Karaffa János (össz.): Isten hazánkért térdelünk elédbe! Magyarok imafüzete PPEK szám: 236

A kereszténység nagy jubileumi, kétezredik éve nekünk, magyaroknak kétszeresen is rendkívüli. Nemcsak Jézus Krisztus születésének kétezredik évére emlékezünk, hanem a magyar keresztény államiság ezredik évfordulójára is. A Milleneumi évben időszerű, hogy az ismert egyházi ének nyomán szólva „szent magyaroknak tiszta lelkét nézzük s érdemét idézzük”. Ez a könyv most erre akar buzdítani bennünket, s ehhez ad útmutatást. Nem csupán tudásunkat, ismereteinket kívánja gyarapítani, hanem szívünket akarja hazánk és nemzetünk helyes szeretetére indítani. Ez a szeretet azonban nem kirekesztő, nem kizárólagos és semmiféleképp sem fér össze a másik iránti gyűlölettel. Ezzel a szeretettel tekintsünk tehát most nemzeti történelmünk kiemelkedő alakjaira, és imádkozzunk együtt azokkal, akik évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt küzdöttek és könyörögtek hazánkért. Történelmi utazásunkon kísérjen bennünket a magyarság 14 kiemelkedő személyisége: szentek és szentté avatandók, királyok és papok, a nemzeti történelem hősei és a mindennapi élet csendes megszentelői. Ismerjük meg életüket, gondolataikat, s az énekben, imában emeljük fel Istenhez a szívünket hazánkért és magyar nemzetünkért: „Hadd legyünk mink is / tiszták, hősök, szentek, / Hazánkat így mentsd meg!”

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 17.899.973 Karaffa_Janos_Isten_hazankert_terdelunk_elodbe_1.pdf
DOC 6.003.200 Karaffa_Janos_Isten_hazankert_terdelunk_elodbe_1.doc
EPUB 5.364.537 Karaffa_Janos_Isten_hazankert_terdelunk_elodbe_1.epub
MOBI 5.841.036 Karaffa_Janos_Isten_hazankert_terdelunk_elodbe_1.mobi