Schéda Mária: Salkaházi Sára, a szociális szeretet apostola PPEK szám: 393

Salkaházi Sára élete, tevékenysége példa arra, hogy a XX. században is vannak kimagasló női egyéniségek, akik képesek kilépni önmagukból embertársaik szolgálatára.
Naplóiból tudjuk, hogy akaratának megfeszítésével kitartóan dolgozott, százszor és ezerszer újra kezdett. Acélossá edzett akaratereje bámulatra késztetheti a mai fogyasztói társadalom akaratgyenge emberét, sőt elgondolkoztathatja a könnyű lelki sikerekre, látványos lelki élményekre számítókét is. Csodálhatjuk az Úristen formáló kezét, amint Sára testvér Neki adott életében dolgozik, s épp fogyatékosságaiból formál hősi erényeket a kegyelemmel együtt működő lélekben.
Mint újságírónak a szenzációhajhászás, a gátlástalan amoralitás, az izgalom mesterséges felfokozása, ami a modern újságírást jellemzi, számára teljesen ismeretlen volt. A keresztény értékek tisztelete, propagálása, és – ha kell – a mellettük való kiállás annál inkább jellemezte.
A mai hírközléssel, borzalom- tálalással ellentétben ő mindig megtalálta és fel is fedte a kiutat. Ez természetesen nem a súlyos társadalmi probléma megoldása, „csupán” a krisztusi felebaráti szeretetben való feloldása, a segítőkészség egy-egy szép példáján való ujjongás, vagy éppen a segítség nyújtásra való felhívás.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 1.018.832 Scheda_Maria_Salkahazi_Sara_a_szocialis_szeretet_apostola_1.pdf
DOC 745.472 Scheda_Maria_Salkahazi_Sara_a_szocialis_szeretet_apostola_1.doc
EPUB 189.355 Scheda_Maria_Salkahazi_Sara_a_szocialis_szeretet_apostola_1.epub
MOBI 516.682 Scheda_Maria_Salkahazi_Sara_a_szocialis_szeretet_apostola_1.mobi