A könyv válogatás Mécs László
életművéből, témák szerint
csoportosítva azokat a költeményeket, amelyekben a
költő önmagáról,
hazaszeretetéről, hitéről és
humanizmusáról vallott.
Szennay András előszavából: „Mécs
László sajátos költő volt, a
két világháború közötti magyar
katolikus élet egyik feltűnő, markáns
alakja. Küldetéstudatának,
felelősségvállalásának
tömegeket mozgató hatása volt. Rendelkezett a
szó hatalmával és a szólás
felelősségével. A kötet címe:
Üzenet. Kedvelt verse volt mindig a költőnek a
„Meteor”, sokszor idézte írásban és
szóban, ezért kölcsönözték innen a
válogatók a címet. Temetésén, 1978.
november 11-én is ennek a költeménynek soraival
búcsúztattuk:
Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.
A »küldönc« eltűnt, üzenetét
átadta. Olykor a remény sarkallta, máskor az
aggodalom űzte, nem méricskélt, nem fontolgatott,
hanem úgy mondta el üzenetét, ahogy az
örömében, bánatában,
áhítatában az ajkára tódult. De
amit üzent, elgondolkoztató ma is. Költészete
meggyőző erejű tanúságtétel
volt az emberért érzett
felelősségről. És nem mellékes
tény a történelmi események,
változások útvesztőiben, hogy mindezt
katolikus papként tette, premontrei szerzetesként, mint
az egyház képviselője. Olyan korszakban
szólt és közvetített üzenetet, amikor
az írástudók felelőssége
lelkiismereti kérdés volt a szó
művészei számára.”
Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!