Barsi Balázs: Szerelmes szellők suttogása PPEK szám: 556

"Ebben a jegyesi énekben mindenütt a szeretet fejeződik ki. Ha az ember meg akarja érteni, amit olvas, szeretnie kell. Egyébként hiába hallgatná, hiába olvasná a szerelmes költeményt, szeretet nélkül semmire se jutna. Az Isten iránt hideg szív semmit sem tudna megragadni ebből a lángszavú költeményből." (Szent Bernát)
Az Egyház kétezer éves tapasztalata és tanítása szerint a keresztény élet nem állóvíz, nem statikus állapot, hanem fejlődő valóság, meghatározott szakaszokkal, lépcsőfokokkal. Ezek közül az Énekek éneke képviseli az utolsó, a legmagasabb szintet, mert Isten és ember kapcsolata abban a szerelmes egyesülésben éri el csúcspontját, melyet az Énekek éneke ünnepel. A megértés mértéke tehát a Szentírásnak e kitüntetett jelentőségű könyve esetében egyenesen arányos a szeretet mértékével.
Barsi Balázs atya az Énekek éneke nyomán a hétköznapok misztikájába vezeti be az olvasót, ezúttal a karmelita misztikus, Keresztes Szent János Szellemi páros éneke segítségével. Megláthatjuk, hogyan gyullad föl az emberi lélekben az istenszeretet lángja, majd nyomon követhetjük e szerelem kibontakozását, egészen a beteljesedésig, ahol a lélek Istennel egyesül. Ezt a könyvet nem az intellektuális csemegékre vágyóknak ajánljuk, sokkal inkább azoknak, akiknek szívét már megsebezte Isten szerelme, s életüket e szerelemben való növekedésnek szentelik.

Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 703.689 Barsi_Balazs_Szerelmes_szellok_suttogasa_1.pdf
DOC 484.352 Barsi_Balazs_Szerelmes_szellok_suttogasa_1.doc
EPUB 196.440 Barsi_Balazs_Szerelmes_szellok_suttogasa_1.epub
MOBI 247.335 Barsi_Balazs_Szerelmes_szellok_suttogasa_1.mobi