öt kenyérrel és a két hallal történt csodájára lesz szükség.'' De az az úrnô azt mondta neki: ,,Menj és tégy úgy, amint mondottam!'' S így az Úr megsokszorozta azt a kenyeret oly módon, hogy abból kihozott ötven szép nagy szeletet, ahogy azt Szent Klára neki megparancsolta.[49] 17 A kijárati kapuról is, amely ráesett az úrnôre és sértetlen maradt, minden részletében úgy számolt be, ahogy korábban Christiana nôvér, mondván, hogy ô azt látta rajta. VII. TANÚ 1 BALVINA nôvér,[50] COCCORANÓI MARTINO ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy ez a tanú San Damiano monostorában harminchat évnél valamivel tovább volt szent emlékű Klára úrnô irányítása alatt, aki a fent említett monostor apátnôje volt; világi és szerzetesi életét is felékesítette az Úr sok jótéteménnyel és erénnyel, melyeket semmiféle módon nem lehetne felsorolni. 2 Tudvalévô, hogy az az úrnô születésétôl fogva szűz maradt. Az összes nôvér között ô volt a legalázatosabb, és olyan lánglelkű volt, hogy Isten iránti szeretetbôl szívesen elviselte volna a vértanúságot a hit és Rendjének megvédése érdekében. Még mielôtt megbetegedett volna, szeretett volna elmenni Marokkó azon részeibe, ahol az elmondás szerint a Testvérek vértanúságot szenvedtek. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú végig vele volt a fent említett idôben, és látta és hallotta a Rend és a hit iránti szeretetét, mely a fent említett úrnôben megvolt. 3 És azt is mondta, hogy mennyire szorgalmas és serény volt az imádságban, a szemlélôdésben és a nôvérek buzdításában. E tekintetben teljesen a saját szándéka szerint haladt. 4 Alázatosságáról, imádságának erejérôl, fekvôhelyének és ruházatának durvaságáról, önmegtagadásáról és böjtjérôl ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nôvér mondott,[51] azzal a különbséggel, hogy nem látta a szôlôvenyigébôl készült ágyat, de tudott arról, mert mondták, hogy egy ideig azt használta. Ugyanakkor látta, hogy egy rendkívül hitvány, fatáblából készült ággyal rendelkezett. 5 A beteg nôvérek székeinek megmosásáról is ugyanazt mondotta, mint amit korábban Cecília nôvér mondott.[52] 6 Assisi városának felszabadításáról, melyet Aversai Vital vett ostrom alá, és hogy az ô imádságainak köszönhetôen szabadult meg a monostor a szaracénoktól és más ellenségtôl, ugyanazt mondotta, mint Filippa nôvér.[53] 7 A nôvéreivel tett csodákról, a kezével rajzolt kereszt jelérôl ugyanazt mondotta, mint a fent említett Filippa nôvér.[54] És hozzátette, hogy hasonlóképpen szabadíttatott meg a perugiai Benvenuta nôvér attól a betegségtôl, aminek következtében elveszítette hangját, annak a fent említett szentnek köszönhetôen, aki ôt megjelölte a kereszt jelével.[55] -- A kérdésre, kitôl szerezte ezt az értesülését, azt válaszolta, hogy a meggyógyított nôvértôl. 8 A Szegénység privilégiuma iránti szeretetérôl ugyanazt mondotta, mint a fent említett Filippa nôvér.[56] 9 Azt is mondta ez a tanú, hogy ô hallotta a fent említett Klára úrnôtôl, hogy az Úr születésének éjszakáján -- mely a minap volt -- ô mintha jelen lett volna, úgy hallotta a matutinumot, és a többi imaórát, melyet azon az éjszakán végeztek Szent Ferenc templomában. Ezért azt mondogatta nôvéreinek: ,,Ti elmenvén matutinumra a kápolnába, engem egyedül hagytatok, de az Úr gondoskodott rólam, annak ellenére, hogy nem tudtam fölkelni az ágyból.'' 10 És azt is mondta, hogy a Szent Ferenc által nyújtott emlôrôl szóló látomást úgy hallotta a fent említett úrnôtôl, ahogy Filippa nôvér elmondta.[57] 11 Azt is mondta az a tanú, hogy saját együgyűsége miatt semmiképpen sem tudná elsorolni a jótéteményeket és erényeket, melyek Klárában megvoltak, vagyis alázatosságát, jóindulatát, türelmét és a többi erényeket, melyekben ô olyannyira bôvelkedett. A tanú szilárdan hitte, hogy Szűz Mária óta egészen napjainkig egyetlen asszony sem volt nagyobb érdemmel megáldva, mint az az úrnô. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy sok egyéb szent asszony tökéletességérôl legendáikból értesült, de ezen Klára úrnô életszentségét ô maga látta is végig a fent említett idôben, kivéve egy év öt hónapot, amíg Klára úrnô parancsára Arezzo monostorában tartózkodott egy asszony társaságában, akit szintén ebbe a monostorba küldött. És ez a tanú, mivel Szent Klára unokahúga volt, figyelmesen tanulmányozta életét és szokásait, mely szemmel láthatólag csodálatosnak tűnt neki. -- A kérdésre, mi tűnt neki csodálatosnak abban az életben, azt válaszolta, hogy a sok önmegtagadás, ami az emberi erô határait túlhaladni látszott; és csodálatos volt a többi, szinte töméntelen mennyiségű csoda is, melyeket Isten ôáltala és ôbenne vitt végbe úgy, amint errôl fentebb szó volt. Miként szabadított meg egy nôvért fájdalmas lázától és egy keléstôl 12 És hozzátette az a tanú, hogy ô maga beteg lévén, egy éjszaka oly nagyon gyötrôdött a csípôjében lévô súlyos fájdalomtól, hogy elkezdett keseregni és panaszkodni. És az az úrnô megkérdezte tôle, hogy mi a baja? Akkor az a tanú megmondta neki fájdalmát, és az az Anya föléje hajolt, közvetlenül a csípôjére, a fájdalom helyére, és azután ráhelyezte a fején lévô fátylat, és a fájdalom rögtön teljesen megszűnt. -- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy tizenkét évvel ezelôtt, vagy egy kicsivel többel. -- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy az a tanú egy cellában volt vele, ahol ô imádsága alatt lenni szokott. A hónapra, napra, vagy az éjszakára nem emlékezett. 13 Egy másik alkalommal, a fenti idôpont elôtt, az a tanú a fent említett Szent Klára által megszabadíttatott állandó lázától és egy keléstôl, mely jobb felôl a keblén volt, ami alapján a nôvérek azt hitték, hogy meghalt. És ennek már húsz esztendeje. -- A kérdésre, mennyi ideig szenvedett ebben a betegségben, azt válaszolta: három napig. 14 Azt is mondta, hogy az a tanú hallotta egy asszonytól, hogy az Úr öt ördögtôl szabadította meg ôt a mondott Szent érdemei által. -- A kérdésre, honnan származott az az asszony, azt válaszolta, hogy az asszony elmondása szerint Pisából, ahonnan eljött a monostor beszélôjéhez,[58] hogy hálát adjon Istennek és a fent említett Szentnek. -- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy kb. négy éve. És mondta az az asszony, hogy az ördögök mondogatták neki: ,,Annak a Szentnek az imádságai tüzelnek föl minket''. (Ti. hogy ne gyötörjék tovább a megszállottat.) VIII. TANÚ 1 A RÓMAI LÚCIA nôvér, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy már a San Damiano monostorának apátnôjeként Klára úrnô szentsége és jósága oly nagy volt, hogy semmiféleképpen sem tudná azt teljes egészében elmondani. -- A kérdésre, hogy miben nyilvánult meg ez a szentség és jóság, azt válaszolta, hogy nagy alázatosságában, jóindulatában, tisztességében és türelmében. 2 A kérdésre, hogy mennyit volt ô a monostorban, azt válaszolta, hogy ami a jócselekedeteket illeti, szerinte keveset, de az idôt tekintve neki oly soknak tűnt, hogy arra nem emlékszik, mivel az a Klára úrnô Isten iránti szeretetbôl fogadta be ôt a monostorba, mikor még nagyon kicsi volt, és azt mondta, hogy ô azt a Klára úrnôt mindig nagy életszentségben látta szerzetesi életében. 3 A kérdésre, miben állt ez a szentség, azt válaszolta, hogy testének gyakori sanyargatásában és életének szigorúságában. És amennyire csak tudott, törekedett Isten tetszésére lenni, nôvéreit pedig Isten szeretetére oktatta, és nagy részvétet tanúsított irántuk lélekben és testben. És hozzátette az a tanú, hogy ha ô nem rendelkezne a szentekrôl szóló tudással, nem tudná kifejezni azt a jóságot és szentséget, melyet ô abban a Klára úrnôben látott. 4 És mondta, hogy hallotta: az Úr az ô érdemeiért több nôvért megszabadított, de ô ezeknél a gyógyulásoknál nem volt jelen, mert beteg volt. IX. TANÚ 1 FRANCISKA nôvér COL DE MEZZO-I CAPITANEO ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje[59] eskü alatt vallotta, hogy az a tanú, a mondott monostorban élt huszonegy éven keresztül, -- melyet a múlt május hónapban töltött be, -- abban az idôben, mikor Szent Klára a mondott monostor apátnôje volt. És azt mondta: ha akkora bölcsessége lenne, mint amekkora Salamonnak volt; akkora ékesszólása, amekkora Szent Pálnak volt, képtelen volna megfelelô módon elmondani azt a jóságot és azt a szentséget, melyet a fent említett idô alatt látott abban a Klára úrnôben. 2 A kérdésre, hogy mit látott benne, azt válaszolta, hogy egyszer, miután behatoltak a szaracénok a mondott monostor belsô udvarába, az az úrnô egészen a refektórium (ebédlô) kijáratáig vezettette magát, és maga elôtt vitetett egy ládikát, melyben a mi Urunk Jézus Krisztus Testének Szentsége volt.[60] Ô földre borult és sírva imádkozott, többek között ezeket a szavakat mondva: ,,Uram, oltalmazd meg ezeket a szolgálóidat, mivel én képtelen vagyok ôket megoltalmazni.'' Akkor ô egy csodálatosan kellemes hangot hallott, mely azt mondotta: ,,Én téged mindenkor megôrizlek.'' Akkor a fentebb mondott úrnô könyörgött a városért is, mondván: ,,Uram, ha jónak látod, ôrizd meg ezt a várost is'', és ugyanez a hang felcsendült, mondván: ,,A város sok veszedelmet fog elszenvedni, de megmenekül.'' És akkor a fentebb mondott úrnô a nôvérekhez fordult, és így szólt hozzájuk: ,,Ne féljetek, mivel én vagyok a ti biztosítékotok, hogy semmi rossz nem ér benneteket sem most, sem pedig a jövôben, ha mindig engedelmeskedtek Isten parancsainak.'' És akkor a szaracénok eltávoztak anélkül, hogy ártottak, vagy valamilyen kárt okoztak volna. -- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá. -- Megkérdezvén a tanút a hónap, a nap és az óra felôl is, azt válaszolta, hogy szeptemberben történt, és úgy emlékszik, hogy pénteki napon, a tertia órájában. -- A kérdésre, ki volt ott, azt válaszolta: azok a nôvérek, akik az imádságon jelen voltak. -- A kérdésre, ki hallotta még a nôvérek közül azt a hangot, azt válaszolta, hogy maga a tanú és egy másik nôvér, aki már meghalt, ugyanis ôk támogatták azt az úrnôt. -- A kérdésre, mibôl tudja azt, hogy az a másik nôvér is hallotta a hangot, azt válaszolta, hogy az illetô nôvér mondta neki. És Szent Klára azon az estén mindkettôjüket hívatta és megparancsolta nekik, hogy amíg ô él, senkinek se mondják el. -- A kérdésre, hogy hívták az elhunyt nôvért, azt válaszolta, hogy pisai Illuminata nôvérnek. 3 Azt is mondta, hogy egy másik alkalommal mondta valaki a fentebb említett Klára úrnônek, hogy Assisi városát minden bizonnyal elárulják. Az az úrnô hívatta nôvéreit, és azt mondta nekik: ,,Nagyon sok jótéteményt kaptunk ettôl a várostól, és ezért kérnünk kell Istent, hogy azt ôrizze meg.'' Ez okból megparancsolta, hogy reggel idôben jöjjenek hozzá; s így a nôvérek, amint azt ô korábban megparancsolta, jókor reggel elébe járultak. Miután a fenti úrnô hamut hozatott, letette a fátylat a fejérôl, és a többi nôvérnek is meghagyta, hogy vegyék le a fátylat. S azután vette a hamut, és elôször a saját fejére -- amit nemrég nyíratott le -- szórt belôle nagy mennyiségben. Majd meghintette a többi nôvér fejét is. Ezt követôen megparancsolta, hogy menjenek mindannyian a kápolnába imádkozni. És így történt, hogy a következô napon elvonult a megvert és szétszórt sereg. S attól fogva Assisi városát többé semmiféle hadsereg nem fenyegette. És a nôvérek az imádságnak azon a napján önmegtagadást végeztek, kenyéren és vízen böjtölve. Közülük néhányan azon a napon nem ettek semmit. -- A kérdésre, mennyi idôvel ezelôtt történt mindez, azt válaszolta, hogy Aversai Vitál idejében. 4 Azt is mondta, hogy egyszer május elsején az a tanú látott azon Klára úrnô ölében kebléhez simulva egy csodaszép fiúcskát, oly szépet, hogy azt el sem lehet mondani. És ugyanazon tanú a fiúcska láttán kimondhatatlanul kellemes édességet érzett, és kétségkívül azt hitte, hogy az a fiúcska Isten Fiacskája. Azt is mondta, hogy akkor ô azon Klára úrnô feje fölött látott két szárnyat, mely ragyogott mint a nap, s ezek néhányszor a magasba emelkedtek, és néhányszor a fentebb mondott úrnô fejét eltakarták. -- A kérdésre, ki látta még ezt rajta kívül, azt válaszolta, hogy egyedül csak ô látta, s azt sohasem fedte fel egyetlen személynek sem. Sohasem fedte volna fel, csak az oly szent Anya dicséretére. -- Azt is elmondta az a tanú, miként szabadította meg a fentebb említett Szent Klára a kereszt jelével és imádságaival diambrai Benvenuta nôvért a hóna alatt viselt sebétôl, és Christiana nôvért a fülsüketségtôl, amint Filippa nôvér föntebb, Christiana nôvér pedig magáról mondotta. 6 Azt is mondta: egyszer látta, hogy a fentebb mondott szent Klárához viszik az assisibéli Giovanni úr[61] fiacskáját, akinek láza volt, és az a szent rárajzolta a kereszt jelét, megérintette ôt, és így megszabadította. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy hallotta azután, hogy az apja mondta a beszélônél, hogy mily hirtelenül gyógyult meg. De az a tanú látta ôt azelôtt is, hogy Szent Klárához vitték, és kis idôvel azután látta ôt gyógyultan visszatérni a monostorhoz. -- A kérdésre, hány éves volt a fiúcska, azt válaszolta, hogy 5 éves. -- Megkérdezvén ôt a fiúcska nevérôl, azt mondta, hogy azt nem tudja. 7 Azt is mondta, hogy az a tanú nagyon súlyos betegségben szenvedett, mely erôs fejfájással járt, kiáltozásra késztette, s amitôl eszméletét is elveszítette. Fogadalmat tett a szent Anyának, mikor az élete végéhez közeledett, és azonnal megszabadult; és azután többé nem érzett semmit abból a betegségbôl. -- A kérdésre, mennyi ideig szenvedett tôle, azt válaszolta, több mint hat évig. 8 Azt is mondta az a tanú, hogy egyszer a fent említett Klára úrnô betegsége miatt nem tudott fölkelni az ágyból és kérte, hogy hozzanak neki egy bizonyos szalvétát, s mivel nem volt, aki elhozza, íme, egy kis cica a monostorból nekiállt húzni és vonszolni azt a szalvétát, hogy odavigye neki. Ekkor az úrnô azt mondta a macskának: ,,Te rosszaság, ha nem tudod idehozni, miért vonszolod a földön?'' Akkor a macska, mintha megértette volna a szót, nekiállt felgöngyölni a szalvétát, hogy ne érintse a földet. -- A kérdésre, honnan tudja a fentebb mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy a fentebb mondott úrnô maga mondta el neki. 9 A fonásból készült korporálékról az a tanú is azt mondta, hogy ô abból 50 párat számolt meg, melyet szétosztottak a templomok között, amint a föntebbi tanúságtévô nôvérek elmondták. 10 Azt is mondta, hogy egyszer, mikor a nôvérek azt hitték, hogy a boldogságos Anya már egészen a halál küszöbén áll, és a pap a mi Urunk Jézus Krisztus testével megáldoztatta, az a tanú a fentebb mondott Szent Klára Anya feje fölött látott egy nagyon-nagy fényességet, és úgy tűnt neki, hogy az Úr Teste egy kicsiny és nagyon szép fiúcska volt. S azután, hogy a szent Anya nagy áhítattal és könnyekkel magához vette a Szentséget, amint mindig is szokta, ezeket a szavakat mondotta: ,,Oly nagy jótéteményt adott nekem ma az Isten, hogy az ég és a föld nem tudnának azzal felérni.'' -- A kérdésre, vajon látta-e ezt valaki a nôvérek közül, azt felelte, hogy azt nem tudja, de ô maga biztosan tudja. -- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy Szent Márton ünnepe körül, három évvel ezelôtt. -- A kérdésre, hogy a nap mely órájában történt, azt válaszolta: reggel a mise után. X. TANÚ 1 ÁGNES nôvér,[62] az ASSISIBÉLI BERNARDO DE OPORTULO úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy abban az idôben, mikor az a tanú nagyon kicsi lány létére belépett a monostorba, Klára úrnô már mint a fent említett monostor apátnôje egy csomózatlan lószôrbôl készült vezeklô ruhát viselt. És mondta, hogy az az úrnô azt kölcsönadta annak a tanúnak három napra, s ezalatt neki oly durvának tűnt, hogy sehogyan sem bírta elviselni. 2 És azt is mondta az a tanú, hogy képtelen lenne kifejezni azon Klára úrnô erényeinek és szent életének alázatosságát, jóságát, türelmét és nagyságát, amint azt monostori tartózkodása egész ideje alatt látta. Mivel úgy tűnt, hogy minden jóság megvolt benne, ezért lehetett mindig szentnek tartani; nem volt benne semmi kivetnivaló. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy az ô irányítása alatt tartózkodott a monostorban 33 évig vagy akörül. 3 És azt is mondta, hogy az a Klára úrnô a kompletórium után esténként hosszasan imádkozott, bôséges könnyeket ontva, és éjfél körül újra fölkelt imádkozni, amíg egészséges volt, és csendben megérintve fölébresztette a nôvéreket, és azután külön elimádkozta a sexta imaórát, mondván: abban az órában történt a mi Urunk keresztrefeszítése. 4 Azt is mondta, hogy a fent említett szent nagyon sok böjttel sanyargatta magát. -- A kérdésre, hogy honnan tudja a fentebb mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy jelen volt. 5 Azt is mondta, hogyha a fentebb mondott Klára úrnô olykor látta, hogy valamelyik nôvér kísértéstôl vagy nagy bajtól szenved, titokban magához hívta és könnyekkel vigasztalta ôt, és néhányszor leborult a lábai elé. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta: többször is látta, hogy a szent Anya hívta ôket, hogy megvigasztalja. És egyikük azt mondta neki, hogy az az úrnô leborult a lábaik elé. -- Megkérdezvén ôt azon nôvér nevérôl, azt válaszolta, hogy pisai Illuminata nôvérnek hívták, aki már meghalt. 6 Azt is mondta azon úrnô alázatosságáról, hogy az oly nagy volt, hogy megmosta a nôvéreknek és a (monostoron kívül) szolgáló nôvéreknek a lábát. Egyszer, mikor a mondott szolgáló nôvérek egyikének megmosta a lábát, szokása szerint meg akarta csókolni, de ô akaratlanul is megrúgta lábával a száját, és az úrnô örvendezett, és megcsókolta a talpát. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta. -- A kérdésre, hogy mikor történt ez, azt válaszolta, hogy nagyböjtben. -- A kérdésre, hogy melyik napon, azt válaszolta, hogy az egyik csütörtökön. 7 Azt is mondta, hogy az idô legnagyobb részében, melyben az a tanú a monostorban tartózkodott, a fentebb mondott úrnônek gyékénybôl volt az ágya, és egy kis szalma a feje alatt, és beérte ezzel az ággyal. S ezt onnan tudja, mert látta. Azt is mondta: hallotta, hogy mielôtt még az a tanú a monostorba került volna, a fentebb említett Klára úrnônek szôlôvenyigébôl volt az ágya, de azután, hogy megbetegedett, Szent Ferenc parancsára szalmazsákot használt. 8 Azt is mondta az a tanú, hogy a fent említett Klára úrnô nagy gyönyörűségét találta Isten szavának hallgatásában, és bár ô nem végzett magasabb tanulmányokat, mégis szívesen hallgatta a tanult prédikátorok beszédeit; és amikor egy napon Atri Fülöp, a Kisebb Testvérek Rendjébôl való szónok prédikált, az a tanú látott Szent Klára mellett egy gyönyörű szép fiúcskát, és úgy tűnt neki, hogy három esztendôs volt. És könyörgött szívében az a tanú, hogy Isten ne engedje meg, hogy ôt rászedjék vagy becsapják, ezért válaszként szívében a következô szavakat hallotta: ,,Én közöttük vagyok'';[63] e szavakkal jelezte, hogy a fiúcska Jézus Krisztus volt, aki az igehirdetôk és a hallgatók között jelen van, feltéve, ha ez utóbbiak úgy figyelnek, ahogy kell. -- A kérdésre, mikor történt ez, azt válaszolta, hogy kb. 21 éve. -- A kérdésre, hogy milyen idôszakban, azt válaszolta, hogy azon a húsvét utáni héten, mikor azt éneklik, hogy ,,Ego sum pastor bonus''.[64] -- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy ott voltak a nôvérek. -- A kérdésre, hogy vajon közülük ki látta azt a fiúcskát, azt válaszolta, hogy az egyik nôvér azt mondta a tanúnak: ,,Én tudom, hogy te láttál valami?''. -- A kérdésre, hogy mennyit tartózkodott ott az a fiúcska, azt válaszolta, hogy a prédikáció nagy részén; és mondta, hogy akkor úgy tűnt: nagy ragyogás veszi körül a fent említett Klára Anyát, nem anyagi természetű fény, hanem mint valamely csillag ragyogása, és mondta, hogy az a tanú a fentebb említett jelenés alatt kimondhatatlan édességet érzett. S azután látott egy másik ragyogást, nem egészen olyan színűt, mint az elôbb említett volt, hanem egészen pirosat, olyanformán, mintha bizonyos tűzszikrák repkednének ki belôle, és ez a ragyogás egészen körbefogta a fent említett szentet és egészen betakarta a fejét. És nem volt biztos az a tanú afelôl, amit látott, és azt a választ kapta, nem hangon keresztül, hanem értelmi úton, hogy a Szentlélek száll reád.[65] 9 Azt is mondta, hogy hitük szerint azon Szent Klára imádságának ereje által szabadult meg a monostor a szaracénok ostromától, s ugyancsak az a tanú látta, hogy a fentebb említett Szent Klára Anya ezért imádkozik könnyek között, nagy alázattal, összekulcsolt kezekkel és égre emelt szemekkel. 10 Azt is mondta, hogy az a Szent Klára, halála közeledtekor, intette azt a tanút és a többi nôvért, hogy tartsanak ki az imádságban, és hogy az a tanú mondja az Úr öt sebérôl szóló imádságot, és amennyire fel lehetett fogni, mivelhogy nagyon halkan beszélt, ô ajkával egyfolytában az Úr szenvedését emlegette, és így a mi Urunk Jézus Krisztust nevén szólongatta. S az egyik utolsó szó, amit a szent Anya a fenti tanúnak mondott, ez volt: ,,Drágalátos dolog az Úr szemében az ô szentjeinek halál?'', azaz: ,,Pretiosa in conspectu Domini mors sanctorum eius.'' 11 Azt is mondta, hogy egyszer a tanú nagyon sürgetô kérésére megengedte neki, hogy megmossa a fent említett Szent Klára Anya lábait; ez a tanú ivott abból a lábvízbôl, mely neki oly édesnek és ízletesnek tűnt, hogy alig tudja elmondani. -- A kérdésre, vajon a nôvérek közül megízlelte-e még valaki azt a vizet, azt válaszolta, hogy nem, mivel a fent említett Szent Klára Anya azt kiöntötte, nehogy többé megízleljék. XI. TANÚ 1 Az ASSISIBÉLI DIAMBRAI BENVENUTA nôvér San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy az a tanú bizonyos sebeket viselt a hóna alatt és a keblén, melyeket tályognak hívtak, s melyekre öt flastromot tettek, hogy le legyenek fedve. S miután ezt a betegséget 12 évig hordta, egy este elment Szent Klára Anyához, sírva kérve tôle segítséget. Akkor az a jóságos Anya meghatódva szokásos irgalmától, kiszállt az ágyból, és letérdelve imádkozott az Úrhoz. Az imádság befejeztével ahhoz a tanúhoz fordult, és megjelölte a kereszt jelével elôször önmagát, majd a tanút, és azután elmondta a Miatyánkot, és megérintette sebeit puszta kezével, s így megszabadult azoktól a sebektôl, melyek gyógyíthatatlannak tűntek. -- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy úgy rémlik neki, szeptemberben múlt két éve; és abból a betegségbôl azóta semmit nem érez. 2 Azt is mondta, hogy több mint 29 éve annak, hogy az a tanú a monostorba jött, és azóta folyamatosan Szent Klára úrnô és Anya irányítása alatt állt; és az az úrnô megtanította arra, hogy minden más dolognál jobban szeresse Istent; másodsorban megtanította neki, hogy gyakran és teljes egészében vallja meg vétkeit; harmadsorban oktatta ôt, hogy mindig emlékezetében hordozza az Úr szenvedését. A mennyei udvar csodálatos eljövetelérôl Szent Klára boldog elköltözésekor 3 Azt is mondta az a tanú, hogy péntek este, mely arra a szombati napra virradt, mely a harmadik volt boldog emlékezetű Szent Klára úrnô halála elôtt, az a tanú több nôvérrel könnyezvén oly nagy anyjuk haldoklásán, azon úrnô ágyánál ült, és anélkül, hogy valakihez beszélne, az az úrnô elkezdte Istennek ajánlani lelkét, mondván: ,,Menj békében, mert jó kíséreted lesz, mivel aki téged megteremtett, elôtte már megszentelt és azután, hogy téged megteremtett, beléd öntötte a Szentlelket, és aztán megôrzött, mint anya az ô picinyke fiacskáját.'' És megkérdezte egy nôvér, akit Anastasia nôvérnek hívtak, a fentebb mondott úrnôt: kihez beszél és kinek mondja ezeket a szavakat, az az úrnô azt válaszolta: ,,Én az én áldott lelkemmel beszélgetek''. 