Farkas Edith: A hivatalos pártfogó (Probation Officer) PPEK szám: 1121

A múltban az igazságszolgáltatás nem tett különbséget felnőtt és gyermek közt. Ha a gyermek törvénybe ütköző cselekedetet követett el, felnőtt számba vették, s ugyanúgy bántak vele, mint a felnőtt bűnözőkkel. A könyv megírásakor azonban (1912-ben) a törvény a gyermekkel szemben eltekint jogi hatalmától azért, hogy a gyermek jövője érdekében nevelői szerepét betöltse és érvényesítse; megbízottja, – akit hatalmával és tekintélyével ruház föl, – a hivatalos pártfogó (probation officer). Ezentúl állam és társadalom egyesült erővel akarja a bűnöző gyermeket megjavítani s az életnek megmenteni, az állam tekintélye szövetségre lép a társadalom charitas-ával. Az igazságszolgáltatás eme emberséges, bölcs módszere mellett a bűnöző gyermekek 95%-a megjavul.

A könyv célja, hogy mindazok, akik e pályára lépnek, megértsék azt a szellemet, mely ezt a hivatalos pártfogói intézményt létrehozta, s amely azt egyedül képes éltetni.

Farkas Edithnek, a Szociális Missziótársulat megalapítójának ezt a könyvét az igazságügy minisztérium a fiatalkorúak pártfogói számára hivatalos tankönyvnek írta elő.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 1.305.984 Farkas_Edith_A_hivatalos_partfogo_1.pdf
DOC 916.992 Farkas_Edith_A_hivatalos_partfogo_1.doc
EPUB 118.009 Farkas_Edith_A_hivatalos_partfogo_1.epub
MOBI 105.126 Farkas_Edith_A_hivatalos_partfogo_1.mobi