Sinkó Ferenc: A szenvedésről PPEK szám: 1192

A könyv az emberi élet és hit egyik legbonyolultabb és egyik leginkább gondolkodóba ejtő kérdését, a szenvedést tárgyalja. Jézus Krisztus, Isten Fia lejött a világra és a keresztfán kínhalált halt a legembertelenebb gyötrelmek között. A szenvedés nélkül talán csak mérföldjelző volna a szellemi fejlődés útján, de így a világ fiainak és a Sátánnak: botránykő. Micsoda Isten és micsoda Megváltó ugyanis az, aki lejön a világra, és azzal váltja meg őket, hogy keresztrefeszítteti magát, és szenvedésre buzdítja az embert? És Krisztus legfélelmetesebb cselekedete az volt, amikor egybekapcsolta a szenvedést a szeretettel, ezt a kapcsolatot annyira hangsúlyozta, hogy még az ellenség szeretetét is megkövetelte.
A könyv a II. világháború befejezésekor született, annyi szenvedés, borzalom közepette. Mi magyarok nem szeretjük az áldozatot. Nem fűlik a fogunk hozzá – teszi hozzá a szerző. Ezért meg kell tanulnunk a magyar fájdalmas rózsafüzért.
A szenvedésben, a keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben az oltalom az ellenségtől, a keresztben a mennyei ékességek áradása, a keresztben lelkünk ereje, a keresztben szívünk öröme, a keresztben az erény színe-java, a keresztben a szentség tökéletessége.

A könyv fejzetei:
1. Egy derűs mese szomorú vége
2. Tévedések a szenvedés körül
3. A szenvedés természetrajza
4. Miért éppen a kereszt?
5. A kereszt árnyéka a világon és a történelmen
6. A szenvedés gyakorlata
7. A mi szenvedésünk

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 1.332.871 Sinko_Ferenc_A_szenvedesrol_1.pdf
DOC 1.308.160 Sinko_Ferenc_A_szenvedesrol_1.doc
EPUB 407.671 Sinko_Ferenc_A_szenvedesrol_1.epub
MOBI 429.941 Sinko_Ferenc_A_szenvedesrol_1.mobi