4 És ekkor az a tanú serényen elkezdett gondolkodni azon Klára úrnô sok és csodálatos szentségérôl, és abban a töprengésben neki úgy tűnt, mintha az egész mennyei udvar megmozdulna és felkészülne, hogy tiszteletben részesítse ezt a szentet, és különösképpen a mi dicsôséges Asszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária készített elô saját öltözékeibôl, hogy felöltöztesse ezt az új szentet. S miközben az a tanú ezen töprengett és képzelôdött, rögtön látta testi szemeivel fehérbe öltözött szüzek nagy sokaságát, akiknek feje körül korona volt, s akik jöttek és beléptek annak a szobának az ajtaján, ahol a fent említett Szent Klára Anya feküdt. A szüzek között volt egy nagyobb, magasabb és hatalmasabb, hogy el sem lehet mondani; mindegyik között a legszebb, aki a fején nagyobb koronát viselt, mint a többiek. A korona fölött egy aranyalmát hordott, mely füstölôhöz hasonlított, s melybôl oly nagy fényesség áradt, hogy úgy tűnt: beragyogja az egész házat. Szüzek is közeledtek a mondott Szent Klára Anya ágyához, és az a szűz, aki legnagyobbnak tűnt, egy rendkívül finom ruhával takarta be ôt és az ágyat; oly nagyon finom és átlátszó fátyol volt ez, hogy nagy finomsága miatt az a Klára úrnô, bár be volt vele fedve, mégis látszott. Azután a szüzek Szüze, amelyik nagyobb volt, arcával a fentebb mondott Szent Klára szűz arcára vagy a keblére borult, ezért az a tanú nem tudta jól megkülönböztetni egyiket a másiktól. Ennek megtörténte után mindnyájan eltűntek. -- A kérdésre, vajon az a tanú akkor virrasztott-e, vagy aludt, azt válaszolta, hogy virrasztott, mégpedig éberen, és az este az éjszakába hajlott, amint ezt korábban mondotta. -- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy több nôvér ott volt, akik közül néhányan aludtak, néhányan virrasztottak, de nem tudja, vajon azok látták-e ezeket a dolgokat, amiket ô látott, mivel az a tanú nem hozta nyilvánosságra soha senkinek, a mostani alkalmat kivéve. -- A kérdésre, mikor, és mely napon történt ez, azt válaszolta, hogy péntek este, és az a nagyon Szent Klára úrnô a következô hétfôn halt meg. 5 Azt is mondta az a tanú, hogy mindaz, amit emlegetnek a fent említett Klára úrnô életének szentségérôl, igaz, és ô sem tudna többet mondani, mint ezt: Szent Klára úrnôben az életszentségbôl nem is lehetett volna több; és nem hiszi, hogy a mi Asszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária óta napjainkig lett volna más, nagyobb életszentségű asszony, mint a fent említett Szent Klára úrnô. Mivel ô szűz volt, alázatos volt, Isten szerelmétôl lángolt; az imádságban és az állandó szemlélôdésben kitartó, életmódja és öltözködése durvasága ellenére vidám, a böjtökben és a virrasztásokban csodálatos, úgy hogy sokan álmélkodtak azon, hogyan tud meglenni oly kevés étellel. Nagy részvétet tanúsított a csüggedôk iránt, jóindulatú volt és nagylelkű minden nôvér irányában. És állandóan Isten társaságában élt. A világ dolgairól nem akart beszélni, sem pedig hallani. A monostor és a nôvérek irányításában annyira elôrelátó és tapintatos volt, hogy el sem lehet azt mondani. -- A kérdésre, honnan tudja ezeket a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy ô is ott élt vele a monostorban a fent említett 29 esztendô alatt, és látta mindezeket a fentebb mondott dolgokat, és ha szükséges lenne, el tudná mondani részletesen is. XII. TANÚ 1 BEATRIX nôvér, az ASSISIBÉLI FAVARONE ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy ô a szent emlékezetű Klára úrnô testvérhúga volt; (Klára) szinte gyermekségétôl fogva angyali életet élt, mivel szűz volt és mindig megmaradt szüzességben, és serény volt a szent élet cselekedeteinek végzésében, olyannyira, hogy híre elterjedt mindazok között, akik ôt ismerték. Szent Klára megtérésérôl 2 Azt is mondta, hogy Szent Ferenc, szentsége hírének hallatán, többször is elment hozzá prédikálni, úgy hogy az a Klára szűz beleegyezett az ô prédikációjába, lemondott a világról és minden földi dologról, és elment, amilyen gyorsan csak tudott, hogy Istennek szolgáljon. 3 Ezért eladta egész örökségét és azon tanú örökségének egy részét, és a szegényeknek adta. 4 És azután Szent Ferenc levágta a haját a Portiunculának is nevezett Szűz Mária templom oltára elôtt, és aztán átvitte ôt San Paulo de Abbatissis templomához. S mikor szülei el akarták vinni, az a Klára úrnô fogta az oltárterítôt, és felfedte a fejét, mutatván nekik, hogy le van nyírva, és semmiképpen sem engedett nekik; nem hagyta magát kivenni, sem pedig velük visszamenni. 5 Azután Szent Ferenc, Fülöp testvér és Bernát testvér elvezették ôt a San Angelo de Panzo templomhoz, ahonnan egy kis idô után átvitték ôt San Damiano templomához, ahol az Úr az ô irányítása alá több nôvért adott. -- A kérdésre, honnan tudja mindezeket a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy mint testvérhúga, némely dolgokat látott, más dolgokat ugyanazon Klára úrnôtôl hallott. Majd arra a kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy kb. 42 éve. Szent Klára szerzetesi élete a monostorban 6 Azt is mondta az a tanú, hogy mivel az a Klára úrnô a mondott monostor apátnôje volt, az ô irányítása idején oly szentül és oly okosan viselkedett, és Isten oly sok csodát művelt általa, hogy minden nôvér és mindaz, aki ismerte az ô életét, szentnek tartotta, és így is viselkedtek vele, és tisztelték. -- A kérdésre, hogy azon Klára úrnô szentsége miben nyilvánult meg, azt válaszolta, hogy a szüzességben, az alázatosságban, a türelemben és a jóindulatban, a kellô dorgálásban, a nôvérek édes megintésében, az imádság és a szemlélôdés állhatatosságában, az önmegtagadásban és a böjtökben, a fekvôhelyek és az öltözködés durvaságában, önmegvetésében, Isten iránti szeretetének hevületében, a vértanúság utáni vágyban, és legfôképpen a Szegénység privilégiumának szeretetében. 7 A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta, mikor Klára ezeket véghezvitte; s mivel az ô testvérhúga volt, és kb. 24 éven keresztül vele tartózkodott a monostorban, és azelôtt is barátságban élt vele, mint nôvérével. És azt mondta, hogy azon Klára úrnô jóságáról emberi szóval nem tudna oly sokat elmondani, amennyi abból benne volt. 8 Kérdezték arról is, hogy az Úristen milyen csodákat művelt általa? Azt válaszolta, hogy Isten általa szabadított meg több nôvért, a kereszt jelét rajzolván rájuk; és sok egyéb csodát is tett, mert Isten az ô imádságaira védte meg a monostort a szaracénoktól és Assisi városát az ellenség ostromától, amint ezt nyilvánvalóan hiszik. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, mert látta, mikor imádságát végezte s azt is, mikor a szaracénok elvonultak anélkül, hogy bárkinek, akár a monostornak is kárt okoztak volna. Imádsága végeztével a következô napon a hadsereg, mely Assisi városa elôtt volt, elvonult. 9 A kérdésre, kiket szabadított meg a nôvérek közül betegségektôl, azt válaszolta, hogy azon Klára úrnô által megszabadult Benvenuta nôvér, Christiana nôvér és több más nôvér. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta ôket betegen és nagyon rossz állapotban, olyannyira, hogy végül a szent Anya rájuk rajzolván a kereszt jelét, imádsággal megszabadította ôket. S azután ôket egészségeseknek látta. XIII. TANÚ 1 Az ASSISIBÉLI BERNARDO DA SUPPO ÚR CHRISTIANA nevű leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt ugyanazt mondotta megtérésérôl és annak módjáról, amit korábban Beatrix nôvér mondott és hozzátette, hogy Isten szüze, Klára csodálatos módon távozott el atyja világi otthonából. Mivel attól félt, hogy akadályt gördítenek útjába, nem a szokásos kijáraton akart kimenni, hanem a ház egy másik kijáratához ment, ahová súlyos gerendákat és egy kôoszlopot támasztottak, hogy ne lehessen kinyitni. Ezeket sok férfi együttesen is alig tudná elmozdítani, de ô egyedül Jézus Krisztus segítségével azokat elmozdította, és kinyitotta a kijáratot. Másnap reggel sokan látták a nyitott ajtót és fölöttébb elcsodálkoztak, hogyan tudta azt kinyitni egy fiatal lányka. -- A kérdésre, honnan tudja azokat a dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú akkor abban a házban élt, és korábban vele volt és ismerte ôt, mert vele lakott Assisiben. -- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta: 42 éve vagy pedig egy kicsivel több. -- A kérdésre, hány éves volt akkor Szent Klára, azt válaszolta, hogy az elmondás szerint 18 éves volt. 2 Azt is mondta, hogy akkor az atyai házban ôt mindenki becsületesnek és szentnek tartotta; és mondta, hogy május hónapban lesz 34 éve annak, hogy belépett a monostorba és azon Szent Klára úrnô kormányzása és fegyelme alatt állt, akinek életszentsége beragyogta az egész monostort és gyarapította azt minden erénnyel és erkölccsel, melyeket megkívánnak a szent asszonyoktól. 3 Ezen erényekrôl az a tanú azt mondta, hogy akkor tudna teljességében és igazán válaszolni, ha ô részletesen felkutatná az összes erényt. S ami a legfôbb: az a Klára úrnô teljes egészében az irgalmas szeretettôl lángolt és úgy szerette a nôvéreit, mint önmagát. S ha olykor olyan dolgot hallott, mely nem tetszene Istennek, nagy részvétet tanúsítva, késedelem nélkül igyekezett azt kijavítani. S mivel ô ilyen volt, ilyen szent és ennyire erényektôl felékesített, Isten azt akarta, hogy ô legyen a Rendben az elsô Anya és Mesternô. És oly jól ôrizte a monostort, a Rendet és önmagát a vétkek minden mételyétôl, hogy emlékezetét mindörökre tiszteletben fogják tartani. S a nôvérek meg vannak gyôzôdve arról, hogy az a szent Anya imádkozik érettük Istenhez a mennyben, aki oly elôrelátóan, jóindulatúan és éberen kormányozta ôket a földön a Szerzetben és a szegénység melletti elkötelezettségben. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat és jelen volt vele a monostorban a fentebb mondott egész idô alatt, és korábban vele lakott és ismerte ôt, amint arról fentebb beszámolt. 4 A ruházat és a vezeklô ruhák durvaságáról, az önmegtagadásról és az imádságról azt mondta: soha nem hallotta, hogy abban lenne valaki hozzá hasonló a világon, vagy pedig, hogy a fentebb mondott dolgokban ôt túlhaladná. És ezeket a dolgokat onnan tudja, mert látta. 5 Benvenuta nôvér tályogoktól való megszabadításáról mindazt elmondta, amit korábban ugyanaz a Benvenuta nôvér mondott, mivel ô ott jelen volt. 6 Amata nôvér vízkórtól való megszabadításáról azt mondta, amit korábban ugyanaz az Amata nôvér mondott, mivel ô ott jelen volt. 7 Christiana nôvér megszabadításáról ugyanazt mondotta, mint az a Christiana nôvér. 8 Ferrarai Andrea nôvér megszabadításáról ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nôvér mondott. 9 A monostor szaracénoktól való megvédéséért és megszabadításáért végzett imádságról, és Assisi városának -- melyet az ellenség megostromolt -- megszabadításáért végzett imádságról ugyanazt mondotta, mint a fentebb említett Filippa nôvér, és hozzátette, hogy ugyanazon tanú volt az, aki Szent Klára úrnô parancsára szólt a nôvéreknek, hogy imádkozzanak. 10 Azt is mondotta, hogy a fent említett Klára úrnô abban a betegségben, amelyben elhunyt, nem hagyta abba sohasem Isten dicséretét, intvén a nôvéreket a Rend tökéletes obszervanciájára és különösképpen a szegénység szeretetére. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy gyakran ott volt. 11 Örökségének eladásáról azt is mondta az a tanú, hogy Klára úrnô rokonai mindenki másnál több pénzt ígértek neki, de ô nem nekik, hanem másoknak adta el azért, hogy a szegények ne legyenek megkárosítva. S mindazt, amit azon örökség eladásából kapott, szétosztotta a szegényeknek. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta: mert látta és hallotta. XIV. TANÚ A SPOLETÓI ANGELEIO ÚR ANGELUCCIA nevű leánya, San Damiano monostorának szerzetesnôje eskü alatt vallotta, hogy 28 éves volt, mikor az a tanú San Damiano monostorába került, és ezen monostorban tartózkodásának egész ideje alatt szent emlékezetű Klára úrnô irányítása mellett oly sok és oly nagy jó dolgokat látott tôle, hogy róla valóban el kellene mondani mindazt, amit bármely mennyországi szentrôl el lehet mondani. 2 A kérdésre, hogy miben állt ez a sok jóság, azt válaszolta, hogy abban az idôben, mikor az a tanú belépett a monostorba, Klára úrnô beteg volt, de ennek ellenére éjszaka felkelt az ágyán és imádságban virrasztott könnyek sokaságával; és ugyanazt cselekedte reggel és a tercia órája körül. 3 És szilárdan hiszik, hogy egyszer az ô imádságai szabadították meg a monostort a szaracénok támadásától, akik már behatoltak a monostor kerítésén. Egy más alkalommal pedig megszabadította Assisi városát az ellenség ostromától. 4 Azt is mondta, hogy oly nagy volt a nôvérek iránti alázatossága és jóindulata, oly nagy a türelme és az állhatatossága a megpróbáltatásokban, és oly nagyon szigorú életfelfogása, oly nagy keménységet tanúsított az étkezésben és az öltözködésben, és oly nagy irgalmas szeretetet minden nôvér iránt, oly nagy elôrelátást és gondoskodást a neki alávetett nôvérek buzdításában, olyan nagyon buzgó volt a nôvérek megintésében és más jó és szent dolgokban, melyek megvoltak abban a Klára úrnôben, hogy azt emberi szóval semmiképpen sem tudná kifejezni vagy megértetni, mivel az életszentségbôl nagyon sok volt benne, ezért azt ô sohasem tudja elmondani; és ugyanúgy a szegénység iránti szeretetérôl is szólt, mely tökéletes volt benne. -- A kérdésre, honnan tudja a fent mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele tartózkodott a fent említett egész idô alatt, és látta életének szentségét, amint arról vallomást tett. 5 És a nôvérek közül senki nem vonja kétségbe, hogy Isten ne művelt volna általa sok csodát már életében is, amint az fentebb elmondatott. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta, mikor Benvenuta nôvér a kereszt jelére, melyet az a Klára úrnô rajzolt rá kezével, rögtön megszabadult sebeitôl, és hallotta, hogy még több nôvér és idegen megszabadult az említett módon. 6 Látta azt is az a tanú, mikor becsukódott az épület kijárati kapu, azaz a monostoré, ráesett Klára úrnôre és azt hitték a nôvérek, hogy az halálát okozta. Ez okból nagy sírásban törtek ki, de az az úrnô sértetlen maradt és azt mondta, hogy egyáltalán nem érezte annak a kijárati kapunak a súlyát. Pedig az olyan súlyos volt, hogy három testvér alig tudta visszatenni a helyére. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta azt, mivel ô ott jelen volt. -- Megkérdezvén a napról, azt mondta, hogy Szent Péter nyolcadában történt, vasárnap este, és akkor azon tanú kiáltására gyorsan odajöttek a nôvérek és úgy találták, hogy a mondott kapu még rajta volt, mivel az a tanú egyedül nem tudta felemelni. 7 Azt is mondta ez a tanú, hogy a fentebb említett Klára úrnô halála csodálatos volt és dicsôséges, mivelhogy halála elôtt néhány nappal egy este elkezdett beszélni a Szentháromságról és más szavakat mondani Istenrôl oly kifinomultan, hogy csak alig néhány tudós vagy tanult ember tudná azokat megérteni; és még más dolgokat is mondott. -- A kérdésre, hogy miféle szavakat mondott még, azt válaszolta, amit korábban a fentebb említett Filippa nôvér. 8 Az a tanú azt is mondta, hogy egyszer a fentebb mondott szent Anya, Klára úrnô hallotta, hogy azt éneklik húsvét után, hogy: ,,Vidi aquam egredientem de templo a latere dextro'';[66] ezen annyira megörült és annyira az emlékezetében tartotta, hogy evés után és a kompletórium után mindig kért magának és a nôvéreknek szenteltvizet, és azt mondogatta nekik: ,,Nôvéreim és leánykáim, mindig emlékeznetek kell és emlékezetetekben tartani azt a szenteltvizet, amely a kereszten függô Urunk Jézus Krisztus jobb oldalából folyt ki.'' 9 Azt is mondta, hogy mikor az a nagyon szent Anya a szolgáló nôvéreket kiküldte a monostorból, figyelmeztette ôket, hogy amikor szépen virágzó és lombos fákat látnak, dicsérjék Istent és hasonlóképpen, mikor az embereket és a többi teremtményeket látják, mindig mindenért és mindenben dicsérjék az Istent.[67] XV. TANÚ 1 November havának huszonnyolcadik napján a monostor betegszobájában Márk testvér, Filippa nôvér és a többi nôvérek jelenlétében BALVINA DA PORZANO nôvér, San Damiano monostorának szerzetesnôje esküvel erôsítette meg Klára úrnô életszentségét és az ô nagy jóságát. 2 Azt is mondta, hogy ugyanaz a tanú látta azt a kijárati kaput a mondott Szent Klára Anyán, mely ráesett, mikor azt még nem emelték fel, és azt mondta, hogy Szent Klára elmondása alapján az a kapu semmiféle kárt nem okozott benne. Ellenkezôleg, úgy volt rajta, mint egy köpeny. És mondta az a tanú, hogy az a kapu súlyos volt, és hogy ô Angeluccia nôvér kiáltásaira odafutott a többi nôvérrel együtt, mivel mindannyian féltek, hogy az halálát okozza. -- Megkérdezvén az idôpontról, azt mondta, hogy kb. 7 éve történt. (A NÔVÉREK KÖZÖSSÉGÉNEK EGYÜTTES TANÚSÁGTÉTELE) Ugyanazon a napon, november 28-án San Damiano monostorának épületében jelen lévén Don Leonardo, Spoleto fôdiakónusa, Jakab atya, Trévi plébánosa, a fentebb említett spoletói Bertalan püspök úrnak és a Kisebb Testvérek Rendjébôl való Márk testvérnek -- a mondott monostor káplánjának -- társaságában, San Damiano monostora világtól elvonult nôvéreinek egész közössége jelenlétében. Miután mindnyájan összegyűltek, néhány apáca megesküdött, hogy az igazat mondja, és tanúságot tettek a szent emlékezetű Szent Klára úrnô életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl és a csodákról, melyekrôl azt állítják, hogy az ô érdemei miatt történtek. Madonna Benedetta nôvér, San Damiano fentebb említett monostorának akkori apátnôje, többi nôvérével egyöntetűen mondották a fentebb említett tiszteletreméltó spoletói püspök úr és atya jelenlétében, hogy mindaz, ami életszentség tekintetében bármely, Szűz Mária után élt szent asszonyban valóban megtalálható, elmondható és tanúsítható, az szent emlékű Klára úrnôrôl, egykori apátnôjükrôl és szentséges Anyjukról is igaz. Mindez az ô egész életébôl következik, amiért mindannyian készek megesküdni, nyilatkozni és tanúskodni. Mivel ôk látták csodálatos megtérését, és abban az idôben, mikor vele tartózkodtak a mondott monostorban, látták életének szentségét és az ô angyali szerzetesi életét, amirôl emberi szavakkal soha sem tudnának teljes beszámolót nyújtani. XVI. TANÚ 1 Ugyanazon a napon az assisibéli San Paulo templomában[68] a tiszteletreméltó spoletói püspök úr és atya, Andriolo de Bartolo, Vianello del Benvenuto Lucchese és még mások jelenlétében UGOLINO DE PIETRO GIRARDONE,[69] assisibéli lovag megesküdött, hogy az igazat mondja szent emlékezetű Klára úrnô életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl és érdemeinek tulajdonított csodáiról, és azt mondta, hogy Szent Klára Assisi városának igen nemes sarjából származott, mivelhogy Offreduccio de Bernardino úr volt az ô nagyapja, és ennek az Offreducciónak volt Favarone úr a fiacskája, Szent Klára apja. 2 Szent Klára szűz volt, és az atyai házban nagyon példás életű, mindenkihez jóindulatú és kegyes; és amint Szent Ferenc volt a Kisebb Testvérek Rendjében -- melyet ô alapított és indított el Isten segítségével -- a legelsô, úgy ez a Szent Klára szűz Isten akarata szerint a világtól elvonult úrnôk Rendjében a legelsô volt, és azt a Rendet szentségben és jóságban kormányozta, miként az kitűnik és nyilvánvaló ebbôl a tanúbizonyságból, s ahogyan ezt mindenki láthatta. 3 Azt is mondta, hogy Szent Ferenc prédikációjára és az ô buzdítására a mondott Szent Klára szűz belépett a Szerzetbe, amint az közismert. 4 Azt is mondta, hogy az a tanú elhagyván a feleségét, akit Guiduzia úrnônek hívtak, visszaküldte ôt apja és anyja házába, s így nélküle élt több mint 22 éven keresztül. Soha senki nem tudta ôt rávenni arra, hogy fogadja vissza feleségét és tartson ki mellette, jóllehet többször kitartóan kérték ôt, még szerzetes személyek is. Végül az egyik napon elmondták neki, hogy Szent Klára úrnônek látomása volt, s ebben a látomásban azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy Hugolino úr, maga a tanú, haladéktalanul köteles visszavenni feleségét, aki neki egy fiúcskát fog szülni, s akiben nagy öröme és vigasztalása lesz. Ez a hír igen éles fájdalmat okozott neki, de néhány nappal késôbb ellenállhatatlan vonzalmat érzett felesége iránt és visszafogadta ôt, akit ô oly régen elhagyott, és azután, miként a fentebb nevezett Szent Klára úrnô látomásban látta, fiút szült neki, aki még most is él, és aki neki nagy örömére és vigasztalására szolgált. 5 A kérdésre, vajon látta-e a fent említett Klára úrnôt atyja és anyja házában tartózkodni, amint azt föntebb állította, azt válaszolta, hogy igen; látta, hogy szent és tisztességes életet élt, amint föntebb mondotta. 6 A kérdésre, honnan tudja, hogy Isten szüze, Klára Szent Ferenc prédikációja hatására lépett be a Szerzetbe, azt válaszolta, hogy az nyilvános dolog volt és mindenki tudott róla; és ô hallotta, hogy Szent Ferenc Klára haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában vágta le, és miután ô belépett San Damiano monostorába, az ô Rendjében -- mint ahogyan ez nyilvánvaló és ismert -- oly magas erényre és életszentségre jutott, mint minden más szent asszony a Paradicsomban. * * * Ugyanazon órában és helyen Pelciói Angelo úr és Bonamanzia Barbieri jelenlétében, a fent említett püspök úr elôtt Bona de Guelfuccio úrnô, Ranieri de Bernardo és Pietro de Damiano megesküdtek, hogy csakis az igazat mondják Szent Klára életérôl, megtérésérôl, szerzetesi életérôl és csodáiról. XVII. TANÚ 1 Az ASSISIBÉLI BONA DE GUELFUCCIO úrnô eskü alatt vallotta, hogy ô ismerte Szent Klárát abban az idôben, mikor ô atyjának házában élt, mivelhogy együtt éltek a mondott házban. Szent Klára olyan szent életet élt mind szerzetbelépése elôtt, mind szerzetbelépése után, hogy a tanú szilárdan hiszi, hogy ô megszenteltetett anyjának méhében, mivel ô az ételeket, melyekre azt mondta, hogy megeszi, elküldte a szegényeknek, és az a tanú tanúsítja, hogy azokat többször elvitte. 2 Azon Klára úrnôt mindig mindenki nagyon tisztaságos szűznek tartotta, és lelke buzgalmában mindig Istennek akart szolgálni és az ô tetszésére lenni. 3 Ez okból az a tanú többször elkísérte ôt, hogy beszéljen Szent Ferenccel; s ezt mind a ketten titokban tették, nehogy a szülôk rajtakapják ôket. -- A kérdésre, mit mondott neki Szent Ferenc, Klára azt válaszolta: neki mindig azt prédikálta, hogy térjen meg Jézus Krisztushoz. Fülöp testvér is hasonlóképpen buzdította. És ô szívesen hallgatta ôket, és megfogadta mindazon jókat, melyeket neki mondottak. -- A kérdésre, mikor történtek ezek az elmondott dolgok, azt válaszolta, hogy több mint 42 éve, mivelhogy 42 éve annak, hogy Klára belépett a Szerzetbe. 4 És mondta, hogy abban az idôben, mikor Klára belépett a Szerzetbe, kb. tizennyolc éves, értelmes, lelkileg érett kisasszony volt; mindig otthon tartózkodott és rejtôzködött, mert nem akarta, hogy meglássák azok, akik háza elôtt elhaladnak. Nagyon jóindulatú volt, és egyéb jócselekedeteket is végzett. -- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy onnan, mert vele lakott. 5 Megkérdezték, hogy Klára úrnô miként tért meg, azt válaszolta, hogy Szent Ferenc levágta a haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában, amint azt egy szemtanútól hallotta, mivel ô nem tudott jelen lenni az eseményen, mert akkor a nagyböjtre Rómába ment. 6 Azt is mondta, hogy Klára úrnô, mielôtt levágták volna a haját, elküldte ôt, hogy keresse fel Szent Jakab szentélyét,[70] mivel Klára úrnô sok kegyelemben részesült, és azt akarta, hogy mások is hasonló módon részesüljenek azokból. 7 Továbbá azon Klára úrnô, míg a világban volt, adott azon tanúnak áhítatból bizonyos pénzösszeget, és megparancsolta neki, hogy vigye azt a Sancta Maria de Portiuncula mellett dolgozóknak, azért, hogy húst vásárolhassanak. 8 Szent Klára szentségérôl azt mondta: oly nagy volt, hogy arról a tanú szívében megszámlálhatatlan emléket ôrzött, melyeket szavakkal nem lehet elmondani, de amikor Szent Klára Anya beszélt, mindaz, amit mondott, mások épülésére és tanítására szolgált. XVIII. TANÚ Az ASSISIBÉLI BERNARDO DE RANIERI úr eskü alatt vallotta, hogy ô nem kételkedik boldog emlékű Szent Klára úrnô szentségében, s abban, hogy ô ne lenne szent az égben. És ha ebben valaki is kételkedne, akkor egyetlen más szentben se kellene hinni. Méginkább nyilvánvalóvá válna, hogy a mi hitünk semmit sem ér. Ez a tanú ismerte a fentebb mondott Klára úrnôt, mikor még kisleány volt atyjának házában. Szűz volt és élete kezdetétôl szent dolgokat művelt, mintha már anyja méhében megszentelôdött volna. 2 Mivel szép arcú volt, szóba került, hogy férjet keresnek neki, ezért rokonai közül sokan kérlelték, hogy egyezzen bele a férjhez menésbe, de ô nem akart beleegyezni. És ugyanez a tanú többször is próbálta meggyôzni ôt, hogy egyezzen bele, de Szent Klára meg sem akarta hallgatni, sôt mi több, még ô prédikált neki a világ megvetésérôl. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy felesége rokona volt a fent említett Klára úrnônek, és ezért az a tanú otthonosan mozgott a házukban, és látta a fentebb mondott jócselekedeteket. 3 A kérdésre, hogy milyen jócselekedeteket végzett, azt válaszolta, hogy böjtölt, imádkozott, és szívesen osztott alamizsnát, amikor csak tudott. S mikor a házbeliekkel együtt ült, mindig Isten dolgairól akart beszélni. S mihelyt csak tehette, minél hamarabb levágatta a haját Szent Ferenccel. S mikor rokonai ki akarták ôt venni a San Paulo apátságból és visszahozni Assisibe, semmiképpen sem tudták, mivel ô nem akarta, hanem megmutatta nekik lenyírt fejét, és így ôk hagyták, hogy ott maradjon. 4 A fentebb mondott Klára úrnô Assisi városának legnemesebbjei közül való volt, apai és anyai részrôl egyaránt. -- A kérdésre, honnan tudja a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy közismert volt az egész vidéken. 5 Azt is mondta az a tanú, hogy miután a fentebb említett Klára úrnô elment, hogy San Damiano temploma mellett maradjon, mivel ô maga szent volt, arra tanította a leánykáit, hogy szentségben szolgáljanak Istennek, mint ahogy ez ma is látható az ô leányainál. 6 És szilárdan hiszi Assisi városának minden polgára, hogy a mondott Szent Klára úrnô imádságaira és érdemeire való tekintettel menekült meg a monostor és szabadult meg a város az ellenségtôl. 7 A kérdésre, mikor történt Szent Klára szerzetbelépése, azt válaszolta, hogy több, mint negyven éve. XIX. TANÚ 1 Az Assisi városából való PIETRO DE DAMIANO eskü alatt vallotta, hogy az a tanú és apja Szent Kláráék háza mellett laktak. Ismerte azt a Klára úrnôt még világi korából, és ismerte az ô apját, Favarone urat, aki nemes volt, nagy volt és a város elôkelôje, ô és családjának többi tagja is. És az a Klára úrnô nemes volt, nemesi származású és tisztes viselkedésű; és az ô családjából hét lovag került ki, mind nemes és elôkelô. -- A kérdésre, honnan tudja ezeket a dolgokat, azt válaszolta, hogy mindezt látta, mivel a szomszédban lakott. 