Ruppert István: Fény a Fényből. Dogmatikus megfontolások az egy Istenről PPEK szám: 934

Egy szent mondja: „Minden, amit az ember Istenről ki tud mondani, az nem az Isten.” Egy másik azt mondja: „Minden, amit az ember Istenről ki akar mondani, az valóban az Isten.” (Eckhart mester) E könyv az Egyház kincsestárából, a dogmatikából nehéz részt, az „Egy Istenről” szólót választotta megfontolásai tárgyává. Öt részben (Van Isten; Isten önmagában; Isten tulajdonságai; Isten értelme; Isten akarata) szól az Istenről, hoz egy kevéskét a Mindenből. Az értéke nem az, amit mond, hanem amit szeretett volna mondani, és az, amit az olvasók lelkében gerjeszt. Örömmel és békével indul és azt is akar adni. Mert arra a sok kérdésre: hogy
Szabad-e örülni a búzaszemnek, melyet az ember megtalál az osztagok alatt?
Szabad-e pislákoló gyertyát gyújtani ott, ahol süt a nap?
Szabad-e, hogy örömet okozzon a hullámzó tenger partján a harmat?
Szólhat-e Istenről emberi ajak?
megkapta az Írás bátorító válaszát: „Õ a repedezett nádat nem töri össze, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki…” (Iz 42,3) Ezért született a bátor cím: Fény – ha szerény és füstölgő mécsbél fénye is – a Fényből.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 1.546.061 Ruppert_Istvan_Feny_a_Fenybol_1.pdf
DOC 903.680 Ruppert_Istvan_Feny_a_Fenybol_1.doc
EPUB 484.481 Ruppert_Istvan_Feny_a_Fenybol_1.epub
MOBI 523.767 Ruppert_Istvan_Feny_a_Fenybol_1.mobi