Opálény Mihály: A tanúságtétel, mint az Egyház ismertetőjegye PPEK szám: 1089

Ez a publikáció Opálény Mihály atya laurea dolgozata, melyet a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémián nyújtott be 1968-ban.

A világban nagyfokú elkereszténytelenedés tapasztalható. Az Egyház lelkiismereti felelősséget érez az Istentől távol élő emberek sokaságának láttán. A II. Vatikáni Zsinatot is ez a lelkiismereti szó hívta össze. A püspökök az Egyház küldetésének kielégítő és jobb betöltésére közösen akarták megkeresni a mai világban követendő utat. Az Egyház küldetésének előterében a Krisztusról szóló tanúságtétel áll. A megújuló Egyház tehát a tanúságtétel igazi megújítását tűzi ki céljául.

A dolgozat először áttekinti, hogy a Szentírás szóhasználatában mit is jelent pontosan a tanúságtétel (I. fejezet), majd azt vizsgálja, hogy a történelemben az Egyház mindig hű maradt Mestere parancsához, minden korban tanúságot tett róla (II. fejezet). Ezzel segít elkerülni azt a tévedést, amely a jövő feladataira serkentve a múltban csak hibákat és hiányokat lát. A megújulás irányelveinek és szükségességének jobb kiemelésére magunk elé állítja az Egyház tanúságtételének eltorzulásait is (III. fejezet), majd ezek ismeretében összefoglalja a Zsinat útmutatásait az Egyház jövő feladatairól, amelyekkel tanúságot kell tennie Krisztusról (IV. fejezet).

A fiatalon elhunyt Mihály atya életéről lásd a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban megjelent művet: Tarjányi Béla (szerk.): „Mindenkinek mindene lettem.” Emlékeink Mihály atyáról.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 872.700 Opaleny_Mihaly_A_tanusagtetel_mint_az_Egyhaz_ismertetojegye_1.pdf
DOC 1.011.712 Opaleny_Mihaly_A_tanusagtetel_mint_az_Egyhaz_ismertetojegye_1.doc
EPUB 564.315 Opaleny_Mihaly_A_tanusagtetel_mint_az_Egyhaz_ismertetojegye_1.epub
MOBI 534.513 Opaleny_Mihaly_A_tanusagtetel_mint_az_Egyhaz_ismertetojegye_1.mobi