2 És akkor a mondott Klára úrnô, aki abban az idôben még kisleány volt, lelki módon élt, amint azt róla tartják. És látta, hogy apja, anyja és rokonai nemesi származásához illôen férjhez akarják adni, nemes és tehetôs férfiakhoz. De ô, aki akkoriban tizenhét éves lány lehetett, sohasem akart beleegyezni, mert szüzességben akart maradni, és szegénységben élni, mint ahogyan azt késôbb bebizonyította, mikor eladta egész örökségét, és árát a szegényeknek adta. És ôt mindenki szent életűnek tartotta. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy mivel szomszédja volt, tudta, hogy senkinek sem sikerült rávennie ôt arra, hogy a világ dolgaihoz kösse a szívét. XX. TANÚ 1 November havának huszonkilencedik napján az assisi San Paulo templomában Leonardo úr, spoletói fôdiakónus, Don Jakab, trévi plébános jelenlétében, az assisibéli GIOVANNI DE VENTURA, az említett spoletói püspök úr elôtt megesküdött, és azt mondta, hogy az a tanú Klára úrnô házában élt, mikor Klára még atyja házában élt kisleányként és hajadonként, mivel ô a ház testôre volt.[71] 2 És akkor az a Klára úrnô tizennyolc éves lehetett, atyai és anyai részrôl Assisi városának legelôkelôbb családjából származott. Atyját Favarone úrnak hívták, és az ô nagyapja Offreduccio de Bernardino úr volt. És akkor az a kislány oly egyenes és erényes volt életében és magatartásában, mintha már régóta a monostorban lett volna. 3 A kérdésre, hogy milyen életet élt, azt válaszolta: házának udvara[72] a város legnagyobbjaihoz tartozott, és a házában nagy kiadásokat végeztek. Mégis ô az elôkelô házban szokásos, evésre felszolgált ételeket elrejtette és félretette, és azután elküldte azokat a szegényeknek. -- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ô a házban élvén, látta azokat és szilárdan hitte, és mások is ezt állították. 4 Klára még atyja házában élvén, egy durva anyagból készült fehér ruhát[73] viselt a többi ruhája alatt. 5 Azt is mondta, hogy böjtölt és kitartóan imádkozott, és egyéb jámbor dolgokat cselekedett, ahogyan ô látta, és mindenki meg volt róla gyôzôdve, hogy kezdettôl fogva a Szentlélek indította ôt. 6 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnô, mikor megtudta, hogy Szent Ferenc a szegénység útját választotta, szívében elhatározta, hogy ô is ugyanazt cselekszi. És így az a Szent Ferenc levágta a haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában, vagy a San Paulo templomban. S mikor ôt rokonai ki akarták venni San Paulo templomából és visszavinni Assisibe, ô megmutatta nekik lenyírt fejét. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy hallomásból, és hogy közismert tény volt ez. 7 S azután elment San Damiano temploma mellé, ahol Szent Damjánról nevezett Rendjének anyjává és mesternôjévé lett, és ott sok fiúcskát és lánykát szült a mi Urunk Jézus Krisztusban, amint az ma is látszik. 8 Azt is mondta, hogy szentségében kételkedni nem lehet, hiszen közbenjárására az Úr számtalan csodát művelt, amint ez nyilvánvaló. 9 Azt is mondta, hogy abban az esztendôben, a fentebb említett Szent Klára úrnô halála évében látott egy Alpokon-túli dühöngôt, avagy ördögtôl megszállottat. Kötelekkel összekötözve vezették ôt a mondott Szent Klára úrnô sírjához, és ott helyben megszabadult bajától. -- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta a mondott betegségben szenvedôt, és hogy ott a mondott Szent Klára sírjánál rögtön megszabadult. -- A kérdésre, mi volt a beteg neve, azt válaszolta, hogy azt nem tudja, mivel nem errôl a vidékrôl származott. -- A kérdésre, hogy mely szent segítségül hívására szabadíttatott meg, azt válaszolta, hogy a mondott Szent Klára úrnô sírjánál, s ez köztudott és közismert. -- A kérdésre: melyik hónapban és napon történt, azt válaszolta, hogy úgy hiszi, most szeptemberben. A napról azt mondta, hogy arra nem emlékszik. -- A kérdésre, hogy ki volt jelen, azt válaszolta, hogy mindazok, akik a téren voltak, látták ôt, és vele futottak a fent említett Szent Klára úrnô sírjához. Vége. Istennek legyen hála! Ámen. ======================================================================== Szent Klára szentté avatási bullája ,,Clara claris praeclara meritis'' kezdetű bullájában IV. Sándor hírül adja Klára szentté avatásának tényét. A fordítás alapjául szolgáló latin eredetit Franciaország püspökeinek címezték, ma az anagni székesegyház levéltárában ôrzik. A bulla a szentté avatási pert idézi fel. Megemlíti Klára kiemelkedôbb csodáit, megrajzolja portréját. A hivatalos stíluson át is érezni, hogy IV. Sándor pápa igen nagyra becsülte Szent Klárát. A latin eredetit lásd Omaechevarría, 117-127. old. Fordította Balanyi György piarista. 1 [Sándor püspök, Isten szolgáinak szolgája,] Tisztelendô testvéreinek, Franciaország valamennyi érsekének és püspökének [üdvözletét és apostoli áldását küldi.] 2 A kitűnô érdemekkel ékeskedô Klára ott fent a mennyben az örök dicsôség fényességében ragyog, lent a földön pedig jeles csodák ragyogásában tündököl. Életművével itt a földön csak szűk körben és tompított fénnyel világított, ott a magasságos égben ellenben az örök jutalom bôségében dúskál, és erénye vakítóan hinti fényét a halandó emberek útjára. 3 Itt lent a legtökéletesebb szegénység kiváltságát nyerte osztályrészül, míg ott fent a mennyországban a kincsek mérhetetlen tömegével fizetnek vissza neki, és ezenfelül a katolikus hívek határtalan szeretete és hódolata fonja körül alakját. Itt a földön jeles cselekedetek kísérték, ott a magasságos mennyországban az isteni fény teljessége ragyogja körül, és a keresztény világ csodáinak megfoghatatlan jeleirôl méri le életszentségét. Ó, Klára, milyen sokféle címen ékesít téged a világosság. Világoskodtál már megtérésed elôtt, de még inkább világoskodtál megtérésed után és rejtett szerzetesi életedben. Kimúlásod után pedig egyenesen az égig csapott fényed. Te a példaadás fényességes tükrét állítottad a világ elé; a mennyei gyönyörűségek kertjében a szüzesség kedves liliomát ajánlottad áldozatul; itt a földön pedig a készséges segítségnyújtás hathatós gyógyító szerét használtad eszközül. Ó, csodálatos fénye boldogságos Klárának! Minél szorgalmasabban nyomozza az ember tetteiben, annál elbűvölôbben ragyog eléje minden életmegnyilvánulásából. Fényt árasztott -- ismétlem -- a világban, és fényt árasztott a Szerzetben. Odahaza, a szülôi házban szelíd napsugár módjára világolt, a klastromban villámként szórta szerte fényét. Életében világolt, holtában sugárzik; a földön világoskodott, az égbôl visszafénylik. Ó, milyen nagy ennek a fénynek hatalma, és milyen elbűvölô ennek a világosságnak ragyogása! Bár a klastrom szűk falai közé volt rekesztve, fénylô sugarait mégis messzire lövellte; bár parányi zárdába volt zárva, sugaraival mégis beragyogta az egész világot. Belülrôl gondos ôrizet alatt állott, mégis akadálytalanul áradt kifelé. Igen, Klára rejtekben élt, és íme, élete mégis nyitott könyv volt mindenki számára; nem beszélt, és híre-neve mégis hangosan kiáltott; cellájában rejtôzködött, és mégis világszerte beszéltek róla. 4 És ezen nincs mit csodálkoznunk; mert a lámpát, amint egyszer meggyújtották és lángra lobbantották, nem lehetett többé elrejteni, hogy ne világoskodjék és ragyogó fényét ne hintse szét az Úr házában. Hasonlóan a jó illatszerekkel teli edényt sem lehetett eldugni úgy, hogy ne illatozzék, és édes illatával be ne töltse az Úr hajlékát. Ellenkezôleg, mialatt a klastrom szűk magányában kemény önsanyargatással gyötörte testének alabástromedényét, az egész Egyház életszentségének jó illatával telt el. 5 Míg mint fiatal lány a világban élt, kora ifjúságától kezdve sietve igyekezett tiszta ösvényen általhaladni az esendô, tisztátalan világon; szüzessége drágalátos kincsét szüntelenül érintetlen szemérmetességében ôrizte, és egy pillanatra sem szűnt meg a szeretet és irgalom műveit cselekedni. Így történt, hogy életszentségének dicséretes híre szomszédaihoz is eljutott. Boldogságos Ferenc, mihelyt dicséretét hallotta, azonnal buzdítani kezdte ôt, hogy adja magát egészen Krisztus szolgálatára. És ô hamarosan megfogadta a szent intelmeit; lemondott a világról és minden múló javáról, és önként vállalt szegénységben egyes-egyedül az Úrnak kívánt szolgálni. Hô vágyát, mihelyt csak tehette, be is teljesítette: minden vagyonát és amije még csak volt, Krisztus kedvéért alamizsnára váltotta át, és a szegények segítésére fordította. 6 Mikor kiszakította magát a világ zajából, elôször egy mezei kápolnába tért be, ahol boldogságos Ferenc tulajdon kezével levágta haját. Innét egy másik kápolnába húzódott át, ahonnét rokonai mindenáron otthonába való visszatérésre akarták kényszeríteni. Ô azonban azonnal átkarolta az oltárt, belefogódzott terítôjébe, megmutatta lenyírt fejét, s bátran és elszántan ellenállott rokonai kényszerítésének; mivel bensôleg már a legteljesebben egyesült Istenével, egy pillanatra sem tűrhette, hogy elszakítsák szolgálatától. 7 Végül ugyancsak boldogságos Ferenc a szülôvárosán, Assisin kívül fekvô San Damiano templomához kalauzolta, ahol azután az Úr, nevének állandó tiszteletére és magasztalására társnôket adott mellé. Itt vette üdvös kezdetét Szent Damján jeles és szent Rendje, mely azóta az egész világon elterjedt. Boldogságos Ferenc buzdítására itt adta az elsô indítást ennek az újszerű és szent életformának követésére. Itt lett ô rendíthetetlen kôszála ennek a nagy Szerzetnek és fundamentuma ennek a fényes jövôre hívatott intézménynek. 8 Nemes volt ô származásánál, de még nemesebb erkölcseinél fogva. Szüzességét, melyre már azelôtt is nagyon vigyázott, az új Szerzet regulája alatt még sokkal gondosabban ôrizte. Idôvel anyja, Hortulana asszony, aki különben már annak elôtte is foglalatoskodott az irgalmasság cselekedeteivel, az ô példáját követve szintén belépett a Szerzetbe, és ott gondos kertészhez illôen, aki ilyen pompás növényt tudott növeszteni, boldog halállal múlt ki. Néhány esztendôvel rá Szent Ferenc állandó sürgetésére boldogságos Klára maga vette kezébe a klastrom és a nôvérek kormányzását. 9 Így lett ô az a nemes fajtájú, sudár növésű és ágait messzire kinyújtó fa, mely a szerzetesi élet édes gyümölcseit hozta, s melynek kellemes enyhet kínáló lombja alá tömegesen özönlöttek és ma is özönlenek buzgó nôk, hogy ott maguk is hasonló gyümölcsöket teremjenek. Ô lett a spoletói völgy tisztaságos patakja, mely a lelkek felüdítésére és táplálására az élôvizek új forrását fakasztotta, mely azután apró erekre szétválva szertefolyt az Egyház termôföldjén, és megöntözte a szerzetesség ültetvényét. Az életszentség magasba nyúló fáklyája lett ô, mely vakítóan világolt az Úr szent sátorában; szokatlan ragyogására igen sokan siettek és sietnek feléje, hogy lángjánál ôk is meggyújtsák a maguk mécsesét. A hit szent földjén a szegénység lugasát telepítette és ápolta ô, s az üdvösség gazdag és bôséges termését szüretelte róla. Az Egyház termôföldjén az alázatosság kertjét varázsolta elô; a sokféle apró lemondás és nélkülözés palántáit ültette beléje, és mégis az erények gazdag bôsége hajtott ki belôle. Rendjén belül a kemény önmegtagadásnak rakott fészket, és íme, mégis a lelki felüdülésnek bôséges táplálékával szolgáltak benne. 10 Elsôje lett ô a szegényeknek, vezére az alázatosaknak, mestere az önmegtagadóknak és apátnôje a bűnbánóknak. Monostorát és gondjaira bízott családját okosan, körültekintéssel, az Úr félelmében és szolgálatában és a szerzetesi regula tökéletes megtartásában kormányozta. Éber volt a gondoskodásban, szorgalmas a szolgálatban, meggondolt a biztatásban, óvatos a feddésben, fáradhatatlan az együttérzés kifejezésében, nem túlzó a hallgatásban, megfontolt a beszédben és általában körültekintô mindenben, ami a helyes kormányzáshoz tartozik; inkább akart szolgálni, mint uralkodni és inkább kívánt másokat tisztelni, mint mások tiszteletére pályázni. Élete okulás és tanulság volt mások számára; a többi nôvérek, mint valami nyitott könyvbôl, belôle tanulták meg az életszabályokat, és mint valami tükörbôl, belôle olvasták ki életük további folyását. Mert testben ugyan még a földön élt, de lélek szerint már az égben idôzött. Az alázatosság tartóedénye, a tisztaság szekrénye, a szeretet szüntelen lángolása, a kegyesség édessége, a türelem fogyhatatlan ereje, a béke összekötô kapcsa és kicsiny családi körének összetartó köteléke volt ô; szavában lágy, cselekvésében szelíd s mindenben kellemes és szeretetre méltó. 11 Hogy testének sanyargatásával fokozza lelkének erejét -- hiszen annál erôsebbek leszünk, minél jobban fogyasztjuk ellenfelünk erejét -- ágyul rendszerint a puszta földet használta, és csak kivételesen feküdt szôlôvenyigére; párnaként pedig egy kemény fatönköt tett a feje alá. Mindig beérte egy tunikával és egy egészen közönséges, durva szövésű posztóból készült köpennyel. Ezeken az egyszerű ruhadarabokon kívül soha semmi mást nem használt testének befödésére. Olykor-olykor durva lószôrbôl készült vezeklô inggel vette körül csupasz testét. Ételben és italban szintén nagyon keményen fogta magát, és vezeklésbôl hosszú idôn át hetenkint három napon, vagyis hétfôn, szerdán és pénteken egyáltalán semmi táplálékot nem vett magához. De a többi napokon is olyan szűkre szabta étkezését, hogy a többi nôvér nem gyôzött eleget csodálkozni rajta, hogyan lehet ilyen kevés étellel meglenni. 12 Ezenfelül fáradhatatlan volt a virrasztásban és az imádságban, napjainak és éjszakáinak javarészét erre fordította. Ha pedig tartós betegségei annyira felemésztették erejét, hogy magától nem bírt felkelni szokásos testi munkájának végzésére, felültette és párnákkal körülbástyáztatta magát. Így betegségében sem vesztegette az idôt, hanem szorgalmasan végezte kézimunkáját. Ily módon a maga munkájával és fáradságával szôtt vászonból számos korporálét készített, és azokat az Assisi hegyén és völgyében épült templomoknak ajánlotta fel. 13 Mint a szegénység különös kedvelôje és szorgalmas gyakorlója, olyan mélyen belevéste azt lelkébe, és érzésben annyira egybeforrott vele, hogy az iránta érzett szeretetben napról-napra szilárdabb és lángolóbb lett, és boldogító ölelésérôl a világ minden kincséért sem mondott volna le. Ezért semmi biztatással nem volt rávehetô, hogy monostora számára saját birtokot fogadjon el, bár elôdünk, boldogemlékű Gergely pápa a monostor iránt érzett túláradó jóakaratból és szeretô gondoskodásból kész lett volna a nôvérek eltartására elegendô nagyságú és alkalmas fekvésű birtokot átengedni. 14 Mivel pedig ilyen nagy és vakító fényforrást nem lehetett véka alá rejteni, és nem lehetett megakadályozni, hogy sugarait messze ne lövellje, életszentségének lenyűgözô hatalma már életében sok és sokféle csodában nyilvánult meg. Így például monostora egyik nôvérének visszaadta beszélôképességét, melyet jó ideje már jóformán egészen elveszített. Egy másikat, aki egészen meg volt fosztva nyelve használatától, a helyes beszéd adományával ajándékozott meg. Egy harmadiknak süket fülét nyitotta meg úgy, hogy megint rendesen hallott. Másokat láztól, vízibetegségtôl, sipolytól és más különbözô betegségektôl szabadított meg a kereszt jelét rajzolva rájuk. Az egyik kisebb testvért meg elmebajából gyógyította ki. 15 Mikor egy alkalommal teljesen kifogyott a monostor olajkészlete, azonnal üzent a testvérért, akinek feladata volt alamizsnát gyűjteni a monostor számára; egyúttal fogta az olajoskorsót, saját kezűleg kimosta, és úgy üresen az ajtó elé állította, hogy a testvér olajkéregetésre indultában kéznél találja. Jött is hamarosan, de mikor fel akarta emelni a korsót, azt az isteni bôkezűség adományából színültig megtelve találta. 16 Egy más alkalommal pedig ugyancsak a mondott monostorban a nôvérek ebédjére mindössze egy fél kenyér állott rendelkezésre. Ô ennek ellenére megparancsolta, hogy a fél kenyeret szeleteljék darabokra, és osszák szét a nôvérek közt. És íme Az, aki maga az élô kenyér,[1] és aki eledelt ad az éhezôknek[2] a feldarabolást végzô nôvér kezében annyira megszaporította a kenyeret, hogy ötven jóllakásig untig elegendô darab telt ki belôle és osztatott ki az asztalnál ülô nôvérek közt. 17 Ezek és más nagy csodái már életében megmutatták érdemeinek kiválóságát. Lám, akkor is, mikor haldokolt, úgy tűnt, mintha fehér ruhába öltözött és ragyogó koronákkal ékesített szent szüzek vakító serege lépett volna be abba a szobába, amelyikben Krisztus szolgálója feküdt. Közülük egy különösen kitűnt méltóságos termetével és a többieket meghaladó ragyogásával. A szüzek egészen ágyáig mentek, és azt, mintha részvétük nyilvánítására meglátogatni és vigasztalni jöttek volna, minden oldalról körülállották. 18 Halála után egy ember, aki epilepsziában szenvedett, s mivel ezenfelül lábbénulása miatt járni sem tudott, úgy vitette oda magát sírjához, és mialatt ott idôzött, lábszárcsontjának szinte hallható reccsenése közben mindkét bajából tökéletesen kigyógyult. Meggörbültek, vesebajban és zsugorodásban szenvedôk, elmebajjal megvertek és életveszélyes ôrjöngôk nagy számmal nyerték ott vissza teljes testi és lelki épségüket. Egy ember, aki jobb karjának használatát egy heves ütés következtében annyira elvesztette, hogy egyáltalán nem tudott vele dolgozni, a szent sírjánál tökéletesen visszanyerte korábbi munkaképességét. Egy másik, aki tartós vaksága miatt egészen elvesztette látóképességét, mikor valaki irgalomból odavezette a szent sírjához, ott azon nyomban visszakapta látását úgy, hogy visszafelé már vezetô nélkül tudott menni. Ezen és tömérdek más feltűnô cselekedete és csodája révén annyira elterjedt a tiszteletreméltó szűz híre, hogy kézzelfoghatóan beteljesülni látszott rajta az a szózat, melyet anyja, mikor még szíve alatt hordta és érette imádkozott, állítólag hallott: olyan vakító fényforrást fog a világra hozni, hogy az egész földkerekséget beragyogja. 19 Örvendjen tehát az Anyaszentegyház, hogy olyan leányt hozott a világra és nevelt fel, aki erényekben gazdag és termékeny anyához hasonlóan a Szerzetben példájával számos lányt szült, és azokat hatékony tanításával Krisztus tökéletes szolgálatára nevelte. De örvendezzen a hívôk jámbor serege is, mert lám, az egek Királya és Ura egyik nôvérüket és társukat, miután elôbb jegyeséül választotta, diadallal koszorúzva magas és fényességes palotájába vezette. De örvendezik a szentek serege is, mivelhogy mennyei hazájukban az új királyi jegyes menyegzôjét ülhetik. 20 Úgy illik azonban, hogy akit az Úr a mennyországba emelt, azt itt a földön a katolikus Egyház is megfelelô tiszteletben részesítse. Miután tehát életszentsége és csodái a megelôzô szorgos és beható vizsgálat és mindenirányú tüzetes megbeszélés eredményeként minden kétségen felül állnak, illô és méltányos, hogy másutt is, közel és távol egyaránt, világos és kielégítô tudomást szerezzenek tetteirôl. Ezért a testvéreinkkel[3] és azokkal a prelátusokkal folytatott tanácskozás után, akik akkor a pápai udvarban idôztek, beleegyezésükkel a mindenható Isten kegyelmébôl, boldogságos Péter és Pál apostolok tekintélye alapján, nemkülönben a saját akaratunkból ôt ezennel a szent szüzek jegyzékébe iktatandónak nyilvánítjuk. 20 Ezennel valamennyiötöket nyomatékosan intünk tehát, és jelen apostoli levelünkkel szívetekre kötjük, hogy a szent szűz ünnepét augusztus 12-én kellô áhítattal és ünnepélyességgel üljétek meg és alárendeltjeitekkel is tartassátok meg, hogy méltók lehessetek Istentôl való jóságos közbenjárásának és készséges segítésének kiérdemlésére. Hogy pedig a keresztény nép annál nagyobb számban és annál buzgóbb lélekkel keresse fel tiszteletreméltó sírját, és annál nagyobb fénnyel ülje meg ünnepét, mindazoknak, akik [ôszintén megbánják és meggyónják bűneiket és] a Szent ünnepén vagy nyolcada alatt évenkint felkeresik sírját és ott alázatosan közbenjárását kérik, [a mindenható Isten irgalmából és boldogságos Péter és Pál apostolok érdeméért] egyéves és negyven napos búcsút engedélyezünk. [Kelt Anagniban, szeptember 26-án, pápaságunk elsô esztendejében].[4] ======================================================================== Szent Klára regulája Szent Klára művei 1211-tôl, Klára beöltözésétôl 1218-ig a Második Rendnek valójában nem volt regulája. Klárának és követôinek életét az Evangélium eszménye és Ferenc élô példája, gondoskodása vezette. Ez utóbbit Ferenc kifejezetten megígérte (KlReg 6,3-4). A nôvérek életformájának elsô írásos szabályozása 1216-ban, az új rendalapításokat megtiltó IV. lateráni zsinat után történt. III. Ince ekkor adja meg Klára rendjének a Privilegium paupertatis-t, a szeráfi szegénység privilégiumát, melyben apostoli tekintélyével védelmébe veszi az akkoriban újszerű és sokhelyütt idegenkedve fogadott szerzetesi életformát (lásd kötetünk 187. o.). Utódja, III. Honorius alatt Hugolino bíboros lesz a Rend protektora, és 1219-ben ô maga ír regulát a nôvéreknek. Hugolino a benedeki regula jegyében szabályozza az ekkor már új monostorokkal gyarapodó Rend életét, de nem tesz említést Klára két legfontosabb szempontjáról: a közösségi szegénység engedélyezésérôl és az Elsô Renddel való kapcsolatról. Hugolino immár IX. Gergely pápaként 1228-ban megújítja a Privilegium paupertatis-t (lásd e kötet 188. oldalán). A fölmerülô vitás kérdéseket esetrôl esetre rendezi a nôvérekkel, de alapvetô véleményét újra megerôsíti az 1219-es regula 1239-ben történô újbóli kihirdetésével: ,,Regulául a Szent Benedekét adjuk nektek.'' IV. Ince 1247-ben ismét regulát ír a nôvéreknek, amelyet ,,Szent Ferenc regulájának'' nevez, de amelyben megengedi a birtoklást és a jövedelmeket. Klárának ekkor nem marad más választása, mint hogy ô maga írjon regulát: ô az elsô nô, aki szerzetesi regulát ír, és ô az egyetlen nô, akitôl a középkorból egyházi törvényhozás maradt ránk. 1253. augusztus 9- én, közvetlenül halála elôtt érkezik meg a pápai jóváhagyás. 1893- ban kibontják Szent Klára sírját. Köpenyének redôi közül elôkerül a regulának az az eredeti kézirata, amely IV. Ince bullájával és pecsétjével erôsíti meg a Szegény Nôvérek életformáját. A ,,Forma vitae'', ,,Formula vitae'', ,,Forma vivendi'', ,,Modus vivendi'' mind olyan kifejezés, amelyet gyakran használnak a ,,Regula'' szinonimájaként. Szent Klára saját Reguláját ,,Forma vitae Ordinis Sororum Pauperum''-nak nevezi (A Szegény Úrnôk Rendjének életformája.) Úgy tűnik, hogy kezdetben Hugolino bíboros használta ezeket a kifejezéseket azzal a céllal, hogy csak Szent Benedek Regulájának tartsák fenn a ,,Regula'' elnevezést. A ,,Formula'' szó a ,,Forma'' kicsinyítôképzôs változata, mely abból az idôszakból maradt meg, mikor Szent Ferenc eligazítást adott Szent Klárának és elsô követôinek. IX. Gergely már minden további nélkül ,,Regulának'' nevezi a ,,Forma vitae''-t (1219) A Prágai Szent Ágnesnek írt levelében (1238), valamint az ez idôbôl származó pápai dokumentumokban is ilyen értelemben szerepel. A Regula arról tanúskodik, hogy a Szegény Nôvérek Rendjének elnevezése (1,1) és a Kisebb Testvérek Rendje elnevezés között párhuzam vonható. Klára ezzel jelzi a két Rend identitásának és céljának azonosságát: testvéri élet és szegénység. A Szegény Nôvérek életformája Klára szerint magától Ferenctôl származik. Ez a Regula szerkesztésében úgy érvényesül, hogy alapul Ferenc Megerôsített Regulája szolgál (kimarad az igehirdetôkrôl szóló 9. fejezet, a 6. és 10. teljes egészében szerepel). Ebbe illeszti Szent Benedek és Hugolino bíboros regulájának részleteit, amelyek a monostori életre vonatkoznak: ki- és bejárás, csönd, beszélô stb. Forrásait a rugalmasság jegyében írja át, egyedül a böjt kérdésében támaszt szigorúbb követelményeket. Az 1-5. fejezetekben a közösség elvonult életmódjára vonatkozó elôírásokat olvasunk. Ezeket megszakítva, Klára Regulája közepébe illeszti az életforma szívét leíró 6-10. fejezeteket. A 6. fejezet teljes egészében Klára műve, kezdeti élményét és szándékát fogalmazza meg (vö. KlVégr 24-55). A 7-10. fejezetekben a ferences evangéliumi élet két alapelemét fejti ki: a szegénységet és a kölcsönös szeretetet Krisztusért. A 11-12. fejezetekben visszatér a közös életet szabályozó elôírásokra. A latin eredetit lásd Claire d'Assise: Écrits, 120-164. old. Fordította fr. Hidász Ferenc és fr. Várnai Jakab. [Ince püspök, Isten szolgáinak szolgája, Krisztusban szeretett leányainak, Klára apátnônek és az assisibéli San Damiano monostor többi nôvérének, köszöntését és apostoli áldását küldi. Helyeselni szokta az Apostoli Szentszék a jámbor szándékot, és a hozzá folyamodók illô kívánságait jóakaratú pártfogásában részesíti. Mivelhogy eljutott hozzánk a ti alázatos kérelmetek, miszerint lelki egységben és a fölséges szegénység fogadalmában közösségileg akartok élni, amihez boldogságos Ferenc adott nektek életszabályt, amit ti önként elfogadtatok, s amit tisztelendô testvérünk, az ostiai és velletrei püspök jóváhagyásra jónak ítélt, s mely a püspök által szerkesztett levélben bôvebben benne foglaltatik, mi igyekeztünk ezt apostoli tekintélyünkkel megerôsíteni. Ezért tehát jámbor kéréseteknek engedve, amit már ugyanezen püspök hitelesített és elismert, azt apostoli tekintélyünkkel számotokra megerôsítjük és jelen iratunkkal védelmünkbe vesszük; a fent említett írást teljes egészében, szó szerint jelen levelünkbe belevesszük, amely így hangzik: Rainaldus, Isten irgalmából ostiai és velletrei püspök, Krisztusban kedves anyjának és leányának, Klára úrnônek, az assisi San Damiano apátnôjének és nôvéreinek, a jelenvalóknak éppúgy mint az eljövendôknek üdvözletét és atyai áldását küldi. Mivelhogy ti, Krisztusban szeretett leányaim, a világ pompáját és gyönyörűségeit megvetettétek, és azt választottátok, hogy testileg elzárva[1] éltek és szegénységben szolgáltok a legfôbb Úrnak, Krisztusnak és az ô szentséges Anyjának nyomdokait követvén, hogy így szabad lélekkel az Úrnak szolgálhassatok, mi az Úrban ajánlván a ti szent elhatározásotokat,[2] kéréseiteket és szent kívánságaitokat szívesen igyekszünk atyai érzéssel jóakaratú pártfogásban részesíteni. Ezért jámbor kéréseteknek engedve, az életformát, a szent egység és a fölséges szegénység módját, melyet boldogságos atyátok, Szent Ferenc szóban és írásban megtartás végett rátok bízott, s amit jelen iratunk tartalmaz, a Pápa úr és a mi tekintélyünkkel mindannyiotoknak, a monostorba utánatok lépôknek örökre megerôsítjük és jelen iratunkkal védelmünkbe vesszük. Az életforma ez:] 1. Az Úr nevében! Kezdôdik a Szegény Nôvérek életformája 1A Szegény Nôvérek boldog Ferenc által alapított Rendjének életformája ez: 2tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban. 3Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és szentséges Ferenc atya kicsiny palántája, engedelmességet és hódolatot ígér Ince pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Egyháznak. 