Utunk (Az Út) folyóirat teljes folyama (1934–1944) hasonmás kiadásban PPEK szám: 1110

Az Utunk – az első évfolyam első kilenc száma Az Út címmel jelent meg – aszketikus lap, a lelki élet havi folyóirata. Felelős szerkesztője és felelős kiadója: Czapik Gyula. Megjelent 1934 szeptembere és 1944 decembere között, összesen 110 szám. A folyóirat szkennelése Kreschka Károly munkája.

Az út, amelyen Jézus hűséges gyermekei lépkednek, ugyancsak a földi siralomvölgynek kanyargós ösvénye. Nem hiányoznak róla a gondok kövei, a bántó igazságtalanságok tövisei, az erkölcstelenségbe posványosodott társadalomnak szegélyező mocsarai sem. De azoknak, akik Jézus nevével szívükben járják az élet útját, égi csodaszerük van! Ők nem érzik a kövek keménységét, nem fáj nekik a tövisek szúrása, nem szívják be a mocsarak levegőjét, – ők a mindent elviselhetővé alakító krisztusi világszemlélet Égből adott varázsszerével örömmé alakítják át a bajt is.

Az út, melyet Jézus e földön végigjárt, a szenvedés és fájdalom ösvénye volt. Életének és kálváriájának kínjait azonban áthatotta és úgyszólván megédesítette az a tudat, hogy minden, de minden az Atya akaratából és a bűnös emberiség megváltására történik. Az út, amelyet mi, a mai kor emberei járunk, kevés kivétellel szintén a szenvedés és megpróbáltatások kálváriájának útja. Sok embertestvérünknek ez a kereszthordozás bizony csak a fájdalmat, a türelmetlen gyötrődést jelenti. Kevesen vannak azok, akiknek arcán a fájdalom vonásai alól a megnyugvó boldogság sugárzik keresztül, mert tudják, hogy amit szenvednek, az Atya akaratából szenvedik, és elfojtott sóhajaikat gyarlóságuk bocsánatának cseppnyi elégtételéül könyvelik az Égben könyörgésükre.

Az út hasábjairól Jézus tanításával enyhítő szellem szól. Aki olvassa, megszereti e szellemet és értékeli is. De ez az értékelés akkor lesz csak az igazi, ha nem marad meg önmaga számára. Ha arra törekszik, hogy mások is teljenek el ezzel a lelkülettel és nékik is könnyebb legyen a földi kálváriájuk útja.

Kattintson letöltésre a "DOC", "XLS" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
XLS 395.776 Utunk_repertorium_1.xls
A repertóriumban a borító oldalait B1,..., B4, a III. évfolyam mellékletének (XI. Pius körlevelének) oldalait M1,..., M4 oldalszámok jelölik.

Kattintson letöltésre a fájl nevére vagy a folyóirat számára!
Fájlnév Méret (byte) A Jeromos Füzetek száma
Utunk_I_evfolyam_1934_1935_facsimile.pdf72.972.954Utunk, I. évfolyam, 1934–1935
Utunk_II_evfolyam_1935_1936_facsimile.pdf73.364.520Utunk, II. évfolyam, 1935–1936
Utunk_III_evfolyam_1936_1937_facsimile.pdf75.998.962Utunk, III. évfolyam, 1936–1937
Utunk_IV_evfolyam_1937_1938_facsimile.pdf67.951.083Utunk, IV. évfolyam, 1937–1938
Utunk_V_evfolyam_1938_1939_facsimile.pdf54.972.697Utunk, V. évfolyam, 1938–1939
Utunk_VI_evfolyam_1939_1940_facsimile.pdf35.183.420Utunk, VI. évfolyam, 1939–1940
Utunk_VII_evfolyam_1940_1941_facsimile.pdf32.187.202Utunk, VII. évfolyam, 1940–1941
Utunk_VIII_evfolyam_1941_1942_facsimile.pdf37.285.808Utunk, VIII. évfolyam, 1941–1942
Utunk_IX_evfolyam_1942_1943_facsimile.pdf32.475.183Utunk, IX. évfolyam, 1942–1943
Utunk_X_evfolyam_1943_1944_facsimile.pdf32.222.943Utunk, X. évfolyam, 1943–1944
Utunk_XI_evfolyam_1944_facsimile.pdf7.681.346Utunk, XI. évfolyam, 1944