4És ahogy megtérésének kezdetén nôvéreivel együtt engedelmességet ígért boldogságos Ferencnek,[3] úgy ígéri neki, hogy hűségesen szolgál utódainak. 5A többi nôvér pedig boldogságos Ferenc utódainak és Klára nôvérnek és a többi kánonilag megválasztott apátnônek és utódainak tartozik engedelmességgel.[4] 2. Azokról, akik el akarják fogadni ezt az életformát, és felvételük rendjérôl 1Ha valaki isteni sugallatra el akarja fogadni ezt az életformát és kérésével hozzánk fordul, az apátnô köteles minden nôvér beleegyezését kérni. 2És ha a többség beleegyezik, és megvan bíboros protektorunk engedélye, felveheti ôt. 3És ha az apátnô jónak látja fogadni ôt, szorgalmasan kérdezze vagy kérdeztesse ki a katolikus hitrôl és az Egyház szentségeirôl. 4És ha mindezt hiszi és kész hűségesen megvallani és mindhalálig szilárdan megtartani, 5és ha nincs férje, vagy ha van, már elôbb szerzetbe lépett vagy önmegtartóztatást fogadott a megyéspüspök engedélyével, és ha nem akadályozza magas kor, betegség, vagy túlságos együgyűség ennek az életnek a megtartására,[5] 6gondosan tárják fel neki életünk mibenlétét. 7Ha alkalmas, adják eléje a szent evangélium szavait, hogy menjen és adja el mindenét, és azokat igyekezzen a szegények közt szétosztani. 8Ha ezt nem teheti, a jószándék is elegendô. 9És óvakodjon az apátnô és nôvérei, hogy bele ne ártsák magukat anyagi ügyeinek intézésébe, úgyhogy szabadon tehesse dolgaival, amit az Úr sugall neki. 10Ha mégis tanácsot kér, küldjék megbízható és istenfélô emberekhez, hogy azok tanácsával ossza szét javait a szegények között. 11Majd miután körbevágta haját és levetette a világi ruhát, adjanak neki három habitust és egy köpenyt. 12Ettôl fogva nem szabad neki a monostorból hasznos, ésszerű, nyilvánvaló és valószínű ok nélkül távoznia.[6] 13A próbaév leteltével fogadják fel az engedelmességre, ígéretét véve, hogy élete végéig megtartja szegénységünk életformáját. 14A próbaidô alatt senki se kapja meg a fátylat. 15A könnyebbség és a tisztesség kedvéért a szolgálat és a munka során a nôvérek hordhatnak rövidebb köpenyt. 16Az apátnô körültekintôen gondoskodjon ruházatukról kinek-kinek szükséglete, a hely, az évszak és a hidegebb vidékek szerint, ahogy a szükség miatt jónak látja. 17A monostorba felvett kiskorú fiatal lányok haját vágják körbe és a világi ruha levetése után öltöztessék be szerzetesi ruhába, ahogy az apátnô jónak látja. 18Amikor elérik a nagykorúságot, öltöztessék be ôket úgy, ahogy a többieket, s tegyenek fogadalmat. 19Számukra és a többi újonc számára az apátnô gondoskodjon mesternôrôl a monostor legmegbízhatóbb nôvérei közül, 20aki szeretettel képezze ôket a fogadalmunk szerinti szent szerzetesi életre és tisztességes erkölcsre. 21Amikor monostoron kívüli szolgálatra jelentkezô nôvéreket vizsgálnak meg és vesznek fel, az elôbbi módon járjanak el. 22Ezek a nôvérek hordhatnak cipôt. 23Senki olyan ne lakjon velünk együtt a monostorban, akit nem a fogadalmunk szerinti módon vettek fel. 24És a szentséges és szeretett kisded szerelméért, akit pólyába takartak és jászolba fektettek, és szent anyja szerelméért intem, könyörögve kérem és buzdítom nôvéreimet, hogy szegényes ruhát hordjanak.[7] 3. A szent zsolozsmáról és a böjtrôl, a szentgyónásról és a szentáldozásról 1Az olvasni tudó nôvérek a szent zsolozsmát a Kisebb Testvérek szokása szerint végezzék,[8] 2ezért lehet nekik breviáriumuk, amit éneklés nélkül olvassanak. 3Akik pedig ésszerű ok miatt nem tudják olvasva elmondani imaóráikat, a többi nôvérek módjára imádkozhatják a Miatyánkot. 4Akik pedig nem tudnak olvasni, Matutinumra mondjanak huszonnégy Miatyánkot, Laudesre ötöt, a Prima, Tertia, Sexta és Nona imaórában hetet, Vecsernyére tizenkettôt, Kompletóriumra hetet. 5A megholtakért még imádkozzanak a Vecsernyében hét Miatyánkot az Adj Uram örök nyugodalmat fohásszal, a Matutinumra pedig tizenkettôt, 6míg az olvasni tudó nôvérek végezzék a halotti zsolozsmát. 7Mikor pedig monostorunk valamelyik nôvére meghal, imádkozzanak ötven Miatyánkot. 8A nôvérek minden idôben böjtöljenek. 9Az Úr születésének ünnepén viszont, bármilyen napra esik is, kétszer jóllakhatnak. 10A fiatalokra, gyöngékre és a monostoron kívül szolgálókra ez úgy vonatkozik, ahogy az apátnô irgalommal kiszabja nekik.[9] 11Nyilvánvaló szükség esetén pedig egyáltalán nincsenek testi böjtre kötelezve a nôvérek.[10] 12Évente legalább tizenkétszer gyónjanak az apátnô engedélyével. 13Ennek során vigyázzanak, hogy csak a gyónáshoz és lelkük üdvösségéhez tartozó dolgokról beszéljenek. 14Hétszer áldozzanak, az Úr születésének ünnepén, Nagycsütörtökön, Húsvétkor, Pünkösdkor, Nagyboldogasszonykor, Szent Ferenc ünnepén és Mindenszentek ünnepén. 15Az egészséges vagy beteg nôvérek áldozása érdekében egy káplán misézhet a monostorban.[11] 4. Az apátnô megválasztásáról és kötelességeirôl, a káptalanról, a tisztségviselôkrôl és a tanácsadókról 1Az apátnô megválasztásakor a nôvérek kötelesek betartani a kánoni formát. 2Mielôbb gondoskodjanak azonban arról, hogy jelen legyen a Kisebb Testvérek Rendjének minister generálisa vagy provinciálisa, 3aki Isten szavával a teljes egyetértésre és a közösség javára vezesse ôket az eljövendô választásokban. 4És csak fogadalmast válasszanak meg. 5Ha pedig nem fogadalmast választanak meg vagy tesznek meg apátnônek, ne engedelmeskedjenek neki mindaddig, amíg le nem tette szegénységünk életformájára a fogadalmat. 6Halála után válasszanak másik apátnôt. 7És ha a nôvérek összessége valaha úgy látná, hogy az apátnô nem alkalmas többé a nôvérek szolgálatára és közös javának munkálására, a nevezett nôvérek a fent leírt módon kötelesek mihamarabb mást választani maguknak apátnôül és anyául. 8Akit pedig megválasztanak, az fontolja meg, milyen terhet vett magára, és ki elôtt kell majd számot adnia a rábízott nyájról. 9Igyekezzék másokat inkább erényeivel és szent erkölcseivel kormányozni, semmint hivatalából (fakadó hatalmával),[12] hogy így a nôvérek, akiket az ô példája késztet, inkább szeretetbôl engedelmeskedjenek neki, mint félelembôl.[13] 10Óvakodjon a kivételezô szeretettôl, nehogy, míg egyeseket jobban kedvel, minden nôvérben botrányt okozzon. 11Vigasztalja a szenvedôket. 12Legyen végsô menedéke a kísértést szenvedôknek, nehogy kétségbeesésre adják fejüket a gyöngék, mert nála nem találtak orvoslásra. 13Tartsa meg mindenben a közös életet, különösen a templomban, a dormitóriumban, az ebédlôben, a betegszobán és a ruházkodásban. 14Ezt ugyanígy be kell tartania helyettesének[14] is. 15Legalább hetente egyszer az apátnô köteles összehívni nôvéreit káptalanra. 16Itt ô is és a nôvérek is alázattal vallják meg a közös élet ellen elkövetett nyilvános vétkeiket és hanyagságaikat. 17Amit pedig meg kell tárgyalni a monostor haszna és tisztessége szempontjából, azt ott beszélje meg összes nôvérével. 18Ugyanis gyakran a kisebbnek nyilatkoztatja ki az Úr azt, ami jobb.[15] 19Ne csináljanak súlyos adósságot a nôvérek beleegyezése és nyilvánvaló szükség nélkül, és akkor is csak közvetítô útján. 20Óvakodjon az apátnô és minden nôvére, hogy a monostorban valamit is raktározásra elfogadjanak. 21Ebbôl gyakran támad zavar és botrány. 22A monostor minden tisztségviselôjét az összes nôvér közös beleegyezésével válasszák meg, hogy megôrizzék a kölcsönös szeretet és béke egységét. 23Így legalább nyolc nôvért válasszanak a megbízhatóbbak közül, akiknek tanácsát az apátnô mindig ki kell hogy kérje mindabban, amit életformánk megkíván. 24Ha a nôvérek hasznosnak és sürgôsnek látják, el lehet és el is kell mozdítaniuk a tisztségviselôket és tanácsadókat,[16] helyükre újakat választva.[17] 5. A csendrôl, a beszélôrôl és a rácsról 1A monostoron kívül szolgálók kivételével a nôvérek Kompletóriumtól egészen Terciáig tartsák meg a csendet. 2Mindig hallgassanak a templomban, a dormitóriumban és az ebédlôben étkezések alatt. 3A betegszobán azonban a betegek felüdülésére és szolgálatára mindig szabad módjával beszélni. 4Amikor szükséges, mindig és mindenütt szabad röviden és halkan szót váltani.[18] 5A nôvéreknek nem szabad beszélniük a beszélônél vagy a rácsnál az apátnô vagy helyettesének engedélye nélkül. 6Aki pedig engedélyt kapott, hogy a beszélônél beszéljen, csak akkor tegye, ha jelen van és hallja két másik nôvér is. 7A rácshoz pedig senki ne merjen odamenni, csak ha jelen van legalább három nôvér a nyolc tanácsadó közül, akiket az összes nôvér választott meg az apátnô tanácsául. 8A beszélgetésnek ezt a rendjét az apátnô és helyettese is köteles betartani.[19] 9Ez a rácsnál igen ritkán, a kapunál pedig soha ne történjen. 10Ehhez a rácshoz akasszanak belülrôl függönyt, amit csak akkor húzzanak el, ha Isten szavát hallgatják, vagy ha valaki valakivel beszél. 11A rácson legyen egy faajtó, azon két különbözô zár, retesz és pánt vasból, 12amit éjjelre két kulccsal zárjanak be, melyek közül egy az apátnônél, egy pedig a sekrestyésnél legyen. 13Az ajtó legyen mindig zárva, kivéve ha istentiszteleten vesznek részt, vagy a fenti okok közül valamelyik fennáll. 14Napkelte elôtt vagy napnyugta után senkinek sem szabad a rácsnál beszélnie. 15A beszélôn mindig maradjon fenn belülrôl behúzva a függöny. 16Szent Márton böjtjében és a Nagyböjtben senki ne beszéljen a beszélônél, 17legfeljebb pappal gyónáskor vagy más nyilvánvaló szükség esetén, ami az apátnô vagy helyettesének belátására van bízva. 6. Lemondás minden tulajdonról 1Miután a fölséges mennyei Atya kegyelmével méltóztatta megvilágosítani szívemet, hogy boldogságos Szent Ferenc atyánk megtérése után nemsokkal példájára és tanítására bűnbánatot tartsak, nôvéreimmel együtt önként engedelmességet fogadtam neki. 2Látta pedig a boldogságos szent atya, hogy nem félünk semmilyen szegénységtôl, munkától, megpróbáltatástól, ínségtôl és a világ megvetésétôl, sôt ezeket még nagyobb gyönyörűségnek tartjuk, részvéttôl indíttatva a következô életmódot írta nekünk: 3Mivel a szent evangélium szerinti tökéletes élet választásával isteni sugallatra a magasságbeli, fölséges király, a mennyei Atya leányaivá és szolgálóivá lettetek és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, 4akarom, s ezennel a magam és testvéreim nevében ígérem is, hogy éppoly szeretettel fogok rólatok gondoskodni és éppoly odaadással törôdök veletek, mint ôvelük. 5Ezt, amíg csak élt, hűségesen meg is tartotta, és akarta, hogy testvérei is megtartsák. 6És hogy soha ne térjünk el a legszentebb szegénységtôl, amit elkezdtünk, és az utánunk jövôk se, nemsokkal halála elôtt ezt a végakaratát hagyta ránk: 7Én, kicsiny Ferenc testvér, követni akarom a mi magasságbeli Urunknak, Jézus Krisztusnak és az ô szentséges Anyjának életét és szegénységét, s ebben a szándékomban mindvégig ki akarok tartani. 8És kérlek benneteket, úrnôimet, s ezt tanácsolom nektek, hogy mindig ebben a szentséges életmódban és szegénységben éljetek. 9És nagyon vigyázzatok, nehogy valakinek a szavára vagy tanácsára valaha is eltérjetek tôle. 10És ahogy én mindig ügyeltem arra, hogy nôvéreimmel együtt megôrizzem a szent szegénységet, amit az Úristennek és boldogságos Ferencnek megígértünk, 11úgy kötelesek az apátnôk is, akik a hivatalban engem követnek, valamint az összes nôvérek ezt mindvégig sértetlenül megtartani. 12Azt ugyanis, hogy ne fogadjanak el és ne is legyen nekik tulajdonuk és vagyonuk, se közvetlenül, se közvetítô személy útján, 13se bármi olyasmijük, ami józan ésszel tulajdonnak mondható; 14csak annyi földjük, amennyi a monostor boldogulásához és nyugalmához szükséges. 15Ezt a földet pedig csak a maguk szükségletére műveljék mint kertet.[20] 7. A dolgozás módjáról 1Azok a nôvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, Tercia után foglalkozzanak tisztességes és közhasznú munkával, hűségesen és odaadással, 2úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad. 3Amit pedig kezükkel végeznek, azt az apátnô vagy a helyettese a káptalanon mindenki jelenlétében szabja meg. 4Ugyanígy kell tenniük, ha valakitôl a nôvérek szükségleteire alamizsna érkezik, hogy közösen megemlékezzenek az adományozóról. 5Mindezt az apátnô vagy helyettese ossza el a tanácsadók bevonásával a közösség hasznára.[21] 8. Hogy a nôvérek semmit se sajátítsanak ki, az alamizsnagyűjtésrôl és a beteg nôvérekrôl 1A nôvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet 2és mint zarándokok és jövevények, akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak e világon az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnát gyűjteni. 3És nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön. 4A fönséges szegénységnek ez a magassága avatott titeket, kedves nôvéreim, a mennyek országának örököseivé és királynôivé, földi kincsekben szegénnyé tett, s erényekben magasra emelt. 5Ez legyen a ti osztályrészetek, mely elvezet az élôk földjére. 6Ehhez teljes mértékben ragaszkodva, szeretett nôvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus és az ô szent anyja nevéért az igvilágon semmi mást ne kívánjatok birtokolni. 7Egyik nôvérnek sem szabad az apátnô engedélye nélkül levelet küldenie vagy bármit kapnia, vagy a monostoron kívülre juttatnia.[22] 8Semmije ne legyen, amit az apátnô nem ad vagy enged.[23] 9Ha szüleitôl vagy másoktól érkezik számára valami, az apátnô adassa oda neki.[24] 10Ha szüksége van rá, használhatja; ha nem, szeretettel adja át olyannak, akinek kell. 11Ha azonban pénzt kap, az apátnô rendelkezzen fölötte a tanácsadók bevonásával, a nôvér szükségletét figyelembe véve. 12Ami a beteg nôvéreket illeti, az apátnô szigorúan köteles orvosi tanácsról, élelemrôl és minden más szükséges dologról közvetlenül vagy más nôvér által tájékozódni 13és a hely lehetôségei szerint szeretettel és irgalommal gondoskodni. 14Mert mindenki úgy köteles ellátni és szolgálni beteg nôvéreit, mint ahogy maga is szeretné, hogy neki szolgáljanak, ha ô megbetegednék. 15Az egyik nôvér nyugodtan tárja fel szükségletét a másik elôtt, 16mert ha az anya táplálja és szereti test szerinti leányát, milyen gondos szeretettel kell szeretnie és táplálnia kinek-kinek lélek szerinti nôvérét. 17A betegek szalmazsákon feküdjenek, fejük alá pedig tollpárnát tegyenek. 18Akinek lepedôre vagy takaróra van szüksége, az használhat. 19A betegek röviden válaszolhatnak egy-két jó szóval azoknak, akik ôket a monostorban meglátogatják. 20A többi nôvér viszont csak akkor beszélhet a monostorba beengedett személyekkel, ha jelen van és hallja ôket két megbízható nôvér, akiket az apátnô vagy helyettese jelölt ki. 21A beszélgetésnek ezt a módját az apátnô és helyettese is köteles betartani.[25] 9. A vétkezô nôvérekre kiszabott penitenciáról, és a monostoron kívül szolgáló nôvérekrôl 1Ha valamelyik nôvér az ellenség incselkedésébôl halálosan vétkezik az életforma ellen, amit megfogadtunk, s ha az apátnô vagy más nôvér kétszer-háromszor figyelmeztette 2és nem javult meg, ugyanannyi napig, amíg csökönyös, az ebédlô földjén kenyeret és vizet egyen az összes nôvér elôtt, 3s ha az apátnô jónak látja, súlyosabb büntetéssel is sújtható.[26] 4Amíg kitart csökönyösségében, imádkozzanak az Úrhoz, hogy világosítsa meg szívét a bűnbánattartásra. 5Az apátnônek és nôvéreinek pedig vigyázniuk kell, hogy más bűne miatt haragra ne gerjedjenek, se fel ne induljanak, mert a harag és a felindulás bennük is, másokban is akadályozza a szeretetet. 6Ha megtörténik, amitôl Isten mentsen, hogy két nôvér között szóváltásra vagy tettlegességre kerül sor, ami felindulást vagy botrányt okoz, 7akkor az, aki az okot adta, azonnal, még mielôtt dicsérete áldozatát bemutatná az Úrnak, alázatosan boruljon a másik lába elé bocsánatot kérve,[27] 8sôt, egyszerűen kérje, hogy járjon közbe érte az Úrnál megbocsátásért. 9Az pedig ne feledje az Úr szavait: Ha szívbôl meg nem bocsátotok egymásnak, mennyei Atyátok se bocsátja meg nektek bűneiteket; 10nagylelkűen bocsássa meg nôvére minden ellene elkövetett bűnét. 11A monostoron kívül szolgáló nôvérek ne maradjanak el sok ideig, ha erre nyilvánvaló szükség nem kényszeríti ôket. 12És viselkedjenek tisztességesen és beszéljenek keveset, mindazok épülésére, akik látják ôket. 13Szigorúan óvakodjanak attól, hogy másokkal gyanús társalgást vagy tanácskozást folytassanak. 14Ne legyenek komáik se férfiaknak, se nôknek, nehogy ebbôl szóbeszéd vagy zavar támadjon. 15Ne merészeljék a világ pletykáit behozni a monostorba.[28] 16És szigorúan kötelesek a monostoron kívül mindarról hallgatni, ami a monostoron belül elhangzik vagy történik, és ami valamilyen botrányt szülhetne. 17Ha valaki e két utóbbi közül valamelyik ellen történetesen vét, az apátnô bölcsessége alapján szabjon ki neki irgalmasan elégtételt. 18Ha azonban ez bűnös szokássá válik, a bűn jellege szerint az apátnô a tanácsadók bevonásával szabjon ki neki elégtételt.[29] 10. A nôvérek figyelmeztetésérôl és megfeddésérôl 1Az apátnô intse és látogassa nôvéreit, alázatosan és szeretettel feddje meg ôket, ne parancsoljon nekik semmit, ami lelkiismeretük vagy fogadalmunk formája ellen van. 2Az alattvaló nôvérek pedig emlékezzenek arra, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. 3Ezért kötelesek szigorúan engedelmeskedni apátnôiknek mindabban, aminek megtartását megígérték az Úrnak, s ami nincs a lelkiismeret és fogadalmunk ellen. 4Az apátnô pedig olyan szívélyesen bánjon velük, hogy azok úgy merjenek hozzá szólni és vele érintkezni, mint úrnôk szoktak szolgálóikkal. 5Mert úgy kell lennie, hogy az apátnô minden nôvér szolgálója legyen. 6A nôvéreket pedig intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban, hogy óvakodjanak minden felfuvalkodottságtól, hiú dicsekvéstôl, irigységtôl, fösvénységtôl, e világ gondjától és aggódásától, megszólástól és zúgolódástól, veszekedéstôl és széthúzástól. 7Inkább arra legyen mindig gondjuk, hogy ápolják egymás közt a kölcsönös szeretet egységét, amely a tökéletesség köteléke. 8A tudományban járatlanok ne törjék magukat tudományok után. 9Ügyeljenek viszont, hogy mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr lelkének és szent működésének birtoklására, 10hozzá mindig tiszta szívvel imádkozni, alázatosságot, az üldözésben és betegségben béketűrést tanúsítani 10és szeretni azokat, akik üldöznek, dorgálnak és vádolnak bennünket, 12mert az Úr mondja: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 13Aki pedig mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.[30] 11. A klauzúra megtartásáról 1A portásnôvér érett erkölcsű és megbízható legyen, megfelelô korú, s nappal egy nyitott, ajtó nélküli cellában tartózkodjon. 2Jelöljenek ki neki egy alkalmas társat is, aki szükség esetén mindenben helyettesíti ôt. 3Legyen a faajtón két különbözô zár, retesz és pánt vasból, 4amit éjjelre két kulccsal zárjanak be, melyek közül egy az apátnônél, egy pedig a portásnôvérnél legyen. 5Az ajtót nappal ne nagyon hagyják ôrizet nélkül, s egy kulcsra legyen mindig zárva. 6Gondosan ôrizkedjenek azonban és figyeljenek, nehogy az ajtó nyitva álljon, kivéve ha ésszerű ok másként nem ajánlja. 7Ne nyissák ki akárkinek, aki bekopog, csak akinek a Szentatya vagy bíboros protektorunk megengedte. 8Ne engedjenek belépni senkit napkelte elôtt vagy bennmaradni napszállta után, kivéve ha valamilyen nyilvánvaló, ésszerű és elkerülhetetlen ok meg nem követeli. 9Ha az apátnô beiktatására vagy valamelyik nôvér fogadalmára, vagy más oknál fogva egy püspök engedélyt kap, hogy misét celebráljon a monostorban, érje be minél kisebb számú és minél megbízhatóbb kísérettel és személyzettel. 10Ha pedig valamilyen munka elvégzéséhez be kell valakit engedni a monostorba, az apátnô gondosan állítson a kapuhoz egy megfelelô személyt, 11aki csak annak nyitja ki azt, aki a munkát végzi. 12Az összes nôvér nagyon vigyázzon, hogy ilyenkor a belépôk meg ne lássák. 12. A vizitátor, a lelkész és a bíboros protektor 1Vizitátorunk mindig a Kisebb Testvérek Rendjébôl való legyen, bíborosunk akarata és parancsa szerint. 2Olyan legyen, akinek becsületességérôl és erkölcsösségérôl teljes mértékben meg vannak gyôzôdve. 3Az ô dolga az, hogy fôben és tagokban egyaránt kijavítsa az életmódunk -- amire fogadalmunk kötelez -- ellen elkövetett kihágásokat. 4Nyilvános helyen állva, mindenki szeme láttára beszélhet csoportokkal és egyénekkel mindarról, ami a vizitáció dolgához tartozik, aszerint, ahogy jónak látja. 7Ugyanígy kérjük a Kisebb Testvérek Rendjét, hogy Isten és Szent Ferenc jóságára tekintettel, szíveskedjenek adni 5egy lelkészt egy klerikus társsal, aki jóhírű és kipróbált erkölcsű, és két szentéletű és jóerkölcsű laikus testvért, 6hogy segítsenek szegénységünkben, ahogy irgalmasan eddig is tették.[31] 8A lelkésznek társa nélkül nem szabad belépnie a monostorba. 9Ha bejöttek, nyilvános helyen tartózkodjanak, hogy mindig lássák egymást és mások is ôket. 10Abból a célból is be szabad lépniük, hogy meggyóntassák és megáldoztassák a beszélôhöz lemenni nem tudó betegeket, feladják nekik a betegek szentségét, és végezzék a haldoklókért szóló imát. 11Az apátnô belátására van bízva, hogy hogyan választja meg a szükséges és alkalmas személyeket a temetésekre, ünnepi gyászmisékre, sírok megásására, felnyitására vagy kibôvítésére. 12Mindezek megtartása érdekében a nôvérek mindig kötelesek kormányzójuknak, pártfogójuknak és javítójuknak elfogadni a római Egyház bíborosát, akit a Pápa úr erre a célra a Kisebb Testvéreknek kijelöl, 13hogy így mindenkor alárendeltjei és alattvalói maradjunk a Szentegyháznak, állhatatosak a katolikus hitben, és mindhalálig megtartsuk a mi Urunk Jézus Krisztus és szent Anyjának szegénységét, alázatosságát, és a szent evangéliumot, amit erôsen megfogadtunk.[32] [Kelt Perugiában, (1252) szeptember 16-án, IV. Ince pápa úr uralkodásának tizedik évében. Senkinek sem szabad tehát ezt a megerôsítô iratunkat megsértenie, vagy annak vakmerô szándékkal ellenszegülnie. Ha valaki ezt mégis megkísérelné, a mindenható Istennek és apostolainak, Szent Péternek és Pálnak haragját vonja magára. Kelt Assisiben, (1253) augusztus 9-én, uralkodásunk tizenegyedik évében.] ======================================================================== Szent Klára Végrendelete Szent Klára művei A Végrendeletben Klára maradandó jelét kívánja adni szándékának, hogy Szent Ferenc eszményéhez hűséges legyen. Ferenc neve 17-szer fordul elô az iratban. Ô ,,tartóoszlopa, vigasztalása és erôssége'' (38.v.), ,,alapítója, plántálója és segítôje'' (48.v.) a Második Rendnek. Ehhez kapcsolódik a szegénység megtartásának szándéka (a szöveg kb. egynegyede ezzel a kérdéssel foglalkozik), valamint az emlékeztetés, a hálaadás és a bátorítás. A klarisszák a Regulával együtt olvasták fel az étkezések alatt, ezért igen korai népnyelvi fordításait ismerjük, a latin eredeti pedig csak kevés kéziratban maradt fenn. Szövegét lásd: Écrits: 166-188. o. Fordította fr. Hidász Ferenc. 1Az Úr nevében. Ámen. 2Azon adományok közül, melyeket az irgalmasság Atyja bôkezűségébôl kaptunk -- s ezért Krisztus dicsôséges Atyjának egyre bôségesebb hálaadással tartozunk --, 3kiemelkedik hivatásunk, mely amennyivel tökéletesebb és nagyobb, annyival többet tartozunk érte tenni. 4Ezért mondja az Apostol: Ismerd föl hivatásodat. 5Isten Fia számunkra út lett, s erre szavával és példaadásával tanított meg bennünket boldogságos Ferenc atyánk, aki az ô igazi szerelmese és utánzója volt.[1] 6Tehát fontoljuk meg, drágalátos nôvéreim, mily mérhetetlen jótéteményeket adott nekünk az Isten, 7de leginkább azokat, melyeket szeretett szolgája, boldogságos Ferenc atyánk által méltóztatott bennünk véghezvinni, 8s ezt nemcsak megtérésünk után tette, hanem amíg a világ szánalomra méltó hiábavalóságai közt éltünk. 9Mikor ugyanis a Szentnek még nem voltak se testvérei, se társai, mindjárt megtérése után, 10mialatt San Damiano templomát javítgatta, ahol az isteni vigasztalás egész valóját általjárta, arra kapott indítást, hogy teljesen elhagyja a világot; 11nagy örömében a Szentlélektôl megvilágosítva rólunk prófétált, amit az Úr késôbb valóra is váltott. 12Mert akkoriban fölmenvén az említett templom falára, néhány ott idôzô szegényhez francia nyelven így szólt: 13Gyertek, segítsetek nekem San Damiano monostorának kijavításában, 14mert itt nemsokára olyan úrnôk élnek majd, kiknek jóhíre és szent szerzetesi élete által egész Szentegyházában megdicsôül a mi mennyei Atyánk.[2] 15Tehát ebben szemlélhetjük Isten nekünk adott bôkezű jóságát, 16aki túláradó irgalmából és szeretetébôl hivatásunkról és kiválasztásunkról[3] ilyen szavakat méltóztatott mondani szentje által. 17De ezt nemcsak rólunk prófétálta boldogságos Ferenc atyánk, hanem mindazokról, akik majd szent hivatásra készülnek, amire az Úr minket is meghívott. 18Ezért mily nagy gonddal, mekkora testi-lelki igyekezettel kell megtartanunk az Isten és atyánk parancsait, hogy az Úr közreműködésével megsokszorozva adjuk vissza a talentumot.[4] 19Mert maga az Úr nemcsak mások számára állított oda minket például és tükörül, hanem nôvéreink számára is, akiket meghívott az Úr a mi hivatásunkra, 20hogy aztán ôk is például és tükörül szolgáljanak mindazoknak, akik a világban élnek. 21Mivel tehát az Úr oly nagy dolgokra hívott meg minket, hogy bennünk szemlélhessék magukat mindazok, akik mások számára tükörül és például szolgálnak, 22nagy hálával tartozunk az Istennek, dicsérnünk kell ôt és jócselekedetek végzésére egyre jobban meg kell erôsödnünk az Úrban. 23Így tehát, ha a fenti életmód szerint élünk, akkor másoknak kiváló példát hagyunk[5] hátra, és az örök boldogság jutalmát igen kis fáradtsággal elnyerjük. 24Miután a fölséges mennyei Atya, irgalmával és kegyelmével, méltóztatta megvilágosítani szívemet, hogy nemsokkal boldogságos Ferenc atyánk megtérése után, példájára és tanítására bűnbánatot tartsak, 25néhány nôvérrel együtt, akiket az Úr nemsokkal megtérésem után adott mellém, önként engedelmességet fogadtam neki, 26miként az Úr az ô csodálatra méltó életén és tanításán keresztül fölragyogtatta elôttünk kegyelmének fénysugarát. 27Látván pedig boldogságos Ferenc, hogy bár test szerint törékenyek és gyengék voltunk, mégsem vonakodtunk semmilyen nélkülözéstôl, szegénységtôl, munkától, megpróbáltatástól, ínségtôl és a világ megvetésétôl, 28sôt ellenkezôleg, nagy gyönyörűségnek tartottuk, amint próbára tett bennünket a szentek és saját testvérei példája nyomán, s emiatt nagyon örvendett az Úrban; 29irántunk való részvéttôl indíttatva kötelezte magát és Szerzetét, hogy éppoly szeretettel fog gondoskodni rólunk, és éppoly odaadással törôdik velünk, mint saját testvéreivel. 30Így tehát Isten és boldogságos Ferenc atyánk akaratából San Damiano templomához mentünk lakni, 31ahol az Úr, irgalma és kegyelme folytán, rövid idô alatt megsokasított bennünket, hogy beteljesedjék, amit ô elôre megmondott szentje által. 32Korábban ugyanis, jóllehet csak rövid idôre, de másutt tartózkodtunk. 33Késôbb életmódot írt nekünk, és különösen azt kötötte lelkünkre, hogy a szent szegénységben mindig állhatatosan kitartsunk. 34Nem szűnt meg bennünket, amíg csak élt, szavaival és példájával arra buzdítani, hogy szeressük és tartsuk meg a szent szegénységet; sôt sok írást hagyott ránk, nehogy halála után valaha is elforduljunk a szegénységtôl, 35miként az Isten Fia is, míg e világban élt, sohasem fordult el a szent szegénységtôl. 36Boldogságos Ferenc atyánk is, aki az ô nyomdokait[6] követte, a maga és testvérei számára választott szent szegénységtôl, amíg csak élt, példájával és tanításával sohasem fordult el. 37Én, Klára, Krisztus és a San Damiano-i monostor szegény nôvéreinek -- bár méltatlan -- szolgálója, és szent atyánk kicsiny palántája, többi nôvéremmel egyetemben látván oly fölséges hivatásunkat és kiváló atyánk parancsát, 38valamint egyes nôvérek törékenységét, nagyon féltünk magunkban Szent Ferenc atyánk halála után. Ô volt a mi tartóoszlopunk és Isten után egyedüli vigasztalásunk és erôsségünk.[7] 39Újra meg újra önként elköteleztük magunkat Úrnônknek, a legszentebb szegénységnek, nehogy halálom után a nôvérek, a most élôk és az ezután jövôk valaha is elforduljanak tôle. 40S ahogy én mindig szorgosan ügyeltem arra, hogy nôvéreimmel együtt megtartsam és másokkal is megtartassam a szent szegénységet -- amit az Úrnak és boldogságos Ferenc atyánknak megígértünk --, 41úgy mindazok, akik engem a hivatalban követnek, a szent szegénységet Isten segítségével kötelesek mindvégig megtartani és másokkal is megtartatni. 42Sôt a nagyobb biztonság kedvéért gondoskodtam arról is, hogy Ince pápa úr, kinek uralkodása alatt kezdtük el (a közös életet), és többi utódai a legszentebb szegénységre tett fogadalmunkat -- amit az Úrnak és boldogságos Ferenc atyánknak megígértünk, -- kiváltságaikkal megerôsítsék, 43nehogy valaha is elforduljunk tôle. 44Emiatt térdre hullva, a külsô és belsô ember hódolatával[8] valamennyi most élô és ezután jövô nôvéremet a római Anyaszentegyházra, a pápára és különösen arra a bíboros úrra bízom, aki a Kisebb Testvérek Szerzetének és nekünk védnökül adatott; 45hogy annak az Istennek szerelméért, ki érettünk szegényen jászolba tétetett,[9] szegényen élt e világban és mezítelenül függött a fán, 46kisded nyájával,[10] melyet az Atyaisten hozott a világra Szentegyházában, -- boldogságos Szent Ferenc atyánk szavára és példájára követve szeretett Fiának és dicsôséges Szűz Anyjának szegénységét és alázatosságát, -- 47mindig tartassa meg a szent szegénységet, amit Istennek és boldogságos Szent Ferenc atyánknak megígértünk; s ebben a szegénységben méltóztassék mindig gyámolítani és ôrizni ôket. 48S amint az Úr boldogságos Ferenc atyánkat nekünk alapítóul, plántálóul és segítôül adta Krisztus szolgálatában, 49s kinek egész életében gondja volt arra, hogy minket, az ô kicsiny palántáját szóval és tettel mindig gondosan műveljen és gyöngéden ápoljon; 50hasonlóképpen én is boldogságos Ferenc atyánk utódjának és az egész Szerzetnek gondjaira bízom és pártfogásába ajánlom jelenvaló és eljövendô nôvéreimet, 51hogy segítségükkel egyre jobban elôrehaladhassunk Isten szolgálatában, s legfôképpen, hogy mind jobban megtartsuk a legszentebb szegénységet. 52Ha pedig megtörténne, hogy az említett nôvérek ezt a helyet valaha is elhagynák és máshová költöznének, a szegénységet, amit Istennek és boldogságos Ferenc atyánknak megígértünk, halálom után -- bárhová is kerülnek -- mindenképpen kötelesek a fent említett formában megtartani. 53Mégis a hivatalban engem követô utódom -- ugyanígy más nôvérek is - - mindig gondoskodjanak arról, nehogy a fent említett hely földjébôl valamit is kérjenek vagy elfogadjanak, kivéve annyit, amennyit a végsô szükség mint kertet olajbogyó termesztésre megkíván. 54De ha a monostor boldogulása vagy nyugalma miatt a kert falán túli földre valaha is szükség lesz, nem szabad belôle többet elvenni, mint amennyit a végsô szükség megkíván;55ezt a földet egyáltalán ne műveljék meg, ne ültessenek bele semmit, hanem mindig üresen és parlagon álljon. 56Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban összes nôvéreimet, a jelenvalókat és az eljövendôket, hogy mindig iparkodjanak utánozni a szent egyszerűség, alázatosság és szegénység útját, valamint a szent szerzetesi életmódot, 57miként maga Krisztus és boldogságos Ferenc atyánk tanította megtérésünk óta. 58Mindezekbôl, bár nem a mi érdemeink folytán, hanem kizárólag a bôkezűség irgalmából és kegyelmébôl maga az Irgalmasság Atyja a jó hír illatát[11] hintette mind a távollevôkre, mind a közellevôkre. 59Ti, akik Krisztus szeretetétôl[12] ösztönözve szeretitek egymást, azt a szeretetet,[13] mely bennetek van, tetteitek által kifelé is mutassátok meg, 60hogy példátokon felbuzdulva a nôvérek mindig növekedjenek Isten és az egymás iránti szeretetben. 61Kérem a nôvéreknél hivatalba lépôt, igyekezzék másokat inkább erényeivel és szent erkölcseivel kormányozni, semmint hivatalából (fakadó hatalmával), 62hogy így az ô példáján felbuzdulva nôvérei ne csak hivatalból engedelmeskedjenek, hanem inkább szeretetbôl. 63Legyen elôrelátó és körültekintô nôvéreivel, miként a jó édesanya leányaival, 64s fôként igyekezzék gondoskodni számukra alamizsnáról -- kinek-kinek szükséglete szerint --, melyet az Úr ad majd nekik. 65Legyen olyan jóindulatú és barátságos, hogy nyugodtan feltárhassák elôtte szükségleteiket 66és bármely órában, mikor csak jónak látják, bizalommal hozzá folyamodhassanak, akár maguk, akár nôvértársaik érdekében. 67Az alattvaló nôvérek pedig emlékezzenek arra, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. 68Ezért azt akarom, hogy önként engedelmeskedjenek édesanyjuknak, 69aki látván egymás iránti szeretetüket, alázatukat és egyetértésüket, a hivatalból ránehezedô terhet könnyebben hordozza, 70s ami terhes és keserves, az szent életmódjuk miatt változzon át számára édességgé. 71S mivel keskeny az út s az ösvény, és szűk a kapu, mely az életre vezet, kevesen vannak, akik ezen járnak és belépnek rajta;[14] 72s ha akadnak is egyesek, akik ideig-óráig rajta járnak, igen kevesen vannak, akik hűségesen kitartanak. 73Pedig boldogok azok, akiknek megadatott ezen úton járni, és azon mindvégig hűségesen kitartani.[15] 74Óvakodjunk tehát, ha már az Úr útjára ráléptünk, hogy bűnünk vagy tudatlanságunk miatt semmiképpen se térjünk le róla, 75nehogy bánatot okozzunk az oly nagy Úrnak, Szűz Anyjának és boldogságos Ferenc atyánknak, a megdicsôült és a még küzdô egyháznak. 76Írva van ugyanis: Átkozott, aki parancsaid (útjáról) letér.[16] 77Ezért térdet hajtok Urunk Jézus Krisztus Atyja elôtt,[17] esedezve a dicsôséges Szűz Máriának, az Ô édesanyjának, boldogságos Ferenc atyánknak és minden szenteknek érdemeiért, 78hogy maga az Úr, aki a jó kezdeményezést adta, adjon növekedést,[18] adja meg a végsô állhatatosság kegyelmét. Ámen. 79Ezt az írást, könnyebb megtartás végett, rátok, drágalátos, szeretett nôvéreimre hagyom, a most élôkre és a késôbb jövôkre, az Úr és boldogságos Ferenc atyánk, valamint az én -- édesanyátok és szolgálótok -- áldásának jeléül. ======================================================================== Szent Klára áldása Szent Klára művei Ferenchez hasonlóan Klára is áldással búcsúzik nôvéreitôl. Ô is a Számok könyvének mózesi áldását használja fel, majd ünnepélyes formában emlékezik meg nôvéreirôl. A latin eredetit lásd Claire d'Assise: Écrits, 186-188. old. Fordította Berhidai Lajos. 1Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 2Áldjon meg benneteket az Úr és ôrizzen meg titeket. 3Mutassa meg nektek orcáját és könyörüljön rajtatok. 4Fordítsa felétek arcát és adjon nektek, nôvéreimnek és leányaimnak, békességet, 5és mindazoknak, akik közétek jönnek és meg is maradnak közösségetekben, és a többi most élô és eljövendô nôvérnek is, akik mindvégig állhatatosan kitartanak a szegény úrnôk monostoraiban. 6Én, Klára, Krisztus szolgálója, boldogságos Szent Ferenc atyánk kicsiny palántája és bár méltatlanul, a ti és a többi szegény nôvér nénje és édesanyja, 7kérem a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmasságát, Szentséges Szülôjének, Szűz Máriának, Szent Mihály arkangyalnak, Isten minden szent angyalainak, boldog Ferenc atyánknak, minden szent férfiúnak és nônek közbenjárását, 8hogy ô, a mennyei Atya adja meg nektek és erôsítse is meg rajtatok ezt a szentséges áldást a mennyben és a földön: 9a földön, a küzdô Egyház szolgái és szolgálói között, sokszorozza meg bennetek kegyelmét és erejét, 10a mennyben pedig, a gyôzelmes Egyház szent férfiai és szent asszonyai között, magasztaljon fel és dicsôítsen meg benneteket. 11Megáldalak titeket életemben és halálom után is -- ahogy erômbôl telik, sôt még annál is jobban, -- minden áldással, 12amivel az irgalmasság Atyja megáldotta és megáldja fiait és leányait a mennyben és a földön, 13és ahogy a lelki atya és anya megáldotta és megáldja lelki fiait és leányait. Ámen. 14Mindig szeressétek Istent, lelketeket és összes nôvéreitek lelkét, 15és mindig gondosan tartsátok meg azt, amit az Úrnak megígértetek. 16Az Úr legyen veletek mindenkor, és adja meg, hogy ti is mindig ôvele legyetek. Ámen. ======================================================================== Szent Klára levelei Prágai Szent Ágneshez Szent Klára művei Klára 1234-ben kezd levelezésbe Prágai Ágnessel (1205-1282). Ágnes I. Ottokár (1198-1230) cseh király lánya, III. Béla unokája. Boleszláv lengyel herceghez, Henrik német királyhoz, II. Frigyes császárhoz, majd pedig III. Henrik angol királyhoz akarták férjhez adni. Prágában monostort alapított a Szegény Úrnôknek. Klára keresi meg ôt levélben, amikor hírét veszi, hogy Ágnes 1234 Pünkösdjén a Szegény Úrnôk közé lépett. Szemlélôdésben letisztuló tehetségével Klára úgy ír latinul, mintha terítôt hímezne valakinek. A levelek története meglehetôsen változatos. Eredeti példányaikat minden bizonnyal Ágnes prágai monostorában ôrizték. Ott azonban legkésôbb a XV. század elején áldozatul estek a huszita háborúknak. Nyomtatásban legkorábban 1668-ban jelentek meg az Acta Sanctorumban. Hitelességük azonban olyan gyöngén volt dokumentálva, hogy sokan emiatt kétségbe vonták. Végre az angol W. Setonnak, Szent Ágnes élete legszorgalmasabb kutatójának sikerült a bambergi királyi könyvtár E.VII. 19. sz. kódexének lapjairól kiásnia a levelek német fordítását. A kézirat korát megközelítô pontossággal a XIV. század végére állapították meg. További kutatásai nyomán még négy más kódexben sikerült megtalálnia a levelek német szövegét, melyet azután megfelelô bevezetés és jegyzetek kíséretében nyomtatásban is közzétett.[1] Seton nem is sejtette, hogy mialatt ô a német fordításokat kutatta, azalatt a levelek latin szövege is elôkerült. Achilles Ratti, akkor a milánói Ambrosiana prefektusa, a késôbbi XI. Pius pápa, 1896-ban egy cseh eredetű kódexben, mely Szent Ágnes életére vonatkozó feljegyzéseket tartalmazott, a leveleknek egy igen régi, megközelítôleg 1280-1330-ra, tehát szinte Ágnes életére visszanyúló latin másolatát találta meg. Mivel azonban felfedezését nem sietett publikálni, Seton csak késôbb és kerülô úton értesült róla. Így a felfedezô a pápa elôzetes hozzájárulásával csak 1924-ben jutott abba a helyzetbe, hogy a levelek immár hitelesnek és véglegesnek minôsíthetô szövegét a tudós világ elé tárja.[2] Az újabb kutatások nagyjából tisztázták az egyes levelek keletkezésének valószínű idejét is. Az elsô levél minden valószínűség szerint 1234 pünkösd ünnepén íródott, mert dicséri benne Ágnes elhatározását, hogy a földi király helyett a mennyei jegyest választotta. Erre mutat az is, hogy a levél hangja még távolról sem olyan bizalmas és közvetlen, mint a késôbbieké; még inkább a király lányának, mint Krisztus Jegyesének szól. Hasonlóan a megszólításban is a bizalmas ,,Te'' helyett még a hivatalos ,,Ön''-t használja. A második levél dátumára döntô érv, hogy Klára még mint a Rend minister generalisáról beszél Illés testvérrôl. Ebbôl következik, hogy a levélnek legkésôbb 1234 és 1239 között kellett íródnia. A nagyobb valószínűség a korábbi dátum mellett szól. Erre következtethetünk a harmadik levél valószínű dátumából is. Ebbôl ugyanis arról értesülünk, hogy Ágnes 1238 elején a San Damianóban kialakult böjt engedélyezését kérte a maga és nôvérei számára, amit azonban Gergely pápa 1238. május 11-én kelt bullájával, ha nem is kifejezetten, de burkolt formában elutasított. Végül az utolsó levél keletkezési idejét a szent életének utolsó fél évére kell tennünk. A hosszú hallgatást Klára gyakori betegeskedésével és az utak bizonytalanságával okolja meg. De az sincs kizárva, hogy a két szent a fennmaradt négyen kívül több levelet is váltott egymással. Ágnes Legendájának szavai legalábbis erre engednek következtetni: ,,Klára sok kedveshangú levelet írt neki, melyekben anyai szeretettel köszöntötte és vigasztalta a fejedelmi származású hölgyet.'' Ezeknek a leveleknek egy része azonban, talán túlnyomó többsége, éppúgy, mint Ágnesnek Klárához intézett sorai, idôvel elkallódtak. Klára ezekben a levelekben tár fel a legtöbbet abból, ami miatt a Második Rend életformáját ,,szemlélôdônek'' nevezik. A Regulában csak két mondatban foglalja ezt össze (7,2 és 10,2), itt viszont, közvetlenebb hangon, mélyebb belsô tapasztalatot sejtet. Így például a 2. levél 18-23. verseibôl a szemlélôdésnek ez a ,,módszere'' rajzolódik ki: 1. az akarat és az érzés lendületével szegénnyé válni, átölelni a szenvedô Krisztust; 2. egész lényünkkel, hosszan ezt a csodálatos Jegyest szemlélni; 3. az iránta való szeretettôl hajtva követni ôt tetteinkben. Ágnest 1989. november 12-én avatta szentté II. János Pál pápa. A latin eredetit lásd Claire d'Assise: Écrits, 82-118. old. A fordítás Balanyi György munkája, több módosítással. ELSÔ LEVÉL 1A tiszteletreméltó és szentséges szűznek, Ágnes úrnônek, a fölséges és nagyhírű cseh király leányának, 2Klára, Jézus Krisztus méltatlan cselédje és a San Damiano monostor falai közt élô úrnôk haszontalan szolgálója; mindig és mindenben az Ön készséges alattvalója, teljes odaadással ajánlja magát, és különös tisztelettel kívánja az örök boldogság dicsôségének elnyerését. 3Szent viselkedése és élete tiszteletreméltó hírének hallatán, mely nemcsak hozzám jutott el, hanem csodálatos módon szinte az egész földkerekségen elterjedt, módfelett örülök és ujjongok az Úrban. 4De ezen nemcsak én tudok örülni, hanem örül mindenki, aki Jézus Krisztusnak szolgál és kíván szolgálni. 5Ezért, bár Ön mindenki másnál bôvebben élvezhette volna a pompát, a megtiszteltetést és e világ méltóságát, amikor dicsôséggel övezve törvényes hitvese lehetett volna a fölséges császárnak, amint ez az Ön és az ô kiválóságához illett is volna, 6mégis mindent elvetett magától, szívvel-lélekkel inkább a legszentebb szegénységet és a testi nélkülözést választotta, 7s így egy elôkelôbb nembôl való vôlegényt szerzett, az Úr Jézus Krisztust, aki mindvégig megôrzi szeplôtelenül az Ön szüzességét. 8Ha majd megszerette ôt, tiszta lesz, ha majd megérintette ôt, még tisztábbá lesz, ha majd befogadta ôt, szűz lesz. 9Az ô hatalma nagyobb, származása elôkelôbb, orcája szebb, szerelme édesebb és egész lénye megnyerôbb. 10Már körülfonta ölelésével, aki kebleit drágakövekkel ékesítette, füleibe fölbecsülhetetlen értékű gyöngyöket függesztett, 11egész külsejét fénylô és ragyogó drágakövekkel halmozta el, s fejére a szentség jelével megjelölt aranykoronát illesztett. 12Ezért tehát, kedves nôvérem, vagy inkább nagyon tisztelt úrnôm -- hiszen Ön jegyese, anyja és nôvére az én Uramnak, Jézus Krisztusnak --, 13a sértetlen szüzesség és a legszentebb szegénység fényességes zászlajával felékesítve erôsödjék meg a szegény Keresztrefeszített szent szolgálatában, melyet lángoló vággyal kezdett meg. 14Hiszen ô valamennyiünkért elszenvedte a kereszt kínját, kiragadva minket a sötétség fejedelmének hatalmából, ami -- ôsapánk bűne miatt -- bilincsbe verve tartott minket, és kiengesztelt bennünket Istennel, az Atyával. 15Ó, boldog szegénység, mely örök javakkal halmozza el azokat, akik szeretik és szívükre ölelik ôt! 16Ó, szent szegénység, aki birtokolja ôt és sóvárog utána, annak Isten a mennyek országát ígéri, és egészen bizonyosan meg is adja neki az örök dicsôséget és a boldog életet! 17Ó, kegyes szegénység, melyet az Úr Jézus Krisztus -- aki a mennyet és a földet kormányozta és most is kormányozza, aki szólott és meglettek -- minden mást megelôzôen méltóztatott magához ölelni. 18Mert ô azt mondja: a rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, az Emberfiának, azaz Krisztusnak ellenben nincs hová lehajtania a fejét, hanem lehajtván fejét, kiadá lelkét. 19Ha tehát ilyen nagy és elôkelô úr a Szűz méhébe szállott, s megvetetten, nélkülözve és szegényen akart a világra jönni, 20hogy az emberek, akik oly szegények és elesettek voltak és nélkülözték a mennyei táplálékot, a mennyek országának birtokba vételével meggazdagodjanak; 21örüljön nagyon és vigadozzék, teljék el rendkívüli örömmel és lelki vidámsággal. 22Mert íme, Ön nagyobb örömét lelte a világ megvetésében, mint a megtiszteltetésben; a szegénységben, mint a mulandó javakban; és inkább kívánt kincseket gyűjteni a mennyben, mint a földön, 23mert a mennyben a rozsda nem marja, sem a moly nem rágja, s a tolvajok nem ássák ki és nem lopják el; 24ezért bôséges az Ön jutalma a mennyben, és méltónak találtatott arra, hogy a magasságbeli Atya s a dicsôséges Szűz Fia nôvérének, jegyesének és anyjának neveztessék. 25Szentül hiszem: Ön tisztában van azzal, hogy az Úr a mennyek országát egyes-egyedül a szegényeknek ígérte oda és fogja is adni, mert amíg az ember egy múló dolgot szeret, a szeretet gyümölcsét elveszíti.26 Ugyanis lehetetlen egyszerre Istennek és a mammonnak szolgálni. Mert vagy szereti az egyiket és gyűlöli a másikat, vagy az egyiket szolgálja s a másikat megveti. 27Azt is bizonyára tudja, hogy a jól felöltözött ember nem küzdhet meg a mezítelennel, mert sokkal könnyebb leteríteni azt, akin van mit megfogni;[3] 28hogy lehetetlen ugyanannak az embernek dicsôségben sütkérezni itt és Krisztussal uralkodni amott, és hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába jutni. 29Ön azért vetette el magától ruháit, tudniillik a mulandó javakat, hogy birkózás közben ellenfele ne tudjon fölibé kerekedni, s a keskeny úton és a szűk kapun be tudjon jutni a mennyek országába. 30Minden bizonnyal nagy és dicséretes csere: elhagyni a mulandó dolgokat az örökkétartó javakért, égi jutalmat érdemelni a földiekért, százszorannyit kapni az egyszeresért, és mindezeken felül elnyerni a boldog örök életet. 31Ezért tehát kötelességemnek érzem, hogy Krisztus szerelmére tôlem telhetôleg teljes alázattal kérjem az Ön méltóságát és szentségét, hogy igyekezzék minél jobban megerôsödni az ô szent szolgálatában, 32iparkodjék a jóról jobbra s az erényrôl a tökéletesebb erényre jutni, hogy végül méltónak találja az áhított jutalom elnyerésére Az, akinek szíve minden dobbanásával szolgált. 33Tôlem telhetôleg arra is kérem az Úrban, hogy engem, mihaszna szolgálóját, és a többi nôvéreket, akik itt élnek velem a monostorban, és akik mind nagy tisztelettel viseltetnek Ön iránt, foglalja buzgó imádságaiba, 34hogy segítségükkel kiérdemeljük Jézus Krisztus kegyelmét, és Önnel együtt méltók lehessünk örök színelátását élvezni. 35Isten Önnel, és imádkozzék érettem![4] MÁSODIK LEVÉL 1A királyok Királya lányának, az uralkodók Ura szolgálójának, Jézus Krisztus méltó jegyesének, s ez okból a legnemesebb királynénak, Ágnes úrnônek, 2Klára, a Szegény Úrnôk haszontalan és méltatlan szolgálója üdvözletét küldi és kívánja, hogy mindig a legtökéletesebb szegénységben éljen. 3Hálát adok a kegyelmek osztogatójának, akitôl, hitünk szerint, minden jó adomány és minden tökéletes ajándék származik, amiért téged az erények olyan dús koszorújával ékesített, s a tökéletesség olyan tömérdek jelével halmozott el, 4hogy ezért méltónak találtattál arra, hogy fáradhatatlan és tökéletes utánzója légy a tökéletesség Atyjának, akinek szeme semmi tökéletlent nem talált benned. 5Ez az a tökéletesség, melynek érdeméért ott fent, mennyei hajlékában, ahol dicsôségtôl övezetten ül csillagos trónusán, maga a Király fogad magához téged, 6mivel keveselletted a földi királyság méltóságát és elutasítottad magadtól a felajánlott császári frigyet. 7Rajongója lettél a szent szegénységnek, s a nagy alázatosság és a lángoló szeretet szellemében annak nyomába szegôdtél, akivel méltónak találtattál a legbensôbb szeretetben egyesülni. 8Mivel tudom, hogy számtalan erény ékesít téged, kímélni akarlak a fölösleges szószaporítástól, és nem akarlak céltalan fecsegéssel terhelni, 9bár meg vagyok róla gyôzôdve, hogy semmi sem tűnik szemedben fölöslegesnek, amibôl mégoly kevés vigasztalás is áradhat reád. 10De mivel csak egy a szükséges, ezt az egyet kötöm lelkedre, és Az iránt való szeretetbôl, akinek szent és tetszetôs áldozatul ajánlottad fel magadat, nyomatékosan lelkedre kötöm, 11hogy egy pillanatra se feledkezzél meg feltett szándékodról és második Ráchelként[5] tartsd mindig szem elôtt eredeti elhatározásodat: amit vállaltál, amellett tarts ki, amit tenni szándékozol, tedd, ne habozzál, 12hanem ellenkezôleg, gyors futással, könnyű léptekkel és port alig érintô lábakkal, 13biztosan, vidáman és feltartóztathatatlanul haladj elôre az üdvösség útján. 14Senkinek se higgy, senkiben se bízzál, aki el akar téríteni szándékodtól és akadályt akar gördíteni utadba, csak azért, hogy a tökéletességnek abban az állapotában, melyre az Úr lelke hívott, ne tudjad teljesíteni fogadalmadat a Magasságbelinek. 15Hogy pedig biztosabban járj az Úr parancsainak útján, kövesd tiszteletreméltó atyánk és generálisunk, Illés testvér tanácsát. 16Az ô tanácsát helyezd föléje mindenki másénak, és tartsd drágábbnak minden ajándéknál. 17Ha azonban valaki olyasmit talál mondani és olyasmit próbál sugallni, ami akadályoz a tökéletességben való elôrehaladásban, vagy éppen ellenkezni látszik isteni hivatásoddal, ha mégoly nagy tiszteletre is vagy kötelezve az illetô iránt, ne kövesd tanácsát, 18hanem szegény szűzként öleld át a szegény Krisztust. 19Lásd, ô megvetetté lett éretted, kövesd tehát példáját, és légy te is megvetetté érette ezen a világon. 20Ó, nemes királynôm, egy pillanatra se szűnj meg magad elé idézni, nézni, szemlélni és hô vággyal követni Jegyesedet, aki sokkal szebb az emberek fiainál, aki üdvösségedért az emberek legutolsójává, megvetetté, megkínzottá és egész testében sokszorosan megostorozottá alacsonyította magát, s végül a kereszt gyötrelmei között lehelte ki lelkét. 21Ha együtt szenvedsz vele, együtt is fogsz uralkodni, ha együtt bánkódsz vele, együtt is fogsz örvendezni, ha a kereszten osztozol vele kínjaiban, a szentek fényességében fogod birtokolni az örök hajlékokat, 22s nevedet bejegyzik az élet könyvébe. s dicsôséges lesz az emberek között. 23Tehát a földi és mulandó dolgokért a mennyország dicsôségét, a veszendô javakért az örökkétartó jót fogod élvezni örökkön-örökké, és ilni fogsz idôtlen idôkig. 24Élj boldogul, kedves nôvérem és úrnôm, Uradban és Jegyesedben; 25nôvéreimmel együtt buzgó imádságaidban ajánlj engem is szorgalmasan az Úrnak; mi pedig örvendve örvendünk a sok jónak, amit kegyelmével benned művel az Úr. 26Nôvéreidnek is szeretettel ajánlj minket.[6] HARMADIK LEVÉL 1Krisztusban fölötte igen tisztelt úrnômnek és az összes halandók közt legkedvesebb nôvéremnek, Ágnesnek, a fölséges cseh király édestestvérének, de immár az ég magasságbeli Királya nôvérének és jegyesének, 2Klára, Krisztus alázatos és méltatlan szolgálója, a Szegény Úrnôk cselédje az üdvösség szerzôjében az üdvösség örömét és minden jót, amit csak kívánni lehet. 3Örömmel hallok jólétedrôl, kielégítô helyzetedrôl és azokról a biztató sikerekrôl, melyeket a mennyei jutalom elnyerésére kezdett úton elértél; 4örömöm annál nagyobb, és lelkemet az Úrban annál nagyobb vigasság tölti el, minél inkább tudom és hiszem, hogy azokat a mulasztásokat, melyeket én és a többi nôvérek a szegény és alázatos Krisztus nyomdokainak követésében elkövetünk, te csodálatos módon pótolod. 5Valóban minden okom megvan az örömre, és ezen nagy örömömet senki sem veheti el tôlem, 6mivel már birtokában vagyok annak, amire az ég alatt vágyakoztam. Látom ugyanis, hogy te a ravasz ellenség cselszövéseit, az emberi természet vészt hozó gôgjét és az emberi szíveket megrontó hiúságot az Isten szájából kijövô bölcsesség csodálatos kiváltságának segítségével váratlanul és félelmetes módon összetörted; 7látom, hogy te a világ és az emberszívek talajában elrejtett mérhetetlen értékű kincset, mellyel meg lehet vásárolni azt, ami által minden a semmibôl lett, alázatossággal, a hit erejével és a szegénység karjával már magadhoz ölelve tartod. 8Én hát, hogy az Apostol szavával éljek, egyenesen a jó Isten munkatársának és kimondhatatlan teste esendô tagjai támaszának tartalak téged. 9Ki tudna tehát visszatartani attól, hogy ne örüljek ily nagy és csodálatra méltó örömnek? 10Ezért te is, kedvesem, örülj szüntelenül az Úrban, 11és ne engedd, legkedvesebb úrnôm Krisztusban, az angyalok öröme és a nôvérek fejének koronája, hogy a keserűség és a kedvetlenség -- akár csak egy pillanatra is -- elhomályosítsa lelkedet. 12Fordulj gondolataiddal az örökkévalóság tükre felé, öltöztesd lelkedet a dicsôség sugárözönébe, 13állítsd szívedet az isteni mibenlét[7] képe elé, és elmélkedéssel hasonulj át az istenség tökéletes hasonmásává, 14hogy te is megízlelhesd azt az elrejtett édességet, melyet maga az Isten a világ kezdetétôl tartogat az ôt szeretôk számára, s melynek ízét barátai már itt ízlelik. 15Emellett hagyj figyelmen kívül mindent, de mindent, amivel a csalóka és örökké nyugtalanító világ vak követôit be szokta hálózni. Csak azt szeresd fenntartás nélkül, aki szereteted fejében tökéletesen neked adja magát,16akinek szépségét a nap és a hold csodálja, s akinek visszafizetése értékben és nagyságban végtelen. 17Ôreá, a Magasságbeli Fiára gondolok itt, akit szűz szült, és akinek anyja a szülés után is szűz maradt. 18Az ô édességes anyjához ragaszkodjál, mert lám, olyan fiat szült, akit az egek sem tudtak befogadni, 19és ô mégis szentséges méhének kicsiny rejtekébe[8] fogadta és szűzi ölében hordozta. 20Ki ne rettegne az emberi nem ellenségének cselvetéseitôl, aki a mulandó dolgok fényének csillogtatásával és a dicsôség csalóka ígérgetésével tönkre igyekszik tenni mindazt, ami nagyobb az égnél? 21Most már világos számodra -- az Isten kegyelmébôl --, hogy a teremtmények közül a legértékesebb a hívô ember lelke, mely nagyobb, mint az ég, 22mivel az ég az összes teremtményekkel egyetemben sem képes befogadni a Teremtôt; egyes-egyedül a hívô ember lelke méltó hajlék és szállás számára, mégpedig a szeretet címén, melyet az istentelenek nélkülöznek. 23Az Igazság mondja: ,,Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, szeretni fogom ôt én is, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.'' 24Amint tehát a szüzek dicsôséges Szüze testében hordozta ôt, 25azonképpen nem kétséges, hogy lelkileg te is állandóan tiszta és szűzies testedben hordhatod ôt, ha alázatosságának és még inkább szegénységének nyomdokait követed. 26Hiszen benne Azt öleled, aki téged és az egész mindenséget magához ölelve tartja; Azt birtokolod, akihez a világ minden más, mulandó javánál erôsebben kell ragaszkodnod. 27Ezekben sok földi király és királyné csalódik, 28kiknek gôgje bár az égig érjen, és fejük a felhôket súrolja, végül szemét módjára enyésznek el. 29Ami pedig azokat a dolgokat illeti, melyekre nézve egyszer már választ kértél tôlem, kötelességemnek érzem felvilágosítással szolgálni.[9] 30Azt kérdezed ugyanis, melyek azok az ünnepek -- gondolom, ezek elôtted is különösen kedvesek --, melyeket dicsôséges Szent Ferenc atyánk az ételek változatosságával is meg akart velünk tartatni. 31Most már tudja meg okosságod, hogy a gyöngélkedôk és a betegek kivételével, akikkel szemben étkezés dolgában a lehetô legnagyobb kíméletet ajánlotta és írta elô, 32nekünk, amíg egészségesek és jó erôben vagyunk, hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt böjti ételeken kell élnünk. Más szóval: mindennap böjtölnünk kell. 33Kivételek e tekintetben a vasárnapok és az Úr születésének ünnepe; ezeken napjában kétszer szabad ennünk. 34Közönséges csütörtöki napokon kinek-kinek tetszésére van bízva a böjt megtartása; ha tehát valaki nem akar böjtölni, nem kötelezhetô rá. 35Mi egészségesek azonban vasárnap és Karácsony kivételével mindennap böjtölünk. 36Húsvét egész idejében, továbbá a boldogságos Szűz és a szent Apostolok ünnepein ellenben boldogságos Ferenc atyánk írása szerint csak abban az esetben vagyunk kötelesek böjtölni, ha ezek az ünnepek péntekre esnek. 37Egyébként, mint már mondottam, míg egészségesek és jó erôben vagyunk, kivétel nélkül böjti eledeleken élünk. 38Mivel azonban testünk nincsen bronzból, és ellenálló erônk nem vetekedhet a kô ellenálló erejével, 39hanem ellenkezôleg, nagyon is törékenyek és mindenféle testi gyöngeségre hajlók vagyunk, 40szeretettel kérlek, kedvesem, hogy bölcsen és tapintatosan tartózkodjál a túlzott és lehetetlenül szigorú önmegtagadástól, melyet hallomásom szerint kezdtél. Az Úr nevében kérlek,41életeddel dicsérjed az Urat, ésszerű hódolatot mutass be neki, és áldozatodat mindig hintsd meg a bölcsesség sójával. 42Maradj mindig egészséges az Úrban, mint azt magam is kívánom, s magamat és nôvéreimet szent imádságaidba ajánlom.[10] NEGYEDIK LEVÉL 1Lelke felének, bensôséges és kivételes szeretete jeles befogadójának, a fölséges királynénak, az örök Király Báránya jegyesének, Ágnes úrnônek, legkedvesebb anyjának és valamennyinél jobban szeretett lányának, 2Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és az assisi San Damiano monostorában lakozó szegény úrnôk haszontalan cselédje 3üdvözletét küldi, és kívánja, hogy a többi százszor szent szüzekkel Isten és a Bárány trónusa elôtt énekelhesse az új éneket, és követhesse a Bárányt, bárhová megy. 4Ó, anyám és lányom, a minden századok Királyának jegyese, ne csodálkozzál azon, hogy ritkábban írok, mint azt a te és az én lelkem kívánná és sürgetné, 5és ne hidd, hogy az irántad érzett szeretet tüze kevésbé perzselô lánggal lobog anyád szíve mélyén. 6A késedelem oka kizárólag a megfelelô hírvivôk hiánya és az utak közismert veszélyessége. 7Most, hogy írok kedvességednek, örvendek és ujjongok veled a Lélek örömében, Krisztus jegyese, 8mert második szentséges szűzként, második Szent Ágnesként csodálatos módon eljegyezted magadat a szeplôtelen Báránnyal, aki elveszi a világ bűneit, miután elôbb messze elvetetted magadtól a világ minden hiúságát. 9Mert bizony boldog az, akinek megadatott élvezni eme szent lakoma örömeit, hogy szíve minden dobbanásával ragaszkodjon ahhoz, 10kinek szépségét az összes mennyei karok vég nélkül csodálják, 11kinek szeretete szeretetre gyújt, kinek szemlélése felüdít, kinek jósága bôséggel halmoz el, 12kinek édessége betölt, kinek emléke szelíd fényt vet utunkra, 13kinek illatától új életre kelnek a halottak, s kinek dicsôséges színelátása a mennyei Jeruzsálem minden polgárát a boldogság mámorával tölti el, 14mivelhogy ô az örök dicsôség kisugárzása, az örök világosság visszfénye és szeplôtelen tükre. 15Ó, királynôm, Jézus Krisztus jegyese, ebben a tükörben nézd magadat mindennap, benne szemléld orcádat szüntelenül, 16s külsôleg és belsôleg úgy ékesítsed magadat, úgy öltözzél az erények változatos sokféleségébe, 17és úgy övezd magadat virágokkal és ruhákkal, ahogyan hozzád, a fölséges Király tisztaságos lányához és jegyeséhez illik. 18Ebben a tükörben a boldog szegénység, a szent alázatosság és a kimondhatatlan szeretet fénye lángol úgy, hogy Isten kegyelmével az egész tükröt egyszerre szemlélheted. 19Figyelj tehát, ismétlem, ennek a tükörnek elejére, tudniillik annak szegénységére, akit jászolba fektettek és kicsiny pólyákba takartak. 20Ó, csodálandó alázatosság, ó, bámulandó szegénység! 21Az angyalok királya, az ég és föld Ura jászolban fekszik! 22A tükör közepében az alázatosságot szemléljed és mellette a boldog szegénységet, nemkülönben a tömérdek fájdalmat és a kínokat, melyeket az emberi nem megváltásáért vállalt magára. 23A tükör szélén pedig vedd fontolóra azt a kimondhatatlan szeretetet, mellyel a keresztfán szenvedni és rajta minden másnál szégyenletesebb halállal meghalni kívánt. 24Mikor ezt a tükröt a kereszt fájára helyezték, ô maga a következôk megfontolást kötötte az arrajárók lelkére:25 ,,Ó, ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam!'' 26Mi pedig kiáltozására és jajgatására kiáltsuk feléje egy szívvel, egy lélekkel: ,,Állandóan arra gondol és eleped bensômben a lelkem.'' 27Ezért tehát egyre hevesebb lángra gyúlj, ó, királynéja a mennyei Királynak. 28Ezenfelül szemléljed az ô kibeszélhetetlen gyönyörűségét, gazdagságát s el nem múló tiszteletét, 29és szíved túláradó vágyakozásában és szeretetében sóhajtozva kiáltsad: 30,,Vonj engem magad után, fussunk keneteid illata után'', mennyei jegyesem! 31Szaladok és el nem fáradok, míg be nem vezetsz a bornak házába, 32míg csak bal kezed fejem alá nem illeszted, jobboddal boldogítóan át nem ölelsz, és ajkadnak elandalító csókjaival nem illetsz. 33 míg ôt így szemléled, szegény anyácskádat el ne felejtsed. 34Tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül belevéstem szívem táblájába boldogító emlékedet, mert mindenki másnál jobban szeretlek. 35Mit mondjak még? Irántad való szeretetemben hallgasson a húsból való nyelv, mert itt a lélek nyelve szól és beszél. 36Ó, áldott lányom, mivel irántad érzett szeretetemet a húsból való nyelv nem tudja tökéletesebben kifejezni, csak annyit tudok mondani, 37amennyit itt tökéletlenül írásba foglaltam. Kérlek, fogadd szeretettel és jóakarattal, és olvasd ki belôle legalább azt az anyai vonzódást, melynek heve nap nap után a szeretet lángjára gyújtja szívemet irántad és leányaid iránt. Szeretettel ajánlj engem és leányaimat Krisztus szeretetébe. 38Viszont az én leányaim, fôleg testvérhúgom, a nagyokosságú Ágnes szűz az Úrban tôlük telhetô buzgósággal a te és lányaid imádságába ajánlják magukat. 39Élj, kedves lányom, leányaiddal, míg csak a nagy Isten dicsôséges trónusa elé nem jutsz, és imádkozzatok érettünk. 40Jelen levelem átadóit, a kedves Amatus testvért, aki egyaránt kedves az Isten és az emberek elôtt, és Bonagura testvért tôlem telhetô módon szeretetedbe ajánlom. Ámen.[11] ======================================================================== Az Ermentrudis nôvérhez írt levél Szent Klára művei Ermentrudis Kölnben született, 1240-ben egy zarándoklat nyomán Brugesben telepedett le egy kis remeteségben. Wadding ferences történetíró szerint Kláráról hallván átalakította remeteségét klarissza monostorrá, majd egész Flandria területén még további monostorokat alapított. A levél hitelességét egyesek vitatják. A latin eredetit lásd Claire d'Assise: Écrits, 192-194. old. Fordította fr. Hidász Ferenc. 1 Drágalátos nôvérének, Ermentrudisnak, Assisi Klára, Jézus Krisztus alázatos szolgálója üdvöt és békét kíván. 2Tudom rólad, ó, drágalátos nôvérem, hogy Isten kegyelmébôl szerencsésen kimenekültél e világ szennyébôl. 3Éppen ezen örvendezem és gratulálok neked, és újra csak örvendezem, hogy leányaiddal együtt buzgón haladsz elôre az erény ösvényein. 4Kedvesem, légy hűséges ahhoz, akinek halálig tartó hűséget fogadtál, mert majd ô az élet babérkoszorújával koronáz meg téged. 5Rövid ideig tartó a mi földi fáradozásunk, ám a jutalom örökkétartó. Ne zavarjanak téged háborgásai e világnak, mert az eltűnik, mint az árnyék. 6Ne ejtse rabul eszedet a csalóka világ üres képzete, dugd be füleidet az alvilág csábító hangjai elôl, és kísértéseit nagy bátran hárítsd el magadtól. 7A kellemetlen bajokat szívesen viseld el, ha jól megy a sorod, ne fuvalkodjál fel; az utóbbiak ugyanis hitet követelnek, az elôbbiek pedig mérlegre teszik hitedet. 8Amit Istennek fogadtál, hűségesen teljesítsd, és ô majd megfizet neked. 9Ó, kedvesem, tekints az égre, mely minket hívogat, s vedd fel a keresztet, és kövesd Krisztust, ki elôttünk járt; 10mert sok és különféle viszontagság után ôáltala megyünk be az ô dicsôségébe. 11Teljes szívedbôl szeresd az Istent és Jézust, az ô Fiát, ki értünk, bűnösökért megfeszíttetett; elméd soha ne felejtse az ô emlékezetét. 12Elmélkedj állhatatosan a kereszt titkairól, s a kereszt tövében álló anya gyötrelmeirôl. 13Imádkozzál és virrasszál szüntelen. 14És a munkát, melyet jól kezdtél, gondosan fejezd be, s a szolgálatot, melyet elvállaltál, szent szegénységben és ôszinte alázatosságban teljesítsed. 15Ne félj, leányom, hűséges az Isten minden szavában, és szent minden cselekedetében; ô kiárasztja reád és leányaidra áldását; 16segítôtársatok lesz ô és a legkiválóbb vigasztaló; ô a mi megváltónk és örökkétartó jutalmunk. 17Mindketten imádkozzunk egymásért Istenhez, így ugyanis a szeretet terhét kölcsönösen hordozván könnyen teljesítjük Krisztus törvényét. Ámen.[1] ======================================================================== Szent Klára imája Krisztus Öt Szent Sebéhez Szent Klára művei Ezt az imát Szent Klára Szent Ferenctôl, mint mestertôl tanulta meg, és naponta elimádkozta. Valójában nem a sebekhez, hanem Krisztushoz szól ez az ima, melynek hangulatához Ferenc stigmái is hozzátartoznak. A latin eredetit lásd AFH V. kötetében, 247-249. o. Fordította fr. Barotai Urbán. Imádság és dicsôítés az Üdvözítô jobb kezéhez Dicsôség és dicséret legyen néked szentséges jobb Kezed sebéért, Uram Jézus Krisztus. Ezen szent seb által engedd el minden bűnömet, amit ellened vétettem: gondolattal, szóval és cselekedettel, amikor hanyag voltam szolgálatodban, amikor romlott testem gyönyörködött akár aludtam, akár ébren voltam. És tiszteletreméltó szenvedésed által add meg nekem, hogy a te legkegyesebb halálodat és szentséges sebeidet méltóképpen emlékezetemben tartsam, és a te bôkezűségedbôl testem megfegyelmezésével neked örökké hálát adjak. Aki élsz és uralkodol, örökkön-örökké. Ámen. Imádság: Miatyánk... Üdvözlet: Üdvözlégy... A bal kézhez Dicsôség és dicséret legyen néked a te bal Kezed szentséges sebéért, édességes Jézus Krisztusom. Ezen szent seb által könyörülj rajtam, és változtasd meg bennem mindazt, ami neked bennem visszatetszô. Add meg nekem a gyôzelmet gonosz ellenségeiddel szemben, hogy a te erôddel legyűrhessem ôket. És a te legkegyesebb halálod által szabadíts meg engem a jelen és az eljövendô élet minden veszedelmétôl, és tégy méltóvá engem dicsôségedre a te országodban. Ámen. Imádság: Miatyánk... Üdvözlet: Üdvözlégy... A jobb lábhoz Dicsôség és dicséret legyen néked szentséges jobb Lábad sebéért, édességes Uram Jézus Krisztus. Ezen szent seb által engedd meg nekem, hogy bűneimért méltó penitenciát tartsak, és a te legkegyesebb halálod által könyörögve kérlek, hogy engem, a te szolgálódat éjjel és nappal ôrizz meg a te akaratodban, és ragadj ki engem a lélek és a test minden veszedelmébôl, és lelkemet azon a rettenetes napon fogadd be a te hűségedbe és irgalmadba, és vezess el az örökké tartó boldogságra. Ámen. Imádság: Miatyánk... Üdvözlet: Üdvözlégy... A bal lábhoz Dicsôség és dicséret legyen néked szentséges bal Lábad sebéért, legkegyesebb Uram Jézus Krisztus. Ezen szent seb által add meg nekem a teljes búcsút, hogy segítségeddel méltó legyek megszabadulni a büntetô ítélettôl. És a te szentséges halálod által kérlek téged, legkegyesebb Jézus Krisztus, hogy azon a napon, mielôtt e földi életbôl eltávozom, édességes tested és véred szentségét bűneimnek igazi gyónásával és tökéletes penitenciával, lelkem-testem tisztaságával és a szentolaj kenetével méltó legyek fogadni, és így elnyerni az örök üdvösséget. Ámen. Imádság: Miatyánk... Üdvözlet: Üdvözlégy... Az oldalsebhez Dicsôség és dicséret legyen néked szentséges Oldalad sebéért, jóságos Uram Jézus Krisztus. Ezen szent seb és szentséges irgalmad túlcsordulása által, melyet egykor megmutattál Longinus katonának, ki oldaladat megnyitotta, most pedig nekünk, mindnyájunknak: könyörögve kérlek, legkegyesebb Jézusom, hogy amint te engem a keresztség által az eredeti bűntôl megtisztítottál, úgy a te drágalátos véred által, mely ma az egész földkerekségen feláldoztatik és vétetik, szabadíts meg engem minden jelen és jövendô bajtól, és keserves kínhalálod által adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, hogy téged teljes szívbôl, teljes lélekkel, minden erômbôl szeresselek. Erôsíts meg engem a jócselekedetekben, és add meg nekem a végsô állhatatosságot a te szent szolgálatodban, hogy neked tökéletesen kedvedre legyek most és szünet nélkül. Ámen. V: Istenemnek öt szent sebe, F: Legyen lelkemnek gyógyszere. V: Krisztus, tôlem sebeiddel F: A pusztítót távolítsd el. V: Öt sebeddel, Krisztus, nékem F: Add meg a te békességed. Könyörögjünk! Mindenható örök Isten, ki az emberi nemet Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak öt sebével váltottad meg, add meg a téged kérôknek, hogy akik ezen sebeket naponta tisztelik, az ô drágalátos vére által a hirtelen haláltól és az örök kárhozattól megmenekülhessenek, ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. ======================================================================== Privilegium Paupertatis (1216) Egyéb források A szeráfi szegénység privilégiuma III. Incétôl 1Ince püspök, Isten szolgáinak szolgája, Krisztusban szeretett Klára leányainak és Krisztus más, az assisi San Damiano egyházában élô szolgálóinak, akik úgy a jelenben, mint a jövôben szerzetesi életre kötelezik el magukat, örök emlékezetül. 2Miképpen nyilvánvaló az, hogy egyedül az Úrnak kívánjátok szentelni életeteket, lemondtok az ideiglenes dolgok birtoklási vágyáról. 3Éppen ezért mindeneteket eladtátok és a szegényeknek szétosztottátok; feltett szándékotok, hogy az égvilágon semmit sem akartok birtokolni, mindenben annak nyomdokait követve, aki érettünk lett szegénnyé, úttá, igazsággá és életté; 4nem riaszt vissza benneteket ezen elhatározásotoktól az anyagi javak hiánya, 5mert a mennyei Jegyes balja van fejetek alatt, hogy elviseljétek testetek gyengeségeit, amelyeket a szív törvénye által szabályozott szeretettel födtetek el. 6Végül, aki táplálja az ég madarait és öltözteti a mezô liliomait, nem fog cserbenhagyni titeket sem élelem, sem ruházat dolgában mindaddig, amíg ô körül nem jár és önmagát nyújtva nem szolgál nektek az örökkévalóságban, vagyis amikor boldogabban átölel titeket az ô jobbjával színelátásának teljességében. 7Amint tehát kértétek, a fölséges szegénység melletti elhatározásotokat apostoli jóindulatunkkal megerôsítjük, jelen írásunk tekintélyével gondoskodva rólatok, hogy senki ne kényszeríthessen benneteket birtokok elfogadására.[1] 8És ha valamely asszony nem akarná, vagy nem tudná vállalni ezt az elhatározást, akkor ne lakjon veletek egy fedél alatt, hanem költözzék más helyre. 9Elrendeljük tehát, hogy senki emberfiának semmi esetre sem szabad benneteket és egyházatokat meggondolatlanul háborgatni vagy bármilyen zaklatásnak kitenni. 10Ha tehát a jövôben ezen határozatunkat és rendelkezésünket ismerô egyházi vagy világi személy annak meggondolatlanul ellenszegülni merészel, kétszeri vagy háromszori figyelmeztetés után, feltéve ha vétkét megfelelô elégtétellel ki nem javította, hatalmának és tisztségének méltóságától megfosztassék, és tudja meg, hogy elkövetett gonoszságáért vádlottként az Isten ítélôszéke elé kell állnia; a mi Megváltó Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus szentséges testének és vérének vételétôl távol legyen, és a végsô számadáskor szigorú büntetés sújtsa. 11Mindannyiotokkal, a Krisztus szeretetét megtartókkal legyen a mi Urunk Jézus Krisztus békéje, amíg itt a jócselekedetek gyümölcsét termitek, az ítélô bírónál pedig az örök béke jutalmát elnyeritek. Ámen. ======================================================================== Privilegium Paupertatis (1228) Egyéb források A szeráfi szegénység privilégiuma IX. Gergelytôl 1Gergely püspök, Isten szolgáinak szolgája, Krisztusban szeretett Klára leányainak és Krisztus többi szolgálójának, akik az assisi püspökség San Damiano egyházában élnek, üdvöt és apostoli áldást. 2Miképpen nyilvánvaló az, hogy egyedül az Úrnak kívánjátok szentelni életeteket, lemondtok az ideiglenes dolgok birtoklási vágyáról. 3Éppen ezért mindeneteket eladtátok és a szegényeknek szétosztottátok; feltett szándékotok, hogy az égvilágon semmit sem akartok birtokolni, mindenben annak nyomdokait követve, aki érettünk lett szegénnyé, úttá, igazsággá és életté; 4nem riaszt vissza benneteket ezen elhatározásotoktól az anyagi javak hiánya, 5mert a mennyei Jegyes balja van fejetek alatt, hogy elviseljétek testetek gyengeségeit, amelyeket a szív törvénye által szabályozott szeretettel födtetek el. 6Végül, aki táplálja az ég madarait és öltözteti a mezô liliomait, nem fog cserbenhagyni titeket sem élelem, sem ruházat dolgában mindaddig, amíg ô körül nem jár és önmagát nyújtva nem szolgál nektek az örökkévalóságban, vagyis amikor boldogabban átölel titeket az ô jobbjával színelátásának teljességében. 7Amint tehát kértétek, a fölséges szegénység melletti elhatározásotokat apostoli jóindulatunkkal megerôsítjük, jelen írásunk tekintélyével gondoskodva rólatok, hogy senki ne kényszeríthessen benneteket birtokok elfogadására.[2] 8Senki emberfiának sem szabad tehát ezt a megerôsítô iratunkat megsértenie, vagy annak vakmerô szándékkal ellenszegülnie. Ha valaki ezt mégis megkísérelné, a mindenható Istennek és apostolainak, Szent Péternek és Pálnak haragját vonja magára. Kelt Perugiában, szeptember havának 17. napján, pápaságunk második évében. ======================================================================== Hugolino Bíboros levele Szent Klárához (1220) Egyéb források A Legenda említi, hogy a késôbbi IX. Gergely pápa ,,már ostiai püspök korában alázatos hangú levélben gyakran fordult Klárához közbenjárásért'' (27). A bíboros mélységesen meg volt gyôzôdve Klára életszentségérôl. ,,Örök üdvössége anyjának'' nevezi ôt, aki majd ,,az ítélet napján felelni fog érte.'' -- Hugolino szerint a szemlélôdô szerzetesnô az imádkozó Egyházat képviseli, amire feltétlenül szüksége van az igehirdetô és missziót végzô Egyháznak. A latin szöveg lelôhelye: Omaechevarría, 352-353 old. Fordította: fr. Barsi Balázs. 1 Krisztusban legkedvesebb nôvérének és örök üdvössége anyjának, Klára úrnônek, Krisztus szolgálójának, Hugolino, ostiai püspök, szegény bűnös egészen ajánlja önmagát mindazzal együtt, ami, és ami lehet. 2 Krisztusban legkedvesebb nôvérem! Attól az órától kezdve, mikor szent társalgásotoktól engem a távozás kényszere elválasztott, s a mennyei kincstár ama örömeitôl elszakított, oly nagy szívbéli keserűség, könnyek árja és mérhetetlen fájdalom zúdult rám, hogyha Jézus lábainál a szokott kegyesség vigasztalására nem találok, félek, hogy végleg olyan szorongattatás szakad rám, amelytôl szellemem ugyancsak ellankad és bensômben a lelkem elolvad. Méltán, hiszen miután Veled és Krisztus többi szolgálójával megünnepeltem a húsvétot, elveszítettem azt a szívbéli örömet, mely akkor eltöltött, mikor veletek Krisztus Testérôl beszélgettem. S miként az Úr is kiragadtatott a tanítványok körébôl és a kereszt fájára szegeztetett, és ôt mérhetetlen szomorúság szállta meg, úgy én is magamra maradtam a tôletek való elválás után. S jóllehet egész mostanáig bűnösnek ismertem és vallottam magamat, de most, miután megértettem érdemeitek kiválóságát, és láttam szerzetesi életetek szigorúságát, csak most tudtam meg igazán, hogy annyi bűn terhel és annyira megsértettem az egész föld Urát, hogy nem vagyok méltó választottainak közösségéhez tartozni és a világi foglalatosságokból kiragadtatni, feltéve, hogy a ti könnyeitek és imádságaitok kiesdik bűneim bocsánatát. 3 Tehát neked ajánlom az én lelkemet és rádbízom szellememet, amint Jézus a kereszten Atyjának ajánlotta lelkét, és az ítélet napján felelni fogsz értem, ha üdvösségemrôl buzgón és figyelmesen nem gondoskodtál, mert biztosan hiszem, hogy a legfôbb bírónál elnyered, bármit kérsz kitartó, nagy buzgóságoddal és könnyeid bôségével. A Pápa úr nem jön most Assisibe, de én megragadva az alkalmat, téged és nôvéreidet látni óhajtalak. Üdvözöld Ágnes szüzet, az én nôvéremet és minden nôvéredet Krisztusban. Ámen. ======================================================================== IX. Gergely levele a Szegény Úrnôkhöz (1228) Egyéb források A levél 1228 július elején íródott, még mielôtt IX. Gergely Assisibe érkezett volna, hogy Szent Ferencet július 16-án szentté avassa. A levél tömören tárgyalja a szemlélôdô élet teológiáját. Kifejti, hogy a szemlélôdô szerzetesi élet nélkül az Egyház élete nem teljes. A latin szöveget lásd Omaechevarría, 354-356. old. A fordítás fr. Barsi Balázs munkája. 1 ,,Szeretett leányának, az apátnônek, és az assisi San Damianóban lakó szerzetesnôk közösségének. 2 Az Atyaisten, akinek felajánlottátok magatokat mint szolgálóleányok, irgalmasan leányaivá fogadva titeket, a Szentlélek kegyelmi működése által eljegyzett benneteket, hogy égi Jegyesével együtt a mennyek országában boldogan megkoronázzon titeket. Ezért, mivel Jegyeseteket minden másnál jobban kell szeretnetek -- ki az ôt szeretôket szeretve, övéit társörököseivé teszi --, ezért minden érzésetekkel egyedül csak ôbenne kell gyönyörűséget találnotok, hogy soha semmi se tudjon elszakítani titeket az ô szeretetétôl. Hiszen éppen ezért zárkóztatok isteni sugallatra a klastrom rejtekébe, hogy a világról, s ami a világé, arról üdvösen lemondjatok; Jegyeseteket romlatlan szeretettel átölelvén, fussatok keneteinek illata után, míg be nem vezet benneteket isteni Anyjának lakóházába, hogy felüdítsen szerelmének örökké tartó édességével. 3 Bízunk benne és biztosan reméljük, hogy ha mindezeket figyelmesen és gondosan megfontoljátok, akkor ami most keserűnek tűnik, számotokra édességgé változik, ami kemény, puhává, s ami zord, könnyűvé lesz, hogy dicsekedhessetek, mivel Krisztusért méltók voltatok szenvedni, aki érettünk gyalázatos halált szenvedett. Mivel a szüntelenül minket érô megszámlálhatatlan keserűség és végtelen sok szorongattatás közepette ti vagytok a mi vigasztalásunk, kérünk mindnyájatokat és buzdítunk az Úr Jézus Krisztusban, valamint ezzel a nektek írt apostoli levelünkkel utasítunk, hogy amint tôlünk tanultátok, Lélek szerint járjatok, felejtsétek el az Apostollal, ami mögöttetek van, és feszüljetek neki az elôttetek levôknek (Fil 3,13), a kiválóbb adományokra törekedve, hogy erényekben egyre bôvelkedjetek, dicsôítsétek meg Istent magatokban, és tegyétek teljessé örömünket, mert mi titeket, kedvelt leányainkat (sôt, ha szabad mondani, úrnôinket, mivel a mi Urunk jegyesei vagytok) bensôséges szeretettel veszünk körül. 4 Mivel pedig, reményünk szerint, egy lélekké lettetek Krisztusban, kérjük tôletek, hogy imádságaitokban mindig emlékezzetek meg rólunk, és Istenhez emelve áldott kezeiteket, állandóan kérjétek, hogy ô, aki tudja, hogy emberi törékenységünk miatt akkora veszélyeknek kitéve megállni nem tudnánk, kegyelmével minket megerôsítve, a tôle ránk bízott feladatot oly méltó módon tudjuk teljesíteni, hogy az neki dicsôségére, az angyaloknak örömére, nekünk pedig és az irányításunkra bízottaknak üdvösségére váljék'', stb. ======================================================================== Rainaldus Bíboros körlevele a huszonnégy klarissza Egyéb források monostornak (1228) Szent Klára Rendje tüneményes gyorsasággal terjedt el, amint ez a dokumentumokból kiderül (Legenda 10; Perugiai Legenda 9,45). Az 1228. augusztus 18-án kelt levél felsorolja az akkoriban működô monostorokat és kinevezi Fülöp testvért a Szegény Úrnôk vizitátorává. A latin szöveget lásd Omaechevarría, 358-361. old. Fordította fr. Barsi Balázs. 1 A szeretett anyáknak, nôvéreknek és leányoknak,[3] Krisztus, a Vôlegény, vagyis Isten Fia szolgálóinak, a szegény monostorok apátnôinek és közösségeinek, akik az assisi San Damianóban, a vallegloriai (spellói) Santa Mariában, Perugiában, Folignóban, Firenzében, Luccában, Sienában, Arezzóban, Borgóban, Acquavivában, Narniban, Cittŕ di Castellóban, Todiban, a tortonai Santa Seraphiában, Faventiában, Milánóban, Páduában, Trentóban, Veronában, Orvietóban, Eugubióban, a terni San Paulóban, a spoletói San Paulóban és Cortonában vannak: Rainaldus, Isten irgalmából a Szent Eustachius diakónus- bíborosa, a Pápa úr camerlengója (kamarása), üdvöt kíván és azt, hogy egykor a Vôlegény királyi palotájába vezettessenek. 2 A testi nyelv fizesse vissza a Teremtônek a köteles dicséret adóját, a lélek tüze is lobbanjon fel, mert oly nagy áldásainak és ajándékainak sokasága, hogy a jelen adományaiból megsejthetjük, mily nagy lesz bôkezűségének örök kegyelme az örökkévalóságban. Íme a ti Atyátok és Uratok[4] tett engem a földön helyettesévé, akinek irántatok való szeretete nem fogyatkozik, hanem napról napra növekszik. Illô tehát és üdvös, hogy ezen ifjú leányokhoz, akikre a Vôlegény a legtisztább szeretettel támaszkodik, a Vôlegény barátja és Krisztus helytartója, az Úr egyetemes nyájának pásztora és püspöke, örök szeretettel kötôdjék. Mi pedig nem lépünk az ô (pápa) helyére, hanem odajárulunk hozzá, hogy angyala[5] által tegye meg azt, amit sok gonddal küszködve, ô maga nem tud megtenni. Ugyanis a mennyek Királya és Ura, aki önmagától és önmagában minden fölött hatalommal rendelkezik, sok mindent megcselekszik szüntelenül szolgáló angyalai által. 3 A Pápa úr ugyanis megfontolván, hogy mily szeretettel és ôszinteséggel viseltettünk irányotokban mindezideig, hogy üdvösségeteket, szeretett leányaim, a szív minden érzésével óhajtjuk, gondozásotokat, amit ô maga végzett még abban az idôben, amikor kisebb hivatalt töltött be, ránk akarta bízni. Ezért atyai törôdéssel gondoskodva rólatok, leányaink, az Istenhez és hozzátok leghűségesebb Pacificus testvér kérésének engedve -- akinek a teher már hordozhatatlannak látszik --, a mi legkedvesebb és szívünk legbensejébe fogadott jámbor és istenfélô Fülöp testvérünket a pápa sajátos megbízásából vizitátorotokká nevezzük ki. Jelen levelünkkel az ígért engedelmesség nevében elrendeljük, hogy úgy fogadjátok ôt, mint Isten szolgáját, köteles tisztelettel és mint üdvösségetekért buzgólkodó embert, aki értetek annyi gondot és fáradalmat vett magára. Figyeljetek az ô üdvös intelmeire és parancsaira, vessétek alá magatokat rendelkezéseinek és kívánságainak, mivel a legteljesebb hatalommal rendelkezik fölöttetek, tudva, hogy soha semmit se vonunk vissza abból, amirôl ô úgy ítélte, hogy büntetendô vagy más módon elrendezendô. 4 Mindannyiotoknak és egyenként is adassék meg a legboldogabb vég, a végsô állhatatosság, és szálljon le mindnyájatokra a mindenható Isten áldása és maradjon veletek mindörökké. Kelt Perugiában, augusztus havának 18. napján, IX. Gergely Pápa úr pápaságának második évében. ======================================================================== Assisi Szent Ágnes levele nénjéhez, Klárához Egyéb források (1232 körül) Ágnes legelsô és leghívebb követôje volt Klárának, útjaik azonban hamar szétváltak. Szent Ferenc ugyanis Ágnest Hugolino bíboros tanácsára már 1219-ben, legkésôbb 1221-ben a Firenze melletti Monticelli monostor élére állította. Klára valószínűleg nem állt levelezésben húgával. Ágnesnek ez az egy levele maradt fenn, amelyben ôszintén megvallja, milyen nehezen viseli el a nôvérétôl és társnôitôl való elszakadást. Viszont az új közösség elfogadta ôt vezetôjének, és mindenben hűségesen ragaszkodnak az eredeti szigorú szellemhez. A levél stílusa ünnepélyes; nyelve elegáns latin. Lazzeri szerint eredetileg umbriai nyelven íródott, s ennek latin fordítása maradt ránk. Fassbinder ezt a kor szokásával magyarázza és megjegyzi, hogy a fordító a mondanivaló kiemelésére stilizálta a levelet. A latin eredetit lásd Omaechevarría, 363-365. old. Fordította fr. Hidász Ferenc. 1 Krisztusban tiszteletreméltó anyjának és úrnôjének, a hôn szeretett, kiváló úrnônek, Klárának meg az egész közösségnek, Ágnes, Krisztus alázatos és legkisebb szolgálója. Teljes alázattal és hódolattal borul lábaitokhoz, és mindazt kívánja, ami édesebb és drágalátosabb lehet a legfölségesebb Királyban. 2 Mivel mindenkinek úgy van megszabva a sorsa, hogy sohasem maradhat meg egyazon állapotban, ezért amikor valaki úgy gondolja, hogy jól megy a sora, akkor kerül bajba. Tudd meg ebbôl, anyám, hogy nagy a szorongatottságom és mérhetetlen a testi-lelki szomorúságom, módfelett rámnehezednek a terhek, és igen gyötrôdöm és kis híján szólni sem bírok, azért, mert tôletek és többi nôvéreimtôl testben távol vagyok, noha azt hittem, hogy ezen a világon veletek együtt élek és halok. Ez a szorongattatás elkezdôdött, de nem tudni, mikor lesz vége; nem tud megszűnni, sôt mindinkább növekszik; nemrég tört rám, de semmiképp sem akar csillapodni. Mindig a közelemben van, és nem kíván tôlem eltávolodni. Azt hittem, hogy egy azoknak a halála és élete itt a földön, akiknek egy a lakása a mennyben, és egy lesz a sírja azoknak, akiknek egyforma a természete; de, amint látom, csalódtam, gyötrôdöm, elhagyott lettem, mindenfelôl szorongatás vesz körül. 3 Ó, jóságos nôvéreim, kérlek titeket, osztozzatok fájdalmamban, velem együtt sírjatok, nehogy valaha is ilyeneket kelljen elszenvednetek, és lássátok: nincs olyan fájdalom, mint az én fájdalmam. Ez a fájdalom szüntelenül gyötör, ez a bágyadtság állandóan kínoz, ez a tűz folyton éget, emiatt szorongattatom mindenfelôl, s nem tudom, mit válasszak. Kérlek benneteket, segítsetek rajtam jámbor imádságaitokkal, hogy ez a szorongattatás elviselhetô és könnyű legyen számomra. Ó, édesanyám és úrnôm, mit is mondjak, hiszen nem is remélhetem, hogy titeket, nôvéreimet testileg valaha is viszontláthatlak. 4 Ó, ha ki tudnám fejezni lelkemnek érzéseit úgy, ahogy szeretném! Ó, ha fel tudnám tárni ezen a lapon elôttetek azt a sok fájdalmat, amit még várok, s ami szüntelenül elôttem áll! Ég belül a lelkem, a szorongatások szűnni nem akaró lángja gyötör; sóhajtozik belül a szívem s a szemeimbôl folyton-folyvást könnypatakok törnek elô. Egészen hatalmába kerített a szomorúság, lelkem legbelül teljesen elsorvad. Hiába keresek vigasztalást, nem találok. Fájdalmat fájdalomra halmozok, mikor szívemben arra gondolok, hogy nincs reményem arra, hogy valaha is viszontlássalak akár titeket, akár nôvéreimet. 5 Ebben a tekintetben nincs szeretteim közül senki, aki megvigasztaljon. Más tekintetben nagy a vigasztalásom, és ti is együtt hálálkodhattok velem, mert nagy egyetértést, nem pedig szakadást találtam, nagyobbat, mint hittem volna; mindenki nagy örömmel és örvendezéssel fogadott engem és áhítatos tisztelettel engedelmességet fogadtak nekem. Valamennyien Istennek és nektek, meg közösségteknek ajánlják magukat, és én, magamat meg ôket mindenestül és minden tekintetben nektek ajánlom, hogy mint nôvéreiteknek és leányaitoknak buzgón viseljétek gondunkat, tudván, hogy én és ôk, minden idôben és sértetlenül megtartjuk intelmeiteket és rendelkezéseiteket. 6 Ezenkívül tudjátok meg, hogy a Pápa úr -- ahogy azt elôadtam és akartam -- mindenestül és mindenben teljesítette kérésemet a ti és az én szándékom szerint abban az ügyben, amelyrôl ti is tudtok, tudniillik a tulajdon kérdésében.[6] Könyörögve kérlek titeket, kérjétek meg Illés testvért, hogy minél gyakrabban látogasson meg engem, hogy megvigasztaljon az Úrban. ======================================================================== Szent Bonaventura levele az assisi Egyéb források klarisszákhoz (1259) Szent Bonaventura valószínűleg nem ismerte személyesen Szent Klárát. Szent Ferencrôl írt Legenda Major-jában (1263) mégis igen bensôségesen emlékezik meg róla: Szent Ferenc példájára ,,szüzek tértek örökös tisztaságra, akiknek legelsô hajtása volt amaz, Isten szemében legkedvesebb Klára szűz, aki mint feslô, ékes virág illatozott és ragyogó csillagként tündöklött.'' (IV,6; Burka Kelemen fordítása). A Szeráfi Doktor generálissága idején történt, hogy a Szegény Úrnôk alapítója bekerült a ferences szentek naptárába és liturgikus ünneplésben részesült. Bonaventura állandó kapcsolatot tartott fenn a párizsi klarisszákkal; nekik írta a Tökéletes életrôl című munkáját. Ezt a levelet Alverna hegyérôl küldte az assisi nôvéreknek, ahol éppen ekkor -- 1259-ben -- dolgozott legismertebb művén: A lélek zarándokútja Istenbe címűn, melynek gondolatai elôkerülnek az alábbi levélben is: Nincs más Istenhez vezetô út, csak a megfeszített Krisztus lángoló szerelmét szemlélô. A latin szöveget lásd Omaechevarría, 367-369. old. A fordítás fr. Barsi Balázs munkája. 1 Krisztus Jézusban szeretett leányainak, az assisi Szegény Úrnôk Szent Klára monostora apátnôjének és minden nôvérének, Bonaventura testvér, a Kisebb Tesvérek Rendje minister generalisa és szolgája üdvöt kíván, és kívánja, hogy a felkészült szent szüzekkel együtt kövessék a Bárányt, bárhová megy. 2 Szeretett leányaim az Úrban! A szent Atya hajdani társa, a mi igen szeretett Leó testvérünk révén a minap értesültem arról, hogy mint az örök Király jegyesei, miképpen törekedtek szolgálni a szegény és megfeszített Krisztust teljes tisztaságban; ezen igen megörültem az Úrban, és jelen soraimmal buzdítani szeretnélek benneteket a jámborságra és bátorítani, hogy boldogságos Anyátok (Klára) erényeinek nyomdokait gondosan kövessétek, akit a Szentlélek tanított az egészen szegény Szent Ferenc által. Semmi mást ne akarjatok bírni az ég alatt, csak azt, amit maga (Klára) Anya tanított, tudniillik Krisztust, éspedig a megfeszítettet,[7] akinek vére illata után futva, az Anya példáját követve, szeretett leányaim, a szegénység tükörét, az alázatosság példáját, a türelem pajzsát, az engedelmesség kitüntetô címét bátran ragadjátok magatokhoz, és az isteni szeretet tüzétôl felgyújtva, szíveteket egészen neki adjátok át, aki értünk a kereszten a saját szívét ajánlotta fel Istennek, az Atyának. Így lesztek Anyátok példájának világosságába öltözve, az örök tüzekkel édesen felgyújtva, minden erény illatát árasztva, Krisztusnak, a Szűz Fiának és az okos szüzek Jegyesének jó illatai azok számára, akik üdvözülnek és azoknak is, akik elvesznek.[8] 3 Virrasszatok tehát szenvedélyes kitartással, az áhítat szellemét magatokban buzgón fenntartva, hogy midôn kiáltás hallatszik: ,,Jön a Vôlegény!'' hűségesen elébe siethessetek lelketeknek a szeretet és öröm olajával teli lámpásaival, miközben a balga szüzek kizáratnak, ti pedig bevonultok az örök örvendezés lakodalmas asztalához, ahol Krisztus az ô jegyeseit az angyalok és választottak közé ülteti, és körüljárva felszolgál nekik, tudniillik az élet kenyerét, a megölt Bárány testét és a kereszten annak a szeretetnek tüzében megsütött halat, amellyel oly hevesen szeretett titeket, és italt is fog adni, emberségének és istenségének fűszeres borát, amelyet az ô legkedvesebb barátai isznak, és amelytôl megittasodnak csodálatos józansággal kedvesei,[9] élvezvén az ôt félôk számára egykor elrejtett édesség bôségét, és örökre azt szemlélik, aki nemcsak az emberek fiainál ékesebb, hanem még az angyalok ezreinél is, akibe maguk az angyalok is vágyva vágynak bepillantani, mert ô az örök világosság visszfénye és Isten fölségének folt nélküli tüköre és a paradicsom dicsôségének ragyogása.[10] 4 Ezért tehát, kedves leányaim, ragaszkodjatok hozzá állandóan, mint egyetlen örök javunkhoz, és ha jónak látjátok, ajánljatok engem, bűnöst az ô kimondhatatlan irgalmasságába, állhatatosan kérve, igazgassa irgalmasan az én lépteimet az ô csodálatos neve dicsôségére és tiszteletére, és Krisztus rámbízott kisded nyájának üdvösségére. ======================================================================== Szómagyarázat Szent Klára életének forrásaihoz Függelék ABBATISSA- A bencés hagyományból vett elnevezés; a monostor legfôbb elöljárója: apátnôje. Szent Ferenc nem akarta, hogy közössége vezetôit priornak, superiornak vagy apátnak hívják. Hozzá hasonlóan Szent Klára is idegenkedett az apátnôi címtôl és feladatkörtôl. De mivel a körülmények ezt megkívánták, és a Szeráfi Atya is erre kérte ôt, elfogadta az apátnôi kinevezést, de ferences tartalommal töltötte meg, amikor apátnônek és édesanyának nevezi a hivatal viselôjét. Azt kívánja tôle, hogy ,,legyen elôrelátó és tapintatos nôvéreivel, miként a jó édesanya leányaiva?''. CLAUSTRUM -- bezárt hely, klastrom, kolostor. A magyar ,,kolostor'' szó szláv közvetítéssel ebbôl a latin szóból származik. A klarisszák esetében a monostor belsô része, ahol a nôvérek laknak, s ahová idegenek nem léphetnek be. Nem egészen azonos a mai értelemben vett klauzúrával. San Damiano belsô udvarát és a körfolyosót is ezzel a szóval jelölik a források. CONVENTUS -- Ez a szó az idôk folyamán jelentésbeli változáson esett át. Az ôsi ferences dokumentumokban nem jelent kolostori épületet, vagy magát a kolostort, hanem emberek együttélését, közösséget, akik szerzetesi családot alkotnak; közös regula alatt vagy a közös élet jóváhagyott normái szerint élnek, jól körülhatárolt jogokkal és kötelezettségekkel. DISCRETAE- Szent Klára Regulájában ôk az apátnô tanácsadói. A szó jelentése utal a tanácsadóktól megkívánt belsô tulajdonságra. A Szeráfi Anya szerint az apátnô tanácsadóit egyszerűen kell választani: nem a legöregebb vagy a legtapasztaltabbak közül, hanem a legdiszkrétebbeket (tapintatos). Innen az elnevezésük. ORDO -- Az örökfogadalmas szerzetesi közösségek hivatalos, jogi megnevezése. Magyarul a ,,Rend'' szóval fordítottuk. RELIGIO -- Többjelentésű szó: vallás, vallásosság, istentisztelet, vallásos társulat. A ferences közösségek kezdetben ezt a szót alkalmazták közös életük jelölésére. Az itt közölt szövegekben szinte mindig ebben a jelentésben szerepel, s a ,,Szerzet'' szóval fordítottuk. SOROR -- Az apácákat Szent Klára Regulájában általában soror névvel jelölik, ami nôvért jelent, de nem lehet teljesen kizárni a hagyományos monialis, monacha (szerzetesnô) szót sem. Lehet, hogy Szent Klára Rendjének köszönhetô a soror (szerzetesnôvér, kedvesnôvér) elnevezés elterjedése. Itt párhuzam vonható a Kisebb Testvérekkel, akiknek a hivatalos elnevezésében szereplô frater (testvér) szó minden bizonnyal döntô hatással volt arra, hogy a késôbbi szerzetesrendekben általánossá vált ez az elnevezés a nem-pap szerzetesek jelölésére. ======================================================================== Irodalom Függelék Felhasznált szövegkiadások és fordítások Archivum Franciscanum Historicum, Tomus V.(1912) (Az ,,Imádság Krisztus öt szent sebéhez'' latin szövegét tartalmazza.) Archivum Franciscanum Historicum, Tomus XIII.(1920), 403-507. old. (A szentté avatási per szövege XIV. századi umbriai nyelven.) (Rövidítése: AFH) Balanyi György: Szent Klára élete. Kézirat. Budapest, 1955. Becker, Marie-France -- Godet, Jean Franois OFM -- Matura, Thaddée OFM: Claire d'Assise: Écrits. Paris, 1985. (Sources Chrétiennes 325.) Fonti Francescane, Assisi, 1990. (4. kiadás) Grau, Engelbert OFM: Heiligsprechungsprozess der Heiligen Klara von Assisi, Übersetzung aus der umbrisch-italienischen Fassung, in: Audite Poverelle -- Klarissen, 2. Jahrg. Heft 4 Dez. 1989. Grau, Engelbert OFM -- Hardick, Lothar OFM: Leben und Schriften der Heiligen Klara von Assisi. (Franziskanische Quellenschriften 2.) Werl, 1988. Omaechevarría, Ignacio OFM: Escritos de Santa Clara y documentos complementarios (Biblioteca de autores cristianos) Edicion bilingüe, Madrid, 1982. (2. kiadás) Pisma sw. Franciszka i sw. Klary. Warszawa, 1992. Vorreux, Damien OFM (szerk.): Sainte Claire d'Assise: Documents. Biographie, écrits, procčs et bulle de canonisation, textes de chroniqueurs, textes législatifs et tables. Paris, 1983. Felhasznált irodalom Boccali, Joannis M. OFM: Opuscula S. Francisci et scripta S. Clarae Assisiensium. Assisi, 1978. Szent Bonaventura misztikus művei (A lelki élet mesterei V.). Fordították: Barsi Balázs OFM és Várnai Jakab OFM. SZIT, Budapest., 1991. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. (Magas Edit szerk., Budapest, 1990.) 50-51. old.: Szent Ágnes Szűz. Klara von Assisi -- eine Botschaft des Lichtes, Éditions du Signe, Strasbourg, 1991. Lainati, Chiara A. OSC: Assisi Szent Klára. Agapé, Novi Sad, 1990. Mailleux, Georges: Thesaurus Celanensis. Corpus des sources franciscaines I., Louvain, 1974. Szent Benedek regulája. Ford. Dr. Söveges Dávid OSB. Bencés lelkiségi füzetek 1. Pannonhalma, 1992. Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája, Helikon kiadó, 1990. Fordította, a bevezetôt és a jegyzeteket írta Varga Imre fr. Kapisztrán OFM. Szent a Szentrôl. Assisi Szent Ferenc életrajza Szent Bonaventurától. Fordította dr. Burka P. Kelemen OFM. BP., 1942. Szentek élete (Szerkesztette: Dr. Diós István, harmadik, javított kiadás SZIT., Bp., 1990.) 426-432. old. Szent Klára, 777-781. old. Prágai Szent Ágnes. ======================================================================== Liturgikus idézetek mutatója Függelék Breviárium, január 21, Szent Ágnes, Matutinum, 1. nocturnus, 2. antifóna: 1LevÁgn 10; 1. nocturnus, 2. responzum: 1LevÁgn 11; 1. nocturnus, 3. responzum; 1LevÁgn 8; 3. nocturnus, 2. antifóna: 1LevÁgn 11; 3. nocturnus, 3. antifóna: 3LevÁgn 16; 3. nocturnus, 1. responzum: 3LevÁgn 16. Breviárium, március 25, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Matutinum 2. nocturnus, 3. responzum: 3LevÁgn 18; 3. nocturnus, 2. responzum: 3LevÁgn 17. Breviárium, augusztus 15, Mária Mennybevétele, a Laudes 2. antifónája: 2LevÁgn 5. Misszálé (Sedulius), Bevezetés Szűz Mária ünnepeinek közös részéhez: 1LevÁgn 17. Rituálé, temetési liturgia: KlReg 3,5. ======================================================================== Egyházi szerzôktôl vett idézetek mutatója Függelék Ambrus (Pszeudo-), Epist. I (Virginibus sacris) (PL 17, c. 736 A-C): 1LevÁgn 9-10; 4LevÁgn 13. Benedek regulája 3,3: KlReg 4,18; 33,2.5: KlReg 8,8-9; 45,1: KlReg 9,3; 54,1: KlReg 8,7; 54,2-3: KlReg 8,9; 64,7-8.15: KlReg 4,8-9; 67,5: KlReg 9,15. Nagy Szent Gergely, Dialogi, Prol. (PL 77, c.152 A): 2LevÁgn 12.; Hom. in ev. XXXII, 2 (PL 76, c. 1233 B): 1LevÁgn 27. IX. Gergely, Licet velut ignis bullája (Bullarium Franciscanum I, p. 209): 3LevÁgn 31.; Pia credulitate tenentes bullája (Bullarium Franciscanum I, p. 236): 4LevÁgn 19. Hugolino regulája 4: KlReg 2,5; 6: KlReg 5,8 és 8,21; 7: KlReg 3,8.10; 8: KlReg 8,12.17-18; 10: KlReg 11,7.9; 11: KlReg 5,9-13 és 12,11; 12: KlReg 12,2-3; 13: KlReg 11,1-3.5-6.10-12. IV. Ince regulája 1: KlReg 2,19-20; 2: KlReg 3,1; 8: KlReg 12,1; 9: KlReg 5,15; 10: KlReg 9,12. Nagy Szent Leó, Sermo XXI in Nativitate Domini, 3 (PL 54, c. 192 C): KlVégr 4. ======================================================================== Rövidítések jegyzéke Függelék Szent Klára művei 1. levele Prágai Szent Ágneshez 1LevÁgn 2. levele Prágai Szent Ágneshez 2LevÁgn 3. levele Prágai Szent Ágneshez 3LevÁgn 4. levele Prágai Szent Ágneshez 4LevÁgn Levele Ermentrudishoz LevErm Ima Kisztus öt szent sebéhez ImaSeb Végrendelet KlVégr Áldás KlÁld Regula KlReg Róla szóló írások Celanói Tamás életrajza Szent Kláráról CelKl Privilegium Paupertatis III. Incétôl 1PrivP Privilegium Paupertatis IX. Gergelytôl 2PrivP Szent Klára szentté avatási Pere KlPer Szent Klára szentté avatási Bullája KlBull Hugolino bíboros levele Szent Klárához HugLev IX. Gergely levele a Szegény Úrnôkhöz GerLev Rainaldus bíboros körlevele a huszonnégy RainKörl klarissza monostornak Assisi Szent Ágnes levele Klárához ÁgnLev Szent Bonaventura levele az assisi BonLev klarisszákhoz ======================================================================== Jegyzetek Függelék Szűz Szent Klára életírása ----------------------------------------------------------------------- 1 Szent Ferencet és Szent Domonkost 2 Iz 9,2 3 Mt 5,15 4 Célzás arra, hogy IV. Sándor a két Rend protektorságát pápa korában is megtartotta. 5 Szent Ferenc közvetlen környezetébôl Leó (+1271) és Angelus (+1258) szerepeltek Szent Klára szentté avatási perében. 6 A San Damiano monostor lakóihoz. 7 A Klára név magyarul fényeset, ragyogót, híreset jelent. 8 Szent Klárát régebbi életírói a Scifi-grófok családjából származtatták. Az újabb kutatások azonban rácáfoltak erre a felfogásra. Annyi bizonyos, hogy Klára tekintélyes és nagyvonalú nemesi családból származott. Atyját Favaronénak, nagyapját pedig Offreducciónak hívták. Nagybátyjai közül név szerint négyet ismerünk: Monaldust, Paulust, Hugolinót és Scipiót, Rufinus testvér apját. 9 plantula -- palánta, sarj, hajtás 10 A Hortulana név kertésznôt jelent, ld. 33. rész. 11 Szentföldi zarándoklata 1192 körül történhetett. 12 Híres zarándokhely Dél-Itáliában, Apuliában, a Monte Garganón. 13 Mt 12,33 14 Péld 31,20 15 Vö. 2Kor 8,14 16 Jób 31,18 17 Szójáték: miserorum miserias miserantem 18 A kéziratokban a caelitem vagy a caelibem szó szerepel, a két szó jelentése nem független egymástól: a cölibátus a középkori teológiában a mennyei (coelum) élet képe. 19 Vö. Róm 13,14; Gal 3,27 20 Róm 8,23 21 Iz 39,2 22 Zsid 12,9 23 Gal 1,4 24 divinum studium 25 A szentté avatási akták szerint ez a rokonasszony Bona di Guelfuccio volt, míg Ferencet rendszerint a ,,Hosszú''-nak nevezett Fülöp testvér kísérte. 26 Vö. Bölcs 3,13 27 Fil 3,8 28 Tkp. a pálmaágak megáldásának szertartásán. 29 Zsid 13,13 30 II. Guido 1204--1228 31 Ki alkotta ezt az ,,illô kíséretet''? A legvalószínűbb, hogy Klára egyedül szökött el, odakint a testvérek várták és ôk kísérték Ferenchez. 32 Christiana di Bernardo nôvér, aki Klárával egy házban élt, még pontosabban írja le mindezt (Szentté avatási per XIII. 1). A ház hátulsó részén levô ún. halottak kapuját csak akkor bontották ki, mikor halott volt a háznál. 33 MTörv 24,1 34 San Paolo de Abbatissis bencés apácák monostora Bastia mellett, Assisitôl mintegy 6 km-re nyugatra. 35 A rokonok nemcsak a templom nyújtotta menedékjogot sértik meg, hanem a megszentelt személyre is kezet emelnek: kettôs törvénysértés. 36 Szintén bencés apácák monostora a Monte Subasio nyúlványán Assisitôl 3 km-re délkeleti irányban. 1238-ban átkerül a Szegény Úrnôkhöz. Klára a San Paolóban mindössze néhány napot tölthetett, a San Angelóban pedig egy hónapot. 37 Vö. 1Cel 18-20 38 Én 2,14; Jer 48,28 39 Jn 12,3 40 Én 1,3 41 Vö. Mt 11,21; Lk 10,13 42 Célzás arra, hogy Klárát Ágnes és Beatrix húgai után anyja, továbbá Balvina és Amata nevű unokahúgai is követték a monostorba. 43 Iz 54,1, vö. 2Cel 164 44 Zsolt 45,5 45 Tamás testvér itt valószínűleg Prágai Szent Ágnesre (+1282, ld. a hozzá írt levelek bevezetôjét), Krakkói Boldog Szaloméra (+1268), Kálmán magyar herceg és halicsi király özvegyére, a nemesi frigyeket visszautasító Helena Enselminire (+1242) és a Klára életében már nyilvános tiszteletnek örvendô Philippa Marerire (+1236) utal. 46 Én 2,5 47 Vö. Mt 13,45-46 48 Privilegium paupertatis (Lásd e kötet 187-189. o.) 49 Talán 1228 júliusában, amikor IX. Gergely Assisiben szentté avatja Ferencet. 1228. szeptember 17-én írja alá a tôle származó Privilegium paupertatis-t. 50 A monostor szolgálatában álló alamizsnagyűjtô Kisebb Testvéreknek. 51 Róm 9,16 52 A nap utolsó imaórája. 53 Jób 4,12 54 Akkoriban elterjedt hiedelem volt, hogy a sok sírás vakságot okoz. 55 Éjszakai imaóra 56 Zsolt 67,11 57 Jn 1,9 58 Vö. 2Kor 4,7 59 ,,Bizonyos jelekkel'' áll a latin szövegben, de a spanyol fordítás szerint ezt ,,kis csengettyűnek'' (campanilla) kell értelmezni; vö. Szentté avatási per II,9. 60 Jel 14,10 61 1240 szeptemberében. A ,,szaracénok'' nem egyenesen Afrikából jöttek, hanem a II. Frigyes által Dél-Itáliában felállított hadsereg csapatai voltak. A szaracénok, mivel pogánynak számítottak, nem eshettek kiközösítésbe, ha megsértettek egy egyházi védelem alatt álló monostort. 62 capsa -- tok, kis ládika. Akkoriban még nem léteztek a ma használatos monstranciák, szentségmutatók. A képzôművészetben mégis -- e jelenetre utalva -- gyakran monstranciával a kezében abrázolják Szent Klárát. 63 Vö. Szám 7,78 64 Vö. 1Kor 10,13. Az eset 1241-ben történt, késôbbi dokumentumok szerint június 22-án. 1644 óta ezen a napon tartanak hálaadó körmenetet Assisiben Szent Klára tiszteletére. 65 Itt Ágnesrôl van szó. 66 Ágnesnek még nem volt lenyírva a haja, még nem tett fogadalmat, így a lovag tette nem vont maga után kiközösítést. Klára húgát eredetileg Katalinnak hívták; nôvére adta neki az Ágnes nevet, mert a Bárányhoz (Agnus) hasonlóan hivatásáért testi kínokat is szenvedet. 67 Ez a levél fennmaradt, lásd e kötetben a 189. o. 68 oltárkendôt 69 A ,,madárröpte'' mintegy 2 km távolságot jelöl, ilyen távolról hallható a harangszó, de az ének nem. Az eset 1252-ben történt, Klára életében az utolsó karácsonyon. E csoda miatt esett Szent Klárára a választás, hogy ô legyen a televízió védôszentje (vö. XII. Pius Clarius exsplendescit c. levele 1959. február 14-én). 70 a novíciákat 71 Déltôl három óráig, Krisztus haláltusájának idején. 72 Lásd: ,,Imádság Krisztus öt szent sebéhez'' ebben a kötetben: 181. o. 73 Lásd: Assisi Szent Ferenc művei. Agapé, Újvidék-Szeged-Csíksomlyó, 1992. (Ferences Források 1.), 99-115. old. 74 Jn 13,1 75 Mt 26,38 76 Én 4,12 77 Az ,,Alapító kívánsága szerint'' kifejezés utal Szent Ferenc Regulájára, amelyben a kétkezi munka és az imádság egyensúlya alapelvként szerepel (vö. 2Reg 5,1-2) 78 brevitate sermonis -- Regulájában Ferenc ezzel a kifejezéssel buzdítja tömör beszédre az igehirdetôket: 2Reg 9,4 79 Hosszú Fülöp testvérrôl (Filippo Longo), Szent Ferenc egyik elsô társáról van szó, aki két ízben: 1219--20-ban és 1228--46-ban töltötte be a klarisszák általános vizitátorának tisztét. Származási helye nem Adria, hanem a Perugiához közeli kicsiny Antria falucska. 80 litterata non esset 81 litterati -- képzettek 82 Ez az intézkedés valójában szerepel Szent Ferenc jóváhagyott Regulájának 9. fejezetében: a testvérek csak a Szentszék külön engedélyével léphetnek be a monostorokba. IX. Gergely csak emlékeztet erre az elôírásra a Quo Elongati bullában (1230. szeptember 28.). Ha ez az emlkéztetô Klárából ilyen reakciót váltott ki, az csak azért lehetséges, mert nem kiegyensúlyozott intézkedés, hanem durva és merev korlátozás történt, amely az I. Rend részérôl el akarta vágni a lelki segítés lehetôségét. 83 1251-et írunk 84 1Kor 9,24 85 2Kor 12,9 86 Himnuszidézet a Több vértanú zsolozsmájából, vö. 1Cel 42. 87 IV. Ince (1243-1254) udvara 1244 áprilisától 1251 áprilisáig idôzött Lyonban. 88 Lásd a 34. lábjegyzetet: San Paolo de Abbatissis bencés apácák monostora Bastia mellett, Assisitôl mintegy 6 km-re nyugatra. 89 1251. november 5-én. A Kúria ezután Perugiába költözött, ahol csatlakozott hozzájuk Rainaldus bíboros, aki Klára kérését a pápa elé vitte. A regula eredetijén ott olvashatjuk az ô sorait, melyekben közli Klárával, hogy megszerezte a kívánt jóváhagyást. 90 Mint a szövegbôl kiderül, nem újabb Privilegium paupertatisról van szó, hanem Klára Regulájának jóváhagyásáról. 91 Róm 7,24 92 A rieti Angelus testvér a ,,három társ'' egyike. 93 Lk 2,35 94 Ágnes három hónapra rá, 1253. november 16-án halt meg, 56 évesen. 95 Zsolt 83,7 96 Vö. Ez 1,3 97 Augusztus 11-én. Ezen a napon volt egyébként az assisi San Rufino székesegyház védôszentjének is az ünnepe. 98 A középkorban az ereklyelopás nem tartozott a ritkaságok közé. 99 Préd 1,2 100 Szent Ferenc hamvai 1226. október 4-tôl 1230. május 25-ig nyugodtak a Szent György-templomban, akkor a Szent Ferenc- bazilikába szállították át ôket. A Szent György-templom helyén késôbb, 1255--60-ban épült föl a Szent Klára-templom és kolostor. 101 Jn 10,41 102 Mt 11,11 103 Fratta, mai nevén Umbertide, Assisitôl mintegy 34 kilométerre fekszik északnyugati irányban. 104 Ez a csoda datálható: 1253. augusztus 12. és október 4. között történhetett, amikor a pápai Kúria Assisiben tartózkodott, és a személyzet leginkább franciákból állt. 105 Perugia a pápaiak erôssége volt. II. Frigyes halála után büntetôhadjáratot indított a császárpárti Foligno ellen. 1254. június 15-én dúlták fel Folignót, a csata után több száz halott maradt. 106 ApCsel 3,8 107 ApCsel 3,2 108 A nyaki nyirokcsomók tbc-s megbetegedése; nem azonos a golyvával, mert az pajzsmirigy betegség. 109 Ez 27,14 110 Mt 25,1-13 111 1255. augusztus 15. Szent Klára szentté avatási pere ----------------------------------------------------------------------- 1 A bulla két hónappal Klára halála után elrendeli a szemtanúknak, az elhunyt apátnô növéreinek kihallgatását. A bulla már abban a hangnemben íródott, ami a Clara Claris praeclara meritis kezdetű szentté avatási dokumentumra emlékeztet. A pápa lelkesedése abból a személyes meggyôzôdésbôl fakadt, hogy Klára valóban szent életet élt. 2 Gloriosus Deus -- a bulla eredetijét Assisiseb ôrzik. 3 conversatio -- Szent Klára írásaiban és más kortársi dokumentumokban nem jelent általános értelemben vett ,,társalgást'', sem ,,viselkedést'' vagy ,,magatartást'', hanem szerzetesi életet, abban az értelemben, ahogy Szent Benedek Regulája használja. Szent Klára Regulája 2. fejezete szerint a mesternônek az a kötelessége, hogy ránevelje a noviciákat a ,,szent szerzetesi életre (in sancta conversatione).'' 4 Balvina nôvér édestestvére 5 Klára legelsô társa Ágnes után. A per idején már 80 év körül járhatott. Bona a XVII. tanú növére. 6 A San Rufino tér Assisiben. 7 Ez a vallomás nem ad világos választ a kérdésre, vajon Klára 1211- ben vagy 1212-ben hagyta-e el a szülôi házat 8 Vagyis a Szentföldre 9 Monte Gargano-i Szent Mihály 10 Nem tudjuk, hogy Hortulana mikor követte lányát San Damianóba; 1238 eleján halhatott meg, mert neve már nem szerepel a nôvérek között azon a jegyzéken, mely San Damiano lakóit sorolja fel 1238. jún. 8-i dátummal (vö. Omaechevarría, 54--55. o.). 11 A San Damianó-i közösség helyzetének jogi rendezése összefügg a IV. lateráni zsinat (1215) XIII. kánonjának határozatával. Ez elôírja, hogy új szerzetesház alapításakor már meglévô Regulát kell elfogadni, jelen esetben a bencés Regulát. Az apátnôi tesztség is innen származik. 12 Ez a cipó méretben azonos volt a firenzei bozza-val, a másfél uncia kb. 5. dkg. 13 Ti. San Damianóba 14 Vö. II. 22. III. 14. 15 Obszervancia: az eredeti szellem és szigorúság megtartása. A szóban forgó monostort az olajcsoda egyik szemtanúja, Balvina de Spello nôvér alapította, aki 1240-ben halt meg, utódja pedig 1248- ban. Pacifica tehát ekkor kerülhetett oda egy évre. 16 Ezekrôl az alamizsnagyűjtô Kisebb Testvérekrôl többszôr is történik említés. 17 Talán 1213 nyara. 18 A hagyomány 1253. november 16-ra teszi Assisi Szent Ágnes halálát. 19 Ti. a betegségbôl; a tanúvallomásokban mindenütt ez a biblikus kifejezés jelöli a gyógyulás bekövetkezését. 20 Celanói életrajza ,,huszonnyolc esztendeig tartó betegségrôl'' beszél (39.), Pacifica viszont huszonkilencet mond. Eszerint Klára betegsége már Ferenc életében elkezdôdött volna, amire a Perugiai Legenda 109 is utal. 21 Benvenuta nôvér Klára harmadik társa. A Favarone családdal együtt az ô családjuk is menekülni kényszerült Perugiába, mikor az assisi polgárok elűzték a nemeseket. Emiatt tanúskodik Benvenuta úgy, hogy Klárával egy házban élt, s ezért olyan töredékesek ezek a gyermekkori emlékek. Az ellentábor soraiban harcolt Pietro de Bernardone fia, Assisi Ferenc. 22 servitiales -- Külsô szolgálatot végzô nôvérek; egy jól körülhatárolható, jellegzetes hivatással rendelkezô nôvércsoport Szent Klára Rendjében. Az 1247-es Regula szerint egyszerűen ,,sorores servientes''-nek hívják ôket; az 1263-as szerint ,,sorores servitiales''-nek, ahogy a kanonizációs per is nevezi ôket. Az 1253-as Regulában ,,sorores extra monasterium servientes'', vagyis monostoron kívül szolgáló nôvérek. Szent Klára nem egyszerű szolgálóknak, hanem a közösség teljes jogú tagjainak tekinti ôket. 23 cilicium -- a középkori monostori nyelvhasználat szeirint a cilicium nem a test gyötrésére szánt külön eszköz, hanem egy durva szövetbôl készült ing volt, mely szorosan a testhez tapadt. E fölött viselték a tunikát, a tulajdonképpeni ruhát. Amikor Szent Ferenc levette a ruháját Guido püspök elôtt, akkor nem teljesen meztelen, hanem a cilicium vagy másképpen bűnbánati ruha rajta maradt (lásd 2Cel 12; LM II, 4; 3Társ 20.). Az 1219, 1247, 1259, 1263-as Regulák szerint a ciliciumon a következôt kell értenünk: ,,Mindenegyes nôvér, a ciliciumon vagy stamineán kívül, ha az van neki, vagy akarja, két tunikát vagy többet is tarthat magánál.'' Szent Klára Regulája (1253) nem magyarázza meg kifejezetten, hogy mi a cilicium, hanem három tunikát engedélyez a nôvéreknek. A Legenda elmondja (4. fejezet), hogy Klára már kisleányként ciliciolumot, kis vezeklô inget viselt a ruhái alatt. A Perbôl (II. 5--7, III. 4; X. 1.) tudjuk, hogy mindig hordott egy ciliciumot, ami szorosan a testéhez simult és rendkívül durva volt. 24 Mindenszentektôl Karácsonyig 25 Az eredetiben ,,bizonyos jelekkel''. 26 Ez a testvér valószínűleg az ,,Egyszerű'' Narni istván testvér volt. 27 Rainaldus Segni, az I-II. Rend protektora, a késôbbi IV. Sándor pápa. 28 Miként Klára, úgy Filippa de Leonardo de Gislerio nôvér is az assisibéli feudális nemességhez tartozott, és ô is gyermekkorától kezdve ismerte Klárát perugiai számkivetésükbôl. Édesapja Leonardo de Gislerio Sassorosso kastélyának ura, amelyet elsôként rombolt le a nép dühe az 1100-as évek végén. 29 Világi személy, aki a monostor gazdasági ügyeit vezette. 30 scrofulus -- Nyaki nyirokcsomók tbc-s megbetegedése. 31 A recolta jelenthet zálogot, biztosítékot, garanciát. 32 I. 15; II. 14. 33 VI. 12. 34 Celanói ezt a részletet nem hozza életrajzában, talán szemérmességbôl. A látomás szimbolikus tartalma (sziklaszál, szoptató anya, tükör) viszont jól ismert a középkori életrajzokból. 35 Lásd a Regula bevezetôjét. 36 III. 4. 37 V. tanú 38 III. 9. 39 III. 3., 13-14 40 III. 28, 29, 30 41 IV. 8. 42 A Cacciaguerre de Spello család rokona lehetett a perugiai konzulok családjának, amely 1200--1202-ben egyesíteni akarta a várost Assisi kommunájával. Cecília Klára ötödik társa, aki 1214- ben csatlakozott hozzá. Eszerint a közösség híre ekkor már túljutott Assisi határain. 43 Hosszú Fülöp testvér fontos szeménlyiség a San Damiano-i nôvérek életében. A mennyei ékesszólás adományával rendelkezett (1Cel 21). Jelen van Ferencnek Klárával titokban folytatott beszélgetéseinél, amikor végül eltervezik a szökést. Ô az, aki Ferenccel és Quintavallei Bernát testvérrel együtt elkíséri Klárát a bencés apácák monostorába (XII. 5.). Hugolino bíboros ôt nevezte ki a Szegény Úrnôk általános vizitátorává, amíg Ferenc Keleten tartózkodott. Ferenc visszatérésekor Pacificus testvér kerül a helyére; majd Ferenc halála után 1228-ban ismét ô lesz a nôvérek vizitátora. 44 propositum 45 III. 3, 4, 5. 46 III. 10, 11, 16, 17; V. 9. 47 IV. 9. 48 III. 13-14, 18-19 49 Az 50 kenyérszelet utal a San Damianóban élô nôvérek létszámára. 50 Amata nôvér édestestvére, Szent Klára unokatestvérének a leánya. 51 III. 3, 4, 5. 52 VI. 7. 53 III. 18, 19. 54 III. 10-11. 55 II. 13. 56 III. 13-14 57 III. 29. 58 locurotium -- Szent Klára Regulája V. fejezetében nem fejti ki, mi az a locutorium, mert feltételezi, hogy tudják. De annyi kiderül, hogy ez nem egy hely vagy helyiség, hanem kommunikációs eszköz, a ,,rács'' szó ekvivalense, azzal a különbséggel, hogy amíg a rácsot templomra vagy kápolnára szerelik, a locutorium a klauzúrára vagy más helyre is szerelhetô. Az 1247-es Regula szeirnt feltételezhetô, hogy a locutorium egy sűrűn kilyuggatott vaslemez volt. Szent Klára leírja, hogy a locutorium belsô részére függönyt kell helyezni, amelyet sohasem szabad széthúzni. 59 Col de Mezzo egy kastély Assisi és Todi határában. Franciska nôvér, világi nevén Massariola, volt a nagynénje Jacopo da Todi (1220--1306) fiatal és szép hitvesének, aki világi ruhája alatt is ciliciumot hordott. Ezt a ciliciumot találták meg rajta tragikus halála után, ami arra indította Jacopót, hogy a Kisebb Testvérek Rendjébe lépjen. 60 Vö. Celanói életrajzának 21. részét. 61 Vö. 29. lábjegyzet: Világi személy, aki a monostor gazdasági ügyeit vezette. 62 Ágnes nôvér az assisi podesta leánya volt, aki nagyon fiatalon, öt éves korában lépett be San Damiano monostorába. Szent Ferenc 1225- ben az ô édesapja számára írta meg a Naphimnusznak a megbocsátásról szóló versszakát, mellyel elérte, hogy a kiközösített podesta és a város püspôke kibékültek egymással. 63 Mt 18,20 64 ,,Én vagyok a jó pásztor'' -- Húsvét II. vasárnapja 65 Spiritus Sanctus superveniet in te. 66 ,,Láttam, hogy víz tör elô a tmeplom jobb oldalából'' -- húsvéti idôben a vasárnapi szentmisék elején énekelt antifóna. 67 Klára Ferenchez hasonlóan minden teremtményben a Teremtô jóságát szemlélte (2Cel 165). A klauzúra nem zárta be Klára szívét, hanem elérte igazi célját: kitágította azt, s ezzel tisztává tette és áttetszôvé, hogy mindenben dicsérje a mindenek Teremtôjét. 68 1253. november 28-án a bíróság véglegesen elköltözik San Damianóból San Paulo templomába, a város szívébe, hogy lejegyezzék néhány assisi polgár tanúságtételét, akiknek különleges emlékei voltak Szent Kláráról. 69 1237-ben az assisi kommuna rektora, a szaracénok támadásának idején a város kapitánya. Háza Klára családjának háza mellett állt a San Rufino téren. 70 Santiago de Compostella 71 fameglio -- umbriai nyelven fegyveres testôrt jelent. 72 Az ,,udvar'' azt jelenti: ,,akik látogatják a házat'' 73 staminea -- más nevén cilicium Szent Klára szentté avatási bullája ----------------------------------------------------------------------- 1 Jn 6,41 2 Zsolt 145,7 3 Ti. a bíborosokkal 4 1255, Anagni a pápa szülôvárosa volt. Szent Klára regulája ----------------------------------------------------------------------- 1 inclusus -- Itt az egyszer fordul elô ez a szó, de a bulla szövegében, nem pedig Szent Klára írásaiban. Nem a klauzúrára vonatkozik. Klára és nôvérei letelepedett életformát élnek, mégsem jelenti azt, hogy el vannak zárva a külvilágtól, hiszen a külsôs nôvérek életformája és a beszélô eleven kapcsolatra utal. 2 propositum -- életterv 3 vö. 6. fejezet 4 1. fej.: 1-3: 2Reg 1,1-2; 5: 2Reg 1,3 5 Hugolino bíboros regulájából. 6 Hugolino bíboros regulája egyedül új monostor alapítása okán engedélyezi a klauzúra elhagyását. 7 2. fej.: 1.3-11: 2Reg 2,1-9; 1: 1Reg 2,1; 7: 1Reg 2,3; vö. Mt 19,21; 10: vö. ApCs 13,16; 12: 2Reg 2,12; 13: 2Reg 2,11; 16: 2Reg 4,2; 22.24: 2Reg 2,15-16; 24: vö. Lk 2,7.12 8 Vö. 2Reg 3,1; az elôírás Ince regulájában is megtalálható. 9 Az elôírás Hugolino bíboros regulájában is megtalálható. 10 2Reg 3,9 11 3. fej.: 1-2.4: 2Reg 3,1-3; 3: Mt 6,9-13 12 RegBen 64: ,,A beiktatott apát pedig gondolja meg mindig, milyen terhet vállalt magára, és kinek ad majd számot sáfárkodásáról. Tudja meg, hogy inkább használnia kell, semmint uralkodnia.'' 13 RegBen 64: ,,Arra törekedjék, hogy inkább szeressék, mintsem hogy féljenek tôle.'' 14 A ferences családra jellemzô feladatkör. A bencés hagyomány szerint itt priort várnánk. Klárának akkor kellett felvennie az apátnôi címet, amikor 1215-ben Benedek regulájához csatlakozott, de itt visszaveszi a ferences szóhasználatot, mely szerint a ministernek helyettese van. 15 vö. RegBen 3: ,,mivel gyakran a fiatalabbnak nyilatkoztatja ki az Úr azt, ami jobb.'' 16 Ezt a tisztséget -- discretas -- valószínűleg Klára vezette be. 17 4. fej.: 3: 2Reg 8,4; 6-7: 2Reg 8,2.4; 8: vö. Mt 12,36; vö. Zsid 13,17; 9: KlVégr 61-62; 10-12: vö. 2Cel 185; 12: vö. Zsolt 31,7; 15: 2Reg 8,5 18 Hugolino regulája minden esetben külön engedélyhez kötötte a megszólalást. 19 Az elôírás Hugolino bíboros regulájában is megtalálható, ugyanígy a ráccsal kapcsolatos elôírások. 20 6. fej.: 1-2: KlVégr 24-25.27-29; 3-4: Életforma 1-2; 5: vö. 2Cel 204; 7-9: Végakarat 1-3; 7: vö. Mt 10,22; 10-11: KlVégr 40-41; 12: 2Reg 4,1; 14-15: KlVégr 53-55 21 7. fej.: 1-2: 2Reg 5,1-2; 1: Végr 20; 2Reg 8,4; 2: 1Tessz 5,19; 5: 2Reg 8,4 22 RegBen 54: ,,Semmiképpen se legyen szabad a szerzetesnek sem szüleitôl, sem bárki mástól, de egymástól sem, akár levelet, akár eulógiát vagy bármi csekély ajándékot elfogadnia vagy adnia az apát engedélye nélkül.'' 23 RegBen 33: ,,Ne is legyen semmijük sem, amit az apát nem ad, vagy meg nem enged.'' 24 RegBen 54: ,,Még ha szülei küldenének is neki valamit, ne merje elfogadni elôbb, hacsak be nem jelenti az apátnak. Ha meg is engedi annak elfogadását, még mindig az apát hatalmában áll, hogy kinek akarja adni. Ilyenkor az a testvér, akinek szánva volt, ne szomorkodjék, hogy alkalom ne kínálkozzék az ördögnek.'' 25 8. fej.: 1-6: 2Reg 6,1-6; 2: vö. Zsolt 38,13; vö. 1Pét 2,11; 3: vö. 2Kor 8,9; 4: 2Kor 8,2; vö. Mt 5,3; vö. Lk 6,20; vö. Jak 2,5; 5: vö. Zsolt 141,6; 14: 2Reg 6,9; vö. Mt 7,12; 15-16: 2Reg 6,8; KlVégr 65; 16: vö. 1Tessz 2,7; vö. Gal 4,19-20; vö. 2Kir 1,26 26 RegBen 45: ,,nagyobb büntetéssel lakoljon'' 27 RegBen 71: ,,azonnal, minden késlekedés nélkül boruljon le elôtte a földre és elégtételképpen feküdjék lába elôtt mindaddig, míg áldásadással annak haragja le nem csillapodik.'' 28 RegBen 67: ,,Senki ne merészelje a másiknak elmondani, amit a monostoron kívül látott vagy hallott.'' 29 9. fej.: 1: 2Reg 7,1; 5: 2Reg 7,3; 7: vö. Mt 5,23; 9: Mt 6,15; Mt 18,35; 13-14: 2Reg 11,1.3; 17: 2Reg 7,2 30 10. fej.: 1-3: 2Reg 10,1-3; KlVégr 67; 4-5: 2Reg 10,5-6; 5: vö. Mt 20,27; 6.8-13: 2Reg 10,7-12; 6: vö. Lk 12,15; vö. Mt 13,22; vö. Lk 21,34; 7: Kol 3,14; 11: vö. Mt 5,44; 12: Mt 5,10; 13: Mt 10,22 31 A fordítás nem tudja követni a latin szöveg szórendjét, ezért a 7. vers -- megelôzve az 5. és 6. verset -- a mondat elejére került. 32 12-13: 2Reg 12,3-4; 13: vö. Kol 1,23 Szent Klára végrendelete ----------------------------------------------------------------------- 1 2: 2Kor 1,3 vö. 4: 1Kor 1,26 5: vö. Jn 14,6; vö. 1Tim 4,12 2 vö. Mt 5,16 3 2Pét 1,10 4 vö. Mt 25,15-23 5 vö. 2Makk 6,28.31; vö. Fil 3,14 6 vö. 1Pét 2,21 7 vö. 1Tim 3,15 8 inclinato utroque homine -- Celanói Tamás is használja ezt a kifejezést (1Cel 45, 101), amely az embert jelöli külsô és belsô, látható és láthatatlan valóságával együtt, egyetlen személyként. 9 Lk 2,12 10 vö. Lk 12,32 11 2Kor 1,3; vö. 2Kor 2,15 12 caritas 13 amor 14 vö. Mt 7,14 15 vö. Zsolt 118,1; vö. Mt 10,22 16 Zsolt 118,21 17 Ef 3,14 18 2vö. 2Kor 8,6.11; vö. 1Kor 3,6-7 Szent Klára levelei Prágai Szent Ágneshez ----------------------------------------------------------------------- 1 Some new Sources for the Life of Blessed Agnes of Bohemia, including a fourteenth century Latin version and a fifteenth century German version of her Life. Abeerden, 1915. 2 The Letters from St. Clare to Blessed Agnes of Bohemia. Archivum Franciscanum Historicum 1924. 509. skk. o. 3 vö. 1Cel 15 4 Szentírási utalások: 2: vö. Lk 17,10; vö. Sir 50,5 3: vö. 1Tessz 1,8; Hab 3,18 11: Sir 45,12 12: vö. 2Kor 11,2; Mt 12,50; 2LHív 49- 50 14: Zsid 12,2; Kol 1,13; 2Kor 5,18 16: vö. Mt 5,3; 17: Zsolt 32,9; 148,5 18: Mt 8,20; Lk 9,58; Jn 19,30 19: vö. 2Kor 8,9 21: vö. Hab 3,18 23: Mt 6,20; Mt 5,12 24: vö. 2Kor 11,2; Mt 12,50 25: vö. Mt 5,3 26: Mt 6,24 28: vö. Mt 19,24 5 Szent Brúnó Ráchellel kapcsolatban a következôket írja (Ter 29,18- 20. 30) ,,Ez az a szépséges, csinos arcú Ráchel -- ti. a szemlélôdés --, akit Jákob jobban szeretett, jóllehet kevesebb fiút szült neki, mint a termékeny, de csipás szemű Lea. Ugyanis kevesebb fiú származik a szemlélôdésbôl (contemplatio), mint a cselekvésbôl (actio); ugyanakkor Józsefet és Benjamint, a Rácheltôl származó két fiút a többi testvérnél jobban szerette az apjuk. Ez az a legjobb rész, amit Mária választott, ami nem vétetik el tôle (Sources Chrétiennes, 88) Part, 1962, p. 70-73.) Szent Ferenc, Jákobhoz hasonlóan, a szemlélôdésnek és az aktív életnek egyaránt barátja volt. Az elôzôt Ráchel, az utóbbit Lea szemlélteti. vö. Szent Ferenc szentté avatási bullája ,,Mira circa nos'' (Wadding, Annales, Tomus II. pp. 225-227.) 6 Szentírási utalások: 1: Jel 19,16; vö. 1Tim 6,15; 2: vö. Lk 17,10; 3: Jak 1,17; 4: vö. Mt 5,48; vö. Zsolt 138,16; 7: vö. 1Pét 2,21; 10: Lk 10,42; vö. Róm 12,1; 11: vö. Ter 29,16; vö. Én 3,4; 14: vö. Róm 14,13; Zsolt 49,14; 15: vö. Zsolt 118,32; 20: Zsolt 44,3; vö. Mt 27,26; 21: vö. Róm 8,17; vö. 2Tim 2,12; vö. 1Kor 12,26; vö. 2Tim 2,11; Zsolt 109,3; 22: vö. Fil 4,3; vö. Jel 3,5; 25: vö. 1Kor 15,10; vö. ApCsel 14,22 7 substantia 8 Itt a claustrum szó nem a klauzúrára történô utalás. Ez költôi kifejezés, amit a liturgia Máriára alkalmaz, aki a mérhetetlen Istent méhében hordozta. Venantius Fortunatus, VI. századi himnuszköltô versében, melyet Szűz Mária közös zsolozsmája idéz, olvassuk a következô sorokat: Quem terra, pontus, aethera, Colunt, adorant, praedicant, Trinam regentem machinam, Claustrum Mariae bajulat. ,,Kit tenger, csillagok s a föld, Áld és imád és prédikál, A hármas mindenség ura, Mária rejtekébe száll.'' 9 A 29-41. versekben Klára a böjti gyakorlatot idézi fel, amelyet San Damiano monostorában követtek. Vö. KlReg 3,8-11. 10 Szentírási utalások: 1: vö. Mt 12,50; vö. 2Kor 11,2; 2: vö. Zsid 2,10; vö. Fil 4,8-9; 3: vö. Fil 3,14; 6: vö. Én 3,1; 7: vö. Mt 13,44; vö. Jn 1,3; 8: vö. 1Kor 3,9; vö. Róm 16,3; 10: vö. Fil 4,4; 11: vö. Fil 4,1; 12: vö. Zsid 1,3; 13: vö. Zsid 1,3; vö. 2Kor 3,18; 14: vö. Zsolt 30,20; vö. 1Kor 2,9; 15: vö. Gal 2,20; 16: Zsolt 144,3; 18: vö. 1Kir 8,27; vö. 2Krón 2,6; 22: vö. 2Krón 2,6; vö. 1Kir 8,27; vö. Jn 14,23; 23: Jn 14,21; Jn 14,23; 25: vö. 1Pét 2,21; 26: vö. Bölcs 1,7; 27-28: vö. Iz 14,11-15; 38: Jób 6,12; 41: Iz 38,19; vö. Sir 17,27; vö. Róm 12,1; Lev 2,13; Kol 4,6 11 Szentírási utalások: 2: vö. Lk 17,10; 3: ApCsel 14,3-4; 4: vö. Mt 12,50; vö. 2Kor 11,2; 7: vö. 1Tessz 1,6; 8: 1Pét 1,19; Jn 1,29; vö. 2Kor 11,2; 9: vö. Lk 14,15; ApCsel 19,9; 10: vö. 1Pét 1,12; 13: vö. ApCsel 21,2.10; 14: Zsid 1,3; Bölcs 7,26; 15: vö. 2Kor 11,2; 16: Zsolt 44,10; 17: vö. Zsolt 44,11-12; 19: vö. Lk 2,12; 21: vö. Mt 11,25; 25: Siral 1,12; 26: Siral 3,20; 30: Én 1,3; 31: Én 2,4; 32: Én 2,6; 8,3; 1,1; 34: Péld 3,3; vö. 2Kor 3,3; 39: vö. Tit 2,13; vö. 1Tessz 5,25; 40: Sir 45,1 Az Ermentrudis nôvérhez írt levél ----------------------------------------------------------------------- 1 Szentírási utalások: 4: vö: Jak 1,12; 5: vö. Bölcs 10,17; vö. Sir 18,22; vö. Jób 14,2; 8: vö. Zsolt 75,12; 9: vö. Lk 9,23; 10: vö. Apcsel 14,22; vö. Lk 24,26; 11: vö. MTörv 6,5; vö. MTörv 11,1; vö. Lk 10,27; vö. 1Kor 16,22; 12: vö. Jn 19,25; 13: vö. Mt 26,41; 13-- 14: vö. 2Tim 4,5; 15: Zsolt 144,13; 16: vö. Ter 15,1; 17: Jak 5,16; Gal 6,2. Egyéb források Szent Klára életéhez ----------------------------------------------------------------------- 1 3: vö. Lk 18,22; vö. 1Pét 2,21; vö. 2Kor 8,9; vö. Jn 14,6; 5-6: vö. Én 2,6; 8,3; 6: vö. Mt 6,26-28; vö. Lk 12,37; 7: vö. 2Kor 8,2 2 3: vö. Lk 18,22; vö. 1Pét 2,21; vö. 2Kor 8,9; vö. Jn 14,6; 5-6: vö. Én 2,6; 8,3; 6: vö. Mt 6,26-28; vö. Lk 12,37; 7: vö. 2Kor 8,2 3 vö. Mt 12,50. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nôvérem és anyám. 4 Hugolino bíboros, a késôbbi IX. Gergely pápa, aki korábban a Rend protektora volt. 5 küldöttje: aki a jelen esetben Rainaldus 6 A Privilegium paupertatis elnyerésérôl van szó. 7 1Kor 2,2 8 vö. 2Kor 2,15 9 vö. Én 8,2; 5,1 10 Zsolt 44,2; 1Pét 1,12; Bölcs 7,26; Zsid 1,3